útinapló 1.

Első felvonás:

a család 4-kor kelt, fél 5-3/4 5 körül sikerült elindulni.
A kikötőig 160 km-t tettünk meg, simán, elsők között csekkoltunk be a hajóra. Nyomattam a cocculinet rendesen, nehogy... most a nyílt tengeren járunk, remek időnk van, bár sztem durván ring a hajó, de ez elvileg a csendes és nyugodt tenger.
Mindenki jól van, a nagyobb gyerekek kimentek a nyitott részre, én ki akartam.. de ... jobb a békesség. :D

Hazafelé készülőve

Holnapután indulunk Magyarországra. Durván 11 hónap után. Ambivalens érzéseim vannak. Várom is, meg nem is. Kicsit úgy érzem erősen útkeresési fázisban vagyunk még mindig, és talán leszünk is az elkövetkezendő években. Egyikünk sem azt csinálja, amit szeretne, de egyelőre ez ellen nem tudunk tenni. Tudomásul vesszük, hogy áldozatokat kell hozni mindannyiunknak a közös szekér haladása érdekében. Várom a hazautat, mert nagyon hiányzik:

- Brunci

- A kertben eltöltött kávézgatás, a napozóágyon fekve, nézve a boldogan pancsoló, csúszdázó kölyköket.

- A ágyam (igen, az a sokat szidott, OSB lappal megtákolt, nyomorult, öreg ágy….: )

- Az emberek…a helyek…..a szagok….a már ebben a blogban is leírt „életünk másik fele”, ami ott maradt Magyarországon. A hullámzó búzamezők, az akácfa nehéz illata, a Balaton szaga reggel, a vajas kifli, a zacskós kakaó, a túrórudi, a szilvásgombóc, a macisajt és a tökfőzelék.

Ami viszont egyáltalán nem hiányzik:

- Az anyósom

- A legyek, a darazsak, az egerek, a böglyök.

- Az országra most annyira jellemző nehéz helyzet….a munkanélküliség, a megszorítások, a megemelt benzinár….ezt utálom, mert az embereket eléggé beszűkíti, ha anyagi gondjaik vannak. Tapasztalatból tudom sajnos.

- A hangnem….a hangnem a bevásárlóközpontokban, a postán, a hivatalban, az okmányirodában, az utcán….mindenütt. Azt hiszem, sok mindent el lehet mondani az írekre, de 95%-ban ezeken a helyeken rendkívül kedves és nyugodt embereket találunk. Nem pedig megkeseredett, férfigyűlölő, előző rendszerből itt ragadt csökevényeket.

- A közlekedési kultúra hiánya. Itt ha az autós meglátja az úttest közelében az embert, már meg is áll. Én is, mi is így teszünk, és meg kell mondjam, kifejezetten üdítő élmény ilyennek lenni. Otthon egyáltalán nem tetszett az, hogy nem merem kiengedni a gyereket a játszótérre, mert át kell menni az úttesten, és rettegek, hogy valami őrült elcsapja Őket kocsival, vagy hogy az emberek azokat a dolgokat is szűkmarkúan mérik, amik pedig nem kerülnek semmibe. Egy mosoly például….tudom, érzelgős, giccses, elcsépelt és közhely. Akkor is így érzem.

Szóval több szempontból is érdekes lesz ez a kaland. Kíváncsi vagyok, melyikünk hogy éli meg.
Hannus kérdezte a gyerekeket, ki mit szeretett legjobban a Magyarországi életünkben…Marci azt felelte, hogy majdnem mindig reggelizhettek odakint a kertben :D Hát ez itt asszem sosem fog összejönni…mondom, mindannyiunknak áldozatot kell hozni.

tömören

• Tetőbox a kocsin
• Ruhák szétválogatva, kimosva
• Lakás félig kitakarítva
  
• Iratok összekészítve
• Kompjegyek kinyomtatva
• Ajándékok megvéve
• Gyerekek felpörögve
• Mi leharcolva

közeledünk...

Addig is ki kell gondolni, hogy mit együnk az elindulásig, mit vigyünk konkrétan, mit mossak még ki.. ma még szabadnapos vagyok, majd legközelebb jövő hét pénteken.
Buddy megtervezte az utunkat, szakaszokra bontva, pihenőkkel megtarkítva.
Egyre izgibb... tényleg.

mosógép szervizelés Irlandiában

Buddy írt a mosógépről:
Hétfőn délelőtt konstatáltuk, hogy dől belőle a víz. B. felhívta a tulajt, hogy bekrepált. Jimmy, a tulaj, 2 körül kijött megnézni, hogy mennyire folyik.. illetve, a mosógépen van egy matrica, amin egy telefonszám van, és azt felírta. (a mosógép is és a hűtő is Hotpoint, 5 év garanciával)
Aznap este 7 körül jött egy hotpointos szervizkocsi: a fickó helyére rakott egy csövet alul, de biztos, ami tuti alapon behozta a számítógépet, rákötötte a mosógépre, állítgatott valamit egy negyedórán át. Így aznap este, a félkész mosást be is fejezhettük a kész géppel.
És még annyit, hogy ha annyira gázos lett volna a mosógép, hogy el kell vinnie: a kocsin volt a cseregép.

A tavalyi kálváriánkat nézve, mikoris az 5 év garanciás -akkor 3 éves- mosógépemet a magyar szerviz egy hónapig csinálta, és kézzel mostam 8unkra, és a mi jókurvaanyánkat... nos, akkor érthető, hogy ez a történet nekem miért olyan hihetetlen és miért kapott külön posztot. :D

álmok

Érdekeset álmodtam a múltkor:

El kellett költöznünk a mostani lakóhelyünkről. Nem értettem, hogy miért, de valahogy kapcsolatban állt azzal, hogy nem vittem el időben levizsgáztatni az autónkat. Egy nagy bazi házba kellett beköltöznünk. Mintha egy elhagyott mezőgazdasági komplexum lett volna. A lakás része volt sok zegzugos folyosó, meg egy nagy bádoghangár is, amiben mintha kibányászott só lett volna, kisebb halmokban, illetőleg a hátsó falánál egészen a mennyezetig ért a sóhalom. Patkányok is voltak, és lapát, meg gereblye volt a hangár falához támasztva. Odakint az udvaron egy homokozó volt, széles fatetővel….Verbénával a wc-t kerestük, mert nekem szükségem lett volna rá. De nem találtuk sehol.

Végül Verbéna a lefedett homokozó mellett talált egy kábé 30 x 40 centis, vörösesbarna falemezt, amit arrébb húzva egy kábé 16-18 cm átmérőjű lyuk volt. Megértettük, hogy az a wc. Tovább lépve észrevettük, hogy egy folyó mellé épült ez a tanya. A folyóhoz egy két méter széles, 10 lépcsős betonlépcső vezetett le, és mire észbe kaptam, Verbéna már fürdőruhában a legalsó lépcsőfokon állt. Utána indultam, mire a legalsó lépcsőfokhoz értem, Ő már tempózott is. Ekkor észrevettem, hogy a víz felszíne tele van növényekkel, korhadt falevelekkel, békanyállal, ilyesmivel. Szóval elég visszataszító volt, de mindenképpen Verbéna után akartam menni, és egy nagy levegővétel után beugrottam a vízbe én is. Felébredtem.

A következő nap pedig ezt:
A tengerben úsztunk Verbénával. Sima volt a felszíne, akár tóé. Az ég alja rózsaszínű volt, és olyan szag terjengett a levegőben, mintha egy kőolaj-finomító mellett lettünk volna. V. a karjaimban volt, és beszélgettünk. Szinte fizikailag éreztem a szeretetemet iránta. Lépegettünk be, egyre beljebb, miközben azt mondtam Verbénának szavak és beszéd nélkül, hogy a Balaton mennyivel jobb, mert az nagyon lassan lesz egyre mélyebb, és hogy a tengereket meg nem tudjuk, mert sosem megyünk bele annyira…de majd most kiderül, ahogy egyre beljebb haladunk. Ekkor észrevettük, hogy bár kimondottan tengerről volt szó, a szembe parton egy nagy fekete bika áll, majd lassan elindul felénk. Több fekete bika is követte. V-vel arra gondoltunk, csak ne ide jöjjenek felénk, és biztos, ami biztos alapon vissza is fordultunk. Ekkor azt „mondtam” V-nek, itt már pont jó a víz, nyakig ér, lehet úszni benne. Letettem, és Ő úszni kezdett. Nagy lendülettel buktam a víz alá, és tempózni kezdtem, de valahogy olyan furán megbicsaklott a testem….és ezzel egyidőben a víz alól éles kiabálást hallottam. Mire a fejemet kidugtam a víz alól, felébredtem.

Az álom alatt végig szavak és beszéd nélkül kommunikáltunk V-vel.

vegyesfelvágott

Csomószor akartam már ideírni, de valahogy sosem jön össze mostanság.

Pedig történnek dolgok, igaz, amolyan eget rengető nem….lehet, hogy azért, mert öregszem, de mostanában sokszor elkalandoznak a gondolataim.

Arrafelé például, hogy milyen nagyon jó nekünk az, hogy amit elértünk, és ahogyan elértük, azt úgy értük el, ahogy. Értem ez alatt, hogy a legtöbb ember, akit ismerek, úgy éri el a sikereit, hogy van egy közrejátszó „valaki”, aki nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az illető sikeresnek mondhassa magát. Egy jól (vagy csak jobban, esetleg csak kellőképpen) szituált új házas- avagy élettárs, esetleg egy odaadó rokon, vagy egy örökség. Vagy egy barát, aki helyzetbe hoz. Vagy egy szülő, aki odateszi magát. Nos, ezzel szemben mi elmondhatjuk, hogy nincs senki, aki hozzásegített volna minket ahhoz, hogy ma sikeresnek vallhassuk magunkat. Persze mint minden, ez is relatív. Én sikernek élem meg, hogy nincsenek anyagi gondjaink. Nem szórjuk a pénzt két kézzel, de az nem is a siker, hanem a hülyeség jele lenne. De nem probléma enni, kifizetni a rezsit, öltözködni, autózni, nyaralni. Akarhat-e ennél többet az ember…? Persze, hogy akarhat. De most nem erről akartam írni.

Visszaolvasva kissé nagyarcúnak tűnik, amit írtam. Úgy értettem, hogy igazán lényegesen nagy, jelentős, kihagyhatatlan, megoldhatatlan részt nem vállalt át senki a mi problémáinkból.
Szóval fura, még mindig, hogy egyre jobban részesei lettünk a saját itteni életünknek. Hogy ismerjük a helyeket, lassan az embereket is, a problémákat, a jóságokat-okosságokat.

*******

Ma elromlott a mosógépünk….Ömleni kezdett a víz alóla. Felhívtam az öreg Jimmyt…Kijött, ő is konstatálta a helyzetet. Állítása szerint hoz egy másikat még ma. Hát, remélem….

********

Van egy hely, nem messze innen, úgy hívják Devilsbit. Nagyszerű kirándulóhely, egy fura alakú hegy, rajta egy nagy kereszttel. Marcika hozta szóba, nemrég arrafelé jöttünk haza, és így szólt: „Errefelé van a debil street…igaz?” :D:D

***********

Jancsikával vesszük a nyelvtant. Mondatokat mondok, és az egyes szavakra rá kell kérdeznie. Szófajok, szófajok kérdőszavai….én: „A sütőben sül a süti. Kérdezz rá a ’süti’-re!” Jancsi: „Hol a süti?” :D:D

20 nap múlva...

.... megyünk haza.

Mindenki várja, tulképpen nem is tudom, hogy mit... mert az a fajta honvágy egyáltalán nincs meg senkiben, amiről több helyen olvastam ('sírt a gyerek egy évig, hogy menjünk haza..' és tsi).
Mi kicsit vegyes érzéssel állunk a dolgokhoz... pl. elég sokba kerül ez az egész, és ha az ember sokat költ egy nyaralásra, akkor elvárja, hogy jó legyen.. de tapasztalva a tágabb, régi környezetünk furcsa viselkedését irányunkba, valahogy tudom, érzem, hogy ez az egész nem lesz felhőtlen és konfliktusmentes.
Ugyanakkor alig várom, hogy Bruncit megbungyurgassuk, vagy pl. hogy a Balcsi partján legyek, és annak ellenére, hogy kövérebb vagyok, mint 4 éve, megmártsam a habtestemet a Balatonban.
És várom azt is, hogy pihenjek, mert most nagyon hajtós a meló, és már megint kezdek kiakadni.

Konkrét tervünk nincsen, hogy mikor hol és mit fogunk csinálni... jó lenne Állatkertezni, (a Vidámpark kilőve... kb.13 éve voltunk ott utoljára, Hanna kicsi-Tomi pici. A mostani áraikat megnéztem: 35000 forint lenne a belépő.. :OOO Asszem ezt kihagyjuk.)
Anyósom, nővérem számít a látogatásunkra, jó lenne a régi haverokkal találkozni, szó van egy Buddy-fórumtaliról..
Meglátjuk.

Az biztos, hogy megyünk, és hogy vissza is jövünk. :P

srácok és a klub-élet

Tegnap nagyon jó napjuk volt a kissrácoknak...

az van, hogy Beni szinte napi rendszerességgel jár át játszani az egy utcával arrébb lakó Toryhoz. 3/4 évvel idősebb a kislány, és nagyon jól eljátszanak együtt, bicajoznak, labdáznak, rajzolnak..
A lányok gardírozzák őket, fordítanak oda-vissza, és persze a szülőkkel cseverésznek.
Az anyuka agyondicsérte a gyerekeket, és már a nevüket is képesek kiejteni. :D (Kari nevével kínlódtak nagyon, és az is igaz, hogy Jancsit meg csak Johnny-nak hívják)

Gondolom, hogy időnként téma lehetnek ők, értem ez alatt azt, hogy szoktak beszélni a gyerekeinkről a szomszédai(n)knak..
Toryék szembeszomszédja, akit akkor láttak a gyerekeink 3.szorra, tegnap odalépett Tomihoz, hogy akkor ők szeretik a gördeszkát? (nanáá, a fiúk talpa alól ki sem lehet robbantani, Tominak a 3. pár cipője megy ronggyá..) Az igen válasz után, odaadott két, jó állapotú, jó minőségű deszkát Tominak, hogy "keep them".
Aztán kis idő múlva a másik szomszéd, aki egy kamionos, kijött, és megkérdezte, hogy Jancsiék szeretnének-e beleülni a kamionjába?
Jóóhogy. Vagy egy órát játszhattak a kamionban, mindenki "vezetett", teljesen el voltak ájulva.
A záróakkord meg a deszkáséktól jött, hogy az egész családot meghívják szeretettel a Babájuk első szülinapi-partyjára, légvárral, kutyafülével... Mi ugyan akkor már otthon leszünk, meg asszem nem is biztos, hogy annyira jó buli lenne egy egyéves babazsúr nekünk, de nagyon jól esett, és teljesen feldobott.

A jobb-kormányos kamion sofőrje, és utasai..: