nyárvég

Szóval holnap suli.. minden összerakva, minden pénz beborítékolva, minden ing-blúz kivasalva.. vállveregetés :DDD A mai napra szerettünk volna valami igen tartalmas programot, de nem ment (akár csak az írás, ui. Buddy épp a kétfarkúkutyapártos riportot nézi a neten, és akkorákat röhög, hogy nem tudok ííírniiii!!)

Na szóval, esett az eső.
Elindultunk toronyiránt, és az eső jött velünk.. így nagyon fantáziadúsan megálltunk a newbridge-i shoppingcenterben, és jóóól megnéztük magunknak.. Old-eye. Semmi extra, mindannyian untuk, ellenben találtunk finom-finom olasz fagyit, 20-féle ízű fagyival, nagggyon finom volt, ezért érdemes volt elmenni. :))


CSak a 4 legkisebbel voltunk, ui. Tomi fotóst alakított a helyben megrendezett 'Munster' atlétikai versenyen, ahol nem indulhatott, mert nyert az országoson. Hanna pedig Damo-val felbuszozott Dublinba, utcazenélni.
Az élmény nagy volt, a kereset 30 euró, összevissza lekésték a buszokat, így majd valamikor 10 körül érnek haza, de nagyon-nagyon élvezték az egészet.


A nyár befejeződött, új szakasz kezdődik az életünkben megint. Izgi.
(A munkahelyemen megbeszéltem, hogy csak hétköznap leszek beosztva, így a hétvégéket együtt tölthetjük, juhéjj)

zoológia :)

Jancsi (és hatására Marci is) továbbra is a nagy zoológus a családunkban.. újabb állatot sikerült megismertetni velünk.
Sétáltunk egy hatalmasat az egyik közeli erdőben, és mikor valami hangot hallottunk a susnyásból, találgattunk mi lehet az..
Jancsi: lehet, hogy egy viszkacsa, az olyan, hogy ellopkodja a fényes dolgokat..
Mi persze jókat vidultunk, hogy ilyenről még életben nem is hallottunk, így itthon megmutatta Jancsi, hogy mi is az a viszkacsa. (pampaszi nyúl) Hát ez.

egyenrucisok

Septiben, még a cuccok kimosása előtt, felpróbálták, megmutatták magukat a családnak:

Naggyon komoly :)))) Teljes lázban égnek, megy a visszaszámlálás ezerrel..
11 nap :)

Happy Boy

Van, hogy egy kép ezer szónál is többet mond el.
Ez a kép is olyan nekem. Benne van minden az elmúlt két évből. Minden, amiért küzdöttünk, amivel szenvedtünk, amiért harcoltunk.....ezt a képet tettem meg hátteremnek, mert repes a lelkem, ha nézem.....és nem tudok nem mosolyogni.

Ring Of Kerry

ezmegaz

Telnek a napok szépen, csendesen.
Már csak 15 nap a suli kezdetéig, ez egyrészt izgalommal teli idő, másrészt kissé leterhel minket, lévén mindenki egyre inkább túlpörög, és a tankönyv-egyenruha beszerzés is külön szervezést igényel.

Ezen a nyáron igazán pocsék időt sikerült kapnunk, ha szabadnapos voltam, ezerszázalékos volt az eső-vihar kombó, ha nem, akkor csak eső, hogy azért nagyon ne tudjanak a gyerekek kijutni még a kertbe se.
És teljesen felpörögtünk, hogy erre a hétvégére remek, napos időt jósoltak, szabad is voltam, szóval megyünk..
Hanna nem jött velünk, Damoéknál volt (elkezdődött.. :((( ) és bár nem tűnt olyan barátságosnak az idő kora reggel, hittük, hogy jobb lesz.
Nem, nem lett. Masszívan 12 fok, eső-szél. De már minket nem érdekelt semmi, csak mentünk, előre: Kerrybe. :D
Ring of Kerry volt a terv, még beiktattuk a Ring of Skellig-et is, és az agyonzsúfolt Killarney-ben vacsiztunk is, és estére még a nap is kisütött. :D
Remek nap volt, ránk fért ez a kis kiruccanás, és ma meg igazi lazulós, napsütést élvezkedős-kertben ebédelős napunk volt. :D

gitár

Amikor arról volt szó, hogy össze kell szedni magunkat anyagilag, mert változtatni akarunk az életünkön, szépen sorba vettük a minket körülvevő tárgyakat, és 2 csoportra osztottuk őket. 1- amire szükségünk van és magunkkal akarjuk vinni 2- amire nincs szükségünk, ás pénzzé tehető. A kettes csoportba soroltakat pedig pénzzé tettük. Nem volt könnyű. vagy azért, mert nevetségesen kevés pénzzé...(a tökéletesen működő F astránkat, amiről lejárt a műszaki vizsga, harmincezerért), vagy éppen azért, mert használtunk naponta (szobabringa), vagy azért, mert különleges volt valamelyikünk számára. Nekem ebbe a legutolsó csoportba tartozott a gitárom, amit eladáskor asszem meg is blogoltam itt. Azóta viszont, hogy lassan konszolidálódtunk, igyekszem kompenzálni...és már többi gitárunk van, mint magyarországon volt. Ami jó, mert már négyen gitározunk a családunkban, illetve legutóbb Marcika is előállt, hogy kezdjem el tanítani gitározni...Szóval a létjogosultság megvan. Szerencsére a zenének továbbra is nagy szerepe van nálunk, és ez jó, ennek örülök.
Akárcsak annak, hogy végre rögzítettem a nagy szerelmemet, Vittorio Monti csárdását...igaz, erősen átdolgozva, itt-ott módosítva....ez volt az a darab, amit apámmal is megpróbáltunk duettben játszani, talán párszor ez meg is történt....de rögzítve sosem lett, és már nem is lesz soha, tekintve, hogy apám számomra érthetetlen indíttatástól vezérelve ma már nem zenél egyáltalán.

