Már egy jó ideje itt élünk kint Írországban, és időről időre előjön a kérdés, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk itt. Persze, hiszen ha valaki meghoz egy olyan formátumú döntést, amilyet mi hoztunk meg, akkor annak egyértelműen nyomós oka kell, hogy legyen. Ütre-püfre, passzióból, viccből, szórakozásból, kíváncsiságból, és legfőképp indokolatlanul nem teszi ki magát az ember annak a soksok (eleinte jobbára negatív) hatásnak, ami mindezzel együtt jár.
A mi életünk Verbénával felettébb kalandos volt. Hiszen attól a szent pillanattól kezdve, hogy összekötöttük egymással az életünket, míg a normális ember támogatás kap a szüleitől (és most ne menjünk bele, hogy milyen természetű támogatást, mert az mindegy is) mi legjobb esetben is lófaszt se kaptunk. De a legalattomosabb dolog az, ha valaki úgy tesz, mintha segítene, támogatna, de valójában ki akar használni, és fölénybe kerülni. Na mindegy, ez egy másik történet…a lényeg, hogy az utunk rögös volt. És bárhogyan is erőlködtünk, eddigi életünk során nem sikerült megvalósítani soha sem azt, hogy egy olyan helyen éljünk, ami a miénk. Hogy olyan életmódot éljünk, amilyet szeretnénk…na ez néha összejött, de igazából csak részben. Szóval ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy miért jöttünk ki, akkor azt mondanám, hogy azért, mert elegünk lett a perspektívátlan jövőképből. És ebben benne van minden. Kezdve a saját lakás eszményi, ugyanakkor sajnos talmi lététől kezdve addig a prózai tényig, hogy le kell(ene) cserélni a gumikat az autón. Életemben volt közel 30 kocsim, kocsink….de ahogy így pörgetem vissza az emlékeket a fejemben, soha nem sikerült négy új gumit venni egyikre sem. A legdurvább beruházás talán a négy futózott gumi volt az astrára….
A saját lakás még várat magára egy darabig, viszont a lakhatási körülményeinkben végre előállt az általunk ideálisnak gondolt verzió, és bár nem a miénk, de akár a miénk is lehetne, ha akarnánk eladósodni 30 évre….nem akarunk. De ezt a döntést meghagyják nekünk, ami a magyarországi hitelmaffia korrupt-bürokrata rendszere után egész hihetetlen. Szóval ez a része rendben van, akárcsak az életmód-kérdés. Tehát ki lehet jelenteni, hogy megtaláltuk a számításunkat, és olyan életet, amit jelenleg élünk, Magyarországon (sajnos) a büdös életben nem tudtunk volna (legális úton persze ) biztosítani magunknak.
Hozzáteszem persze, hogy mi nagyon sok mindent megtettünk azért, hogy előrébb jussunk. Éveken keresztül harcoltunk az elemekkel. Dolgoztunk, agyaltunk, kitaláltunk ezer dolgot…vállalkozásokat indítottunk el, kapartunk foggal-körömmel, sírtunk, erőlködtünk, szenvedtünk….mert akartunk boldogulni. De nem jött össze. Voltak eredmények, de hosszú távon nem maradt perspektíva. Itt van a lakástéma. A legtöbb embernek azért van lakása, mert a nagyszülők-dédszülők-szülők után maradt. Hogy nekik honnan volt? Na ja..akkor olyan rendszer volt, hogy előbb utóbb mindenki kapott lakáskiutalást. Csak ki kellett bekkelni. Az elmúlt akárhány évben már nem épültek lakótelepek sem. Inkább a pusztítás volt jellemző, mint az építés…
