27.
„Fájó” búcsút mondunk szeretett kicsiny falunknak. :DD Igaz, amikor a kedvenc jegyzőm elköltözött szemből a düh rágott, hogy: 'Ő bezzeg igen...' , akkor sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd mi is.
Marci továbbra is egy gombóc, a héten viszem oltásra, akkor megtudom, hogy mekkora.
Nagyon cuki pofa, totál kikopaszodott, talán egy-két szál haja maradt a fejbúbján. Mindig és mindenkire vigyorog, tiszta gödör a pofija.
Különböző beceneveket kap, pl. KisTücsök -mert amikor nagyon örül állandóan összedörzsölgeti a lábait. Vagy JumboJet, mert amikor hason van, akkor kezeit hátra csapva lábait felemelve 'repülőzik', és így tisztára olyan, mint az a kövér repülőgép.
Tud már négykézlábon állni -bár elég nagy a pocakja és a földet súrolja. Képes hátrafelé tolatni, ami nagyon dühíti, mert minél jobban el akar érni vmit, annál gyorsabb halad hátrafelé.
Sikongatni is tud, nagyon tetszik neki a saját hangja.. és mindent, amit elkap a szájába vesz. Szóval vége a nyugodt, csendes csecsemőkornak. Most annyira tele van energiával, hogy pl. ha lerakom az ágyamba, hogy megetessem, akkor rögtön vágja magát hasra és hiába dög éhes, 'fontosabb' dolgokat is talál. Kilógó cérnaszálakat, távirányítót, a párnám gombját.
Jancsikámnak be nem áll a szája, ismételget minket és lassan már körmondatokban beszél. Pisilésnél szól, vagy ha a kertben vagyunk odaáll a fához és lepisili, a kaki meg hol a pelusba, hol pedig a Wc-be megy. A nagyok pedig alig várják, hogy elhúzzunk innen, velünk együtt.
Ahogy csomagolunk, előkerülnek könyvek, lemezek... a Cserháti CD-nél elszorult a szívem, én még ki akartam volna menni egyszer egy koncertjére!! Janikovszky Évát is megkönnyeztem, pedig nála - sajnos- tudni lehetett, hogy nagyon beteg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése