Újra itthon

 A müncheni élményeinket majd később tudom csak megírni, mert közben pörög az élet..

Beni 10-kor hívott, hogy a tesi órán elesett és nagyon fáj a lába.. elmentünk érte.

A bokája okés volt, de a lábfeje nagyon-nagyon fájt. Jegeltem, meg felhívtam a háziorvost, hogy kéne egy időpont/rtg a gyereknek.

Éreztem én, hogy el van törve, de bíztam benne, hogy csak túldramatizálom.

De nem. A lábközépcsontja tört el. 

Egy csizmát kapott meg mankót, a csizma előnye, hogy tud rendesen fürdeni illetve aludni majd. Csütörtökön megyünk Limerickbe a “fracture clinic” -re, ott újra megnézik és kezelési tervet is kapunk. Tudjuk a járást, hisz’ nemrégen a kulcscsontjával jártunk oda.

Az élet úgy szép, ha zajlik.. hát nálunk zajlik rendesen. 

Hétvégére hangolva

 Hátizsákok bepakolva, gyerekek kiokítva, mindenféle adatlapot is kitöltöttünk, megpróbálunk 9 körül lefeküdni, ui hajnali 2.30-kor kelünk, terveink szerint 4.30 körül érünk a reptérre.

Várjuk már nagyon, jó lesz. 

Kari végül még sem jön haza, kedden költöznek, pakolnia kell, de Tomi úgy tervezi, hogy itt lesz felvigyázónak. 

Karinak nagyon jól ment a hétfői interjúja, kedden kapott is állásajánlatot. A fellegekben van, mert olyan kezdő fizetést kínáltak neki, amiről nem is álmodott. Nagyon boldog, február 14.-én kezd. 

Zolival és Ildivel beszéltünk tegnap, nagyon be vannak zsongva, hogy jönnek, mi is alig hisszük el, hogy végre-valahára eljönnek.

A jó dolgok

Végre sikerült összehozni egy másik barátunkkal, hogy a 2020-as elmaradt látogatásukat most márciusban bepótoljuk.

Egy hétre jönnek, hárman, nagyon várjuk már, 2 éve tologatjuk.

Merthogy mától megszűnt az összes covid-korlátozás, kikiáltották a szabad népköztársaságot a 22 hónap utáni szabadságot, mától mindent is lehet, oltásoktól függetlenül.

A maszk marad, meg persze, ha covidos valaki, akkor maradjon otthon, de szépen lassan minden extra segélyt megszüntetnek, hétfőtől újra lehet irodákba dolgozni, meg kezet fogni lol 

Úgyhogy ez -mármint, hogy jönnek a Z-ék- az amúgy elcseszett hetünket nagyon feldobta.

Közben meg szépen szervezzük Hannáékkal a jövő szombatunkat, ők München külvárosában laknak, oda kimetrózunk, aztán velük elautózunk egy echte bajor étterembe, vacsizni. Hó van, én ennek nagyon örülök és az előrejelzés is további havazást jósol még. 

Tomi decemberi vizsgája sikerült, újabb lépés az okleveles könyvizsgálósága felé.

Karinak ugyan megszűnt a munkája december végével, de már 2 helyről is kapott interjút, az egyikre konkrétan állás ajánlatot is kapott, de a hétfői interjúra vár, mert az a cég sokkal jobban tetszene neki. De ez a munkalehetőség csak átmenetileg kell neki, mert azért folyamatosan pályázik phd állásokra is.

Közben a lakásukból kitették őket, április végével, mert eladja a tulaj. De már találtak is új helyet, február elsejével. Egy szoba €1100. Igen. Ezeregyszáz euró.

És ennek örülnek, mert hogy jó helyen van és csak ennyi. 

Ide fogjuk átköltöztetni őket kedden, miután hazajöttünk Münchenből.

Jancsinak hétfőn indul a második szemesztere, a decemberi vizsgáiról még nincs hír. Így ezen a héten sokat nem láttuk, mert hol a barátnőjével jött-ment, hol a haverjaival.

