nyár van, nyár...

Mármint persze hol van, hol nincs. De itt, ezen a videón, 2 napja, épp az volt..:

A helyben nyaralásnak kedvezett az elmúlt pár nap napsütése, sokat kirándultunk a gyerekekkel és anyámmal.
Meglepően jól bírjuk egymást, meg ő is a gyerekeket, hiába no, a távolság és az idő csodákra képes...

Hannának végre lett tanítványa: körbeplakátolta-szórólapozta a környéket, a falut, a sulikat, h zongora oktatást vállal.. eddig hiába várt, szeretett volna kis pénzt gyűjteni Portugáliára.. Szóval 3 éves (!!!!) kislány, cuki, okos, tetszik neki is, meg anyukának is Hannus módszere. :D

Megérkezett az ír jogsim is :) Egyszerűbb volt itt meghosszabbítani, és csak 25 euróba került összesen.

Az iskolára is lassan el kell kezdenünk készülődni, Hanna már 26.-án kezd, Kari-Tomi 29.-én, a kissrácok szept. 1-én. Borzasztóan rohan az idő...:OO

De nekem még mindig van 9 napom a szabadságból, így nagy drukk a további jó időknek. :DD Szeretnék még egy csomó helyre eljutni ez alatt az idő alatt. X

Kari-Tomi-Dublin

Jól sikerült Kari és Tomi utcazenélése.
Pozitív élményekkel teli jöttek haza, mindenféle történetek olaszokról, akik milyen jófejek voltak, meg a vallásos fickóról, aki csak azért adott nekik még pénzt, mert épp a Hallelujah-t énekelték...
Fotóikból válogattam:

Zene

Eltelt a fél nyár, és jó idő nem volt.... mutatóba is csak alig. Ez azért is szignifikáns, mert az én drága gyerekeim nagyon készültek, hogy majd jó sokat fognak utcazenélni Dublinban. De eddig sajnos nemigen adódott rá alkalom, mindössze csak egyszer.

Most újult erővel támadnak a hétvégén, és nagyon jó dolguk van, mert egy jóbarátunk több mint készséges segítséget nyújt a dologban, úgymint szállítmányozás, ellátás, kvártély ott helyben. Így megspórolhatják az odavissza utiköltséget, ami nem kevés ám, harmincvalahány euró. (Gy. köszi még 1X)

Remélem minden rendben lesz Velük :D

Nyelvtan

Valamelyik nap utaztunk a kocsiban együtt a majdnem mind gyerekkel, és Hannus is velünk volt. Igazából indifferens, hogy épp miről beszélgettünk, a lényeg viszont, hogy Hannus a családunkról beszélt, és nem a "mi"-t használta, hanem a "ti"-t. Egy olyan kérdésben, ami a család egészére vonatkozott.

Namost érdekes, hogy például az én fejemben teljesen normális, és helyénvaló, és szükségszerű, stb. hogy a gyerekek felnőnek, és lesz saját életük, és akkor úgymond kikerülnek a "mi" kategóriából...Csak én valahogy úgy képzeltem el, hogy amíg velünk laknak, addig a "mi" az "mi"...De Istenem, nem vagyunk egyformák.

Érdekes, vajon mindenkinél ennyire változó ez a vonal? Hogy mikortól "mi" és mikortól "ti"...?

Gyerekszáj

Esti kanasztaparti, Tomival és Karival, hármasban. Természetesen Benike lejött az emeltről, és ott nyüzsgött, az ölembe akart ülni. Elmagyaráztam Neki, hogy de akkor leveri a kártyákat az asztalról, meg nem látom a lapjaim a fejétől. Rövid töprengés után előállt a farbával: akkor odahúz egy stokit, és arra ül, úgy jó lesz? Mondom oké.

Így is lett, odaült mellém, lábát hanyagul ráhajította az enyémre, majd előállt az ajánlatával, miszerint én csak rámutatok a lapra, amit dobni szeretnék, és majd Ő kihúzza a kezemből és dobja. Nem reagáltam rögtön, mire Ő összekulcsolt kezekkel:

- De lééééccci, télden állva könölgöm....működjünk együüütt!

carpe diem

Már megint vagy még mindig öregszem. Igazából a lelkem legmélyén persze gyereknek tartom magam, és azt hiszem ez sosem fog megváltozni, viszont ahogy haladok előre az életben, egyre inkább képesnek érzem magam arra, hogy meglássak dolgokat.

Rájöttem arra, hogy a bölcsességhez mindenképpen kell két dolog. Az egyik az, hogy tisztában legyünk a helyünkkel a világban. Hogy honnan jöttünk, hová megyünk, és mik a céljaink. SOk ember van, aki ezek nélkül, vagy ezek tudatos megélése nélkül csak úgy él bele a világba. Ezek az emberek nem bölcsek. Azért nem, mert azt hiszik, ráérnek. Azért nem, mert azt hiszik, a gyeplő az ő kezükben van. Hogy ők irányítanak. Pedig nem.

A másik dolog, hogy fel kell ismerni azt, hogy a fej van mindig kéznél. Amikor még igazán gyerekek vagyunk, akkor hisszük azt, hogy a világot meg tudjuk változtatni. Ahogy múlik az idő, az ember rájön (ha rájön), hogy neki kell megváltoznia. Sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb magunkat megváltoztatni, mint a világot körülöttünk.

Namost ezek a szavak így leírva lehet, hogy fellengzősnek tűnnek és üresnek, de egyáltalán nem azok. Számomra nem. Én az elmúlt években nagyon sok mindent megtanultam. És kifejezetten sajnálom azokat az embereket, akik céltalanul, bizonytalankodva lézengenek csak az életben, mert majd el fog jönni számukra egy megrázó pillanat, amikor felismerik, hogy az a céltalan lézengés....az volt maga az élet. És boldog mosollyal kellett volna megélni, tudatosan, élvezve....nem szenvedve, billegve, elégedetlenkedve, panaszkodva.

Tudom, az ember bonyolult szerkezet, és nem lehet ötletszerűen átkonstruálni magunkat. Talán épp ehhez kell az idő, a megérés, hogy a bölcsességet megszerezzük hozzá. Hogy felérjük ésszel, átlássuk jobban az életet, nem tudom. Talán túlbuzog a kognitív énem, de nem bánom.

Sokszor van, hogy elvakítja az embert a ma. A jelen, az élet ott tolong az orrunk előtt a problémáival, eláraszt az ingereivel, lefoglal az elvárásaival. Hiszek benne, hogy tudni kell megállni és hátralépni egyet, hogy meglássuk az erdőt a fa mögött. Sokan, sokféleképp megfogalmazták már ezt, de nem baj, bennem most értek meg (újra) ezek a gondolatok. Én semmiképpen nem akarok billegni, szenvedni, vergődni, problémázni, panaszkodni. Képesnek érzem magunkat arra, hogy úgy keressük az utunkat, hogy közben tudatosan élvezzük az élet minden pillanatát. Mi más lehet ennél jobb?

Carpe diem.

:)))

Hahhhh, egy éve, ilyentájt, Calais-tól délre, vmi kis turistafaluban élveztük a 40 fokos francia kánikulát.. :D

Kölyökmágnes

Észre kell venni ezt a dolgot, mert ha nem figyelek oda, hajlamos vagyok arra, hogy inkább tűnjön bosszantó dolognak, mintsem bármi pozitívnak. Azért milyen érdekes, mennyire tele van a világ ilyen dologgal. Felületesen nézve valami negatív, de ha jobban belemélyedünk, akkor kiderül, hogy már-már giccsesen igazi, mélyről jövő, nagyon erős pozitív energia.

Szóval ha a Hannus felől közelítem meg a dologt, akkor is látom. Azt látom, hogy bár itt él velünk, alkalmazkodunk egymáshoz, részt veszünk egymás életében, de neki amint lehetősége van, különvonul, és éli a saját életét. Ami elsősorban persze a barátját jelenti, illetve a vele való kommunikációt :) Teszem hozzá gyorsan, egy tizennyolc évnél idősebb gyereknél misem természetesebb.

