Olvasom, szerkesztem a régi írásokat... Előjön egy csomó gondolat/emlék, persze, pl. a tegnapi egyik bejegyzés is elgondolkodtatott.
Hogy mennyire vártuk, hogy elköltözzünk onnan és sikerült, pedig olyan sokszor reménytelen volt az egész.
És mennyire jó itt nekünk, a ház, a kert, a levegő, a falusi közösség, a suli, az ovi.. szóval tényleg minden jó. Lehetne. Ezért is írtam a legelső posztomban, hogy 2-3 évente előjön, de mindig elhessegettük az "ország elhagyása" gondolatot. Mert végre volt, ami itt tartson, mi amolyan gyökértelenek vagyunk, nincsenek nagyszüleink már, nincsenek igazán szüleink sem, akik miatt itthon marad a legtöbb ember. Ellenben van olyan munkánk, amit akárhonnan tudunk csinálni, senkit nem érdekel, hogy épp az erdő közepén ülünk, vagy bugyiban a nappali kellős közepén.
És hiába eresztgetjük a gyökereinket, ha a mindennapi életünkbe olyan nagyon belesz*rik egy-egy politikai döntés. Eleinte én voltam a legnagyobb ellenlábasa Buddy ötletének, de mostanra talán én várom a legjobban, hogy kipróbáljuk egy nyugodtabb környezetben az életet. Rettentően elkeseredtem, csak mert nem úgy jöttek össze a dolgaink, ahogy kigondoltuk, ill. ahogyan számítottuk.
Volt arról szó, hogy esetleg a Karácsonyt már odakint töltjük.. mikor realizálódott bennem, hogy neeem, maradunk (együtt anyámmal-és a tesóimmal.. -eljátszva velük a szerető családot, ami különösen gyomorforgató..), totál összerottyantam (asszem még mindig, elő-előjön a negatív énem... az én Negatív Társam. :P ).
A héten elkezdtem lélekben a Karácsonyra hangolódni, bekapcsoltuk a ház külső fényeit, vettünk ajándékokat, kis cseccse-becséket az adventi koszorúhoz, a fára.. szóval alakulok lassan, de jó volt újra végigjátszanom az akkori -2003-as- életünket, hogy ahhoz képest, micsoda jóság van most. Csak tudjam holnap is értékelni.
Hogy mennyire vártuk, hogy elköltözzünk onnan és sikerült, pedig olyan sokszor reménytelen volt az egész.
És mennyire jó itt nekünk, a ház, a kert, a levegő, a falusi közösség, a suli, az ovi.. szóval tényleg minden jó. Lehetne. Ezért is írtam a legelső posztomban, hogy 2-3 évente előjön, de mindig elhessegettük az "ország elhagyása" gondolatot. Mert végre volt, ami itt tartson, mi amolyan gyökértelenek vagyunk, nincsenek nagyszüleink már, nincsenek igazán szüleink sem, akik miatt itthon marad a legtöbb ember. Ellenben van olyan munkánk, amit akárhonnan tudunk csinálni, senkit nem érdekel, hogy épp az erdő közepén ülünk, vagy bugyiban a nappali kellős közepén.
És hiába eresztgetjük a gyökereinket, ha a mindennapi életünkbe olyan nagyon belesz*rik egy-egy politikai döntés. Eleinte én voltam a legnagyobb ellenlábasa Buddy ötletének, de mostanra talán én várom a legjobban, hogy kipróbáljuk egy nyugodtabb környezetben az életet. Rettentően elkeseredtem, csak mert nem úgy jöttek össze a dolgaink, ahogy kigondoltuk, ill. ahogyan számítottuk.
Volt arról szó, hogy esetleg a Karácsonyt már odakint töltjük.. mikor realizálódott bennem, hogy neeem, maradunk (együtt anyámmal-és a tesóimmal.. -eljátszva velük a szerető családot, ami különösen gyomorforgató..), totál összerottyantam (asszem még mindig, elő-előjön a negatív énem... az én Negatív Társam. :P ).
A héten elkezdtem lélekben a Karácsonyra hangolódni, bekapcsoltuk a ház külső fényeit, vettünk ajándékokat, kis cseccse-becséket az adventi koszorúhoz, a fára.. szóval alakulok lassan, de jó volt újra végigjátszanom az akkori -2003-as- életünket, hogy ahhoz képest, micsoda jóság van most. Csak tudjam holnap is értékelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése