Május végén..

 Kedd óta nyárias lett az idő, és bizakodva nézzük az előrejelzéseket, hogy ez aránylag tartós lesz.

Emiatt végre kint kiteregethettem mindent, (Jancsi nem lett beteg hál’Istennek, ‘18-ban Romániában sem kapta el) ezután a megbetegedés után mindent is kimostam, lehipóztam, tegnap a kertben ebédeltünk, meg este ott snapszereztünk, míg 10 körülre már túl hűvös lett. 

A kutyát is megfürdettük, ilyenkor kint kb egy/két óra alatt megszárad. 

A hét híre még, hogy aláírtunk újabb 10 évet a házra. Nagy könnyebbség ez nekünk, pláne a mai Írországban, ahol brutális lakásválság van. A gyerekek meg is jegyezték, hogy akkor Alan 60. szülinapját is itt fogjuk ünnepelni.

A tegnap reggelünk azzal indult, hogy végre megvehettük volna az Eiffel toronyba a jegyeket, hiszen 60 nap múlva ilyenkor már Párizsban leszünk. Csakhogy reggel nyolc órakor belépve az oldalukra, “sajnos” már csak az este fél tízes és az este 10, 11 órás időpontok voltak elérhetőek. Ki is akadtam, hogy elmennek a jó fenébe.. mert a “normális” időben lévő időpontokat vedd meg a tripadvisor-getaticket-fenetudja még hogy melyik oldalon 3szor annyiért.. vagy állj sorba.. a nyár kellős közepén. Jól fel is bosszantottam magamat, úgyhogy meg is dumáltuk, hogy nem megyünk fel a fiúkkal a toronyba. Egy teljes napot szánunk csak Párizsra, tényleg csak a fílinget akartuk a srácoknak megmutatni, ( és majd a leendő barátnőikkel visszamehetnek majd hosszabb időre :) ) így tutira nem fogok 3 órán át sorban állni, hogy feljussunk a toronyba. Így, akkor mentünk is tovább a következő helyszín weboldalára, a Montparnasse-toronyra is online akartunk jegyet venni. Itt is meglepetés ért: az eddigi online jegy az úgy működött, h megvetted és 90 napon belül fel kell használni. Most napra és idősíkra pontosan kellett kiválasztanunk, hogy mikor akarunk menni. Oda naplementére tervezünk felmenni, hogy majd a sky teraszról nézzük meg.. csakhogy a teraszt lezárták (kis rákeresés után kiderült, h valami jogi vita miatt lezárták áprilisban és nem tudni mikor fogják megnyitni újra..ffs). De az 56. emeletről még mindig csodaszép a látvány, szóval megyünk, jegyek megvéve, ez az egy akkor csak a fix program. Talán jobb is így, szabadabban, lazábban tudunk jönni-menni.

És tegnap délután még a forró köves masszázst is megkaptam, piszok jól esett. :)

Ma gyereknap, de ez már csak formális, Beni az egyedüli gyerek a családban, kap hotdogot meg fagyit. Amúgy tanulnia kell, holnap kezdődnek az évvégi vizsgái, még ez a hét és befejezte az ötödiket.

Mr. Mikrobiológus

 Igen, a nap jó híre, hogy Jancsinak sikerült minden és ugyan egy vizsgája nem a legjobb lett, de ki a fenét érdekel most, a lényeg, hogy: meg van a diplomája. Diplomaátadó októberben. 

Tegnap elutazott Augsburgba, az extra öröm, hogy talált egy nyári munkát is ott: angoltanár/felügyelő lesz egy nyári táborban, 6 vagy 7 turnusban. A júliusa szabad lesz, így még nyaralni/bulizni is lesz ideje. 

Tummy bug

Ez a cuki megnevezése a fosóshányós vírusnak, amit sikerült elkapnunk..

Hétfő hajnalban arra keltem, hogy Beni hányt, majd aztán alul-felül mindenhol.. aznap maradt itthon, még éjjel ágyneműt húztam/mostam, hipóztam. Napközben jól is lett, sokat aludt, és másnap elment suliba, kb, mint akinek semmi baja nem volt.