Tomi

Tomiék iskolájában került megrendezésra valami sportnap, és mindenki meglepetésére a mi kisfiunk jónéhány ágazatban jobb eredményeket produkált, mint azok a kortársai, akik évek óta edzenek. Ezen felbuzdulva Edzőbá lecsapott Tomira, és leigazoltatta a Templemore-e Atlétikai Egyesületbe. Tomi délutánonként edzeni jár, és nagyon élvezi. Most vasárnap volt az első verseny, amin részt vett, Tullamore-ban került megrendezésre, és "All Ireland", azaz országos szintű volt a megmérettetés. Tomi a 100 méteres futásból bronz-, a távolugrásból ezüstérmet hozott el, mindenki nem kicsi meglepetésére. Mi is nagyon büszkék vagyunk Rá. :)

nagycsalád

Amikor sűrűbben kezdtem járni Verbénáékhoz, akkor láttam bele először abba, milyen is egy nagycsalád. Kívülről persze, szigorúan. Akkor, abszolúte kívülállóként nagyon magával ragadott az egésznek a pozitív optikája. Állandó nyüzsgés, élet, történés volt mindig. Engem bár télen születtem, mégis világ életemben a fény, az élet, a nyüzsgés vonzott....jobban mondva az jelentette a jót. A csend, a sötét, az unalom...pedig a rosszat. Tudom, nem vagyok különösképpen bonyolult lélek, hiszen ennél nagyobb banalitást keresve sem találhatnánk....de ha egyszer ez van.

A gimiben a filozófiatanár csinált velünk tanítványokkal egy tesztet. Felsorolt 10 szót, és nekünk le kellett írni a füzetünkbe rögtön a legelső szót, ami eszünkbe jutott, miután meghallottuk az egyes szavakat. Mikor végeztünk, fel kellett olvasnia mindenkinek, de csak a tizediket, mert az volt a lényeg, a többi csak rávezetés volt. A tizedik szó a szabadság volt. Az osztály túlnyomó része, velem együtt a szerelem szót párosította hozzá, és ezzel én is besüppedtem a semmitmondó középszerű zselébe :) (Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem....) De bezzeg a K....ő a forma szót írta le. Állítólag. Na a tanár úr kiemelte a K-t, hogy érdemes ofafigyelni az asszociációira, mert nem mindennapi módon gondolkodik. Akkor marhára irigy voltam rá, utáltam "mindennapi" lenni. Ma már szeretem, ha mindennapi vagyok.....sőt szeretnék néha az lenni, mikor nem sikerül. És a mai napig élek a gyanúperrel, hogy a K hazudott, és igazából vagy semmit nem írt le a füzetébe, vagy ugyanolyan sztereotip szót, mint mi, csak mire rá került a sor, rögtönözni akart valami jó durvát...

Visszatérve a nagy családhoz: Engem olyannyira megragadott az a fíling, hogy tisztán emékszem arra, mikor körbeülték a gyerekek a nagy ebédlőasztalt, sokkal világosabbnak tűnt minden. Bizonyára azért, mert élettel telt meg a szoba. Később aztán ennek a nagy családnak a részévé váltam valahol, talán jobban is, mint kellett volna....de mindenképpen eléggé elmerültem benne ahhoz, hogy lássam, mennyire volt hazug az egész. Hazug volt, de a benne szereplő felnőttek részéről természetesen. A gyerekek őszinték, nem játszák meg magukat. Utólag azt kell mondanom, nem volt Verbénák családja jó. Benne a gyerekek sokkal inkább teherként élték meg a nagycsaládos tényt, mint buliként. És én akkor arra gondoltam, milyen jó lehet, ha egy nagycsalád úgy működik, ahogy kellene működie. Hogy a teher nem túlságosan nagy vagy nem a szükséges mértéknél jóval súlyosabb. Mert a nevelés bonyolult dolog, és a terhekre, vagy inkább feladatokra szükség van ahhoz, hogy az a gyerek életképes, eredményes, és boldog felnőtt legyen. A felelősségvállalás nem jön magától, az a neveléssel jön, meg a tapasztalattal. Már ha van. Mindkettő. De az igenis nem normális, ha egy kilencévesnek olyan feladatai vannak, mint kistesó óvodába-iskolába hurcolása, vagy lakásbezárás, vagy bevásárlás. Legyenek olyan feladatai, hogy olvasás-írás, hogy mittudomén pakolja el maga után a mandarinhéjat, meg a matchboxokat.....vagy ne felejtse el kihúzni a kádból a dugót, ha lefürdött...ezek egy kilencéveshez illő feladatok, terhek. Hiszem, ha ennél súlyosabb terheket nem pakolunk egy gyerekre, akkor megérzi ő is azt a bizonyos fílinget. Mi törekszünk arra, hogy így éljünk, és nálunk a legkomolyabb teher, ami egy kilencéves vállát nyomja itthon, kábé annyi, hogy együtt játsszon a kisöccsével, vagy ne hagyja a zokniját a fotelomban például :) És őszintén remélem, hogy ha soksok év múlva a saját gyerekeink már felnőttként a gyerekkorukra gondolnak, mosolyognak majd. És nekik is azt jelenti majd a nagycsalád, mint nekem: részének lenni egy egységnek, ahol mindenki szereti a másikat, önzetlenül és őszintén...Élvezni a sebességet, amit csak az érezhet, aki egy nyolcszemélyes tandembringán teker....érezni a kézzelfogható felelősséget, amitől tartása lesz egy embernek....benne lenni a csapatban...