BUÉK!

2010. Nekem tetszik ez a szám. Jól hangzik, és sokat ígérő.. hmmm... izgatottan várjuk. :)

Nagyon boldog új évet kívánunk:

Verbena, Buddy
Kari, Hannus, Beni, Marci, Jancsi, Tomi

Szokásos leltár

Az év utolsó napja van.

Ilyenkor jön a menetrendszerű leltár, valamint a fényes szemű előretekintés. Elégedett vagyok az elmúlt évvel. Nagyon sok minden történt. Legnagyobb sikerként a gyerekek boldogulását és –ságát idekint érzem, a legnagyobb kudarcnak talán a sosem kiszámítható emberi tényezőből adódó csalódást másokban, ami újabb leckeként be lett biflázva. Ez azonban eltörpül amellett a sok jó dolog mellett, ami jellemzi ezt az évet. És emberi tényezős fronton is történtek jó dolgok, hiszen a blogunknak köszönhetően új barátokat ismertünk meg, akikkel sok tekintetben pendülünk ugyanazon a húron, és akikkel kellemesen el tudjuk ütni az időt együtt. Ami azért valljuk meg, nem kis dolog magyarként egy külföldi országban. Azt hiszem kijelenthetem, hogy sok tekintetben lejjebb nyugodtunk, sok minden tisztázódott ki, ahogy az otthon annyira jellemző gondokat hagymahéjakként szedtük le magunkról. Lényegesen tisztábban és élesebb kontúrral látom én a dolgokat ma már, akár vissza, akár előre nézek. Ez mindenképpen jó. Természetesen vannak még nyitott dolgok, vannak még (remélhetőleg jó sok) útkereszteződések előttünk, és ez így is van rendjén. Nagyon lényeges, mondhatni a leglényegesebb dolog azonban szerintem mindenképpen, az, hogy soha, amióta kijöttünk, soha, egyikünk sem vágyott vissza. Persze nem olyan értelemben….szóval a Balaton, a Mátra, a Bükk, a Mecsek, vagy éppen a Duna…ezek azért naná, hogy hiányoznak, de soha egyikünk sem mondott olyat, hogy de kár, hogy ebbe belevágtunk, de jó lenne visszacsinálni az egészet. Vagy a gyerekek részéről ez a mondat, hogy „haza akarok menni” soha nem hangzott el. Igen, én személy szerint ezt tartom a legkomolyabb eredménynek, mert ez azt jelenti, hogy jó döntést hoztunk meg, mikor elhatároztuk, hogy kijövünk ide. Én például hiszek abban, hogy élhetek magyarként külföldön anélkül, hogy meghasonlanék, vagy megtagadnám a magyarságomat. Eszem ágában nincs, hogy a gyerekeimhez ne magyarul beszéljek, például. Vannak olyan bevándorlók az országban, magyarok is, akik annyira asszimilálódni akarnak, hogy egymással is angolul beszélnek már. Akik írebbek akarnak lenni az íreknél. Én ezt baromságnak tartom. Hiszem azt, hogy mindegy, hol él az ember. Az individuum mindettől függetlenül van jelen, és elsősorban ez határozza meg a lényeget.

Mit várok a következő évtől? Karolina is bekerül az iskolai körforgásba, azt hiszem a leglényegesebb momentuma ez lesz az évnek, erre fogunk koncentrálni Verbénával, hogy Ő is ugyanolyan csont nélkül csússzon le az ír oktatás rendszer nyelőcsövén, mint Hannus és Tomi. Várom továbbá azt, hogy rendeződik a lakásmérettel kapcsolatos problémánk, hogy végre az autóvásárlásos ámokfutásunk is a végére ér, és rendezzük a sorainkat, és hogy végre fogunk tudni Verbénával magunkkal is foglalkozni kicsit.

topik-kari

Ezzel a bejegyzéssel kicsit vártam, mert szükségem volt fotóra.. :)) Pedig úúúúgy elterveztem, hogy minden mozzanatról fotózok, de egyszerűen elfelejtettem.
A fórum-karácsonyunkat 23.-án tartottuk, Jucát "húztam" :) Engem pedig Szilvi.