Szóval a magyar átlagbért nézve, ami jelenleg 120 e Ft nettó, és a budapesti átlag albérleti díjakat vesszük, minimálisan 55 000 Ft, és akkor tényleg a legalapabbról van szó…Szóval vegyünk egy kisgyerekes fiatal családot (20 évesek). Apuka keres nettó 120 e Ft-ot, Anyu GYET-en van, kapja a maximumot, ami 70 e Ft. körül van, tehát kettejük össz jövedelme 190 e Ft. Kocsijuk nincs, mert az luxus, ugye… Van egy durván 60 e Ft.-os rezsijük, ebben benne van a mobiltelefonfeltöltés is. Nem járnak sehova. A pénzükből marad 75 ezer, amiből enni, ruházkodni, gyógyszerekre költeni, stb. kell. Vajon mennyit tudnak félretenni havonta…lakásra? A hivatalos létminimum összege 60 128 Ft, (2006 óta változatlan), ami le sem merem írni mit jelent….3 főre az annyi mint 180 384…de a modellezett családunknak fele ennyi sincs…akkor hogyan tovább? A válasz egyszerű: nem kell a gyerek, így csak ketten vannak, és mindketten el tudnak menni dolgozni, hurrá. Most olyan bagatell kérdéssel ne foglalkozzunk, hogy közben kihal a magyar….tehát gyerek nincs, amúgy minden ugyanígy folyik tovább. Albi 55, rezsi 60, megélhetési minimum két főre 120 256, az annyi, mint 232 256 Ft. Tehát félre tudnak tenni 7744 Ft-ot. Egy kis másfél szobás kőbányai, lakótelepi lakás 8,6 Millió Ft. Ami azt jelenti, hogy 92,5 évig kell kuporgatniuk ( már ha közben nem vetemednek gyerekcsinálásra, mert hát hova ugye…előbb legyen már egy lakás legalább…) hogy közel 115 évesen beköltözhessenek a lepukkant kőbányai panelba. Miféle perspektíva ez …??
Persze, ki lehet jönni kevesebből is…lehet pluszmunkát vállalni, vállalkozni…áá, azt nem…ügyeskedni, seftelni, koplalni, lehúzni a szülőket valahogy, kihasználni másokat, szart rágni…és akkor talán..talán nem kell 90 év, lehet hogy 30 is elég…röhej. Én nem azt mondom, hogy külföldön kolbászból van a kerítés (hahaha), de ha van munkád, az elég a normális élethez.
Igaz, a kivándorlás nem gyerekjáték, és igazából sok időnek kell eltellnie ahhoz, hogy legyenek gyümölcsök. Nemcsak felásni, ültetni és gondozni kell…de a földet is neked kell előteremteni, amibe a magot rakod. És mindig ott van a lehetősége annak, hogy ki se nő a fád, vagy nem hoz termést, vagy beteg termést hoz, stb….
Összeszedni magunkat, a pénzünket, a gondolatainkat, a gyerekeinket, a dolgainkat, a céljainkat, a képességeinket, az adottságainkat…
Félretenni a büszkeségünket, a félelmeinket, az arcunkat, az elveinket, a virtusunkat, az önzésünket, a tartásunkat, a skrupulusainkat….
Összegyűjteni a tudásunkat, a kurázsinkat, az erőnket, az akaratunkat…..
Feltétel nélkül megbízni a társunkban, a gyerekeinkben, legfőképp magunkban..
Mert mindent újra kell kezdeni, a legelejétől. Idegen helyen, idegen kultúrában, idegen nyelven boldogulni. Megérteni, felfogni, elfogadni, és kezelni az emberek távolságtartását, sokszor gyűlöletét. Mert korábban vagy később, így vagy úgy, de ezzel mindenki szembetalálja magát egyszer. Alkalmazkodni mindenhez, elfogadni a saját másságunkat egy idegen országban. Ezek csak szavak, de ha az ember belevág, akkor a szavak megdöbbentő gyorsasággal telnek meg konkrét tartalommal. Tudomásul venni, hogy csak magad vagy, távol az összes baráttól, rokontól, ismerőstől, mindenkitől, és kizárólag egymásra számíthattok, mert azok, akikkel otthon jóban voltál, talán úgy élik meg a döntésed, hogy hátat fordítasz nekik. Vagy talán egyszerűen csak ők fordítanak hátat neked.
Persze vannak helyzetek, amikor nem ennyire bonyolult az egész. De a legtöbb ember, aki nekivág, nem szimpla kalandvágyból teszi.
