2008. szeptember 30., kedd

sok minden...

... kavarog bennem.
Sok mindent le szeretnék írni, de szinte alig van most olyan, hogy egyedül vagyok a gondolataimmal, és írhatok.

Úgyhogy most csak egy zagyva, zavaros, -de nekem átlátható- bejegyzés lesz ez.

Az ismerkedés a hellyel, a szokásokkal még mindig napirendi pont.
Szokni kell, hogy egy útkereszteződésben jobbra kell először nézni (vagy mielőtt lelépek a járdáról :P) Vagy azt, hogy egy ezresért visznek el egy közepes zsáknyi szemetet :-/
A házba való beköltözéskor felmértük, h mi nincs, mi kell SOS és mire van pénzünk..úgyhogy mi nagyon kellett, azt megvettük, és realizáltuk, hogy
- baromi drágák a tepsik,
- aranyárban mérik az evőeszközöket és a bögréket, a tálcákról már nem is beszélve
- fillérekért lehet kapni mindent, ha az ember nyitott szemmel jár.
Persze fizettünk tanulópénzt is rendesen, pl. megvettük a tízeurós béna wc-kefét, majd két nap múlva megláttuk azt, amilyet szerettünk volna, egyötvenért :)) Még jó, hogy van 3 wc :D

Hihetetlen, nekem magyarnak, hogy ha itt akció van, az tényleg kedvező, 50% minimum, és nem lejárt, kiolvadt dzsuvát próbálnak így ránk sózni.
Az, hogy a gyerekekről szól sok minden, ezt tudtuk, de szembesülni olyannal, hogy a teszkóban kétüléses bevásárlókocsi van... (ja, igen, itt egy kis teszkó van, amolyan bót.) .. illetve kombinált, hogy a totyogót és az újszülöttet is tudod egyszerre, egy bevásárlókocsiban tolni... vagy, hogy úttesten jönnek-mennek a gyerekek (OK, ez nekem durva amúgy), és nem féltik őket az autósoktól... hogy a kis biciklik, a játékbabakocsik a járdán hagyva, másnapig.. és nem vágja pofán senki.. hogy a hivatalnok szemrebbenés nélkül vette át a 6 gyerek útlevelét, nem hökkent meg, nem húzta a pofáját, h eeeennnnyyyi gyeereeek ..

A negatív gyerekes élményem... egyrészt a mekibe bejáró kölykök, arcra felismerem már többüket.. szóval iszonyat neveletlen, pofátlan népség.. másrészt a környékbeli kiskölykök is hasonlóképpen durvák, jórészt amiatt, hogy mindent szabad nekik. Teljes ledöbbenést okozott körükben az, hogy Buddy kiszólt az ablakon rájuk, h az abalkuk előtt ugyan ne barmolják már szét a fákat a k***a hurlingütőjükkel.
Le vagyok döbbenve, meg vagyok ijedve, hogy ezek közé kell majd beeresztenem a gyerekeimet, féltem a fiaimat, hogy ezek a fakanalas kisördögök majd bántani fogják őket.. szóval... annyira nem bánom, hogy még nincs meg a lehetőségük arra, hogy itt járjanak suliba.
Aztán persze nem csak ők vannak, a suliban sok a bevándorlógyerek: lengyelek, litvánok, pakisztániak, magyarok.. és gondolom a normálisabb ír családban nevelkedő gyerek nem mekibe jár és/vagy az utcán lóg.. szóval persze kicsit túldramatizálom most egy kicsit, de tényleg nem jó érzés ez.


2008. szeptember 27., szombat

A nagy utazás - 3. részlet

A nagykompon a hajóút maga volt a borzalom. Emberek mindenhol, elfekve a földön, összezsúfolódva az üléseken, padokon…mindenütt. Ez egy nagy hajó volt, asszem 2000 autót tud elszállítani egy körben. A tenger viharos volt, úgy dobálta azt a hatalmas hajót, mintha papírból lett volna. Többen hánytak, én is majdnem, de végül megúsztam komolyabb rosszullét nélkül. Kapaszkodás nélkül nem lehetett helyet változtatni a hajóban. Végül egyébként a gyerekeknek fenntartott játszórészben telepedtünk le, baromi kényelmetlen üléseken. Marci végigaludta, Jancsival nem volt gond, és Beni is jól viselte. Túléltük, és végre legurultunk a 4 órai utazás után a szárazföldre.


És beléptünk Írországba, konkrétan Rosslare-be, illetve ez már talán Wexford.


Az első kúton teletankoltam végre a kocsit, és irányba vettük Roscrea-t, ahol a barátaink laknak. Este tíz körül értünk oda hozzájuk.


Nem egész egy hetet töltöttünk náluk, sajnos elég szűkösen, hiszen ott is van 3 gyerek…közben eltelt a hétvége, és az első munkanap elmentünk a barátnőmmel az ingatlanirodákba érdeklődni kiadó ház után. Verbena pedig néhány helyre beadta a CV-jét. Az ingatlanosok nem sok jóval biztattak, pedig a neten rengeteg jó kis ház volt. Gondoltam, az biztos csak a kirakat. Aztán másnap, és harmadnap minden reggel újra bementem, hogy na, mi újság? Az első ház, amit megnéztünk, nagyon szutykos volt, 3 szintes ház, négy háló, egy fürdő, konyha, nappali. Minden csupa kosz, lelakott ágyak, szóval nem tetszett, ráadásul drága is volt.
Közben Verbenát felhívták a McDonalds-ból, hogy tudna-e pénteken kezdeni. Naná, felelte. A második ház ahova küldtek, az CloneKelly-ben volt, ami cca 12 km Roscrea-tól…úttalan utakon. A tulaj nénivel megbeszéltem egy randevút egy roscrea-i benzinkútnál, hogy egyáltalán odataláljunk. A ház épp felújítás alatt volt. Hatalmas, legalább 6 hálószoba volt, és két nappali. Melléképületek, hatalmas föld, 3 km-es körzetben ember se…viszont 60 éves épület, egy szem fürdőszoba, öntöttvas kád, összesen két ágy, és egy nyilvánvalóan kifűthetetlen nagy tér, plusz egy sötét konyha….nem igazán erre gondoltunk. Bár én belementem volna már, mert nem akartam tovább zavarni a barátainknál. De Verbena meggyőzött, hogy ne menjünk bele, lesz még jobb is.
Következő nap napközben is bementem az irodába, szegény csajszi biztos már a háta közepére kívánt…de elmondtam, hogy esetleg, talán egy három hálószobás kecó is képes lenne kielégíteni az igényünket…. Azt mondta, hogy hát van itt egy, megmondta a címet, és ígéretet tett, hogy ha sikerült beszélnie a tulajjal, akkor hív. Nem hívott. Másnap is bementem, és láss csodát, fel tudta hívni a tulajt, aki magyarázkodott neki, hogy temetésen voltak, ezért nem vette fel két napig a telefont. Azon nyomban ki is mentünk a házhoz, és amikor megnéztem, rögtön tudtam, hogy ez kell nekünk. Szinte vadi új minden, gyönyörű, igényes ülőgarnitúra, szép kandalló, három wc, két fürdő….mi kellhet még?



Meg is kötöttük a szerződést. És olcsóbb is volt, mint amire számítottunk. Az elektromos szolgáltató már hétfőn küldte az üdvözlő levelet, melyben közölte, hogy vagy csoportos beszedési megbízással fizetünk, vagy 300 euro depositot leszünk szívesek becsengetni nekik.
Mivel Verbenának eddigre már volt is munkahelye, így tudtuk, hogy bankszámlát is fogunk tudni nyitni…itt ugyanis ha nincs munkahelyi igazolás, nem lehet bankszámlát nyitni…így elintéztük a bankszámlát, és adtunk megbízást csoportos beszedésre a helyi ELMÜ-nek.
A telefont még mielőtt beköltöztünk, el tudtam intézni, mert láttam, hogy van csatlakozó a falban, és a barátainktól felhívtam a társaságot, és közöltem, hogy én vagyok az új bérlő. Fél órán belül aktiválták a telefonszámot, amit beolvastak nekem a telefonba. És azt mondták, hogy a szélessávúnet miatt hétfőn telefonáljak (ez péntek volt). Hétfőn fel is hívtam őket, és hagytam magam rábeszélni egy "talktime afterhours" nevű csomagra, amiben szélessávú net van, csúcsidőn kívüli korlátlan írországi vonalas hívás, és még egy rakás kedvezmény, mindez havi 51 euróért. Még a szemétszállítást kell elintézni, de várunk vele, mert 150 eurót kellene befizetni fél évre ahhoz, hogy kukát kapjunk. Addig félmegoldásként, de anyagilag ugyanúgy járva, 5 euróért megvehetjük a zsákot, amit kéthetente elvisznek a kukások.

2008. szeptember 24., szerda

A nagy utazás - 2. részlet

Nem volt egyszerű az éjszaka, amit a francia kikötőben töltöttünk, de végül csak eljött a reggel. Mikor mindenki magához tért, nagyon kívántuk a mellékhelyiséget, így elindultunk keresni valami hasonlót. Valamiért azt gondoltuk, a kikötőben biztos van valami komolyabb komplexum, de tévedtünk. Mentünk pár nagyobb kört Calais városában, hátha találunk valami normálisabb benzinkutat, de nem volt. Pici kis kutacskák voltak, ahol megállni alig lehetett, nemhogy lett volna mellékhelyiség. Végül visszamentünk a kikötőbe, és szabálytalanul megközelítettük azt a nagy épületet, ami az elején volt. Itt szintén szabálytalanul a kocsit leparkoltuk, és bementünk az épületbe, ahol a harmadik emeleten találtunk toalettet. Itt aztán fogat mostunk, megmosakodtunk, rendbe szedtük magunkat, majd vissza a kocsihoz, és irány a becsekkolókapu.
Persze a vámosok úgy félreállítottak, mint a huzat, de pár perc alatt sikerült elhessegetni a gyanújukat, így tovább mehettünk a hajó felé. Nem volt semmi eligazodni, ezer sáv, millió autó, és hatalmas hajók mindenfelé.

Végül aztán beálltunk a saját sávunkba, hogy felhajthassunk a hajóra.



Fent a fedélzeten mindannyian kiszálltunk a hajóból, mint később kiderült, ez muszáj is volt, és felmentünk a hajóba. Nekem volt egy olyan ötletem, hogy menjünk fel a nyitott fedélzetre, de meghiúsult. Viszont találtunk egy nagyon kellemes játszóhelyiséget, ahol a gyerekek el tudtak játszani, mi pedig kényelmesen helyet tudtunk foglalni, amíg az utazás tartott. A hajó különben abszolúte fel volt szerelve mindennel, ami kell, üzletek, éttermek, újságos bótok. Még Nurofent is lehetett kapni, "potom" 6 fontért egy dobozzal.
















Amikor megláttuk Dover híres fehér szikláit, tudtuk, hogy hamarosan meg is érkezünk. Kihajtottunk a hajóból, és megtapasztalhattuk a fordított vezetést, amit azóta már teljes mértékben meg is szoktunk.

















Itt Worthing felé indultunk, ahol a bátyámék laknak, és ahol már a nagy gyerekek vártak minket. Beüzemeltük a GPS-t is. Menet közben Folkstone-nál megálltunk, hogy megnézzük a tengert. Nagyon szép volt.



A bátyámékhoz érve nagy volt az öröm, a gyerekeink is örültek egymásnak. Bátyám felesége isteni rántott husival várt minket, és le is fürödhettünk rendesen, végre. Napközben kimentünk a tengerpartra, eszméletlen nagy szél volt, de jól szórakoztunk.
(képek 2 posttal előbb.)


Másnap reggel korán indultunk, hogy időben odaérjünk a wales-i Fishguard-ba, ahonnan indult a kompunk ide, Írországba. Menetközben megtapasztaltuk az igazi, hamisítatlan brit időjárást.