Amit tudtam, hogy Jucának dekupálni fogok, lévén ő azt nem szokott, így gyarapíthatom a dekupált doboz-gyűjteményét.
Csakhogy mit...? Utaznia kell az ajándéknak, és ezért strapabírónak kell lennie.. legyen fadoboz. Teafilter-tartó fadoboz.. De honnan szerezzek be hozzávalókat.? J. nővérem segítségével találtam egy angliai webshopot, ahonnan meg lehetett volna rendelni.. de az idő vészesen fogyott... Honnan vegyek szalvétát.. és egyáltalán.. ??? Egy hisztis kirohanásom után, Buddy talált nekem egy nagyon jópofa cork-i céget, ahonnan beszereztem.. papírdobozt, (amibe persze egy filter sem férne bele), akril festéket (2 színűt), pasztell krétát, deku-ragasztót. A tesóm küldött expressz küldeményként egy adag szalvétát, így képes voltam nekilátni. A csokitartó papírdoboznak.
( Buddy és J, itt is köszönöm a szupportot, ha nagy leszek majd meghálálom. :) )

Az egészet lefestettem, kívül-belül, zöld akril festékkel, száradás után a külső részét több helyen végighúztam viasszal (mécses tökéletes volt erre), majd lekentem fehér akrillal. Miután ez a réteg is megszáradt, egy durvább csiszolóvászonnal megdörzsöltem, és ahol a viasz volt, onnan lejött a fehér festék, előtűnt a zöld, és így olybá tűnik, mintha valami öreg, kopott, antik (?) doboz lenne. Ráapplikáltam a kivágott virágokat, leveleket, és a körvonalukat, illetve a doboz éleit finoman átdörzsöltem zöld pasztell krétával. Majd az egészet lelakkoztam.

Ez lett belőle:



Szilvitől pedig különböző színű és mintájú, kézzel varrott, filc, karácsonyfa díszt kaptunk, amit nagyon szépen köszönünk. Idén is ment a harc, hogy ki tegye fel. Győztek a kisebbek.:)))

A fán:

Jancsi-nap

Azt terveztük, hogy ma is kiruccanunk valamerre, és ma Jancsi választ célpontot.. de miután egymás után 3 olyan helyet mondott, ahova most, nyakig sárban lehetetlen elmenni, így felkínáltunk helyeket.
A Moher sziklákat választotta. (Csak a 3 kisfiúval mentünk ma.)
Egészen naplementéig maradtunk, sajnos az akku lemerült, így a leg...szebb... látványt nem tudtuk megörökíteni.

karácsonyi kirándulás

Karácsony másnapján hívogató volt a ragyogó napsütés, és én amúgy is vágytam elmenni -
fejet kiszellőztetni, így irány Dél... a kedvenc déli helyünk: Hook-head.
Egész végig, a kocsiban ragyogó napsütés, majd ott.. közeledő eső.. nem, nem eső jött, vízszintesen zuhogó (?) jeget kaptunk.. menekülés a kocsiba, de közben az arcunkat szétcsípte a jég.. :O Kis idő múlva el is ment, és akkor már nyugodtan sétálhattunk a parton.
Emlékezetes 26.-a lett, az biztos. :))))

Karácsonyi Üzenet

A második itt Írországban. És talán az első az életünkben, hogy nem a számolgatásról, a trükközésről, és a rokonok faragatlanságainak az elviseléséről szólt, hanem a családunkról, egymásról, a békés, meghitt ünnepi hangulatról, a sok mesés és eltalált ajándékról, a finom süteményekről. Még hó is előfordult nyomokban, ami errefelé nem jellemző.

Másfél éve vagyunk itt, ez alatt sok tekintetben megváltoztunk mi is, és sok mindent tanultunk. Nem csak angolul :D Emberi kapcsolatokra gondolok, világnézeti kérdésekre, ilyesmi. Karácsony a szeretet ünnepe és a családé. Asszem. Nálunk teljes mértékben egységes az az értékrendszer, ami kimondja, hogy a család az első. Így gondolkodunk és így is élünk. Hiszem hogy ezért olyan kerek az egység, amit alkotunk. Voltak sajnos, és elképzelhető, hogy lesznek is olyanok, akik megpróbálják ezt a kört megbontani, de senkinek sem fog sikerülni soha, mert igazak és őszinték az érzéseink, és komolyan hiszünk a másikban, valamint a gyerekeinkben. A Család egysége az egy folyamatosan formálódó valami, hiszen a gyerekek felnőnek, és párt választanak maguknak. Mi is beléptünk ebbe az időszakba, ami most indul, és jó sokáig tartani fog. És lehet, furcsán hangzik, de nem bánom. Nem csak azért, mert ez az élet rendje, hanem azért is, mert jó látni, hogy az erőfeszítéseink, a szándékaink azok nem voltak hiábavalók, és a gyerekek beváltják a ki sosem mondott elvárásokat, amiket támasztottunk/támasztunk irányukba. Ez egy rendkívül kellemes érzés.

Az élet sokszor hozott minket olyan helyzetbe Verbénával, ami embert próbáló volt. Vagy azért, mert akartunk valamit, amit nem tudtunk megvalósítani, vagy azért, mert az élet különösen nehéz döntés elé állított minket, vagy azért, mert másoktól függtek a saját dolgaink, vagy azért, mert lehetetlen helyzetbe hoztak minket. Az általános és mindenre vonatkozó üzenetem erre vonatkozóan az, hogy az embernek önmagával és a Jóistennel kell tudni elszámolnia, nem másokkal. Ha a tükörbe bele tudunk nézni, és nem köpjük szemen magunkat, akkor van rendben minden. Sosem az a fontos, hogy mások mit gondolnak vagy tesznek, és az mennyire igazságos, vagy igazságtalan. Az minden esetben kizárólag arra a másikra és a Jóistenre (Sorsra, Gondviselésre, Lelkiismeretre, stb…szabadon választható változó…) tartozik, az ő dolga. Az meg, hogy mi mit teszünk, mit gondolunk és mit cselekszünk, az meg a mi dolgunk.

Szóval szívemben a békével élem meg ezt a Karácsonyt. Mert olyan volt, amilyennek lennie kell az én szememben. Igen, volt kiabálás is, hogy na húzzatok innen kifelé a konyhából, mert képtelenség haladni ha állandóan láb alatt vagytok, meg volt tasli is, ami csattant diszkréten Beni tarkóján, amikor a matchbox-szal úgy arcon csapta Marcit, hogy utána órákig piros volt a feje….és volt fejfájás, és bosszankodás, és rohanás, és szenvedés…egyszóval ÉLET. Igazi, hamisítatlan, családi, élet. Nagyhangú, zajos, rumlis, boldog, és meghitt.

Boldog Karácsonyt!

Itt kívánunk mindenkinek, aki erre jár:

Nagyon Boldog és Békés Karácsonyt,

Io non ho paura

Ma megnéztem egy filmet, aminek nyomán gondolatok támadtak bennem. Leginkább azzal kapcsolatban, hogy végtére is Mitől jó szülő a jó szülő?

Erről rengeteget lehetne beszélni vagy írni, de ma valami sokkal lényegesebb jutott eszembe. A gyerekeknek van egy olyan tulajdonságuk, hogy „tiszták”, vagyis, hogy nem fertőzte meg őket még ennek a világnak a szennye…a pénz, a szex, a rosszindulat, a bűn….őszintén hisznek a jóban és a szépben. Tudom, erről rengeteg film, meg könyv, meg irodalmi alkotás regél. Már-már szinte közhely. Amikor a gyerekek ártatlanságáról van szó, erre a soha vissza nem térő, csak gyerekkorban jellemző tulajdonságról szól a történet. / Ebbe a tárgykörbe tartozik egyébként a Télapó, a Jézuska, a Fogtündér továbbá a Húsvéti Nyúl…Vannak olyan szülők, akik igyekeznek ezt az ártatlanságot minél hamarabb kiölni a gyerekből, és vannak az olyanok, mint amilyennek én tartom magamat, magunkat Verbénával…akik arra törekednek, hogy ezt az ártatlan, naiv tisztaságot minél tovább megőrizzék a gyerekekben. És mindig utáltam azokat a szülőket, akiknek az „okos” és felvilágosult kiscsoportosa fennhangon fröcsögte tele december elején az óvodát, hogy nincs is Télapó. /

Szóval én úgy gondolom, nekünk szülőknek kutya kötelességünk megőrizni a gyerekek tisztaságát amilyen soká csak lehetséges, és nem terhelni a vállukat nem nekik való súlyokkal, információkkal, s elvárt tettekkel. Ismerek olyan szülőt, aki „bevonja” a gyerekét a mocskos gusztustalan hazudozásaiba, ismerek olyat, aki nem átallja hazugságra biztatni a gyerekét, persze szigorúan csakis másvalakivel szemben. Ezek az emberek számomra megbocsájthatatlan bűnöket követnek el.

A másik gondolat a pénzzel kapcsolatos. Hány és hány alkalommal találtam magam szembe azzal, hogy a szülő a gyerek érdekében teszi meg az egyébként számára rendkívül kellemetlen és nagyon megterhelő lépeseket….És közben a gyerek pont tojik rá. Mert ő nem attól lesz boldog, hogy füstölt lazacot ehet, és menő cuccai vannak, hanem attól, ha hagyják élni szabadon, és jelen az életében az anyja-apja. A gyerekek, amikor még ilyen „tiszták”, egyszerűen hihetetlen sokat „kibírnak”, és megdöbbentően „erősek” tudnak lenni…ha cserébe megkapják azokat az –igazából nagyon kicsi és mérhetetlen egyszerű – dolgokat, amitől megmaradhatnak olyan ártatlannak még egy ideig.

Ja, alapigazságok ezek, de azért nem árt néha – az ebben a blogban oly sokszor emlegetett – megerősítés.

kép és videó

Ma kézhez kapta Tomi azt a fényképet, melyen Mary McAleese-t üdvözli (és a férjét, Dr. McAleese-t, ofkorsz).
A köztársasági elnök sajnos csak hátulról látszik, de mi tudjuk, hogy Ő az, aki. :))

És egy bónusz, Tomitól és Buddytól, nekem. :)

ezek is..

.. mi vagyunk :)))))

hó' volt....

.. hó' nem volt...

Ma éjjelre leesett a HÓ. :)
Persze közel nem akkora, mint Mo-on vagy a közeli Dél-Angliában, de mégis.. hó.. szóval amíg még mínusz 1-2 fok volt, -kb. 11 óráig- addig gyorsan kimentek a gyerekek, hógolyózni.. :)) Ez persze túlzás, hiszen alig bírtak gyurmászkolni egy-egy golyót, de nagyon élvezték.
Még két mini-hóemberre is telt a hóból..

Persze azóta elolvadt, nyoma sincs.
Ha igazat mond az előrejelzés, akkor talán lesz még belőle utánpótlás.

caramel- -karácsonyi ének - feldolgozás

Szeretem ezt a feldolgozást:

a mama kérdez

Miért állítottuk fel a karácsonyfát ilyen korán?
Ezen rágódik anyósom, és bár vasárnap óta áll a fánk, és a mama tudja is, de még ma is ezzel izélget minket..
Merthogy ugye az a szokás, hogy 24.-én állítjuk fel.. itt meg a korábbi időpont a szokás..
Én nem érzem, hogy ezzel a magyarságomról mondnék le, vagy elíresednék.. egyszerűen így jött ki tavaly.
És a gyerekek alig várták már idén is.. és jó kéremszépen.
Jó belépni a nappaliba, jobb kedvre derít, jó látni a fa fényeit, hangulat-alakító-fokozó a javából.
Miért baj ez?

A faállítás története itt olvasható.

....

Mikor elhatározom, hogy írok a blogba, megnyitom mindig azt a word filet, ahonnan be szoktam másolni a megírt szöveget.
És ilyenkor mindig elkalandozom az eddigi beírásokon. Állati érdekes újraolvasni, amiket régebben írtam…

Szóval közeledik az évnek a vége.
Ilyenkor jönnek elő a régi emlékek, továbbá az emberben – legalábbis bennem – megmozdul mindig valamiféle kockafej…talán a könyvelő énem…aki egyfajta leltár jelleggel tekint az elmúlt esztendőre. Verbéna leírta a 12 évvel ezelőtti dolgokat. Azt hiszem, mondhatni, hogy akkoriban voltunk a (z egyik) mélyponton. Tudom azt, hogy a hátunk mögött mindenki, a szemünkbe is jópáran elmondták, micsoda felelőtlen emberek vagyunk, hogy merünk egy újabb gyereket bevállalni. Mire? Nem volt lakásunk, nem volt egzisztencánk, nem volt lófütty se. Mégis, soha egy pillanatra nem merült fel bennünk, hogy nem kéne. És lám, az Élet minket igazolt. Mert itt van például Karolina, aki egy imádnivaló, gyönyörű, okos, kedves, tehetséges, intelligens kiscsaj. Méghogy felelőtlenség…..ccchh. Soha egy gyerekünk sem lenne, ha arra vártunk volna, hogy legyen egzisztenciánk.
Nincs azzal gond, hogy az egyik ember így gondolkozik, a másik meg amúgy. De az ítélkezést utálom. Megtanultam már, hogy én magam sem ítélkezek olyan könnyen.
Szóval a mélypont.
Amikor gyakorlatilag külön éltünk, és csak hétvégeken találkoztunk…brrr…mondjuk azok a hétvégék mesések voltak. 5 nap után megölelni Verbénát… Isteni volt. Persze mindig az. De nálunk ez is mindig máshogy volt. Mi nagyon sok időt töltünk együtt. És a mai napig hiányérzetem van, ha nincs a közelemben. Nem is tudom, hogy bírtuk ki akkor. Nehezen. Igaz, fiatalabbak voltunk, meg minden, de akkor is. Szóval akkor (sem) hitt bennünk senki, csak mi magunk hittünk vadul és vakon egymásban, és nem bánok semmit sem, egy megveszekedett percet sem mindabból, ami velünk történt. Ahogy öregszem (oldeye ®) egyre inkább átérzem annak a fontosságát, hogy mit is jelent, ha valaki azt mondja, mosollyal az arcomon mennék el, ha holnap menni kéne.
Mert őszintén hiszem, hogy a legjobbat hoztuk-hozzuk ki az adott szitukból, és szerintem páratlanul eredményesen valósítjuk meg azt a szándékunkat, hogy minél több időt töltsünk el együtt a gyerekeinkkel és egymással. És meg is van az eredménye. A gyerekeinkre egytől-egyig nagyon büszke vagyok.
Persze azért ennek a fene nagy tudatosságnak meg szervezettségnek megvannak a hátulütői is….merthogy mivel nem ez a jellemző -sajnos, ezért aztán azzal, hogy a mi életünk más, mint az átlag, azzal azt is elérjük, hogy nehezen tudunk barátokat szerezni, illetőleg azt, hogy a gyerekeink nehezen tudnak barátokat szerezni.
Na szerencsére azért van kivétel….itt van például a zene, mint kapocs. Ez sokszor sokat segít. A zene át tud hidalni dolgokat. Már persze úgy értem, hogy a zenélés, nem a zenehallgatás. Szakcsi Lakatos Béla mondása szerint a zene „tisztítja a lelket”, ami szerintem állatira igaz. Aki zenél, az egy szintig kiszámítható. A zenéléshez kellenek olyan dolgok, amik elég meghatározóak egy gyerek gondolkodásában. Matematika, logika, esztétika…ha meg már legalább ketten adják a műsort, akkor kiegészülnek ezek a dolgok olyanokkal, hogy figyelem, tolerancia, improvizáció… satöbbi.

