a várvavárt és elmaradhatatlan Halloween- idén is, no meg a 19.

Unatkozni nem sikerült az elmúlt napokban sem:
Beni teljes extázisban élt... tegnap este már alig bírta Buddy letenni, és csak félórát akart csak összesen aludni.
Vettünk pár napja egy bazi nagy tököt, aztán az utolsó napokban a tesco-ban 65 centért adták darabját, így a kisfiúk kaptak egy-egy kis tököt, h kifaragják. Így lett 4.. persze az első nap után már punnyadtak, fonnyadtak, így száműztem a ház elé őket, ma még kibírták, de már holnap valószínűleg maguktól bemásznak a kukába.
Idén, mire odajutottunk, hogy jelmezeket választhasson Jancsi és Marci, már alig volt az ő méretükben, így mindketten tök egyforma, denevér jelmezt kértek, amihez kértek egy kaszát is (:O).. így a különbség csak annyi, hogy Jancsinak befeketítettük az állát.
Beni meg pók lett. Én meg zombi-anya. :D
A nagyobbak meg partiban lazultak tegnap, és Hannus barátnője is itt aludt nálunk.
És nem baj, hogy esik napok óta, a gyerekek eltántoríthatatlanul mennek és mennek trick or treat-ezni.. :DDDDD

No, és nem mellesleg meg: újabb egy évet öregedett a napokban a házasságunk, komolyan nem tűnik fel, h így rohan az időőőő.
Ezt a gyerekek csinálták nekünk.. :

végre...

Röviden-tömören, képek majd mesélnek:

Kimozdultunk: nem volt a kissrácoknak suli-nem esett-nem dolgoztam.
Hook-head-tengeeeer-szél-kitisztuló fejek-kagyló és csigagyűjtés-fókák megint :)))

:)))))

Édesem... :D Nincs olyan hét, hogy ne 100%-os teszteket írna péntekenként.

régről, újra

Kikerestem Buddy régi szösszenetét és bekopizom abból a posztból a legfontosabbat:

• A mai gyerekekkel ellentétben, rájuk valóban szükség van otthon. A mindennapi apróbb, ház körüli teendők során felelős módon járulnak hozzá a család jólétéhez. Következésképpen jobban kifejlődik az önismeretük ( az erejük és a korlátaik), és az önbizalmuk is. Hamarabb lesznek érettebbek.

• Ennek értelmében megértik a felelősségtudat igazi jelentését, jelesül, ha valamit nem csinálunk meg rendesen, annak rendszerint lesz valaki más, aki megissza a levét. Tehát a morális fejlődésük melynek során eljutnak a “magam”-tól a “ mások”-ig, mélyebben gyökeredzik. Inkább lesznek termelők, mint fogyasztók.

• A testvérek közötti felcseperedés során párbeszédek, valamint közös játék fejleszti az intellektusukat. Kiélesedik és megerősödik az ítélőképességük.

• Nevetésben, vidámságban nőnek fel. Még ha egyszer fent, egyszer lent is alakul az élet, egy nagy család otthona mindig helyet ad boldogságnak, és az egészséges vidámságnak. A jókedv pedig mindig jobban terjed, ha több ember osztozik rajta. Egész életükben emlékezni fognak arra, mennyi mókás történet esett meg gyerekkorukban, és tisztán emlékezni fognak a szeretetre, ami körülvette őket.

• Minden alkalommal, mikor civódás vagy vita van, a szülők ezen alkalmakkor leckét adnak a gyerekeknek az őszinteségről, az önzetlenségről, a megbocsájtásról, és a korrektségről. Később ezekből fognak táplálkozni a morális alapelveik, amik életük végéig meghatározóak lesznek. ( a súrlódás, csiszolódás, mégha akkor és ott kicsit fájdalmas, a haszna megvan: általuk a durva felület simává és rendezetté válik)

• Miután a szüleik gondoskodnak a szükségleteikről, de általában idő- vagy pénzhiány miatt a szeszélyeikről nem, a gyerekek megtanulnak különbséget tenni a szükséglet és a vágy között. Megtanulnak várni arra, amire vágynak, vagy tenni azért, hogy elérjék. Mentesülnek a felettébb káros “azonnal-megkapom-amit-akarok” befolyásától. Megtanulják a türelem erényét, és tiszteletre méltó ambiciózusságra tesznek szert. Önellátó, életképes emberekké válnak.

• A testvérekkel való közös játék során képesek lesznek jobban megérteni a nemek közti különbséget. A fiúk megtanulják tiszteletben tartani a nőiséget, a lányok megértik és méltányolják azokat a dolgokat, amik közösek a fiúkban. Minden gyerek ezért jobban felkészült lesz a házasságra.

• A nagycsaládok egyik nagy misztériuma, hogy mindegyik gyerek másmilyen vérmérsékletű, tehetségű és érdeklődésű. Ezért tehát mindegyik gyerekkel különbözőképpen kell bánni. Ennek folyományaként a gyerekek megtanulják a toleranciát, és azt is, hogy mindenkivel másféleképp lehet “kijönni”, együtt működni. A háló- és fürdőszobán való osztozás, beosztás, nagymértékben felkészíti a gyerekeket a házasságra és az életre (alkalmazkodás másokhoz)

• Az idősebb gyerek játszik a fiatalabbal, így egyfajta kötelék alakul ki közöttük. A fiatalabb gyerek szeretet kap és tanul az idősebbtől, és nem mindig a szülők azok. Az idősebb gyerek egója megnő ettől, a fiatalabb pedig érzelmi pluszt kap.

• Minden gyerek élethosszig élvezi a már felnőtt testvérei támogatását. Nem számít, mi történik az életben, a gyerek sosem lesz egyedül. A legkomolyabb, élethosszig tartó ajándék, amit egy szülő adhat a gyerekének, az a testvérei.

fel-nő-tt ?

Érdekes cikk-sorozatot mutatott Buddy ma reggel. Felnőtt gyerek-idős szülő kapcsolatról.
Nem, nem mi és a szüleink, hanem mi és a felnövő gyerekeink kapcsán került ez elő.
Hanna hivatalosan felnőtt. A kapcsolatunk más lett. Kb. egy éve kezdődött a változás: fokozatos leválásnak mondanám. Kimaradt a közös programokból, a testvéreivel is el kezdett távolságot tartani, értem ez alatt azt, hogy a legkisebbekkel már nem játszott annyit, a nagyobbakkal (Tomi-Kari) szemben meg kicsit olyan "én felnőtt vagyok-ti meg gyerekek" stílust vett fel, amitől ők meg hideglelést kaptak persze.
Sokat beszélgetünk vele, arról is, hogy mennyire más lesz az élete, ha már egyetemista lesz, és elköltözik itthonról, és hogy mi mindig a szülei leszünk, a testvérei is a testvérei, és a velük való jó kapcsolat mennyi mindenen segíti majd át.
Sajnos, mi kellően rossz példa vagyunk, hogy a szar gyerekkor és a sok testvéri sérelem mire képes, és milyen sok évbe telt az, míg pl. Buddy és bátyja képes emberi kapcsolatra. Vagy én és a tesóim.. :O A 6 tesómból eggyel van normális kapcsolatom.
Persze sokszor nem egyszerű egy másik "felnőttel" együtt élni, és mindenféle bántás nélkül konfrontálódni: pl. megértetni, hogy a gyerekeim az enyémek, és én nevelem őket. Tehát ha kimegyek a házból, akkor nem kell gyorsan megnevelni őket, pörölni, h pakoljanak össze a szobájukba és különben is, késő van, meg kell fürdeni.
Nehéz jól elmagyarázni, hogy ebből csak a gond van, holott őt a jószándék vezérelte. Hiszen én sérelmezem, h beleszól a dolgomba, a tesói sérelmezik, hogy neveli őket..
Igyekszem korrektül megértetni vele, hogy a felnőttség az még nem ez.
Mi azt az elvet valljuk, hogy hagyjuk, h ő vagdossa a köldökzsinórt, nem akarunk semmi olyat tenni, amivel mi vágnánk el vagy át. Szabályok vannak persze, de az ő esetében már nem az, h mikor feküdjön le, vagy hogy ezt vagy azt nem nézheti/olvashatja.. nagyjából szabad kezet kapott mindenben, és bár sokszor meresztem a szememet, hogy pl. hogyan öltözött fel :))) de azt hiszem nagyon nem sikerült elszúrni a dolgokat, mert jó ember lett.
A cikk mottója az volt, hogy "szeresd jól!"
Igyekszünk-igyekszünk.

És nem egyszerű erről írni sem, mert élőben eddig 3 embernek akartam volna mesélni/beszélgetni erről, de mikor odaérkeztem, hogy megváltozott a gyerek, akkor mind3 helyről az jött visszajelzésként, hogy "de jó ezt hallani" ... WTF?
Ja, hogy nekünk is nehéz ezen az új úton billegni, nemcsak másnak..? Hogy a mi gyerekünknek sem egyszerű dolog a felnőtté válás..?? A legutolsó esetnél már felhördültem, h basszus, ez így nem fair.. beszélgetni kéne róla, kidumálni, egymásnak segíteni, mint szülők, és okosakat tanácsolni, nem tocsogni abban, hogy hahhha, nem csak a mi szenvedünk.

Van még pár -mondjuk 20- évünk arra, hogy majd visszatekintve rájöjjünk, h mennyire volt kemény.
Nem is kemény, inkább furcsa és merőben új szituáció. De hát az egész szülőség az: tele új és ismeretlen helyzetekkel, amiket meg kell oldani, túl kell élni, úgy, hogy a legminimálisabban sérüljön meg a benne szereplő gyerek-szülő.
De az biztos, hogy mindketten nyugodtan alszunk: nincs bennünk amiatt aggodalom, hogy jajj, mi lesz belőle/vele.. vagy hogy hol járhat, kivel-mit csinál.. ?!

Hiszünk Benne és nagyon szeretjük. És együtt majd felnövünk ehhez az új helyzethez.

apróságok

Lassan csordogálnak a mindennapok velünk.
Kicsit szürke, meg esős, meg borús, de közben sok-sok kis apró dolog teszi színessé..:
- Marci is belépett a parti-patkány státuszba, beindult a szülinapi-parti-szezon nála is.. A hétvégén Kilkennybe mentek bowlingozni. K. anyukája felhívott a buli előtt, beszámolt, hogy ki is ő, meg nyugodtan leinformálhatom, az X tanárnéni a szomszédja, és mikor szombaton jött Marciért, előre bekészített ülésemelővel a kocsiban, akkor tudtam, hogy csak egy kicsit kell aggódnom. (mer' azért én az a fajta vagyok, h nem szívesen engedem őket más kocsijába..)
- Buddyt nem ismerte meg a régi szomszédunk.. :) Ő lelkesen üdvözölte, a nő kissé hidegen fogadta a köszönést, majd engem felismerve elkezdtünk csevegni: család-gyerekek-ki hogy van....kérdezi, h és hogy van az én férjem.. mondom, jól, de hát ez a pasi itt mellettem ő. Basszus, akkora jelenetet rendezett, hogy azóta is fel-felröhögök. Nem mellesleg a férje tegnap bejött a munkahelyemre, h hallja, h Buddy hogy lefogyott.. és hát hogy?..
- Beni lelkesen készül a halloween-re, festett képet Hannával, tervezi, hogy minek öltözik be idén (pók vagy ördög) és "anyuuu, ez úgyis olyan jó kis móka lesz!' :) Hát ja. Tele a lakás kikönyörgött tarantellákkal, a minap ébredéskor egy bazi undi szőrös izé volt a párnámon, mert Beni ezekkel alszik, és ha Ő jön, akkor jön a Póki is.

Nekem jó hír, hogy végre-végre beindultak a kedvenceim amerikában, így szabad estéinken a KANDALLÓ mellett Dexter és House meg Szülfel, és levezetésként egy kis Gray's Anantomy.

Hitelesség

Vajon hány bejegyzésem kezdődik úgy, hogy öregszem? Egyre több. Kicsit sem profán...mindegy, akkor is így van.

Van egy néhány olyan dolog, aminek jót tesz a kor. A bor, például. Vagy az olyan dolgok, amiknek érniük kell, és attól lesznek jobbak. Olyan lehet ez, mint a rakott krumpli vagy a Tiramisu. Jót tesz neki, ha hagyjuk összeérni az ízeket. Egymással kapcsolatba lépnek az összetevők, kiváltva ezzel bizonyos reakciókat. Új ízek, új képletek keletkeznek, amik szintén reagálva az együttes egésszel megintcsak változtatják az összképet.

És mire jó az egész? Úgyis meghalunk a nagy összeérés végén. Addig azonban akkor is van egy út, amin járunk. Mindig tanul az ember valamit, és mindig változik, ez is közhely.

Fontosnak tartom a hitelességet. Talán az egyik legfontosabb dolog az életben. Hiszen ha nem vagyunk hitelesek, akkor semmi sem igaz, vagy nem feltétlenül igaz, amit teszünk vagy mondunk. Ha önmagunkat nem vesszük komolyan, akkor minket nem is lehet komolyan venni. Ez valamiféle olyan axióma, amit mindenkinek éreznie kellene, de sajnos nem így van. Mindegy. Én meggyőződéssel vallom, hogy a kulcs a hitelességben van, lett légyen szó akár gyereknevelésről, akár életstílusról, akár célokról, akár fiozófiáról, akár zenéről, akár tanulásról, vagy akármiről. Ha hiteles vagyok, akkor tudok csak megvillantani olyat, ami igazi.

És ha valami nem igazi, arról 5 perc alatt kiderül, hogy nem az. És nem attól lesz valaki hiteles, hogy közönséges. A hitelesség továbbá nem alpáriság, nem bizalmaskodás, nem zavarbaejtés. A hitelesség az, amikor álszent hazudozás nélkül, vállalva a saját esendőségünket, őszintén tesszük a dolgunkat. Hiszek abban, hogy hitelesnek lenni jó. Még akkor is, ha nem kifizetődő. Még akkor is, ha kényelmetlen. Még akkor is, ha kellemetlen. Még akkor is ha fáj. Mert hosszú távon igenis kiadja azt, ami ajó benne.

Annak idején százszor könnyebb lett volna az életünk, ha az önérzetünk nem olyan érzékeny, mint amilyen volt. Nem kellett volna albérletből albérletbe hurcolkodni gyerkestül, nem kellett volna utcai harcosként küzdeni az alvilág peremén táncoló lakástulajok és az álszociális fasiszta hivatalok puskaporos világában. Könnyebb lett volna az életünk. Kellemesebb, problémamentesebb....jobb? Na az nem biztos. Mert így ahogy megtörténtek a dolgok, a poklok bugyrait kellett megjárnunk, de megtettük, és együtt tettük meg, egymásba kapaszkodva. Rövid eddigi életünkből tudnék olyan képeket villantani, hogy megrázó lenne. Vagy gusztustalan. Vagy erkölcsileg, morálisan elítélhető. Egy harc bizony juthat el oda, hogy két emberből csak az egyik éli túl. És akkor lesz egy vesztes, meg egy győztes. Egy halott és egy túlélő. Akkor és ott senkit sem érdekel sem a morál, sem más. Ilyen az élet.

Mi megtettünk mindent, hogy túléljünk, és túl is éltük. Együtt mentünk át a sok szaron, és együtt tettük jobbá az életünket. Ahogy most is együtt éljük meg az összes gondunkat, bajunkat, örömünket. És együtt terelgetjük a gyerekeinket. Hitelesek vagyunk számukra is. Ami egyébként most nekik nem feltétlenül tűnik jónak, hiszen mennyivel könnyebb lázadni egy olyan szülő ellen, aki nem hiteles....:) Ugye? Ha szúrom magam naponta, hiába szajkózom a gyereknek, hogy a drog csúnya dolog....persze ez egy súlyos sarkítás. De a lényeg benne van. Nyilvánvalóan nem lehet könnyű a mi gyerekünknek lenni, mert rajtunk baromi nehéz fogást találni. És a sokmindennek, ami mögöttünk van....a sok megtörtént dolognak mind ott van bennünk a nyoma. Nem vészes, de mint a szögek helyei a deszkakerítésben, amik megmaradnak, hiába húzkodjuk ki azokat..., úgy nekünk egy pillanat elég, és fel tudjuk idézni az életünk bármely korábbi szakaszát.

Hitelesek vagyunk önmagunk számára is. A gyerekeink számára is. És azok számára is, akik ismeretlenül, vagy ismerősen, de olvassák ezt a blogot, ezáltal kurtán-furcsán, egyedi, de nyilván mégis általános módon, betekintést nyernek a gondolatvilágunkba.

gyorsan-gyorsan

Kari bepánikolt, h neki majd most nem lesz ideje igazán zongorázni, és most tök jól "kézben" van egy-két darabja/száma, így muszáj gyorsan rögzítenie.
Tegnap kellően gusztustalan idő volt ahhoz, h bent poshadjanak a gyerekek a házban, így tegnap felvett vagy 4 számot, ez az egyik:



akit bővebben érdekel eddigi munkássága :), katt ide.

Nem győzöm úgysem szavakkal leírni, h milyen nagyon ügyes és okos és szép és... és a miénk. :D