Aztán kedden én csak fél napot dolgoztam, mert elintéznivalónk volt, korán haza is értünk, ragyogó napsütés volt, úgyhogy kitaláltam, hogy kocsit mosok/takarítok, addig, míg át nem megyünk késő délután R-ba, Karinak volt vezetésórája. 

Át is indultunk, de olyan fura volt a hasam, kitettük az oktatónál, mondtam Alannek, hogy menjünk a tescóba, ott van wc.. szerencsére csak a hasam csikart, de csak fura volt még a gyomrom, vettem kukás zsákot, ha esetleg.. szinte ki sem kanyarodtunk a tescotól, már kellett is az a kukászsák.. Alan hazarongyolt velem, meg voltam arról győződve, hogy a legrosszabbon túlvagyok.. de nem így volt, még 2szer rókáztam, közben ment a hasam, a gyógyszerek sem maradtak bent.. hajnali egykor újabb roham tört rám, de ekkor már nagyon gyengén éreztem magam, szédültem..felkeltettem Alant, hogy kísérjen ki a klotyóra.. ahogy ráültem, már szinte fordultam is le, úgy lement a vérnyomásom/vércukrom mittomén mim. Kb 5 percig feküdtem a fürdőszobaszőnyegen, míg össze tudott Alan kanalazni, hogy vissza az ágyba.. míg este a hidegrázott, itt már úgy éreztem, hogy tiszta láz vagyok (hőemelkedés volt csak).. hozott jeget, hogy azt szopogassam, folyadék is, meg hűt is.. alighogy elnyugszunk, halljuk, hogy Marci rongyol ki a szobájából és kezdi ő.. hányás, hasmenés.. Alan akkor őt pesztrálta, itt már Kari is felébredt, ő is segített és ez ment hajnali 5-ig. 

Én reggelre úgy éreztem, hogy a gyomrom megnyugodott, de az egész testem úgy fájt, a derekam majd leszakadt, ki sem tudtam kelni az ágyból szinte egész nap. 

Marci még reggel hányt egy utolsót, aztán, mint Beni, lassacskán jobban lett, aludt sokat, ma reggel úgy ébredt fel, hogy minta mi sem történt volna.

Itt látszik, hogy a kor mennyire befolyásolja a regenerálódást.. én még mindig szinte alig élek, Marci meg ma már el is ment 10-re dolgozni.

Rohadt déja vu-nk volt, back to 2018, Románia.. rettegtem attól, hogy ki jön még.. csóri Kari hazajött vezetni meg szombaton megyünk majd az anyáknapi masszázsra, remélem, hogy nem lesz beteg.. Jancsi ma repül el, ezerrel tartottuk távol magunktól, úgy köszöntem el én is tőle, hogy se puszi, se öli, nehogy.. persze adtam neki gyógyszereket, ha neadj’Isten.. de bízom benne, hogy nem kapta el ő sem, meg senki más sem a családból. Alan és Kari preventatív unicum kúrát csinálnak, kopik az az üveg rendesen.. igaz, jól is vannak. 

Galtymore, Írország ötödik legmagasabb hegycsúcsa

 

Jancsi nálunk a nagy túrázós….van egy barátja, a Sean, akivel sorra járták már a legtöbb nagy hegyet Írországban, volt hogy 3-4 napos túra keretén belül, biciklivel, sátorozva. Jancsi az idei nyarat a barátnőjénél, Augsburgban tölti, de mielőtt elrepülne, kitalálta, hogy még a soron következő hegyet megmássza, ezúttal egyedül, mert a Sean nem ér rá, Marcit-Benit hiába invitálta, Marci nyári munkát vállalt, Beninek meg még tart a suli.

Lecsaptam hát, hogy hagy menjek vele én…igaz, így nem bringával lesz a megközelítés, hanem kocsival, de ha nem bánja, vele mennék, tök jó kis apa-fiú program. Gondoltam ki tudja mikor, és lesz-e még alkalom arra, hogy kettesben hegyet másszunk? Nem? De.

Úgyhogy neki is álltunk. A legközelebbi pont, ameddig autóval lehet menni, kb. 6 km-re van a csúcstól, innen indultunk. Pici parkolóplacc van, max 4-5 autó fér el. Megnéztük az időjárás előrejelzést, a hegy tövére 12 fokot mondtak, ami érzetre 8, a csúcsra 7 fokot, ami érzetre 1. A csúcson az előrejelzés szerint 12-13 óra tisztul ki az ég.