Tehát ha grandióze nézem az életet, akkor 12 év nem egy nagy idő…a mi kis életünkben viszont ég és föld, ami akkor volt, és ami most van. És a szép az az egészben, hogy ezt az egészet mi hoztuk létre. A mi döntéseink sorozatának az eredménye, hogy itt és így tudunk élni, ahogy.

nem igazán..

... karácsony-hangulatú bejegyzés lesz ez, oly régóta bánt ez a dolog, és a mai álmom után úgy döntöttem, hogy a feldolgozást talán elősegíti a magamból kiírás.

Szóval, nagyon sok érzés kavarog bennem, és és sok álmatlan vagy hülye-álmos éjszakát okoz jónémely.

A legrosszabb az az, hogy ilyen tájt -annak ellenére, hogy most minden a szeretet jegyében telik, eszembe jut az a … nos, az egyik legrosszabb karácsony, amit most 12 éve éltünk át..
… Karival voltam utolsó idős terhes.. a faterom és az új asszonya elhitette velünk, hogy szeretetből akarnak velünk közös házat, és nem a 3 gyerekünk után várható szocpol miatt.. kinéztek egy házat H-en, amit közösen akartunk volna átalakítani..
Ide tartozó tény még, hogy anyámmal ezidőtájt egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot.
Buddy Szentendrén dolgozott, mi is ott éltünk albiban, H. pedig 110-130 km-re van Budapesttől, keleti irányban.. november végén költöztünk el. Én ott maradtam a gyerekekkel a faternál, és Buddy pedig hétvégenként járt haza.
Hetente feljártam orvoshoz, és az egyik vizsgálat után közölte a doki, hogy be kéne feküdnöm, mert hát messze vagyok, havazik, a gyerek faros, elég gyorsan szülő „fajta” vagyok.. halmozottan hátrányos helyzet.
Kupaktanács: apám mondta, hogy ők vigyáznak a gyerekeinkre, ne izgassuk magunkat, Buddy ugyanúgy hazajár majd hétvégenként, és hát lehet, hogy már 3 nap múlva meg is születik a kisbaba.. szóval, EZEN ne izgassuk magunkat.
December 16.-án feküdtem be.. 30.-án született meg Kari.. Karácsonyra sem mehettem haza, max. saját felelősségre, de a farosság miatt annyi félszet belém tettek, hogy nem mertünk kockáztatni. 24.-én Buddy otthon volt a gyerekekkel, nekik is szar volt, nekem is.
A dolgok persze alakultak, megszületett Karolina, minden OK volt, hazakerültünk normális időben.. majd az otthon töltött idő alatt kiderültek olyanok…hogy pl. apám meg-megverte Tomit, undorítóan beszélt vele, és mikor nem volt ott Buddy, a jelenlétemben is próbálta folytatni.. iszonyatos vita után, sürgősen elköltöztünk… jobbat nem találtunk, nyócker. Hülye dolog, de ott éltünk majd’ másfél évig, és közel nincsenek olyan rossz emlékeim, mint a 3 hónapnyi apai együttélésről.
Azóta sem beszéltem vele, azóta is haragszom rá, sosem akarok megbocsátani.
Tomival (és Hannussal) azóta is nagyon sokat beszélgetünk erről az időszakról, talán sikerült nem nagy kárt tennie annak a szemétnek a gyerekemben, de megvisel. Hogy én tehetek erről, én vittem oda őket, miért nem maradtunk meg a seggünkön, miért voltam ismét hülye gyereke apámnak, hogy hittem neki..
Az anyámmal 2 vagy 3 évvel ezután –Karácsonykor pff- próbáltuk rendezni a kapcsolatunkat.
(Amúgy a legmegdöbbentőbb nekem az volt később, hogy mikor Kari megszületett, akkor az egyik szülésznő, -akivel valami konferencián vagy hol ismerkedett meg-, tájékoztatta mindenről: mekkora a gyerek, hogy hívják.. stb… de én a szemét gyereke azért csak megkérdezném, hogy basszus, és hogy lehetett ekkora álszent, hogy be sem jött az UNOKÁJÁT (halkan leírom azért: a lányát) megnézni.. )

Szóval ezt a katyvaszt nehéz elfelejteni, feldolgozni. Ma éjjel is azt álmodtam, hogy Tomi meghalt.