Volt egy kis kaland is, mert Bristolnál az a nagy híd, ami átível a benyúló tenger felett, az fizetős volt, vagy lett, nem tudom, de nem kellett volna annak lennie, mert nem számítottunk rá. Mivel fontunk egyáltalán nem volt, így úgy döntöttünk, hogy kerülünk. Igenám, de közben a benzin nagyon fogyóban volt. De a közel 100 km-es kitérő miatt sietni is kellett. Viszont ha gyorsan megyek, a benzin is jobban fogy. De tankolni csak fontért lehet….végül aztán az egyik shell kúton lezsíroztam a kutas sráccal, hogy tankolhatok euróért, bár elég retkül váltotta a fontot. Akkor mondjuk ez egyáltalán nem foglalkoztatott, mert sürgetett az idő. Közben el is kavarodtunk, valószínűleg új utakon mehettünk, mert a GPS-nek halvány lila ködfoltja nem volt arról, hogy hol vagyunk. Végül csak odaértünk ahhoz a fránya komphoz, de az utolsó pillanatban. A poén, hogy mégis egy órát kellett várni, mert olyan viharos volt a tenger, hogy csúsztak az indulással.



Azért elég idegesek voltunk, ugyanis Giselle (a rönónk) közölte, hogy elfogyott a benzin, és onnan még több, mint 50 km-t kellett menni a kompig, szóval tiszta idegben voltam, hogy ki ne fogyjon az üzemanyag, hogy legalább le tudjunk majd gurulni a kompról. A feszültségen az sem segített, amikor a fullosra megpakolt autónk fennakadt a rámpán, amin keresztül a hajó gyomrába kellett behajtani. Az egyik melósnak lejjebb kellett engedni az egész szerkezetet, hogy át tudjunk haladni. Mit mondjak, nem volt egyszerű….




2008. szeptember 23., kedd

A nagy utazás - 1. részlet

Nagyon rákészültünk az indulásra, aki ismer minket, az pontosan tudja, ez mit jelent. A tervezett útvonalat 10 szekcióra osztottuk, és minden állomáshoz számoltunk egy részidőt. Így menet közben is tudtuk, hányadán állunk az idővel. A váltott vezetés vészhelyzetre tartogatott terv maradt, mivel a kocsit úgy televágtuk, hogy én nem fértem volna el Verbena helyén …de nem volt gond, végig én vezettem, és nagyszerűen megvoltunk az úton.
Marci még Magyarországon 2-3 alkalommal közölte, hogy hánynia kell, de nem hányt. Biztos a stressz okozta. Nagyon be voltak szegények zsufizva a hátsó ülésre, minden helyet ki akartunk használni…


Az első normálisabb pihenő Ausztriában volt, egy szép nagy parkos pihenőben az autópálya mellett, és egy iszonyatos nyilvános vécével….kicsit megmozgattuk a gyerekeket, valamint beszéltünk a nagyokkal, akik aznap reggel a héthuszas londoni géppel indultak, és akkorra már sikeresen landoltak, valamint a bátyám összeszedte őket, és hazaszállítmányozta a csapatot Worthingbe.

A következő pihenőnk Ausztria és Németország határához közel, nem messze Passau-tól volt, ahol a pálya mellett van egy hajó formájú vendéglátóipari egység, amihez tartozik egy szuper játszótér. Itt a srácok kidühöngték magukat rendesen, ahogy kell. Mi pedig ittunk egy kávét és egy kapuccsínót…ha már Ausztria, akkor kávé, naná.




Beléptünk Németországba, Regensburg környékén megálltunk egy McDonalds-ban, és megvacsiztunk. Egész eddig kiváló időnk volt. Amikor innen elindultunk tovább Frankfurt irányába, az idő felhős-esősre váltott. Este hat körül járt. Frankfurtba késő este értünk be, és a reptér olyan fantasztikusan nézett ki, hogy nem is lehet leírni. Sajnos nem sikerült értékelhető képet alkotni róla. Közben percenként jöttek mentek a gépek a fejünk felett, a srácok rettenetesen élvezték. Aztán be is aludtak rendesen, ahogy kell, mi pedig csendben autóztunk tovább. A német autópályákról csupa jót hallottunk, ám folyamatosan túrták fúrták, és egypályás szűkítések voltak. Köln magasságában akkora dugóba kerültünk, hogy több mint egy órán keresztül haladtunk lépésben, éjfél körül…a négy sávból csináltak egyet…Na de végül csak kijutottunk, és szépen át is csorogtunk Belgiumba. Az egész országon át talán 5 autót láttunk….kihalt autópályák, itt-ott sárga kadmiumlámpákkal megvilágítva. Kísérteties volt. Belgiumból Franciaországba értünk, ahol nagyon vicces volt, hogy a benzinkútnál nem tudtam tankolni, csak miután előzőleg befizettem az ablakon át 100 eurót a srácnak. Aztán miután tankoltam, visszamentem, és elszámoltunk. A gyerekek még mindig aludtak, mi viszont elég elcsigázottak voltunk eddigre. Minden gond nélkül értünk Calais-ba, ahol a parkoló ki volt világítva a kikőtőnél, és tele volt autókkal, amikben aludtak az emberek. Mi is aludhattunk volna, de Marci és Beni felébredt, és kipihenten pislogtak. Marcival elmentem, és sétáltunk egy nagyot a kikötőben, nagyon érdekesek voltak a fények. Az otthonról kinyomtatott kompjegyemmel aztán bebattyogtam az éjjel nyitva tartó irodába, és megkérdeztem, ezzel kapcsolatban mi a teendő, be kell-e csekkolni, vagy valami. Miután tisztáztuk a dolgokat a fószerrel, visszakucorodtam a kocsiba, és úgy csináltunk Verbenával, mintha aludnánk.

számadás

Nagyon sok pótolnivalónk van, kellene valami hermionés-időizé, amitől több ideje van az embernek..

6.-án késő este megérkeztünk,
8.-án hétfőn megkezdük az írek leigázását :)): Buddy felkereste az összes ingatlanost, majd napi szinten a nyakukra járt, hogy naaa?, én pedig az összes multit beterítettem a cv-mel.
10.-én visszahívtak a mekiből,
11.-én ígéretet kapott az Uram, hogy másnaptól miénk az a ház, amit aznap mutattak meg..
12.-e péntek, kiérkezésünk 5. napján birtokba vettük a Házat, egy új telepen, zsákutca utolsó házacskája, mellettünk préri, előttünk ződ rét, és teljes nyugalommal lehet a gyerekeket kiengedni. Innen, a gép mellől látom, ahogy egyérintőznek, és a kisfiúk épp nyúlcsapdát csinálnak. :D
És ugyanezen a napon megkezdődött a mekis pályafutásom, mely azóta is tart. :D
A fizu kicsit több, mint írtam, de ha az adóhivatal besorolt, akkor lesz teljes az öröm, addig ui. a 41%-a az ír államé a keresményemnek.
14.-én megérkeztek a Nagyok, kipirulva, teli élménnyel. Nagyon hiányoztak már, és szuper jó, hogy a saját házba tudtuk őket már hazahozni.
15.-én regisztráltattam magamat, pár napra rá már lett PPS számom (itteni taj-féleség), vettünk olajat a központifűtéshez (itteni neve: kerozin.. :P jól megy nekünk, kerozinnal fűtünk :DDD ) , és Buddy leadta a rendelést a szélessávra, a vonalas számunk pedig aznap már élő volt.
18.-án bankszámlát nyitottunk (ehhez kell a munkahelyi igazolás, a pps-szám is többek közt), kifizettük a heti lakbért
23.-án ma, pedig megérkezett a csomag az eircom-tól, amiben a modem-rúter-zsinórok voltak, és van netünk..

Közben sajnos megfáztunk, valami vírusos izét szedtünk össze, volt kruppos rohama Marcinak, majdnem kruppos Hannának, taknyolunk-köhögünk, de már kifele megyünk. Az idő most csodás, 8 napja nem esik az eső, süt a nap, és huszonfokok vannak.

2008. szeptember 10., szerda

Hiya!

Huhhh... szóval MEGÉRKEZTÜNK!
Kalandos volt az út, az európai kevésbé, mint az Anglián átvezető. Ott egy vihart fogtunk ki, ami bizony hátráltatott eléggé, az Ír tenger is viharos volt.. brr!!!
A nagyokkal való találkozásunk szuper volt, Hannusék repülőútja is szuper volt. Az angol vámtisztviselők kissé kekecek voltak velük, de igazán strammul leszerelték őket. :D
Hosszabb beszámolót kicsit később ejtünk meg az útról, és az eddigi élményeinkről, mert a barátainktól nem egyszerű a netezés.
A jó hír, hogy -jobb híján- pénteken kezdek a mekiben. Több CV-t beadtunk már ide-oda, de ez volt az első, ahonnan visszahívtak engem. (húúú, egy írrrel társalogni, telefonon.. vaaáááá).
Örömködni akkor fogok, ha tuti, és tetszik.. addig csak annak a ténynek örülök, hogy a 8.65-ös órabér -minimálbér- (forintban 2090 fitying.. óránként) feledtet minden ellenérzést.

Két képet teszek ide, amit pénteken csináltunk a dél-angliai tengerparton.. nyolcan együtt..


2008. szeptember 3., szerda

búcsú

Kis időre most el.. aztán jövünk, mesélünk.. lesz mit. Azt hiszem. ;)

Drifting

Eljött ez a nap is.
Hogy lassan már nincs mit csinálni, mert minden be van pakolva, el van rendezve, ki van fizetve, le van zsírozva...stb. Most már csak sodródunk az eseményekkel. Innentől már nem rajtunk állnak a dolgok, hanem az autón, az utakon, a szerencsén, az időjáráson, a Gondviselésen....Furcsa, ambivalens érzés. Egyfelől jó, mert csökken a teher, hiszen innentől van "mentség"...másfelől ez rossz, mert én, és Verbéna is ám (hajjaj, de még mennyire :-) szeretünk irányítani....és most nem mindenben mi irányíthatunk.
Holnap támadunk.

el sem hiszem...

  • hogy pár óra múlva elindulunk
  • hogy bepakoltuk a kocsit, igaz, brutális, ahogyan telenyomtuk
  • hogy csak itt tengek-lengek.. és NINCS MIT CSINÁLNI! :O

2008. szeptember 2., kedd

elkezdődött...

Kari-Hanna-Tomi ma már Bpesten alszanak, délután 4-kor tettük fel őket az IC-re, 7-re értek oda.
Flottul ment minden, mi persze izgulunk, hiszen csak kiengedtük a "gyeplőt" a kezeink közül.. és rábíztuk a legdrágább értékeinket másokra... nehéz.. de ez az anyák/apák sorsa.
Mi sokkal mélyebben éljük meg az effajta történéseket.
A gyerekek a telefonban csicseregtek, és nagyon fel vannak dobva. Ez a lényeg.

Mi meg holnap felkötjük a gatyánkat és megpróbáljuk a Lehetetlent: bepakolni a rönóba a cuccainkat. Ajvéééé!


2008. szeptember 1., hétfő

úton a család

2 és fél ....

  • Oviból-suliból elköszöntünk (hoztunk tankönyveket is :P, mindenki kapott valami kis apróságot az ofőktől, és lelkükre kötötték, hogy jelentkezzenek),
  • a gimiből is megkaptuk a felmentést..
  • a bőröndök becsomagolva, lemázsálva, kézipoggyászok is szinte készen vannak..
  • megejtettük az utolsó-együtt-itthon -ebédet (családi kedvenc: rántott csirkemell-kr.püré-rizibizi-tartár).
Ma van az utolsó estéjük itthon a Nagyoknak, furcsa lesz...
Buddy még ma is dógoz, az egyik megrendelőjének extra sürgős minden, és már most aggódik, hogy meddig nem lesz elérhető.. szóval kell a net, előbb, mint a lakás. :D

3 nap. Vagyis inkább már csak 2 és egy kicsi..