libabőr

István küldte minap a klipet...

FANTASZTIKUS!

3 éves lett a Legkisebb

Hihetetlenül elrohant az idő.. néztem a tavalyi (júniusi) bejegyzéseket, és mintha ezer év telt volna el azóta is.
Onnan idemásolom az akkori fotó gyűjteményt, édes egy pofa volt már akkor is Beni:

Beni napok óta várta a szülinapját, csokis tortát kért (kapott). Nagy vagányan kitaláltam, hogy egy Postman Pat tortát csinálok neki, mmint egy postáskocsit, mert nagyon szereti ezt a mesét.
Persze nem olyan lett, amilyennek szerettem volna, de tudom a hibáimat, majd legközelebb jobb lesz.
A fő ajándék egy tricikli volt, mert az ír barátnőjével :P szokott tricajozni, annak a rózsaszín, Dora-s 3kerekűjével.

tegnap

..találkoztunk Gy-kal, a netes magyar ismerőseinkkel. A Lough Derg-hez vitt el minket, ami bár itt van 40 km-re tőlünk, de még sosem jártunk arrafelé.

Csodaszép helyeket mutatott, tó parti pihenőket, kilátót.. az egyik pihenőben kajáltunk, a másikban a gyerekek bebarangolták az erdős nyúlványt, mi meg dumáltunk nagyokat.



Délután megállapítottuk ugyan, hogy megkapta mindőnket (felnőttek) a nap, de az igazi horror este jött.. a fejünk, mint a ráké, sztem én enyhe napszúrást is kaptam, ui. el nem múló fejfájásom lett..
A hideg vizes borogatás, a fenistil sem hozta az enyhülést a bőrömnek, éjjelre vastagon bekentem sudocream-mel, (nem, nincs fotó... pedig megijedt tőlem mindenki), reggel is sírni tudtam volna, mikor a tükörbe néztem.. és muszáj volt kimozdulni, mert kongott a hűtő... próbáltam makeuppal eltűntetni, de mint halottnak a csók...

Sosem hittem volna, hogy Írországban fogok úgy leégni, mint az életemben sosem... :OOOOO
(hogy miért nem vittem naptejet...? egész éjjel esett nálunk, és mikor elmentünk 11 órakor, akkor is hűvös volt, szürke és borongós... persze 30 km-re innen nyoma sem volt a fekete felhőknek.. a kocsiban alapfelszerelés lesz eztán a naptej.. )

én pedig így látom

Az van, hogy alapvetően jól vagyunk. Jól élünk, az addig ismeretlen fogalmat „létbiztonság”, itt megismertük.
Nincs félelem bennünk, hogy mi lesz másnap, merhetünk tervezni, álmodozni, anélkül, hogy olyan érzésünk lenne, hogy sosem lesz belőle semmi.
Az a kép, ami bennünk élt még otthon, Írországról, köszönő viszonyban sincs azzal, amit megtapasztaltunk. De mondjuk ki: mi otthon halálra voltunk ítélve, jóhogy rózsaszínben láttuk azt, ahonnan a jobb életet reméltük.
Ahogy egyenesedünk ki, egyre többet merül fel, a hogyantovább-merremenjünk…
JELENLEG úgy érzem, hogy nem itt akarom leélni az életemet. Nem akarok hosszú távra berendezkedni, 3-5 évben gondolkodunk, és aztán tovább állunk.
Jó lenne hinni abban, hogy haza megyünk akkor, és egy kispolgári életet élhetünk: a nagyobb gyerekeink egyetemre járnak, a kisebbek gyűrik a sulit, mi valami vállalkozást csinálunk.. és jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A hogyantovább felmerült minap még a kisebbek beiskolázása kapcsán is.. merthogy meginogtam.. azt hittem, hogy rosszul cselekszünk, ha itthon tanítjuk őket továbbra is.