Az összes többi gyereknél viszont megdöbbentő, mennyire bennünk van valamiféle mágnes, mert tök mindegy, hogy miért, mikor és hogyan, de ahol mi vagyunk Verbénával, ott akarnak lenni ők is. Ha a kertbe megyünk meginni egy kávét, mert véletlenül kisütött a nap, akkor legyen bármilyen izgalmas computer- vagy konzoljáték, vagy film, vagy tévéműsor, biztos, hogy nem telik el 5 perc, és ott nyüzsög körülöttünk az összes. Ha a konyhában csoportosulunk, vagy a sitting roomban, akkor is ott vannak mindig körülöttünk. Mintha valahogy vonzanánk őket.

Ez baromi jó érzéssel tölt el. Mert egy szülőnek ez jó. Jó, hogy három mondatot nem tudunk egymással megdumálni, mert nincs rá idő, hiszen esélyünk nincs megszólalni. Jó, hogy mikor az idősebb kölyök is ha velünk jön valahova, ahova csak eredetileg ketten akartunk volna menni, akkor folyamatosan beszél, locsog. A suliról, a barátokról, a célokról, a tervekről, a hogyanokról. Jó, hogy fel sem merül benne, hogy esetleg a negyven percnyi autózás alatt - ha nem jött volna velünk- valószínűleg nem néma levente módjára ülnénk egymás mellett az autóban, és néznénk előre, hanem beszélgetnénk egymással :)

Azért jó, mert tudom, sok helyütt épp a kommunikáció hiánya a probléma, hogy a gyerekekből úgy kell mindent kihúzni harapófogóval. Jó, hogy nálunk ez másképp van. Mert tudom pontosan, hogy eljön majd az az idő, mikor a gyerekem élete kikerül az enyémből, a miénkből...és majd akkor metszi egymást a két halmaz, ha találkozunk. Nem úgy, mint most, hogy egy halmaz van, a miénk.

Nem tudom, lehet, hogy ebben nagy része van az izolációnak, amit akarva-akaratlanul okozunk magunknak azzal, hogy idegen országban, külföldiként éljük a mindennapjainkat. De akkor is tetszik.

emlékképek

Hát igen, megint a megszokott 12 fok van, amit felhőszakadással tarkítanak meg nekünk az Égiek.
Emlék már a hétvégi nyárias idő:

kirándulások

2 kiruccanást is megejtettünk az elmúlt 7en.

Az egyik ugyan nélkülem zajlott, dolgoztam. A Devil's bit-re mentek a többiek, ez itt van tőlünk 6-7 km-re, de még eddig csak a 2 lány járt arra. Nagyon jól érezték magukat mindannyian, pedig még hasalás is volt, Kari volt a túravezető, és megígérte Buddy, hogy engem is elvisz majd oda.
5-6 órát töltöttek el ott, a gyerekeket aznap nem is kellett altatni nagyon. :DDD

A tegnapra nagyon rákészültünk: tudtuk, h jó idő lesz, verőfényes napsütés, úgyhogy beterveztük az Inch-et.
Szendvics hegyek, behűtött üdítők, UV-mérő (!!! :))), és még egy jópofa kisasztal-szék kombót is vettünk a teszkóban, hogy a gyerekek tudjanak kényelmesen enni. Tetőboxot is feltettük, reggel naptejezés, elindulás... és igen, ahogy rákanyarodtunk a Dingle-re, tiszta felhős lett felettünk, és sosem ment el.. ÁÁÁÁÁ!!!!
Jusztis jól éreztük magunkat, depláne, hogy a srácokat nem lehetett visszatartani a fürdéstől. A kedvenc bigyó-boltunkban vettük nekik egy kis deszkát is, azzal nagyon sokat játszottak.
Aztán egy jó 3-4 órás szenvedés ("Majd mindjárt kisüt a nap, nééézd!") után megnéztük a neten, hogy merre nincs felhő, és ugye mi vagyunk olyan elvetemültek, hogy neki is induljunk újra.. szóval irány Dél.
Cork alatt egy Inchydoney helyet lőttünk be, ragyogó napsütés, millió ember, kékeszöld tenger..
A fürdőzést sajnos beárnyékolták a medúzák, így inkább csak pacsáltak a végén a gyerekek.
De jó volt, szép volt, képek majd egy következő posztban.