Marci és Beni pedig nyomják a sulit, rendületlenül. Marcinak februárban lesz az ún mocks azaz a -szép szóval- próbaérettségi, ami persze fizetős. Ez azért fontos, mert  ha idén is hibrid érettségi lesz, és Marci nem bánná, ha nem kellene igazi érettségit csinálnia, hanem az addig elért tesztek és vizsgák átlaga lenne az érettségi eredménye.

Ez a hétvégénk lazulósnak van tervezve, most pl Alan és Marci elmennek együtt bringázni, addig én bepanírozom a gombákat meg előkészítem a rizibizit, és Benivel netflixezünk, van egy közös sorozatunk, azt nézzük ilyenkor.

Hamár sorozatok.. mi nagy Dexter-fan-ek voltunk. Alig vártam, hogy megnézzük ezt az új részt, amit ugye az utolsónak tervezett 8. évad után 9 évvel később mutattak be.. hát komolyan. Nagy csalódás volt. Persze nem Micheal C. Hall, hanem az ostoba megoldások, a hülyének nézés..

Alan haverja nagyon ajánlotta a netflixen a Hogyan lettem szerelmes egy gengszterbe. Lengyel film, egész jó volt, van benne magyar szál is, de nekem túl hosszú volt, 3 órás. 

Mennyit ér?

 Egy barátság? Mi fér bele? 

Már a tavaly szeptemberi budapesti city breaknél el kellett volna felejteni ezeket a “barátokat”, mert a nagy “menjeteknyugodtan, ott áll üresen a lakás” nem létező ígérgetés volt.. aztán most, mielőtt megvettük volna a repjegyeket, felhívtuk őket, hogy jó-é-e nekik vagy sem, beleférünk-e az életükbe, ha meglátogatjuk őket..

Persze, persze, jajdejó. De azért fizessük ám ki a benzint majd, jó?

Rendben, kaptam szabit, vettünk parkolást a reptérre, mikor is jött egy telefon, hogy hát, izé.. még sem jó, mert van egy nagyon kedves kolléga, aki éppen szabira menne és hát így akkor nem engedik el, ő meg annyira nem akar kib@szni ezzel a nagyon kedves kollégával, hogy hát akkor ő végig éjszakázni fog, míg ott vagyunk.. úgyhogy ki sem tudnának jönni a reptérre, de huszonnyolc átszállással, el tudunk vonatozni hozzájuk, de ő aludni fog amúgy is, addig majd az asszonnyal elvagyunk.. és ja, szombaton reggel, mikor ő aluszik, addig a neje mosni fog, mert egy héten egyszer mos és az a szombat. Ja és a vendégszobában tereget, így a nappaliban, egy kinyitható kanapén fogunk aludni.

Na természetesen lemondtuk, hogy ne erőltessük ezt inkább. 

Alan padlót fogott, nagyon nagyon nehezen éli meg, hogy valakit ennyire félreismerjen 30 év alatt. 

A helyzetet érdekesebbé teszi, hogy ezt a barátját 2010-ben egy hónapon át eltartottuk, etettük-itattuk, mert ugye csóri munkát akart keresni itt, így egy fillért nem adott/kértünk tőle, és hát mire vannak a barátok ugye.. ja és Hannust kiköltöztettük addig a szobájából, oda szállásoltuk el a barátot..

Mindegy mostmár.

Átmódosítottuk a foglalást, és Münchenbe megyünk, a belvárosban találtunk szállást elfogadható áron és Hannáékkal töltjük a szombatunkat. 

A hétvégénk

 Ezt egy laza hétvégének terveztük, ami fix volt, hogy péntek délután átjöttek a barátaink pót-szilveszterezni.

A kislányuk, akik most volt 7 éves, él-hal Larsiért, ő konkrétan a Larsékhoz jön át.

Estig maradtak, fél 10 után mentek haza, jól telt az esténk, ők pogit hoztak, mi a koktélokat csináltuk. Megváltottuk a világot is persze.

Ami még fix volt az a mai program, persze nem a mienk, hanem Beni intézett magának egy randit, innen 45 km-re (komolyan ám), úgyhogy őt kitettük a kislányéknál, és hogy ne kelljen oda-vissza autózgatnunk egész délután, tovább mentünk Portlaoisba, lézengeni. Persze jött a 2 báty is, mindenféle boltba beszédelegtünk, mi beültünk kávézni a costába, ők szendvicseztek valahol egyet. Alant rádumáltam egy új parfümre is, ez egy karácsonyi szettben volt, úgyhogy le volt árazva, nem kicsit. 

Odafele is és hazafele is olyan gyönyörű volt az ég, hogy próbáltam fotózni, de hát autóban utazva, nem az igazi..

A szombatunk meg lazának indult, de csak, míg a reggeli kávénkat meg nem ittuk.. Marci nagyon akar magának venni egy road bike-ot, apjával konzultál állandóan. Pénteken talált egy szipi-szupi biciklit, le is alkudta szépen, ahogy mondta neki az apja, de el kéne menni érte.. Mayo-ba. Innen 3 óra, csak oda.

Úgyhogy milyen a jófej szülő? Persze, hogy segít a kölyöknek, egy órán belül el is indultunk. Egész nap autóztunk, de megérte.

Gyönyörű Cube-ot vett, szinte fél áron. Nagyon boldog, madarat lehetett vele fogatni, ma letesztelte ő is, Alan is. Aki azt hiszem, hogy kicsit irigy. 😜

Január közepe

 Az első munkás hetem aránylag laza és nyugis volt. Mindenki covidos, így alig volt tanuló, csak a végzős osztály volt egész héten. 

Mindannyian jól vagyunk, Alan is és én is fáradtak vagyunk, de ez sok minden számlájára írható.. újra hajnalban kelünk, kevesebb kalóriát viszünk be, mindketten elkezdtünk edzeni, plusz azt mondják, hogy a covix után is lehet extrém fáradt az ember.. jah, és január is van, tél közepe. 

Larsie is visszatért a régi életéhez, hol az én, hol pedig Alan foteljában trónolt, kihasználva, hogy nem vagyunk itthon..

Mi meg lecsaptunk a ryanair egyik ajánlatára és 2 hét múlva meglátogatjuk a németországi barátainkat, kemény €4.99-ért kínálták a jegyeket. Péntektől-vasárnapig csak, így egy-egy hátizsák elég lesz.

Csakhogy legyen mit várni, így január közepén. 

Back to the reality

 A 10 nap már le is telt, az első pozitív teszthez képest ma már a 13. nap van, de Tomi csak úgy akart hazamenni, ha az antigén tesztje negatív, ez ma lett. Catherine miatt nem akart addig hazamenni, amíg nem full negatív. Én nem tesztelek, a fiúkat sem fogom, nem kell, mi az előírás szerint szépen holnap visszatérünk a való világba, úm. suli, munka.

Ez a hétvégénk már a kiszabadulás jegyében telt, nagyon izgin: a kocsit elvittük vizsgázni szombat délelőtt, simán átment, még jó. Majd nagybevásároltunk.

A vizsgaközpont előtt összefutottunk egy valahavolt jó ismerősünkkel, akikkel olyan jóban voltunk, hogy pl mikor én épp a vetélésemet hevertem ki idehaza, a felesége rám telefonált, hogy ő bizony rosszul lett zuhanyzás közben, és nincs, aki segítsen neki a 3 hónapos baba mellett, úgyhogy Alannel összeszedtük magunkat, átmentünk hozzájuk, én egész nap pesztráltam a babát, Alan rendbe tette a konyhát majd főzött egy rakott olaszos kaját, addig a feleség a nappaliban nyomogatta az ipadjét és láthatóan kutyabaja nem volt, nos, egyszercsak azt vettem észre olyan két, két és fél éve, hogy a fészbúk feldobja mindkettőjüket, mint lehetséges ismerős.. engem és Alant mindketten kitöröltek. Az oka valószínűleg az volt, hogy a feleség, aki nővér, fel akarta jelenteni a munkáltatóját és Alant kérte meg, hogy keressen/találjon neki ügyvédet. Alan a saját ügyvédjét ajánlotta, aki elhajtotta.. na szóval állunk kint a vizsgaközpont előtt, maszkban, sapkában, nagy kabátban, mikor jön Z.. menne el mellettünk, de én meg jó hangosan ráköszöntem, hogy jónapotkívánok. Persze jó zavarba jött a fickó, hebegett, hogy jaj meg sem ismert minket, meg próbált jófejkedni, de hát őszintén, én rohadt pimasz, nagyképű tudok ilyen helyzetben lenni, és nagyon élvezem a másik zavarát, úgyhogy kicsit magas lóról beszéltem vele, ha már utálnak, legyen igazán miért. 

Alan mondta nekem, hogy ne kérdezzen rá, hogy mi a fenén sértődtek meg.. mondtam h felesleges, mert 1. vagy hazudni fog, vagy hárítani, az ilyen ember úgy sem mer őszinte lenni, 2. akar a fasz kibékülni az ilyennel. 

Ma meg, miután Tomival megebédeltünk, elmentünk mi is Limerickbe, mert talált ott Alan egy taposógépet, jó áron, és mi holnaptól indítjuk a karácsonyi/karanténos nagy zabálások utáni diétát, edzéseket.

Azt ugyan nem tudom, hogy milyen hatással lesz ránk az edzés, mert Tomi is és Marci is elmentek ma reggel futni, hát.. nagyon fájt a tüdejük, holott tünetmentesek voltak és állítólag az omikron nem a tüdőt gyengíti, csak a felső légutakat, ezért is jár enyhe tünetekkel. Tomi konkértan majd’ meghalt, Marci meg rettentően elfáradt. És ők aktív, sportemberek. 

Délelőtt meg, így hogy véget ért ez a hosszú karácsonyi szünet, végre lebontottuk a karácsonyfát, leszedtük az összes fényt, díszt.. 

Furán alakult, kb semmi sem úgy történt, ahogyan elképzeltük/elterveztük. Hannáék 6.-án úgy mentek haza, hogy csak az ablakon át láttuk egymást egész ittlétük alatt. Tomi itt ragadt extra 13 napra. 

Viszont az összezártság alatt is emberek maradtunk, minden este kártyáztunk, (meg koktéloztunk is, de ez megbocsátható ilyen szituban), az ebédeket is mindig együtt ettük meg, Tomi ebédszünetéhez igazodva. 

A jó hír is itt érte Tomit, hogy akkor hivatalosan is előléptették.

Viszont a rossz hírem is itthon ért, hogy addig sumákoltak a facility managementnél, míg kiderült, hogy nem kapom meg a short year scheme-et. Nem csak én, hanem az összes kollégám, aki igényelte, elutasították. Papírt még nem láttam, de ez van. De a jó oldalát nézem, több marad a zsebemben. 

Szóval holnaptól indul a mi igazi 2022-nk.

Az irgalmatlan postás, aki semmitől sem fél

 Az itteni rendszer október-november óta úgy működik, hogy ha valaki kontaktja volt egy covidosnak, és be van oltva, akkor kiküldenek egy szet antigén tesztet, hogy két naponta tesztelje magát az illető, 5 napon át. Értelemszerűen, ha végig negatív, 5 nap után visszamehet a társadalomba.

Mivel a január elseje miatt a hétfőnk is munkaszüneti nap volt, így tegnap beindult az élet, pl kommunikáltam a munkahelyemmel, és jött a postás is.

A mi kontaktjaink, ergo a családtagjaink, is kaptak antigén teszteket, amit a HSE postán küldött ki. 

Nem tudom, hogy kinél milyenek a futárok, de még a postás is, szinte minden aláírós dolgot csak odavágja a küszöbre, max becsenget és már rohan is el.

Tegnap csenget a postás a 3 darab antigén tesztszettel a kezében, ami ugyan diszkréten van becsomagolva, de hát.. csak a hülyének nem egyértelmű a helyzet.

A postásunk, akit mi csak Málészájnak hívunk, rendületlenül áll az ajtó előtt és csenget. A nappali ablakából rálátni a bejárati ajtóra, odamegyek, megütögetem az ablakot, mutogatom neki, hogy tegye le.. de ő csak bambul rám, a málészájával.. akkor mutogatom, hogy qrva beteg vagyok (persze nem) nem nyitok ajtót, tegye le. Jaaaaajooooó, de alá kell írni.. mutogatom, tátogom, hogy nem írok alá semmit, menjen csak el.

Ma ismét jött, hozott újabb tesztet, meg rendeltem gyógyszert és az is jött.

Hát csenget a jó ember, és nem mozdul. 

Ma Tomi ment az ablakhoz, hogy izolálunk, nem nyitunk ajtót.. de hát alá kell írni, mondja Málészáj. Tomi: nem kell, csak tegye le a küszöbre.. de hát van egy levél is.. azt iiiis? 

Mi meg dőlünk a röhögéstől a nappaliban, hogy milyen rendes ez a postás, mindennap meggyőződik, hogy még mindig rendesen izoláljuk-e magunkat.. 

Bár Alan szerint csak nem fél a haláltól. 😂

Na, kb. ilyen izgi az életünk.

Hmm

 Telefonon beszéltem először egy, majd még két másik kollégámmal..

Szépen kiderült, hogy valószínűleg a munkahelyemen én kaptam el a covixot, 22.-én, majd hazahoztam és jól megfertőztem a fél családomat.

Ui. a head chefünk 23.-án egyszercsak nem jött be.. voltak pletykák, hogy azon a hétvégén a 12 pub-ot csinálta a barátaival és hogy pozitív lett az antigén tesztje. De ez ugye pletyka volt, hittem azt, hogy ha ez tényleg igaz, akkor kutya kötelessége a munkahelynek illetve a head chef-nek szólnia, leadnia minket a kontakt kutatáshoz. 

De ez ugye sosem történt meg, senki sem szólt nekünk, (ha tudom, hogy kontaktja vagyok egy esetleges fertőzöttnek, Tomi nem jött volna haza, csak pl 5 nap múlva)

De ma, mikor rácsörögtem a kollégámra, hogy holnap hajnalban nem leszek bent, kiderült, hogy ő is és az egész családja beteg lett..és az is kiderült, hogy már 27.-én tudta egy közös ismerős (ex kollega) hogy akkor a head chef pozitív lett. De ekkor sem szólt senki, senkinek. Sem a manager, sem a HR, és valszeg a kontakt kutatásban nem lett semelyikőnk neve megadva, mert senki sem kapott sms-t a HSE-től.

Persze ennek semmi értelme, hogy most ki-kitől, de inkább a hozzáállás és a sunyiság képeszt el. Hogy csak a véletlenen múlt, hogy pl Tomi nem fertőzte meg 26.-án Catherine 8 hónapos terhes nővérét..vagy a 90 éves nagymamát.. vagy a rákos, másik testvért.. 

Tudtam én, hogy kb senki sem korrekt, de elképeszt, hogy egy állami cég is ilyen szinten inkorrekt. Pff. És grr.

Sokadik ugyanaznap

Nem könnyű nem belehülyülni a mindennapokba. Pedig szerencsések vagyunk: 

• mert nem egyedül csináljuk végig
• hogy jól vagyunk, 
• senkit sem kell ápolni, 
• hogy nagy a ház, van tere mindenkinek
• van kert, ahova kimehetnénk, ha akarnánk /olyan lenne az idő lol
• a lockdown alatt teletettük a házat mindenféle eszközzel, biliárdasztal, gyúrós cuccok.. emiatt bki bmit csinálhat itthon..
• csomó társasunk van, meg kártyák, könyvek, netflix..

És bár sokszor kap el a rosszkedv, de igyekszem a pozitív dolgokra fókuszálni: mint pl tegnap végre megnéztük közösen az Igazság bajnokait, Mads Mikkelsen-nel, (őt is és Nikolaj Lie Kaas-t is nagyon kedveljük) és nagyon jól szórakoztunk. Rohadt sokat röhögtünk, igazi fekete komédia. 

Vagy pl Beni, aki állítása szerint nem tud zongorázni, tegnap este 10-kor, míg a többiekre vártunk a filmnézéssel, odaült a zongorához és Alannel szórakoztak kicsit, én meg sutyiban levideóztam őket. 

Eoin pcr tesztje is pozitív lett.. várható volt. 

Kaci és anyukája is pozitív antigén teszteltek, lassan nincs olyan család, ahol valaki(k) ne lennének covixosak. (Jancsival dec 21.-én találkoztak utoljára.. csakmondom)

Kezdjük el..

és legyen nagyon jó ez az év! 

Persze a srácok nagyon viccesen azt mondják, hogy ez az év a twenty-twenty.two ..azaz a 2020 második verziója. Napersze.

Még karácsony előtt egy nappal (mikor máskor) elromlott a szupi Lattego-nk. Amit lehetett akkor, megnéztük, hogy mi a baj, de kisebb gondunk is nagyobb volt annál, hogy kávéfőzőt szereljünk.

Majd ha hazamennek a gyerekek, mondtuk akkor.. ja, hogy olyan most az életünk, mint az Idétlen időkig-ben, mindennap ugyanaz. 😂 Jó hosszúra nyúlt ez a karácsony. 

Tegnap lesütöttük a mindentis: húsos hasé, sonkás csiga, sajtos pogi, Jancsi kedvére fantás süti, 3 féle saláta, sült kolbász, kenyér.. persze a fele megmaradt, de mára úgyis a maradékmentés volt plusz egy lencsefőzelék.

Kari felajánlotta, hogy megfőzi ma a családnak. 

Este among us-oztunk, drunken sailor-t játszottunk, biliárdoztunk, éjfélkor meg felpoppantottuk az orosz pezsgőket, amit még karácsony előtt vettem a lengyel boltban. 

Szóval ma kb semmit sem kellett illetve tudunk csinálni, sikerült megnézni végre valahára a bécsi Újévi Koncertet, majd a kávéfőzőt kezdtük szétszedni. Odajutottunk ki, hogy csak tömítő szilikongyűrűk kellenek a nagynyomású csőhöz, úgyhogy rendelünk valahonnan.

A két lány továbbra is negatív, úgyhogy hazamennek mindketten, lejárt az 5 nap nekik. Otthon továbbra is antigén tesztelnek még pár napig.

Eoin ma eljutott pcr tesztelésre, 5 napja várt rá.. az meg egy újabb “only in ireland”  megoldás, hogy kötelező a pcr teszt.. a teszt centerben.. ahova el kell valahogy jutnod.. de mi van, ha nincs kocsid (Eoinnak pl).. és nem minden sarkon tesztelnek, városszéli helyeken pl. Ja, de ne menj tömegközlekedéssel, taxival depláne ne.. akkor hogyan? Ja, és stay in your room. Gyalogolt, jobb híján.

Mi Tomival tegnap megkaptuk a pcr eredményt: mindketten pozitívak vagyunk.

Rajtam kívül lassan mindenki tünetmentes, nekem elment a szaglásom. 

Tegnap tűnt fel, (ok, vicces körülmények közt.. vki szellentett és mindenki haldoklott, hogy nemá’ , én meg kb ültem a f**gszagban és semmi.) és elképesztően fura. Maga az érzet olyan, mint amikor orrcseppezés után az orrnyálkahártyát érzi az ember, de az, hogy a legintenzívebb illatokat (illatgyertya, parfüm) sem érzem, az bizarr.

Ma reggel az ízlésem is fura, a lencsefőzeléket a sült kolbászt is csak enyhített verzióban érzem, ittam volna mellé egy pohár budweisert, de semmi íze nem volt, így passzoltam. Butítva érzem az ízeket, remélem, hogy nem lesz rosszabb.

A szaglás elvesztése is ultra fura.

Hinni akarom, hogy ez az év nagyon jó lesz, annak ellenére, ahogy indult.. 

Alan idén lesz 50, idén lesz a 30. házassági évfordulónk, csomó tervünk van, emiatt is igényeltem short year scheme-et, Marci leérettségizik, egyre sanszosabb, hogy ez a nyár lehet majd az utolsó, mikor még 4-en megyünk valahová.. (brutálisan rohan az idő) jó lenne elvinnünk őket Stuttgartba a Merci/Porsche múzeumba, terveznek vadkempingezést velünk itt Írországban.

Tervek azok mindig vannak, és ez tök jó.