A túra első része kövekkel durván leszórt, elég meredeken emelkedő „ösvény”, így lehet eljutni egy kis emléktábláig, ami egy itt lezuhant repülőgép miatt lett emelve.

Az út innen már nehezebb…mert igazából nincs is út, csak a hegy, illetve a „bog”, ami tőzegmocsár vagyis egy fekete, csucsogós, süppedős, saras massza, amiben ha rosszul lépsz, bokáig süllyedsz el. Plusz ha ez még nem lenne elég, mindezt a szakaszt egy igen meredek hegyen, oldalirányba haladva kell megtenni, folyamatos bokakifordulással. Mindezt még tetőzte a mi esetünkben az átláthatatlan köd (egy felhőben voltunk), a metsző szél, és a hideg.

Viszont ez után a szakasz után egy relatíve laposabb rész következett, ami tele volt fura, kis mini-hegy szerű képződményekkel, persze a fekete sárból, amiből folyamatosan csorgott a lé….a levegőben gyorsan haladó vízcseppek mellett a táj egyszerre volt ijesztő és futurisztikus is.

Jancsinak hál, megtaláltuk a hegyre felvezető ösvényt, és amikor egy-egy pillanatra kitisztult a kép, megdöbbenve érzékeltük, hogy egy több száz méteres szakadék tetején kell menni, a mélybe letekintve valahol ott lenn egy tó volt, és az ultra meredek hegyfal.

Orkán erejű széllel kísérve haladtunk át ezen a szakaszon, majd a hegy aljához érve az „ösvény”, ami addig volt, elmúlt. Csak az irdatlan hegy magasodott előttünk, mindenféle út nélkül. Kövek, kavicsok, fű és sár mindenfelé, a ködben valahol fent ott várt minket a hegytető.

Itt kezdődött a konkrét hegymászás. Combizmokat megerőltető, egyensúlyérzékeket próbára tevő, arcot szederjessé marcangoló szélerejű, konok előrefelé haladás. Meg lehet állni pihenni, de nagyon óvatosan csak, mert egy pillanat is elég, hogy az egyensúly megbillenjen. Az izommunka folyamatos ekkor is, csak más izmokat kell üzemben tartani ha állsz, mint amikor haladsz.

A megfeszített menet végén pedig felértünk végre a hegy tetejére. Hatalmas szél, soha meg nem szűnő, körbe szinte átláthatatlan köd, és egy kis félméteres kőoszlop, ami jelzi, hogy akkor itt vagyunk a csúcson.

Még csak 11 óra volt, így kitaláltuk, hogy kivárjuk, amíg az előrejelzés szerinti kitisztulás bekövetkezik. Addig elmentünk, megnéztük az 1975-ben állított fehér vaskeresztet, és a környékén kirakott emléktáblákat, elzarándokoltunk a nyugati csúcson lévő kőrakáshoz, ott lenézve láthattuk a híres „famine wall” 

(éhezés fal) –at, ami az ezernyolcszázas évek végén a helyi földesúr, kb. 40 emberrel, 4 év alatt építtetett, totál értelmetlenül, kizárólag csak azért, hogy csináljanak valamit, cserébe, hogy nem hagyta éhen veszni őket.

Aztán egy szikla mögé a szél elől elbújva megettük a szendvicseinket, én kávéztam is. Jancsi pedig elővette a táskájából a Guinness-es poharat, meg a sört, amit cipelt végig, és amint engedte az időjárás, a kereszthez menve jóízűen el is fogyasztottuk.

Mindeközben azért tényleg elkezdett tisztulni az ég, s végre elénk tárult a nem mindennapi látvány. 917 méter magasról, a Galty hegység legmagasabb pontjáról jó időben még a tengerig is ellátni….mondjuk ez most nem történt meg, de a látvány akkor is csodás volt. A fényképek persze közel sem adják vissza azt a vizuális élményt, de hát ez már csak így szokott lenni.

Némi tapasztalatom volt már a túrázások kapcsán, így én hoztam másik pólót, másik pulcsit, tudván, hogy ronggyá fogom izzadni az összes cuccomat…így is lett. Átöltöztem, de végül magamra kellett húzni az összes ruhát, hogy valamennyire ne fázzak.

Aztán kitisztult az ég, végre láttuk a fantasztikus kilátást, és elindultunk visszafelé, le a hegyről.

Felfelé jövet szentül hittem, hogy ez a nehezebb, lépésről lépésre feljebb tolni a seggemet…de a lefelé út valahogy azt hiszem jobban megterhelt. Megtartani a súlyt, az összes létező irányba kibillenni akaró bokával…közben egyensúlyozni de úgy, hogy a folyton változó irányú erős szelet is bele kell kalkulálni ha nem akar az ember felborulni.

Lefelé persze már tűzött a nap ezerrel, nem győztünk levetkőzni….és mire visszaértünk a kocsihoz, már alig vártam, hogy levegyem a cipőmet, pedig full extrás túra-futócipőben mentem, ami vízálló és kimondottan az ún „trail-running” kategóriában van….

Ronggyá izzadva, de boldogan hevertünk bele a kocsiba, és krúzoltunk hazafelé. Szuper program volt, szerintem ha még nyarabb lesz, visszajövünk még, megpróbálom felcsábítani Verust is.

 

A hetünk, a huszadik..

 Úgy néz ki, hogy Marci talált magának munkát, több helyre (kisboltokba) beadta a cv-jét, 2 helyről vissza is írtak neki, és az egyik helyen volt is beszélni, hétfőn meg bemegy eligazításra. Éttermekben tuti lenne munka, de a take-away-esnél annyira megutálta az esti/éjszakai/hétvégi munkát, hogy inkább kipróbálná így nyáron az árufeltöltő/kisboltos kisegítést. Ez sem lesz könnyű, de csak nyárra keres, plusz ha úgy alakul, azért este még elmehet bárhová a barátaival. Jogsit akar, arra kéne az extra pénz.

Beninek nagy élmény* volt a koncert, még a bandával is találkozott/lőttek fotót, mikor azok a pólokat írták alá.. *Tominak nem tudom, hogy mekkora élmény lehetett, ausztrál punk-rock banda, csomó kölyök, telt ház, pogózás.. de azt mondta, hogy jó volt.  Előtte még a Captain America-ba elvitte kajálni is, Beninek tényleg jó dolga volt.

Amúgy még 2 hét és vége a sulinak. Nagyon fura, hogy az lesz az utolsó éve, érettségizni fog, meg felnő.. nagyon nem ér. 

A cserkészcsapatból kilépett, régóta érlelődött már, sajnos nem fért már bele az idejébe, tanulnia kellett, jövőre érettségi..

Alan a sok-sok körözéses gyakorlás után végre el tudott menni egy nagyobb körre, Marcival, hétfőn meg Jancsival tervezi megmászni a Galtymore-t, (Írország 5. legmagasabb hegye, 906m magas.) Ilyen apa-fiú program lesz, ui Jancsi csütörtökön elmegy Németországba és csak augusztusban fog hazajönni. 

Holnap vendégségbe megyünk délután, október óta nem találkoztunk, mindig volt valami, ami miatt toltuk, halasztottuk..

Heti jelentés :)

 A nagyobb fiúk (Marci, Jancsi) befejezték a vizsgáikat. Jancsi ezzel az egyetemet is befejezte. Sokat stresszelt a vizsgák miatt, ui a covix miatt ezek a vizsgák (neki a legfontosabb ugye) volt az első olyanok, amit nem online csináltak. És mi-van-ha.. azt mondtuk neki, hogy ha meg is bukna, majd augusztusban pótvizsgázik, nem dől össze a világ. Mivel 25.-én repül Németországba, egész nyárra, most még gyorsan elment egy barátjával egy bringatúrára, megmászták tegnap a Carrauntoohill-t, a jövő hétvégén beváltja a Karitól kapott karácsonyi ajándékát: a Jameson whiskeygyárba mennek egy 90 perces koktél-keverő órára. Mindannyian bízunk benne, hogy nem húzzák meg semmiből, június elején kiderül, hogy kell-e még tanulnia vagy full fellélegezhet. 

Marci most szeptember közepéig lazíthat, ő szerinte minden jól ment neki, nem hinné, hogy aggódni kéne az eredményei miatt. Valami munkát keres, de hát idén sem egyszerű diákmunkát találni a környékünkön.

Beninek még ez a hónap van, aztán augusztus végéig nyári szünet. Neki az évvégi vizsgák vannak már csak hátra, a német szóbeli meg volt már, szerinte jól ment. Kedden este ugyan elmegy Tomival koncertre (ez meg az ő karácsonyi ajándéka Tomitól), de délelőtt még megy suliba, meg másnap is bemegy szépen. 

Az év elején írtam, hogy nagyon szeretnénk egy nagyobb lélegzetvételű utazást megejteni, de úgy alakult, hogy áttoljuk jövőre. Lesz helyette más út, szóval nincs szomorkodás egyáltalán. 

Tegnap illetve pénteken nyár lett, úgyhogy végre kiülhettünk a kertbe, süttettük magunkat, Larsieval sokat játszottunk, persze csak módjával, mert ugye vissza kell fogni a futtatását. Végre kint teregethettem, olyan más a ruhák illata, ha kint száradnak.

Koktéloztunk, este tüzet raktunk, iszogattunk, ( a fiúk szivaroztak ofkorsz)  késő estig (akkor már nagyon lehűlt az idő), de nem csak mi, hanem az ukrán szomszédaink is. Velük a google translate-tel kommunikálunk, semennyire sem beszélnek angolul. (Még tavasszal adtunk a gyereküknek egy rollert, mert Beni már rég nem használja, akkor is egy kinyomtatott írással mentem át. ) Szóval szólt a Tatjana (a nagyi) hogy Veronyiiiika, én meg odamentem a kerítéshez, odaadta a telefonját, amiben írta, hogy fogadjuk el egy üveg italt tőlük, majd egy üveg házi pálinkát nyújtott át. Bevallom félve kóstoltam meg, mert nem igazán szeretem ezeket a homemade cuccokat, de nem volt annyira rossz. 

Ma már újra esős, hideg lett, úgyhogy olyan evős, semmittevős vasárnapunk van. :)  

Hétvégék

 A londoni vasárnapunk nagyon jól sikerült, csak dögfáradtak voltunk, mire ide hazaértünk. Nem is a 22 órás ébrenlét viselt meg, inkább a kávé hiánya.. hajnali háromkor keltünk, akkor itthon ittunk egy kávét, a reptéren a kedvenc kávézónk tömve volt, Londonban egy óra körülre sikerült találni egy olyan kávézót, ahol volt egy üres asztal.. és egészen este 7-ig megint nem ittunk, mikor is a Heathrow-n ittunk még egyet. 

Amúgy 12 km-t sikerült sétálnunk, annak ellenére, hogy nem várost nézni mentünk :) Mivel mi láttuk már az őrségváltást, az volt az eredeti terv, hogy Zs-ék megnézik, és mi menet közben csatlakozunk hozzájuk, és onnan elmegyünk enni/inni/dumálni. De a koronázási előkészületek közé az is tartozott, hogy ezt a programot is eltörölték. És ugyan a koronázás csak tegnap volt, de a múlt hétvégén is telt ház volt Londonban, így kicsit variáltunk, és jöttünk-mentünk. Ettünk is, ittunk is, a fiúk szivaroztak is, szóval jó nap volt nagyon, eső sem esett, már-már meleg is volt..

A szabad hétfő pihenőnap volt, konkrétan a boltig mentünk el, mirelit pizzáért. 

A munkahelyemen is pihenni terveztem, de sajnos sok munka volt megint.

A mostani, az Anyák-napi hétvégére hazajött Kari, Tomi (ők a múlt héten voltak a Sopronfest-en) és hoztak mindenféle finomságot Magyarországról is, Ausztriából is (Bécsbe/ből repültek, onnan vonatoztak el Sopronig) engem meg elhalmoztak minden széppel és jóval. Csodás virágcsokrot kaptam, Kari megcsinálta az egyik kedvenc tortámat (oroszkrém), kaptam csokidesszertet, finom ebédet is és egy kupont forró köves masszázsra.