Törcsvár - Drakula kastély

Leszedtem a telefonomról a képeket, ahogy rendszerezgetem őket, úgy teszek majd ide belőlük.. Bulgáriából volt az utolsó képes posztom, a következő helyszín Törcsvár: 

Mindennapok megint

Eltelt a nyár, múlt pénteken Beni elkezdte a gimit, tegnap pedig csatlakozott hozzá Jancsi és Marci is.

Benit nem féltjük: nagy dumás, jó eszű, pikk-pakk be fog illeszkedni, annak ellenére, hogy a régi osztályából csak egy barátja lett megint az osztálytársa.

Jancsi idén érettségizik, Marci meg a Junior Cert-öt csinálja, izgi évü(n)k lesz..

Közben ehhez a suli témához kapcsolódik az alábbi agyrohanásom:

NEM kell fél 10-ig tanulni egyetlen kisiskolás gyereknek sem. 

A mi primary school-unkban az volt a házifeladat - szabály, hogy: 

• pénteken senki sem kap házit
• őszi/téli/tavaszi szünetre sem
• elsős-másodikos gyerek max fél órát tanuljon még otthon
• harmadik-negyedikesek max 45 percet
• ötödik-hatodikosok pedig max egy órát
• ami nem megy, azt jelölje be a szülő és átveszi a gyerekkel a tanár megint
• ha letelt a meghatározott idő és még nincs kész a gyerek a feladott házival, akkor húzzon vonalat az addig megírt feladatok után a szülő a leckefüzetben, és legközelebb a gyerek képességeihez mérten fog leckét kapni otthonra.

Sok hülyeséget lehet megint olvasni más bloggereknél, meg fórumokon, csak felhúzom magamat rajtuk.

A gimi más, ott már többet kapnak, kapnak hétvégére is, de 12-13 évesnél idősebbekről van már ott szó.

Nyaralásból hazaértünk, a kiskert akkora lett, hogy le kellett egy csomó dolgot szüretelni:

rukkolát, zellert, kaprot, hagymát és 2 hete uborkasalátát eszünk mindenhez :))))

A paradicsom tövek hatalmasak lettek, tele zöld paradicsommal.. remélem, hogy egyszer majd beérnek és nem elviszi őket a fagy, még zölden. :D

ez a három paradicsom érett meg eddig :P

Otthon és hazafelé

Sajnos idén nem tudtunk sok időt eltölteni Magyarországon, úgyhogy a számos eltervezett dolog közül csak néhányat tudtunk megvalósítani. A Balatont nem hagytuk ki, ahogy a Mecsextrémet sem...mindkettő megint nagy élmény volt a srácokkal és a barátokkal. Idén először a mohácsi strandot is megnéztük, amiről megtudtuk, hogy nem azt hívják strandnak a helyiek, hanem a szigeten lévő dunaparti helyet :)...mi pedig az épített élményfürdő-uszoda komplexumban voltunk. A gyerekek imádták a tölcsér csúzdát, meg a sok különböző medencét. Meglepő módon kifejezetten olcsó volt a területen üzemelő kis büfé, ettünk egy lángost öten...csakhogy az se maradjon ki.

Találkoztunk egy régi barátunkkal is, jó volt vele beülni egy klasszikus helyre meginni egy finom kávét, és megtudni, miféle dolog az a hirtelen halál, amit még az a pincér sem ismer, aki felszolgálja :)  Mindegy, megállapítottuk egymásról, hogy kizárólag a gyerekeink/unokáink öregszenek, mi egyre fiatalabbak, fittebbek és szebbek vagyunk :):)

Budapest is szerepelt az idei menetben, nagybátyáméknál töltöttünk egy napot, ami azért különösen kedves nekem (Alan), mert az Újhegyi lakótelepen nőttem fel, annyi minden köt ide, hogy felsorolni sem lehet. Hosszú percekig el tudom nézegetni a lakótelep lüktetését, akár éjjel, akár nappal. Innen továbbhaladva egy ezeréves régi barátunknál tettünk látogatást, ami szintén nagyon jól skerült...de persze mindig kevés az idő....és sajnos már egyre kevesebb lesz...ez van. Kevés, viszont minőségi időt töltöttünk együtt, ultra sok nevetéssel és nosztalgiázással.