Több dolog is felkavar még, és ezt így, együtt nehéz megélni. Pláne megfogalmazni.. na, majd 12 év múlva.. vagy sosem.

mézeskalácsház

.. a történet úgy kezdődött, hogy a legutóbbi ikeázásunkkor vettem a bótjukban mézeskalács-házikó készletet.. amit ma, mikoris neki álltam a szokásos mézeskalácsok sütésének, kiderült, hogy romokban hever .. nem kicsit, nagyon.

Dühöngés a javából, hiszen a kissrácok beizgatva, felpörögve.. úgyhogy nem maradt más hátra, mint, hogy megsüssem életem első mézeskalács házát.

A hibákat nem sorolom :))) -vannak és kész, de alapvetően sikert arattam a gyerekeim körében vele.
A mézes figurák díszítése holnapra maradt, ezzel ugyanis elment bő 2 és fél órám.

(És mint a fotón látszik, ma a karácsonyfát is felállítottuk.)

nem vicces

.. csökkentik a családi pótlékot, a munkanélküli segélyt.. a válság kezelése érdekében..na és még mit is..? Jah, igen a pia árát, hogy az alkeszok ne menjenek át Észak-Írországba, hanem itt költsenek... nevetséges és álszent.

Cikk


.

zajlik...

.. az Élet azé' ..

Marci behányt a nappali közepébe ma reggel, és fogalmunk sincs, hogy mitől.. azóta egyszer hányt csak, kicsit hőemelkedett estére, de ma köztünk alszik, ez is biztosan gyógyítja a kis Drágát.
És persze megy a halk reménykedés, hogy csak ennyi és nem tovább, mert ekkora családban a leggyűlöletesebb a hányós-hasmenős izé..

Vasárnappal Beni belépett az Igazi Nagy Fiúk közé: az történt, hogy elmehetett a nővéreivel az uszodába. Annyi volt a feltétel, hogy ha teljesen elhagyja a pelust (merthogy kakilni csakis abba volt hajlandó), na majd akkor mehet az usziba ő is. Ez ugyan egy jó hónapja be is következett, így mostanra magabiztosan jön-megy a WC-re, szóval halleluja. :)

Tomi hétfőn sikeresen üdvözölte és kezet is rázott Mary McAleese, ír köztársasági elnökkel. :))

Az idei karácsonyi vacsorát már nem akartuk a 4 személyes asztalunknál eltölteni, (és a kanapé lecseréléséből okulva, nem mertünk igényt benyújtani a tulaj felé, hogy lecserélje, félve attól, hogy valami borzalmat kapunk megent) na szóval, a legpraktikusabb és olcsóbb megoldás mellett döntöttünk: vettünk 2 darab normál méretű, ikás natúr fenyő asztalt, Buddy trükkösen összeszerelte, így lett egy 150*125-ös, 8 ember által körbe ülhető aszalunk. A székek itteniek..

mindennapra.. 2.

Cserháti Zsuzsa-Roy: Két bolond

(nagyon szerettem mindig is Cserháti hangját -és persze Royét is- , és ezt a duettet hallgattam akkor is, mikor megtudtam, hogy meghalt )

Minden napra egy zene ...

... olyan "zenehallgatós" hangulatban vagyok, olyan sok gondolat és emlék jön elő, amiket talán lesz is valamikor időm megfogalmazni, de addig is marad a zene nekem.
Ez itt épp egy szerelmetes dal, ezt a számot imádom, és az uramat is.

MARVIN GAYE & TAMMI TERRELL : Ain't no Mountain High Enough

Télapó

Idén nagyon jók voltak a gyerkőcök vagy csak öreg már a Mikulás és sokat felejt.. :)

Jancsi kitalálta, hogy idén ő is szeretne kitenni tejet-kekszet a Télapónak, mert az amerikai gyerekek is kitesznek.. próbáltuk meggyőzni, hogy de csak azért, mert mire odaér -Karácsonyra :P- addigra már nagyon kiéhezik-megszomjazik.. stb.. de makacs, mint az apjaanyja, így megengedtük neki.
De szerencsére azt még egyik sem gondolja, hogy a kandallón keresztül jön be, így maradt az előszoba, ide tették a kisuvickolt cipőket.
Reggelre elfogyott a tej is, a kekszből is csak egy kis falat maradt, és kaptak csokit is, mogyorót-diót-gyümölcsöt, szóval nagy volt az öröm.

Eszterházy torta

Buddy egyik kedvence, az itt-létünk alatt nem is tudom, hogy hányszor hallottam, hogy mit nem adna egy jó kis Eszterházy-ért.

Gondoltam egy nagyot, és belevágtam, soha nem csináltam még ilyen sütit, és természetesen nem lett szép és tökéletes, de nagyon finom lett.

(hiba lista:

• a krém kicsit lágy lett
• a tészta is
• emiatt nem sikerült vízszintben tartani, így a közepe púpos lett,
• nem kaptam fondant, és nem volt időm készíteni, így -egy netes oldalon javasolt alternatívaként- a fehér csokival próbálkoztam
• de a kettő dolog (gömbölyű felület és folyékony csoki) eredményeként folyt a máz, amerre csak utat talált, így a szuper mintámnak is annyi volt.)

Így, ezen okokból csak az aránylag kulturált fotókat teszem ide. :))

Hozzávalók: alkohol-konyak-mentes verzió

• 10 db tojásfehérje
• 5 db tojássárgája
• vanília vagy van. cukor
  
• 2 evőkanál liszt
• 30+10 deka darált dió
• 30 deka vaj
• 3 dl tej
• 30+15 deka cukor
• fondan
• étcsoki
• darált kex (nekem csak mandulám volt, de színre uaz :P ) az oldalára

Tészta:

10 db tojásfehérjét felvertem habbá, hozzáadtam a 30 dkg cukrot apránként, majd a 30 dkg darált diót és 2 kanál lisztet. Sütőpapírból kivágtam 5 egyforma kerek lapot, ezekre rákentem a masszát, majd 200 -210 fokon megsütöttem.

Krém:

Az 5 tojássárgáját a maradék (15 deka) cukorral kikevertem, majd a tejjel felöntöttem, csomómentes elkavarás mellett, sűrűre főztem. Miután kihűlt, 30 dkg vajjal és a maradék 10 dkg darált dióval diós krémet készítettem.

Elkészítés:

A lapokat megkentem krémmel -kivéve a legfelsőt- és az oldalát is. Az oldalára én darált mandulát tettem, de olvastam darált kexet vagy mandulaszeleteket. A tetejére olvasztott fehércsokit tettem (ide hivatalosan a fondan kerül), amit olvasztott étcsokival, csigavonalban díszítettem, és egy késsel meghúztam a jellegzetes Eszterházy torta mintáját.

a Harminchetedik

Kányádi Sándor: Két nyárfa

Én sem volnék, ha nem volnál,
ha te hozzám nem hajolnál,
te sem volnál, ha nem volnék,
ha én hozzád nem hajolnék.
Osztódom én, osztódol te.
Só vagy az én kenyeremben,
mosoly vagy a bajuszomon,
könny vagyok a két szemedben.
Köt a véred, köt a vérem:
szeretőm vagy és testvérem.
Köt a vérem, köt a véred:
szeretőd vagyok s testvéred.
Szellőm vagy, ki megsimogatsz,
viharom, ki szerteszaggatsz,
szellőd vagyok, ki simogat,
viharod, ki szétszaggatlak.
Ha nem volnék, te sem volnál,
én sem volnék, ha nem volnál.
Vagyunk ketten két szép nyárfa,
s búvunk egymás árnyékába.

Boldog születésnapot Szerelmem!