És akkor megint kaptunk egy kis pofont: egy kisebb focis konfliktus után, a szaros 10-11 éves kölyök, döngette a mellét, hogy ő ír, és Tomi(ék) csak bevándorló(k), és blablabla.. Majd beült az ablakunk alá, és negyed 11-ig üvöltötte az „parapappapá, I’m lovin’ it” –et.. ami persze röhejes, én már fel sem veszem, de Buddy nagyon kiakadt. Ezzel a sráccal hónapok óta együtt fociztak a fiaink, láthatta, hogy nem vesszük el az apja munkáját, nem ártunk senkinek.. de az egyszerű emberekkel a legjobb nem vitába keveredni, pláne, ha a nagy nacionalizmusról van szó.
Természetesen ez önmagában egy kezelhető dolog, de a kicsik angol tudása az még igencsak csekély.. rettegünk attól, hogy –akár fel sem tűnve nekik- alázzák meg, csakmert nem értik a helyzetet. A nagyoknál ilyen félelmünk nincs már, emiatt is kerülnek suliba. Kari, a kis szendvicsgyerekünk.. neki megvan a tudása, de a kora miatt még egy évet várunk vele, hogy ő is a gimibe kerülhessen, ne ezek közé. (ejh, csak kihallatszik az én előítéletem is.. )
Az, hogy burokban tartjuk őket? Igen. Mert így látjuk jónak. Pár évről van csak szó (maximum), ami hiányosságot (?) elszenvedhetnek, de az nyomába sem ér annak, amit pl. látunk egy-egy magyar kisgyereken: konkrétan jellem-béli változást.
És mindemellett Benit lehet, hogy visszük oviba ősszel. Mert ott, abban a korban, még egyáltalán nem jön át a kisgyerekeken az, hogy otthon kissé több ..hogyismondjam.. egyszerűséget szív magába. Ő és a kortársai önfeledten tudnak eljátszani, nem számít, hogy ír, magyar, néger, vagy indiai gyerekről van szó..
Az élet generálta elszeparálódást a magunk javára fordítottuk: élvezzük a szabadságot, a kötetlenséget, hogy ha úgy alakul az Életünk, nyugodt szívvel álljunk tovább. Még elgondolkodtunk azon is, hogy egy nagyobb, saját kerttel rendelkező házat veszünk ki ősztől, de ez megint egy hosszabb agyalást kíván. Mert, hogy alapvetően jó környéken élünk, és ez itt, jelenleg, mindennél fontosabb.

Folytatva...

Tudom, klisé….de ugye az egészség a fontos. Amikor a fél arcom megszűnt élni, tényleg átértékeltem sok mindent. Pl. hogy van, amit a pénz sem tud megoldani, vagy hogy türelem, kitartás, türelem…kitartás….az értelmetlennek tűnő erőlködések, hogy becsukjam a szemem, vagy elhúzzam a szám…az ízek hiánya….az evés értelmetlensége, az ivás ellehetetlenülése. Ezeket a dolgokat csak türelemmel lehet kibírni. És reménnyel. És mindemellett komoly anyagi gondjaink voltak….volt, hogy napi 8 € -ból kellett kigazdálkodni nyolcunk kajáját. És tisztában vagyok azzal, hogy ebben a helyzetben a legtöbb kapcsolat bizony széthullott volna. Mert a nyomorúság belemászik az apró repedésekbe, és kegyetlenül széjjelhasítja azt. De megint kiderült, hogy a mi kapcsolatunk Verbénával olyan tükörsima, mint a csiszolt márvány. És túljutottunk rajta. És mi van most? Az arcom rendben van, anyagi gondjaink nincsenek. Van energiánk mással foglalkozni, amikre eddig nemigen volt erőnk. Ez mind-mind pozitív dolog már.
A negatív dolog az életünk másik fele, ami otthon maradt. Az emberek elsősorban, és a tájak, ami között felnőttünk. Gyönyörű Írország, ehhez nem is fér kétség. De hol jön egy balatoni nyárhoz….vagy a palacsintázáshoz a Mátraházai parkolóban….vagy a Máré-vár völgyében lévő óriási fenyők tövében elköltött tízóraihoz?
Írország élhető hely nekünk. De olyan nincs, hogy elszaladsz reggel a boltba friss zsömléért, és közben 15-en köszönnek rád mosolyogva, és nyolc autóból intenek át a másfél kilométer alatt. Hogy Mári néni a bótban azt mondja, hogy küldjem fel a srácokat, mert annyi a cseresznyéje, hogy ott rohad meg a fán…és a gyerekek két hatalmas, csurig rakott kosár cseresznyével bringáznak haza.
De ne akarjunk úgy jóllakni, úgy hogy megmaradjon a káposzta. Hosszú az út odáig, hogy találkozzanak a dolgaink. Hogy ez is meglegyen, meg az is. És mindenképpen kell áldozatokat hoznunk. Az azonban feltétlenül jó érzés, hogy egyrészt ezeket a döntéseket mi hozzuk meg, másrészt, hogy úgy tudunk áldozatokat hozni, hogy közben jól érezzük magunkat. Ez örömmel tölt el, és büszke vagyok így mindannyiunkra, hogy képesek vagyunk együtt tolni a családi kordét.

Merengés

Rengeteget beszélgetünk mostanában.
Nagyjából látjuk, merre mentünk, hová visz az út, és milyen az „utazás”. Bizonyos dolgokat nem lehet előre látni, akkor sem, ha valaki alaposan felkészül. Hiszen vannak lelki tényezők, amiket nem lehet előre tudni.
Akármennyire is hozzuk a formánkat, sőt….akkor is az életünk fele otthon maradt. Itt valamelyest elszigetelve élünk, és tulajdonképpen ez az elszigetelés tudatos is. Mert egy seggel csak egy lovat, mint tudjuk.
Ahogy a befektetéseknél lehetetlen, hogy egyszerre legyen jövedelmező, növekvő, biztonságos és likvid….vagy az autóknál fiatal, olcsó, üzemanyag-takarékos, és szupergyors, szupererős. Az élet is ilyen, vannak kompromisszumok, akár akarjuk, akár nem. Akár tudomásul vesszük őket, akár nem. Akár a homokba dugom a fejem, és leszarom, akár megpróbálok szembenézni vele és elfogadni azt.
Szóval a külföldön élő magyar élete nem olyan, mintha Magyarországon élne. Persze ez így leírva elég mókás…axiómának tűnik, pedig valójában minden benne van, és egyáltalán nem egyszerű dolgok. Olyan dolgok, amiket megélve az ember akaratlanul is paradigmát vált.
Hiszek benne, hogy az élmények, a megváltozott körülmények, a kimondott, megélt, és látott dolgok mindannyiunkban mély nyomot hagynak, és épülünk általuk.

az ír kék

a török és a tehenek - Beni mesél

fogtündér megint

Marci pár hete csúnyán elesett a deszkájával.
Ő volt a hibás, mert engedély nélkül ment ott, ahol nem szabad, ráadásul guggolva, védőcuccok nélkül.. a fél arca belilult, és az addig is mozgó felső egyeseit nagyon megütötte.
Tegnap végül kiesett mindkettő, egyszerre.
Ma reggel már 6-kor jött, hogy mutassa, mit kapott a fogacskákért. (pénztárcát, és egy kis pénzt bele, amin ma egy Bentley-t vett.. miniben persze. :P )
Beni, a kis féltékenyke, próbált meggyőzni, hogy "tépjem ki" az ő fogait is, hogy hozzá is jöjjön a Fogtündér... :O Jajj.

Annyira szalad az idő... Marci is fogat vált, és iskolás lesz szeptembertől.. pedig most volt ilyen:

pipa I.

- Kompjegyek megvannak, oda-vissza, kevesebb lett 200 euróval, mint ahogy előkalkuláltuk, az akció miatt. Az ír tengeren gyors járattal megyünk, talán kevésbé lesz hánykolódó.
47-et kell már csak aludni, hogy elinduljunk nyaralni.


.

He ain't heavy, he is my brother

Tegnap filmet néztünk, kis gagyi volt, 5 ajróért vettük :P , de nagyon jó zenék voltak benne..
Többek közt ez is.
A Nagyoknak megmutattuk a szövegét, eléggé megütötte őket.. Hanna eléggé a hatása alá került, könnyes szemmel merengett még jó darabig.

kis vegyes

Ma visszatért a régi 9-11 fokos szutyok idő... :((( Majd' 10 napig tartott a jó idő, remélhetőleg nem újabb 2-3 év múlva jön megint ide.

***

Jancsi haját le kellett vágnunk... tekergette-csavargatta a haját, az ujjára rátekeredetteket meg kitépte: és már egy 2x2 centis foltban kikopott a haja.. :((

****

Mostanában készülünk megvenni a kompjegyeket, és örömmel láttuk, hogy mindkét komptársaság "kids free" programot hirdetett, ha június 30.-ig megvásároljuk a jegyeket.
Királyság, mert így közel 150 eurót spórolunk.

Ennek örömére vettem ma egy pár extra nyári cuccot magamnak. :D

******

Minap anyámmal levelet váltottunk, és -állítása szerint- nagyon vár minket... tulképpen december óta a kötelező jókívánságos, virtuális képeslapokon kívül nem kommunikáltunk, így elég furcsa azt olvasni, hogy "hiányoznak a gyerekek".

********

Beninek el kezdtük újra mutogatni a régi fotókat, az otthoni életünkből, mert nem emlékszik már rá, csak Brúnóra. Édes, ahogy belelkesült, hogy majd megyünk hajóval, meg látni fogja az unokatesóit (akiket szintén mutogatunk, hogy ki kicsoda.. :) ) ...