Jó páros vagyunk Buddyval. :P Amolyan örök lázadók.
A gyerekkoromban rendes kislány voltam, jó tanuló, sosem voltak velem igazán gondok. Aztán kamaszkoromra kinyílt a szemem: láttam anyámék hazug és álszent életét, érzékeltem, hogy sok dolog csak cukormáz körülöttünk. Lekerültem egy vidéki város gimijébe, így ritkán jártam haza, más szemszögből láttam őket. És hiába próbáltam tiltakozni bizonyos dolgok miatt, vhogy nem vettek komolyan. Egészen addig, amíg el nem szöktem otthonról. (ezt is amolyan jó kislányosan ám.. tudták, hogy hova mentem, értesítettem őket.. csak hazamenni nem akartam.)
Buddy is lázadozott, majd mesél erről, ha akar.
És a mai napig lázadunk: nem hagyjuk magunkat beleerőszakolni egy olyan fiókba, ahova nem vagyunk valók. Lehet ebbe a politikát is vinni, de maradhatok a szűk környezetünkben is.
A mai politikai helyzet nekünk, 6 gyerekes, vidéken élő fiataloknak egy olyan szerepet szán, ami megalázó és vérlázító. Ezért is a dac, hogy akkor innen el, mert előbb-utóbb tényleg belesüppednénk abba a katyvaszba, ahonnan már nincs kiút.
A család pedig igen érdekesen áll hozzánk: pl. ma hívta Buddyt az anyja. Mindketten azt a taktikát alkalmazzuk a szülőkkel való beszélgetésekkor, hogy tőmondatokban válaszolunk, de még így is sikerül félidegbetegként letenni a telefont.
Szóval anyóspajti érdeklődik, hogy mit csinál. Mondja, hogy a pajtában fúr-farag, merthogy galériaágyat csinál-magunknak.
Erre a kedves mama: Jééézusom, nem fogsz Te majd onnan leesni, kisfiam?? :O
Ez a kis mondata is hűen tükrözi, hgy mit is gondol a fiáról: lúzer, pancser.. Vagy egy ismerősünk, aki sokszor fordul hozzánk tanácsért, rendszeresen használja azt, hogy "ha lenne egy kis eszetek.."
Próbálnak minket vmi lüke skatulyába bele kényszeríteni, ami ellen minden porcikánk tiltakozik, lázad.
Olyan jó lesz nekünk, ha végre.. le sem merem írni. :P
A gyerekkoromban rendes kislány voltam, jó tanuló, sosem voltak velem igazán gondok. Aztán kamaszkoromra kinyílt a szemem: láttam anyámék hazug és álszent életét, érzékeltem, hogy sok dolog csak cukormáz körülöttünk. Lekerültem egy vidéki város gimijébe, így ritkán jártam haza, más szemszögből láttam őket. És hiába próbáltam tiltakozni bizonyos dolgok miatt, vhogy nem vettek komolyan. Egészen addig, amíg el nem szöktem otthonról. (ezt is amolyan jó kislányosan ám.. tudták, hogy hova mentem, értesítettem őket.. csak hazamenni nem akartam.)
Buddy is lázadozott, majd mesél erről, ha akar.
És a mai napig lázadunk: nem hagyjuk magunkat beleerőszakolni egy olyan fiókba, ahova nem vagyunk valók. Lehet ebbe a politikát is vinni, de maradhatok a szűk környezetünkben is.
A mai politikai helyzet nekünk, 6 gyerekes, vidéken élő fiataloknak egy olyan szerepet szán, ami megalázó és vérlázító. Ezért is a dac, hogy akkor innen el, mert előbb-utóbb tényleg belesüppednénk abba a katyvaszba, ahonnan már nincs kiút.
A család pedig igen érdekesen áll hozzánk: pl. ma hívta Buddyt az anyja. Mindketten azt a taktikát alkalmazzuk a szülőkkel való beszélgetésekkor, hogy tőmondatokban válaszolunk, de még így is sikerül félidegbetegként letenni a telefont.
Szóval anyóspajti érdeklődik, hogy mit csinál. Mondja, hogy a pajtában fúr-farag, merthogy galériaágyat csinál-magunknak.
Erre a kedves mama: Jééézusom, nem fogsz Te majd onnan leesni, kisfiam?? :O
Ez a kis mondata is hűen tükrözi, hgy mit is gondol a fiáról: lúzer, pancser.. Vagy egy ismerősünk, aki sokszor fordul hozzánk tanácsért, rendszeresen használja azt, hogy "ha lenne egy kis eszetek.."
Próbálnak minket vmi lüke skatulyába bele kényszeríteni, ami ellen minden porcikánk tiltakozik, lázad.
Olyan jó lesz nekünk, ha végre.. le sem merem írni. :P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése