Kanada 10., utolsó rész

 Még előző este mielőtt hazamentünk, a hotel melletti Shell kútnál megtankoltuk a kocsit. Itt Kanadában ez is kb olyan, mint a Franciáknál, vagy Belgiumban….nem lehet csak úgy tankolni, előbb fizetni kell. Persze nem tudhatod, mennyi megy bele a kocsiba, ezért amikor tankolsz, előbb virítani kell a kártyát, azon a rendszer elkülönít mondjuk 150 eurót, tankolsz valamennyit, és a 150 euróból levonják a benzin árát, majd a maradékot jóváírják. A franciáknál a frász tört ki, mert ha revolut kártyával fizettünk, csak 3 nap múlva írták jóvá a maradékot. Ezt úgy lehet kikerülni, hogy bemész a shopba, és kérsz a kútra ahol áll a kocsid, mondjuk 100 dollár keretet. Kifizeted, és akkor mehetsz tankolni ennyi pénzért. Ilyenkor nincs több pénz visszatartva, csak amennyit eltankoltál. Viszont nem látsz bele a tankba, hogy tele tudd tankolni. Ilyen a rendszer. Amúgy a szállásokra is igaz Kanadában és az USA-ban is, hogy mindenhol biztonsági tartalékot tartanak vissza a kártyán, amit majd valamikor (ha mindent rendben találtak a távozás után) visszaraknak. Nem ritka, hogy mondjuk egy 75 dolláros egyéjszakás helyen 200 dollár security depositot tartanak vissza ki tudja meddig. Erre oda kell mindig figyelni az utazás szervezésekor. Pláne ha roadtrip van, hosszú út, sok-sok egy vagy kétéjszalás szállással, akkor ezer dollárok is ülhetnek a kártyán leterhelve, akár hetekig. Amúgy a benzin olcsó Kanadában, forintra számolva 383 HUf/liter, euróban alig több, mint egy euró. Bezzeg nálunk 1.9 : (

Ezen a reggelen is csodálatos napkeltére ébredtünk. A mai napra rendelt szent evangélium Pongi begyűjtése volt. A jó fej managernek előző nap a Walmarts-ban vettünk egy doboz Mercicsokit, hogy megháláljuk a kedvességét. Utolsó teljes napunknak mentünk neki, keserédesen….az volt a terv, hogy a múzeumban összeszedjük a mormotánkat, aztán barangolunk kicsit a városban, beszerzünk még amit kell szuvenírokat, ilyesmi…aztán meglátjuk. De este tuti megint bemegyünk Torontoba, ebben biztosak voltunk.

Hotelben megtömtük a hasunkat, ezúttal volt sajt, úgyhogy azt is ettem, meg hashbrown korongokat….legalább valami sós kaja is az édes waffel mellé LOL…Verus a szuper appján intézett parkolót a múzeum környékén….(ez messzebb van a kikötői részről), és el is indultunk.

Hát a parkoló valami hotel mélygarázsa volt, elég rutinos vagyok, de nem volt egyszerű beparkolni a vasat. Ahogy kijutni az épületből sem….A lift rejtélyesen hol ide vitt hol oda, egyszer egy étterem konyhájánál voltunk, másszor a hotel lobbyban, aztán valahogy csak sikerült kijutni az utcára.

Átsétáltunk a Queen Elizabeth parkon, közben láttunk Taichi-ző embereket, Palesztináért tüntetőket, mókusokat, és csöveseket is….Végül odaértünk a múzeumhoz, és az admission pultnál ott várt minket Pongi, ölében egy nyomtatott levéllel, amin nyilván instrukciók voltak a pultos fiúkáknak… Mit mondjak, furán néztek, amikor vigyorogva igazoltam magam a jogsimmal, gondolom nem egy szakállas ötvenes faszit vártak az elveszett plüssfiguráért, de mindegy. Megkértük, hogy a csokit juttassák el annak, aki az emailt küldte…össze nézett a két recepciós, és bizonytalanul vették át a csokit. Láthatóan furcsállották, de a lényeg, hogy Pongi visszatalált hozzánk.

Immár teljes volt a csapat, és elindultunk szuvenírbeszerző körútra. Találtunk egy bevásárlóközpontot, valamelyik felhőkarcoló aljában volt, kicsit ementáli sajt jellegű, millió be is kijárat, mint valami labirintus, de végül megtaláltuk amit akartunk, és még szuper mountaindew-okat is lőttünk magunknak (persze cukrosak voltak, naná).

Verusnak az az ötlete támadt, hogy nézzük meg a Toronto-i állatkertet, a Pass-ban, amit vettünk, ingyenes belépés van, csak a parkolásért kell fizetni. Úgyhogy vissza indultunk a parkolóhoz, és irány a Zoo.

Hát, szombat és kánikula lévén a két legnagyobb parkoló fullos volt már, minket a harmadik placcra tereltek, valami füves pusztára, és innen kellett begyalogolni vagy negyed órát csak az Állatkert bejáratáig….mindegy, volt nálunk elég víz a hátizsákban, úgyhogy mentünk előre rendíthetetlenül.

Iszonyat tömeg, rengeteg ember…a bejáratnál betámadtuk a klotyót….én a magam részéről teljesen ki voltam, hogy a férfivécében egy, azaz egy darab fülke volt….mindegy, azért elintéztük amit kellett, úgyhogy nekiálltunk az állatkerti sétának.

Őszintén szólva nem sok állatot láttunk, mert a legtöbb bemenekült a nagy hőségben a fedett részekre, ahol ugye nem látszanak…viszont irdatlan tömeg volt. Amúgy nagyon szépen meg van csinálva a zoo, afféle lombkoronasétány szerű széles fa hidakon lehet közlekedni végig.

 Érdekes, hogy a családok 80%-a úgy vitte a gyerekeket, hogy ilyen kempingkocsiban húzták-vonták, miközben a gyerek csücsült, mobilozott, de olyat is láttunk, hogy csipszes zacskó nyitva, kóla külön kis tartóban, ventilátor fújja a levegőt…és közben a csemete a tabletet nyomkodja…..konkrétan ki se néz a kocsiból….közben a felnőttek izzadva, hátizsákkal, húzkodják ezeket a gyerek-tankokat. Szürreális volt. Nem az lenne a lényeg, hogy a gyerek szaladgál, nézi az állatokat, növényeket, és jól kifárad? Így csak a felnőttek fáradnak el, a gyerek meg csak unatkozik….telefont nyomkodni otthon is lehet, nem? De. Naugye. A slusszpoén, hogy kínai testvéranyáink még az ajándékshopba is ezzel a monstrummal tolták be a gyereket. Vicc.

Követtük a táblákat, hogy van valami olyan rész, ahol a kanadai állatok vannak megmutatva. Kb. fél óra alatt el is sétáltunk, de kiderült, hogy ez csak egy hely, ahonnan indul valami kisvasút (fejenként akárhány dollárért, ofkorsz), ami egy órán keresztül megy végig az útján, miközben lehet (vagy nem) látni állatokat. Ja, gigasor előtte. Verussal passzoltuk. Viszont ha már idáig eljöttünk, ettünk pár szelet túlárazott, de amúgy finom pizzát, oszt’ elindultunk visszafelé.

Kikutyagoltunk a parkolóig, és irány haza. A hotelban aztán csobbantunk egy nagyot a jacuzziban, és elhűlve néztük, ahogy egy kb. 15-20 kölyökből álló csapat betámadja a wellnessrészleget. Ugrálva, üvöltözve, sikítozva, labdát dobálva, törölközővel csapkodva…10-14 év körül gyerekek voltak. Volt velük edzőbá, meg szülők is, de még csak véletlenül sem csendesítették őket. Aranyosak voltak amúgy, meg én szeretem a gyerekeket, tehát engem nem zavarnak, de konkrétan olyan hangosak voltak, hogy egymás mellett ülve a jacuzziban sem tudtunk beszélgetni egymással, mert nem hallottuk, mit mond a másik.

Végül inkább kiültünk a sarokban lévő pihenőre, és akkor tudtunk legalább beszélgetni. Jól meg is dumáltuk, hogy nem csoda hogy ezek a kölykök ennyire tele vannak energiával, hiszen még egy állatkerti sétára is kocsiban tolták őket LOL….

Letusoltunk, kicsit összepakoltuk a cuccokat…persze a poggyászmérlegből nyilván most fogyott ki az elem, úgyhogy vennem kellett bele másikat, de megoldottam…szóval nagyjából összepakoltunk a holnapi indulásra, és újra elindultunk az esti Toronto-tól búcsút venni.

A parkolóőr már messziről nevetett, biztosítottam, hogy utoljára jövünk, mert másnap utazunk haza. Szokásosan körbejártuk a lüktető city-t, elsétáltunk a CN toronyig megint, néztük a forgatagot, meg a folyton más színekben pompázó tornyot. Az idő tökéletes volt, még mindig. A jól bevált pizzériában rendeltünk pizzákat, és kiültünk a kedvenc helyünkre…igaz valami bűvész utcai show-ja volt, de negyed órán belül az is véget ért. Mindettől függetlenül le tudtunk ülni, és nyugodtan tudtunk kajálni, dumálni, meg persze elmerülni a látványban. Az a helyzet, hogy Dublint nem szeretem…de Toronto teljes mértékben magával ragadott.

Megint éjfél után értünk vissza a hotelbe, előtte a shell kútnál televágtam a kocsit, hogy másnap mikor visszavisszük tele legyen a tankja. A reptér a hotelünktől 10 km-re volt.

*

Utolsó reggelünk. Mindent kockára összepakoltunk, kimértünk, minden fasza. Lementünk még egy utolsót reggelizni. Most nem siettünk, szép komótosan ücsörögtünk, kávézgattunk, eszegettünk, néztük az embereket. Mondja Verus, miközben a fejével biccent az egyik irányba, hogy nézd má’ a csóró faszit, biztos nagyon visszeres a lába, mert ilyen térd föléig húzott kompressziós harisnyában van….ráadásul milyen ocsortány kék, felelem én.

Folytatjuk szépen a létezést, amikor a tegnap délutáni kölyökkommandó megjelenik a reggelizőben -jöttek kajálni ők is-, egytől-egyig mind térd fölé húzott kék zokniban. Na, rájöttünk hogy a pasas nem visszeres, hanem ő lehet az edzőbá’ vagy valamelyik szülő….rákerestünk, persze valami barátságos baseball meccs volt mára a gyerekeknek, akik a Detroit tigers-es mezükben feszítettek…..vicces volt.

Szóval végül csak befejeztük az étkezést, felmentünk, még egyszer mindent lecsekkoltunk. Egy dolog volt csak hátra: az új táskára venni valami lakatot, mégiscsak ne legyen már nyitva, nekünk itthon ezekből rengeteg van, de ugye nem vittünk magunkkal feleslegbe, úgyhogy megbeszéltük, hogy a reptér fele menet megállunk egy Dollarama-nal ( ez ilyen százforintosbót féle mindenes lánc). Szépen bepakoltuk a verdát, kicsekkoltunk a hotelből, és elindultunk. 

A gépünk délután ötkor indult vissza, a kocsit délután háromig kellett visszavinni, még csak 11 körül volt, de megbeszéltük, hogy induljunk el a reptérre most, adjuk le a kocsit, legyen letudva minden, és minél hamarabb csekkoljuk be a bőröndöket, majd lazítunk a reptéren, amikor már minden el van boronálva.

Dollarama üzletnél Verus beszaladt, én meg küzdöttem kicsit a kocsival, mert valamiért nem akart összekapcsolódni a telefonommal, és hát azért jó az ha látom, merre kell menni…Mire Verus végzett, meg is oldottam. Persze Verus egy kurvanagy szatyorral jött ki….mondom hát ezek? -Á – aszongya – nem lehetett otthagyni…mittudomén Kanadás strandtörcsiket vett, meg nekem egy tök jó kanadás karkötőt, meg ilyesmi. Ez nagyon jellemző volt  az egész nyaralásunkra, hogy annyi szuper dolog volt olyan kedvező áron, hogy egyszerűen nem lehetett otthagyni, muszáj volt megvenni : )

Na, irányba vettük a repteret. Ami mellett egyébként mindennap elautóztunk, és ámulva néztük a hatalmas Antonov gépet, ami félreállítva ott terpeszkedik a területen. Az a neve, hogy „Volga”, és orosz gép, ami az orosz-ukrán háború kitörésekor ragadt itt, amikor a kanadaiak lezártáka  légterüket Oroszország előtt….

No, odaértünk végre a Pearson-hoz…eléggé nem egyszerű volt megtalálni a bejáratot, ahova az Alamo kocsijait vissza kell vinni…én nem akartam elhinni, hogy beférünk, annyira alacsony volt, nem mertem behajtani….Verus nyújtogatta a nyakát a lehúzott ablakon, hogy csekkolja, végül a mögöttem állók intettek, hogy menjek bátran, beférek….de nagyon para volt. Ahogy a nagy szögeken is áthatjtani….de hát muszáj volt elhinni, hogy ha kintről hajtok be rá, akkor behajlanak :) Nem volt gond végül. A kocsi leadása ultra smooth volt, a kissrác beugrott, beindította, megnézte mennyi benzin van benne, körbe sétálta a kocsit, és mosolyogva megöszönte. Sokkal normálisabb volt, mint pl. az EuropeCar-nál Korfun az öreg tróger, aki szinte nagyítóval ment végig a kis szutyok pár éves micrán….na mindegy, nagyon pozitív élmény volt. Ez is.

Korán volt még, rengeteg időnk volt az indulásig. Még a kapu sem nyitott ki, ahol le lehet adni a csomagokat. Leültünk a folyosóra, Verus szerzett kávét valahonnan, és elvoltunk….véignéztük, ahogy az Aerlingus-os nő velünk szemben a csomagpultnál komótosan étkezik (kb. negyven percig evett…), aztán elsétált valahova, üdítővel jött vissza…újabb negyven percig szivogálta az üdcsit….mondtam Verusnak, hogy ez már milyen munka lehet….közben persze rendszeresen mentek oda hozzá, mindenkit elhajtott, a kiírásra mutatva, hogy kettőkor nyit a pult…na végül kinyitott, leadtuk mindhárom bőröndöt, csináltam képeket is velük, ha esetleg trükköznének…és mehettünk a security check-re.

Itt ugyan gyorsak voltak, de nagyon szigorúak….mindent ki kellett venni a táskából, laptopon, Ebook-reader-en nem lehetett semmi, karóra, karkötő, minden….mindegy, túljutottunk ezen is, úgyhogy beszédültünk a shopba. Itt még beszereztünk pár üveg létfontosságú alkoholos italt, és elsétáltunk a kapunkig. Mondjuk ez a rész ultra kényelmes volt. Az ülések is, klotyesz rögtön mellettünk, kávézó is, úgyhogy kényelmesen vártuk, hogy induljon a beszállás.

A gép időben indult, persze most is ott ültünk, most is volt kisgyerekes ocsortány latínó csaj, aki fejhangon kárált egész úton, síró-balhézó kétéves, meg fél éves gyerekkel…de azért túléltük valahogy a hazautat.  A csomagjaink is meglettek, és itthon Dublinban várt minket Marci, aki hajnal kettőkor indult el tőlünk, hogy kijöjjön elénk a gépünkhöz, ami helyi idő szerint hajnal ötre ért be. 

Hát nagyjából ennyi a sztori, szuper nyaralás volt, szuper élményekkel…..szuper drágán, de nem bánunk egy fillért sem, mert megérte : D

Kanada, 9. rész

 Ezen a napon ismét a nagyváros volt a cél, egész pontosan a Toronto islands, ami néhány szigetet foglal magában az Ontario tóban, 10 percnyi hajókázásra a kikötőtől. 

Mielőtt elindultunk azonban, elintéztük a parkolást, és eldöntöttük, hogy veszünk még egy bőröndnyi helyet a visszaútra, mert nyilvánvalóan kelleni fog, annyi mindent vásároltunk már össze eddig is, és még ki tudja… Úgyhogy  reggel kinyitom a laptopot…és hoppá! Email a múzeumból….

MEGLETT A PONGI! – Valaki megtalálta, és leadta. Gyorsan leleveleztem az ügyintézővel, hogy akkor szombaton begyűjtjük. Leírta, hogy hol lesz hagyva, és majd igazoljam magam egy ID-vel! Micsoda jó hír : )

Aerlinguséknál gyorsan neki is álltam intézni a pluszbőröndöt…de valamiért nem ment.

 Máig nem tudom mi lehetett a gubanc, de végül negyed órás baszakodás szenvedés után úgy voltunk vele, hogy levonni levonták a pénzt, akkor nem érdekel, hogy az application miért nem látja. Egyébként néhány óra múlva kaptam emailt, hogy akkor lett foglalva még egy bőrönd, úgyhogy megnyugodhattunk.

A hotel reggelije ahogy haladtunk előre az időben, valahogy egyre szarabb lett. Péksütik már nem voltak, csak konzervkenyér, meg olcsó muffin….vaj egyre kevesebb, volt hogy a sajtos tálca tök üres volt. Nem tudom, talán a személyzet cserélődött le, de látható volt a hanyatlás lol. De szerencsére Verus isteni waffeleket sütött a kihelyezett géppel, úgyhogy éhen nem maradtunk így sem.

Sikerült egy olyan parkolót foglalni, ami konkrétan a kikötőben volt, ezúttal nem garázs, hanem szabadtéri. 

Átsuhantunk a reggeli városon, és letettük a verdát. A kompjegyet is még itthon megvettük előre, hogy ott már ne kelljen sorban állni. Hát, néhány komppal utaztunk már az életünkben, de ember legyen a talpán, aki abban a káoszban ki tudott igazodni, ami ott volt. Iszonyatos embertömeg, gyerekcsapatok a földön ülve….mindegy, természetesen megoldottuk, de élményszámba ment, az biztos. Ja, reggel kilenc körül volt, az egyik legkorábbi kompra vettük a jegyet. Az online vásárláskor leírták, hogy csak odafelé kell jegyet venni, mert vissza bármikor, bármelyik komppal lehet jönni. 

Az én tervem az volt, hogy bérelünk biciklit a szigeten, és körbebringázzuk. A kurva okos mesterséges intelligenciával működő Chatgpt (akit én már csak csetPetinek, vagy simán Petinek hívok) óva intett, hogy korán menjünk, mert hamar elfogynak a bringák. Csekkoltuk, hogy 10:30-kor nyit a köcsönző….mondjuk nem kapkodják el, ahhoz képest hogy főszezon van…Kikötöttünk, lejöttünk a hajóról, lefotóztuk a térképet, hogy tudjuk, mi hol van….Elképedve olvastuk az egyik táblán, hogy prérifarkasok is élnek a szigeten (Coyote), és hogy ha látunk, mit kell csinálni, hogy ne támadjon meg…..(anyád….lol)…

Az is feltűnt, hogy ebből a narancssárga bicikliből, (Tangerine)amivel egész Torontó tele van, itt is sorakozott vagy 100 db minimum. Leültünk egy padra, és utánanéztünk, hogy ezek az application-el bérelhető bringák milyenek. Amellett hogy elég drágák, kiderült, hogy max másfél óráig lehet csak nálunk, utána le kell parkoltatni. Aztán persze rögtön újra kiveheted, de akkor is macera. Plusz a Peti azt mondta, hogy masszív, de nehéz bringák ezek, úgyhogy maradtunk a rendes bringakölcsönzőnél, el is indultunk a sziget másik partja felé, mert az üzlet ott volt.

Csodaszép amúgy az egész hely, rengeteg zöld minden irányba, kiírás hogy légyszi lépj a fűre, padok mindenhol, madárcsicsergés, hatalmas kertek, díszvirágok, alacsony medencék, kis szökőkutakkal….kifejezetten idilli helyszín. Ja, és ragyogó napsütés már reggel 10-kor, szerencsések voltunk. 

Közben Verus előállt egy ötlettel…nézte a weboldalát a kölcsönzőnek, hogy vannak négykerekű, fedett bringák is, olyanok, mint a Bringóhintó a Margit szigeten…mi lenne ha olyat vennénk ki, és akkor tudunk beszélgetni amíg tekerünk, és a hátizsákot is berakhatjuk a kosárkába, ami ezeken van….

Elsőként értünk a még bezárt kölcsönzőhöz, úgyhogy szépen várakozó álláspontra helyezkedtünk, néztük közben az embereket, a parkot, ja meg persze a prérikutyákat, hátha látunk egyet. Nem láttunk. Közben kinyitott a bolt, szimpatikus kis indonéz ott dolgozókkal, és ki is vettünk egy négykerekűt. (Abba ne menjünk bele, hogy le kellett adni egy hatósági igazolványt – jogsi vagy útlevél, - amit csak akkor adnak vissza, ha visszaviszed a járgányt…aminek szerintem illegálisnak kéne lenni, mert az oké, hogy kérnek kauciót…de egy hivatalos iratot nem tarthatnak vissza…és mi van ha elveszítik, vagy megrongálják, akkor mennyi kellemetlenség/plusz költség? Nem tudom, hogyan működhetnek így, de nem akadtam nagyon ki rajta, nyaralunk, pihenni, szórakozni jöttünk, nem balhézni…)

Voltak megszorítások, hogy csak betonos úton mehetünk, és nem mehetünk át semmilyen hídon valamelyik másik szigetre, továbbá nem hagyhatjuk magára, stb stb…De okés volt, hiszen a főszigeten voltunk, ami elég nagy volt önmagában is. Amúgy meg tök jogos hogy a hídon nem lehet átmenni, képtelenség azt a nehéz monstrumot bármilyen emelkedőn felhajtani….sebességek nincsenek, és hát csak ülve lehet hajtani, mert tető van felettünk, tehát az erőkifejtésbe nem lehet a gravitációt belevinni, térdből kell dolgozni, ami azért nem olyan kellemes….több mint 10 kilométert tekertünk ezzel a vasszörnnyel.

Gyönyörű helyeken álltunk meg, és csodáltuk meg Torontót. Volt olyan útszakasz, ami szivárványszínűre volt festve, és ki volt táblázva, hogy hol kell letérni a nudista strandhoz, és hogy tilos fényképezni, és hogy body positivity van, mindenki vegye tudomásul : D Toronto híresen szabad szellemű hely már nagyon régóta. ( Faludy sem véletlenül jött ide annak idején Eric Johnson-nal). 

Mindkét irányba kimentünk a végéig a szigetnek, közben okosan töltöttük a telefonjainkat is, majd leadtuk a bringát, vettünk kávét, és elindultunk gyalogosan keresni valami olyan spotot, ahol le tudunk a parton heverni. Előtte azonban a hatalmas épületbe léptünk, hogy átvegyük a fürdőcuccot. Akkor itt említem meg, hogy végig Kanadában fura volt, hogy a közvécékben az oldalfalak kb. térdmagasságtól indulnak és vállmagasságig tartanak, szóval takarják azt, amit kell, de amúgy lent és fent tökéletesen látszik minden. Nem az összes hely volt ilyen, de a legtöbb. Namost itt az öltözőknél ezt még tovább vitték…ugyanúgy térdtől vállig, de csak 3 oldalról. A negyedik oldal full nyitott. Tehát mindenki úgy öltözik át, hogy aki elmegy fülkesor előtt, az beláthat. Mármint ha odanéz. Fura volt, de hát úgy voltam vele, ha valaki pont az én seggemre kíváncsi, akkor megérdemli a látványt, úgyhogy túltettem magam rajta, inkább csak érdekesség. Verus mondta, hogy a női oldalon detto ugyanez volt. Túlestünk a procedúrán és elindultunk lefelé a part mentén.

Még annyi, hogy ezen a részen, ahol volt a kölcsönző, az öltöző, itt voltak a helyek, ahol lehet ételt-italt venni, a kávénkat is itt szereztük be, és itt is volt egy darab egység, ahol alkoholos italt (sört) lehetett venni, és az elkerített részben elfogyasztani. Onnan kihozni már nem lehetett. Ki volt táblázva, hogy alkoholt fogyasztani tilos az egész szigeten, kivéve ebben a kb. 25-30 négyzetméteres teraszon….mert ugye Ontario füst- és alkoholmentes….

Nagyon sok homokos beach-rész van, de annyira meleg volt, hogy a homok égette a talpunkat. Itt a sétány és a beach közötti vékony sávon voltak csak fák, és néhány pad, árnyékban. Verus ki is szúrt egy üreset, és elindultunk felé. Észrevette azonban ezt a pad mellett, pléden üldögélő kínai testvéranyánk, és mire a padhoz értünk, földöntúli fürgeségről adva tanúbizonyságot, a pad 80%-át telepakolta a földön lévő plédről a cuccaival. De még cipőket is felrakott, épphogy le tudtunk kuporodni a pad végére. A nő persze továbbra is a földön ült a pléden, és nagy hangon kárált kínaiul valakivel. Sem ez, sem az a tény, hogy rengeteg kínait láttunk ezeken a narancssárga app-on bérelhető bicikliken úgy tekerni, hogy a telefon a kis kosárkában volt, képernyővel a biciklis felé, és videochat-ben, kurva hangosan beszélgettek, miközben haladtak a bringával….nem szerettette meg velünk a kínaiakat, ez az igazság. Hangosak, erőszakosak, bunkók….nem állítom, hogy mind ilyen, de akikkel mi találkoztunk, azok mind ilyenek voltak.

Inkább felálltunk, és elindultunk tovább a part mentén. Végül találtunk egy tök jó helyet, de én szintén csak bokáig voltam hajlandó a vízbe menni, mert nagyon hideg volt. Bezzeg Verus jókat úszott a vízben, pár méterre a vadlibáktól, meg a csónakos lifeguard-tól : D

Pihengéltünk, nézelődtünk, megittuk a kávét, és megbeszéltük, hogy akkor sétáljunk vissza a kikötőhöz, és kompozzunk vissza a városba. El is indultunk. Közeledve a komphoz észrevettünk egy elképesztő hosszú sort, emberek álltak a tűző napon….egymásra néztünk: -Ugye nem? – kérdezte Verus. -De! – feleltem, és megbeszéltük, hogy én beállok a sorba, akármi is legyen, Verus meg lecsekkolja hogy ugye nem ez a sor vár a visszakompra. Hát de. Ez a sor volt az. Mert ugye az idefelé kompokra negyedórás időablakok szerint lehet venni a jegyet, és pikk-pakk el is fogy, igyekezni kell, de visszafelé kb. le se szarja senki, hogy ki hogy jut vissza, és mennyi idejébe kerül. Persze voltak vízitaxik is, koponyánként asszem 20 dollárért, de hát ha egyszer kifizette az ember a kompjeget, miért fizessen még egyszer? 

Plusz csak azalatt a 10 perc alatt, amíg Verus visszaért hozzám, kb 100 ember állt már be mögém. Tűző napon álltunk kb egy órát, aztán bejutottunk abba a sorba, ahol volt legalább árnyékoló felettünk.

 Itt újabb egy órát vártunk….ugyanis annyira tele volt a komp, hogy meg kellett várni, amíg megjön, leszállnak, felszállnak, átmegy, ott leszállnak, felszállnak, átjön, és újra leszállnak az emberek. Közben 5-6, egyenként minimum 30 fős kölyökcsapat volt, akiknek elsőségük volt a felszálláskor. Ha idefelé azt hittem sok ember volt a komp környékén, akkor ezúttal revideálnom kellett, mert az semmi volt ahhoz képest, amit visszafelé tapasztaltunk.    

Visszajutottunk tehát valahogy a városba. Megdumáltuk, hogy visszaülünk a kocsiba, és hazafelé keresünk egy nagy Walmarts-ot, ahol tudunk bőröndöt venni, hazamegyünk a hotelbe, és visszajövünk a városba megnézni hogy milyen az esti, kivilágított Toronto.

A Walmarts-ba, ami akkora volt, hogy el lehetett tévedni benne simán, nagy csalódásunkra nem volt nagy bőröndválaszték, de azért tudtunk venni egy jó nagy táskát, amit lehet húzni, és szép nagy Canada felirat is van rajta, úgyhogy emléknek sem utolsó. Vásároltunk, aztán hazaaraszoltunk a nem kicsi forgalomban. A hotelben aztán tisztálkodtunk, megöltöztünk szépen, és irány a City! (A srácoktól apák napjára kapott Navajo ingemet vettem fel, amit az USA-ból hoztak nekem :))

Ugyanabban a parkolóban foglaltunk helyet, a parkolóőr megismert….nevetve mondta, hogy ma már voltunk itt, csak másik ruhában LOL….Naszóval ha Toronto szép nappal, akkor este meg lélegzetelállító!. 

Az ember csak nézi, nézi, nem tud betelni a látvánnyal. Millió ember, mindenki jön megy. Bolyongtunk a fények között, elmentünk mindenfelé, majd a kikötőnél találtuk egy pizzasütőt, ahol vásároltunk pizzát meg sört, és kiültünk a partra. Találtunk egy tökéletes padot, tökéletes kilátással. Itt aztán pizzáztunk, söröztünk, és még egy szivart is elszívtunk. A levegő balzsamosan lágy volt, lehetett 22 fok talán… Ideális időnk volt, és ideális helyen voltunk : )

Jóval éjfél után estünk haza….Itt elmesélem, hogy amikor későn értünk vissza a hotelbe, elég nehéz volt parkolóhelyet találni. Egyszer reklamáltunk is, hogy de akkor mire fizettük a napi 8 dollárt, ha a hotel előtti parkoló tele van, és egy kezemen meg tudom számolni, hány atutó tükrén fityegett az engedély….De mindenki csak a vállát vonogatta….boldog-boldogtalan megállhat a hotel parkolójában, és parkolhat, senki le se szarja. Ha előre tudtam volna, akkor nem fizetünk a parkolásrért. Mondjuk ennyi baj legyen, ez azért nem egy komoly probléma.