nyár vég

Ma Karinak hivatalosan elkezdődött a suli. Persze ez most nagyon laza év lesz neki, nem fog pl. házit kapni. Hogy ne essen ki a tanulásból, kitalálták Tomival (aki meg nem költözik el, hanem innen fog Dublinba járni), hogy elkezdi a bioszt tanulni-Tomitól. Íg jövőre, illetve az azt követő érettségi évben kicsit kevesebb teher lesz a vállán.

A kissuli hétfőn nyit, mi addig meg szelektálunk és vásárolunk.

Ui nem voltunk hajlandóak most sem már júliusban bevásárolni a szeptemberi iskola kezdésre. Mivel itt a tankönyárban (€75/gyerek) benne vannak a füzetek is (azt is a sulitól kapják a fiúk, meg a mappákat, meg a rajzlapot, meg a gyurmát-festéket), így csak a kinőtt ruhák-cipők illetve a fogyó-kopó dolgokat kell megvenni. 

Marcikánk igen diszkrétet nőtt a nyáron. Ugye 10 éves múlt, de már 151 centis, a lába pedig 38 és feles lett. Nyár elején, májusban mértük, akkor 146 centi volt. (és 36-os lába)

Neki mindenképpen kellettek új cuccok, Jancsinak csak gatya (mondjuk ez neki az utolsó éve, így nem áll nagyon szándékunkban semmit venni, ami emblémás), és Beni meg nagyon nem tudott vigyázni tavaly a cuccaira, így a pulcsiját elhagyta az usziban, a nadrágja meg kiszakadt.. a lényeg sajnos az, hogy a €46-s tracksuit-ból kellett két garnitúra.

Holnap még cipőket veszünk (úgy néztem, hogy nem ússzuk meg két pár cipő per gyerek alatt.. kell egy fekete bőr az egyenruhához, meg egy edzőcipő a tréningruhás napokra, plusz egy stoplis a füves játékokhoz), meg Beninek egy táskát. (tavaly Marcitól örökölt tasival járt, de 3 évnyi iskolát sajnos már nem bírt tovább az sem.)

Tegnap kaptunk egy sms-t az igi bácsitól, hogy alig várja a hétfőt, és reméli, hogy mindenkinek jól telt a nyara. Kedves gesztus.

Tominak szeptember 11.-én 3 napra be kell költöznie a campus-ra, (ez az ösztöndíjasok összejövetele), ami egy extra fejtágítás lesz, ui. a Fresher's Week 16.-án kezdődik csak.

Addig is a barátaival tölt nagyon sok időt, (hol itt vannak nálunk, hol meg edzenek, és hát persze, hogy buliznak) ugyanis a 6-os fogatból mindenki más-más városba megy tovább, ritkán fognak csak találkozni.

Hannus a 3 hetes madrid-i nyaralásán van, két naponta jelentkezik: él, boldog, és minden ok. :D

Az elmúlt 2 hétben, szinte minden nap sikerült kivinni bicajozni a 3 kissrácot a parkba, és kosarazni is eljutottunk, csakhogy még teljesebb legyen a nyári szünet.

és igen :)

14.-én kapta meg Tomi az érettségi eredményeit. 520 pontot szerzett, ami igen jónak számít, de ő korántsem volt megelégedve vele. (a max 600 pont illetve plusz 25 pont jár az emelt matekosoknak, szóval Tomi akár 625-öt is elérhetett volna.) 

Ami izgalomra adott okot, az az, hogy a Trinity-n a Law and German szakra a tavalyi belépő az 525 pont volt.

17.-ére koncertjegye volt az Eminem koncertre, amit érettségi ajándékként kapott tőlünk. Nagyszabású koncert volt a Slane Castle-ben, 82 ezer ember előtt lépett fel, és Tomiéknak sikerült a pit-be kerülniük, így abszolút felhőtlenül ki tudott kapcsolódni.

19.-én pedig közzétették az egyetemi ponthatárokat... ÉS IGEN! :D 

Idén 515 volt belépő pontszám, így első körben meg is ajánlották neki az áhított első helyet.. Trinity College Jog és Német. :D 

Mizen Head

Okulva a tegnapelőtti esetből, amikoris rákészültünk a hűvösre Észak-Írországba menet, most szigorúan rövidnadrágban jött mindenki, a hűvös hajnal ellenére. A 250 km-t úgy éreztük, pillanatok alatt megtettük, és 10 körül értünk a Visitor Centerhez, ami akkor még szinte kihalt volt. Egy tisztességes parkoló, egy miniatűr játszótér, egy kicsi központ van kiépítve.  A parkolóban ki van még állítva egy lélegzet-elállító méretű propeller. Elsőre szobornak tűnik, de kiderült, hogy az 1908-ban elsüllyedt Irada gőzös csavarja ez, amit 1995-ben hoztak felszínre 40 méter mélyről.

 Az épületben néhány szobányi kiállítás van egyrészt Marconi-ról, másrészt a geológiáról. Na meg természetesen kis ajándékbolt, kis kávézó, és az iroda, ahol a szokásos belépőket meg lehet venni.

A megdöbbentően szétszabadalt partszakaszon nagyon sok helyen van biztonságos, stabil kilátó kiépítve, kezdve a szédítő magasságú ormoktól  egészen le a sziklák tövéig. A masszív betonlépcsőn lemászva megdöbbentően szép látványban volt részünk.

A félsziget legjobban kieső pontján van a valamikori rádióállomás, a sziklák tetejére építve, mint valami tibeti kolostor. Az idevezető hidat nemrég újították fel, mondhatom,  hogy kiválóan, nagyon stabil, kulturált, masszív építmény, ami a 40 méter mély szakadék fölött vezet át. Az egykori állomás úgy van berendezve, hogy bemutassa Marconi és csapata életét, valamint azokat az állatokat, amiket megfigyeltek valaha innen. Kivénhedt tengerész szedi a belépőt a bejáratban, akinek mindenkihez van egy kedves szava. Mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, mindenképpen jelezte, hogy ha legközelebb jövünk, hozzunk neki egy üveg Bikavért LOL. Mondtuk neki, hogy rendben, de a pálinkával jobban járna. Azt viszont sajnos nem ismerte, így abban maradtunk, hogy ezt is, és azt is hozunk neki legközelebb. :D

A sziklaszirt legdélibb csücskére le lehet menni egy párlépcsős kis bejárón. Konkrétan ez Írország legdélnyugatibb pontja. Lehet Amerika felé integetni, mert az a legközelebbi  szárazföld.

Miután az összes kiépített kilátóhelyet megmásztuk, és elolvastuk az összes leírást, képet  magáról a komplexumról, és a közeli kis szigeten felépített világítótoronyról, megpihentünk egy kávé és egy fagyi mellett. A gyerekek nagy lázban voltak, mert Marci és Tomi fogtak egy gyíkot…mi sem természetesebb, hogy volt nálunk container, és a gyík, immár névvel, táplálékkal felvértezve a konyhában figyel.

Elhagyva a közben dugig telt parkolót, lecsorogtunk a közeli településig, ahol több helyen van kiépített homokos strand a tengerparján. Rengetegen voltak mindenütt, de végül sikerült egy olyan szakaszt találni, ami nem volt annyira zsúfolt. Ennek a partnak egy kisebb része volt homokos, a nagyrészét érdekes, simára csiszolódott, emberfejnagyságú (+-30 centi) kerek “kavicsok” borították. Isteni volt mezítláb mászkálni ezeken a köveken, olyan érzés, mintha masszíroznák az ember talpát. Mindössze a mutáns méretű bogáncsos szúrós növényeket kellett kikerülni, amiből szerencsére nem volt sok, viszont már ránézésre is elég ijesztően virítottak a kövek között.  A víz kellemesen hűvös volt, a gyerekeket alig lehetett a vízen kívül látni, ha épp nem pancsoltak, a parti sziklákon mászkáltak, amitől párszor kivert a víz, de elmagyarázták, hogy nem annyira veszélyes, mint amilyennek kinéz…..

Este 9-10 körül már itthon is voltunk, újabb csodálatos helyet ismerve meg ebből a gyönyörű országból.  

a legenda

Sokféleképpen olvastam már az Óriás legendáját, nekem ez tetszik a legjobban:

Fionn MacCool (Finn MacCool) nem volt egy átlagos Óriás. Ő volt a legnagyobb és a legerősebb egész Írországban. 

A hangját mérföldekről is hallani lehetett. Olyan erős volt, hogy egy kézzel fel tudott emelni többszáz embert. Atrim megye hegyei között élt a feleségével Oonagh-val (Únával). 

Egy nap küldönc érkezett Finn várához, egyenesen Skóciából jött. Azt mondta, hogy a skót óriás, Benandonner küldte őt, aki meg akar vele küzdeni. 

A skót meg akarta mutatni, hogy ő sokkal erősebb, mint bármelyik ír óriás. 

Finn sosem látta azelőtt a skótot, de tudta, hogy Benandonner a legnagyobb óriás a Skóciában. A következő nap Finn el kezdett építeni egy tengeri átjárót Skóciába. Ezt hívják az Óriások Lépcsőjének. 

Több ezer sziklából építette. 

Finn több mérföldnyit épített már, mikor Benandonner meghallotta az átjáró hírét. El is határozta, hogy majd ő megépíti a skót végét. Heteken keresztül mindkét óriás keményen építette az átjárót. 

Egyik reggel Finn a vára közeli erdőben volt, amikoris látta, hogy a neje jön felé, elé szaladt. Azt mondta, hogy most hallotta, hogy a skót óriás a világon a legnagyobb és legerősebb, és kétszer akkora, mint Fionn. 

Finn elkeseredett: "Nem tudok nálam kétszer nagyobb óriással megküzdeni"

Ezen a napon, ahogy a nap leszállt, a küldönc kopogtattott az ajtaján. "Benandonner holnap napkeltekor akar veled megküzdeni!" "Rendben" -mondta Finn.

Miután a hírnök elment, berohant a hálószobájába, és levette a takarójukat a hatalmas ágyáról. Finn és Úna egész éjjel dolgoztak: szétvágták a takarót és egy hatalmas babaruhát varrtak belőle. Finn felvette a babaruhát és lefeküdt a bölcsőbe. 

Másnap, napfelkeltekor Úna hallotta, hogy valaki kopgtat az ajtón. Benandonner volt az. 

Kérdezte Únát, hogy hol van Finn. Úna mondta, hogy elment sétálni, de mindjárt visszatér. Úna behívta a skótot, hogy ott várjon. Kisvártatva Benandonner sírás hallott. Kérdezte Únát, hogy mi volt ez. Úna a bölcsőre mutatott: "A kicsi babánk az" - mondta.  

Benandonner azt gondolta, hogy ha a baba ekkora, akkor az apa mekkor lehet..? Kirohant a várból, amilyen gyorsan csak tudott. Keresztülrohant az átjárón és meg sem állt, amíg Skóciába nem ért. Attól félt, hogy Finn követi őt, ezért felszakította maga mögött az utat, amit a tenger is elöntött.

az Óriás itt hagyta a csizmáját (Giant's Boot) 

Finn tevéje (Camel's Humps)

Ez Finn orgonája, ezen játszott. :) 

Állítólag Karácsonykor vissztér, és akkor lehet hallani a muzsikáját. :D

a távolban áll a kastély kéménye, ami ha füstöl (a köd kavarog körülötte), Finn otthon van.. :D

Északír túra

Hajnali ötkor ketl a család, hogy hatkor el tudjunk indulni. Tudtuk, hogy az út hosszú lesz, és ismerve az ír utakat hepehupás is. Mindenki mintaszerűen ébredt reggel, Tomi  valamikor még korábban, hogy a P90X edzését le tudja nyomni. Az útravalókat már előre összekészítettük, és egy része már előző este a kocsiba került.

Cavan-ig meg sem álltunk, aholis egy meleg reggeli erejéig beültünk a helyi mekibe, alaposan össze is zavarva szegény manager urat, aki hirtelen azt sem tudta fiú-e vagy lány, mikor leadtuk nyolcan a rendelést. Cavan után 1-2 órával átértünk Észak-Írországba. Ennek különösebb jele nem volt, hacsak az nem, hogy az út szélén a csík sárgából fehérbe váltott. Végig azon izgultunk, hogy ugyan a nagy melegnek már sajnos vége, de legalább eső ne legyen. Nem is ígértek aznapra erre a környékre.

Dél magasságában értünk oda az Óriások Lépcsőjéhez. Hihetetlen, de az egyes parkoló már tele volt, a kettesben még volt pár hely, de mire mi leparkoltunk, már csak a hármas parkolóban volt hely, egész messze a visitor centertől. Maga a központ full modern, tele kivetítőkkel, jegy automatákkal, és millió emberrel, aki segít bármiben. A kijáratnál lehet kérni audio-guide-ot, ami egy mobiltelefonhoz hasonló kütyü, és meg lehet hallgatni benne a sztorit, ami a helyhez tartozik. Végig a túraútvonal során oszlopok vannak, rajta számokkal, amik az aktuális menüpontot jelentik a készüléken.

A túra végigvezet a cakkos partszakaszon, érintve a vulkanikus bazalt-oszlopok összes furcsa képződményét. A távolban lehet látni Skócia partjait. Rengeteg ember volt, a klasszikus sokszögletű bazaltoszlopok tarkállottak a sok színes turistáktól. 

A kiépített ösvény fent a hegyoldalban vezet, a szemünk elé táruló látvány pazar, szavakkal leírni nemigen lehetséges.  Néhányszáz lépcső vezet fel a hegygerincre, ahonnan lenézve látni lehet felülről az egész képződményt. Nagyon szép.

A túra végeztével elmentünk a kedvenc angol élelmiszerláncunk egyik példányához (Sainsburys), és vásároltunk némi frissítőt, majd újult erővel támadtunk a DunLuce kastély irányába. A valamikor várkastély a tenger fölő nyúló sziklaszirtre épült, a látvány leírhatatlan. Lezárták az 1600-as évek közepén, amikor is a konyha a személyzettel együtt leszakadt a mélybe. Azóta lakatlan…alatta viszont egy barlang húzódik…pontosabban nem is barlang, hanem egy kulcslyuk formájú üreg, amiben elképesztő hangokkal zúg és hullámzik a tenger. Le lehet mászni, de elég veszélyes. A kastély mellett egy kavicsos öböl van, ahova szintén le lehet sétálni, és szintén olyan magával ragadó a látvány, hogy órákat lehetne eltölteni :-)

Ezek után még elkocsikáztunk a White Rock nevű tengerpartig, ami mesés volt, mert bokáig süppedő finom homokos a part. Fehér sziklák hevernek a parton, nyilván innen kapta a nevét a hely, plusz van egy 30-40 méter magas homokfal, ahova fel lehet mászni (extrém nehéz), majd lerohanni, vagy műanyag szánkóval lecsúszni. A part hosszan terül el, és jobbra nézve látni az Óriások lépcsőjét és a Dunluce kastélyt is.

21 órát voltunk úton. V-vel felváltva küzdöttük végig a majd’ 400 km-es utat, miközben mindenki aludt. Összesen 720 km-t tettünk meg a nap folyamán. Nem volt egy átlagos nap, az biztos :-)

életjel :)

A múlthéten megkezdtem a -jól megérdemelt :) - 2 hetes szabadságomat :) 

Múlt vasárnap már ez a kép volt...:

A nyárias időnek vége, és igazán hálásak vagyunk, hogy volt nyár, meg meleg, meg tengerben fürdés, meg medizés, meg este 10-kor is pólóban rohangálás, meg kertben alvás.

Kedden kaptam egy napot a családtól: Alan lezsírozta a nagyobbakkal, hogy vigyázzanak a kisebbekre, ő pedig elvitt ebédelni, kv-zni, szülinapozni. :D

Jamie olasz éttermében akartunk ebédelni, de a menüje vhogy... na, nem jött át. De megbeszéltük, hogy kávézni és sütizni ott fogunk. Egy Milano nevű olasz éttermet néztünk ki, de miután 10 percig jól elüldögéltünk a teraszon, és a csupaizom-csupatetkó-önteltfasz pincér elvonult vagy 5ször mellettünk, úgy döntöttünk, hogy van más étterem is... Átmentünk az Eddie Rocket-be, (klasszikus 50-es évek amerikai étterem, piros bőrkanapék, cuki ruhás pincérnők, Grease zenéje :P ), Alan elfogyasztotta élete legfinomabb shake-jét (Reese's peanut butter), majd teli pocakkal átvonultunk Jamie-hez. Én panna cotta-t ettem cappuccino-val, Alan tiramisu-t dupla eszpresszóval.. 

Az étterem érdekes volt.. a pincérek űbercukik (csakúgy, mint az Eddie Rocketnél), gyorsak.. de a hely.. olyan fura volt. Nem tudom, hogy mi volt a stylist terve.. otthonos olasz hely vajon? A bútorok összevisszafélék, semmi semmivel nem harmonizált, nem volt álmennyezet, így minden csövet láthattunk, a padló meg csak simított beton..lefestve.. Na, talán jobb is, hogy nem itt ebédeltünk.

Szerdán, felhőszakadásban, tornádószerű szélben időpontunk volt Kari elmaradt MMR oltására, Limerick-be. Mivel kampány-oltás, így egy GAA klubházat rendeztek be oltóhelynek. Fehér paravánokkal 8 oltóhelyet csináltak, (napi 200-300 gyereket oltottak be.. ) meg egy várórészt is, ahol 15 percet kellett az oltás után várni, h minden OK, és csak azután engedtek el.

Csütörtökön megünnepelt a család: nagyon finom ebédet főztek, kaptam tortát, sütit és full kényeztetést. :D

Nagyon jól sikerült, családi szülinapozás lett, mindenki itthon, együtt.. (az idő továbbra is gusztustalan, esély nem volt arra, hogy pl. a kertben grillezünk..)

Pénteken az idő még mindig undorító volt, a kissrácokban túltengett az energia, így jobb híján a hétvégi bevásárlást összekötöttük egy monstre játékboltozással.. (ilyenkor nem kapnak semmit, ezt külön kikötjük, hanem a kirakott cuccokkal játsznatnak, kipróbálhatnak mindent... stb)

Szombaton rágyúrtunk a vasárnapra, ekkora toltuk el ui a tervezett kirándulást az Óriások lépcsőjéhez. Igaz, az idő továbbra is esős volt, de erre a napra nem ígértek nagy mennyiséget Északra..

A tegnapi élményeket Alan épp most írja, így én csak annyit fűzök hozzá, hogy MINDIG kell nálunk lenni naptejnek, meg rövidgatyának, meg törcsinek.. nem csak a hülye nagykabát, meg sapka-sál.. (mert basszus az utóbbiakat tényleg elcsomagoltam, hiszen mindenhol ezt verik az ember fejébe, hogy szeles-hideg-jujjmegjajjj- miközben meghaltunk a melegtől, a Windy-gap-nél ÁLLT a levegő.. kurva mörfi.)

Az egyik legjobban sikerült kirándulásunk volt, Jancsinak szavunkat adtuk, hogy ide majd még jövünk.. Láttunk már jópár tengerpart részt, de ez ... a képek sajnos nem fogják visszaadni a látványt.)