Innen indultunk otthonról hazafelé, egyáltalán nem lineáris, de még csak nem is szokásos útvonalon. Első állomás Prága - lett volna, ha nem csücsülünk minimum 4 órát egy dugóban Brno és Prága között. Ez nagyon lélekölő és fárasztó volt. Konkrétan nem maradt időnk még átmenni sem Prágán, mert minden erőfeszítésünket beleadva is este tizenegyre értünk a szálláshelyre, ami Drezda alatt egy Schönfeld nevű apró kis falucskában, a hegy tetején volt. Ez a szálloda szolgált bázisul a másnapi tervhez, ami a Szász-Svájci Nemzeti Parkkal való megismerkedésről szólt. Ez az óriási terület Németország és Csehország határán terül el, és valami elképesztő természeti formákkal szabdalja fel az erdőt és a hegyet. Magasba törő hatalmas és hirtelen sziklák, peremek, ormok, barlangok, hágók, és völgyek követik egymást. A rengeteg túraútvonal közül egy 14 km-est lőttünk be magunknak, de sajnos elkövettük azt a hibát, hogy mindössze 5 liter vizet csomagoltunk el az útra....nem sokkal később csak egy-egy rövid kortyra járt körbe a kulacs félóránként-óránként, ha már nem bírtuk tovább a szomjazást. De a látvány messze kárpótolt az elszenvedett szomjazásért. Utunk vége felé azért egy halovány kis forrást találtunk, és az utolsó 1-2 kilométeren égi áldás és érkezett, szóval lett víz elég....

Megpihentünk odalent a faluban egy cukrászdában, volt sör is és kávé is, úgyhogy fel tudtunk töltődni. Az autóban menet közben kiégett egy reflektorizzó, amit kicseréltünk, de nem volt könnyű...véres egy mutatvány volt, és érfogó csipesz is kellett hozzá, de röpke fél óra alatt sikerült azért....(mindenesetre innen csókoltatom azt az agytrösztöt, aki ezt a fajta izzórögzítést kitalálta).... Másnap reggel észak felé indultunk, de Berlinnél megálltunk, mert még sosem voltunk ott. Tettünk egy laza 6 km-es sétát a Brandenburgi kaputól az Alexander Platz felé. Berlin hatalmas, rengeteg ember van, és mindenhonnan rikít a szivárványszínű liberalizmus. Parkolót nehezen találtunk, de azért sikerült. Magas kocsink van, tetőbox-szal, szóval a legtöbb parkolóház nem játszik, hanem nyitott kültéri parkolót kellett találni. Berlin után Rostock felé mentünk, de mivel a kompunk Svédországba csak éjfélkor indult, volt még időnk lemenni a beachre....utunk egyik legszebb része volt a Balti tenger partjáról nézni a naplementét. A part is isteni finom homokos, és a víz sem volt jéghideg. Jól kiszaladgáltuk magunkat, a fiúk a vízbe is bementek.

A kompon lefürödtünk és aludtunk a kabinban, a hajó hatkor kötött ki Trelleborg-ban. Első utunk a már jó előre kinézett viking skanzenhez vezetett, ami ugyan be volt zárva, de csak a múzeum és a shop, minden más megközelíthető volt, az ajtók/kapuk nyitva, az erődre fel lehetett menni, a házakat-köveket megnézni....stb. Kb 1000 éves viking település/erőd van itt renoválva, újraépítve, korabeli stílusban. Nagyon érdekes élmény volt. Innen Malmö felé mentünk, ahol megreggeliztünk egy mekiben, és elindultunk Dánia felé az Oresund hídon át, amire pár nappal előbb online már megvettük a jegyet. Hát ez valami frenetikus élmény volt. A híd óriási, gyönyörű, méltóságosan nyúlik el a mélykék tenger felett, a kilátás róla leírhatatlan. Koppenhága belvárosa volt a cél, itt egy nyitott parkolóban megálltunk (halkan jegyzem meg, a három órás parkolás többe került, mint ötünknek egy full felszerelt, klímás apartmann egy háromcsillagos temesvári szállodában), és elindultunk felfedezni a várost. Egy csodálatos várat-kertet néztünk meg először, aztán irány a kis hableány szobra (kihagyhatatlan), majd a királyi palota, ahol pont belefutottunk egy őrségváltásba. Ezután még bementünk a bazilikába is, (csodálatos volt), majd ezután a 6 kilométeres séta után kocsiba vissza, és irány Hollandia. 

Amsterdam-ban nem álltunk meg, mert nem lett volna rá idő (meg lehet hogy lábunk se nagyon már), viszont elautóztunk a Kinderdijk nevű helyre, ahol 19 szélmalom van a régi időkből a tengerpart melletti csatornák között, amiknek az volt a funkciójuk, hogy a gátak mögötti területekről az esővizet és a belvizet el tudják vezetni vissza a folyókba, hogy "szárazon tartsák" az embereket. 1421-ben egy nagy áradás lerombolta az addig összetákolt gátat, és többezren fulladtak meg. Amikor a túlélők kimerészkedtek, hogy felmérjék a kárt, gyereksírást hallottak....észrevettek egy bölcsőt, ami fel-le hullámzott a vízen. Egy macska ugrált a szélén, amivel megtartotta az egyensúlyt, szóval a csecsemő megmenekült. A legenda szerint innen kapta a hely a nevét, ami "gyerek-gát" szabad fordításban....nos, a hely csodás volt, rengeteg turista, kis cuki kávézó, szuvenírshop, stb. Beni persze azonnal beszerzett magának egy kézzel faragott facipőt, és onnantól kezdve napokig csak abban volt hajlandó közlekedni :)

Estefelé értünk le a Hamburg utáni Sittensen-be, a következő szállásunkig. Itt megpihentünk, és a helyi néni által felszolgált reggeli után elindultunk Dél felé, Franciaországba. Egy Noyelles nevű városka volt a cél, ami nincs messze a Calais-i kikötőtől. Ott töltöttük az éjszakát, és másnap reggel már ringatóztunk is Anglia felé.

Angliában nem szeretünk autózni....rengeteg ember, folyamatos dugók, idióta utak - ezek a mi tapasztalataink. Beugrottunk a bratyómhoz Dél Angliában, aki egyedül volt otthon most, mindenki más nyaralt, de azért beszélgettünk egy jót, és ittunk egy finom kávét is. Innen egy másik régen tervezett, de eddig még sosem megélt uticél következett, a Salisbury katedrális. Nagy rajongói vagyunk a "Katedrális" könyveknek/ filmeknek/sorozatoknak, amik erről a helyről kapták az ihletet....mit mondjak, óriási maga az épület, a torony...minden. Britannia legmagasabb tornya, ahova viszont nem mehettünk fel, mert ötkor bezár, és mi fél hat körül értünk oda...talán majd legközelebb. Innen egyenes úton, megállás nélkül mentünk a Pembroke-i kikötőhöz, ahonnan indult a kompunk Íroszág felé. Ez is éjjel haladt, úgyhogy aludtunk valamicskét a fedélzeten. (Mivel premium lounge jegyet vettünk, így nem volt probléma a hellyel, még takarókat is adtak). Reggel kötöttünk ki Írországban, és kilenc körülre értünk haza. Itthon Tomi és Lars várt minket már nagyon :):):)

Románia 3-4-5. nap

Hát, mint később kiderült, Marci csak az első fecske volt….tulajdonképpen Jancsi és Tomi kivételével mindannyian beharaptuk ezt a –valószínűsíthetően – nyári vírust. Törcsvárra érve Verus lett rosszul, majd nem sokkal később Beni is. Az éjszakánk arról szólt, hogy 5 percenként rohantunk fel az emeletre, mert Beni vagy felül, vagy alul adott ki mindent. Kimerítő volt. Valahogy másnapra rendbejöttünk, és el tudtunk menni megnézni a Drakula várat, pedig iszonyat tömeg volt, és az ég is ránk szakadt...további nehezítés volt, hogy a házhoz vezető utat elmosta az eső, így csak komoly erőfeszítéssel tudtunk az autókkal beállni, és Tomi bérelt autóját hoztuk csak le közös erővel az útról, és ő ingázott a csapattal a vár és a szállásunk között. Maga a vár egyébként nagyon impresszív volt, csodálatos bútorok, rejtett folyosók, pazar kilátás....de embertelen tömeg. Nagyon felkapták a helyet, millió kis árus veszi körbe, ezerféle apró szokásos szuvenírbolt, hűtőmágnes, bögre, kiskép, póló, stb....Visszatérve meglepve vettük észre, hogy 4 munkás az utat csinálja, ezek szerint intézhetett valamit a szállásunk tulajdonosa. A szállásunk egy négyszintes villa volt, csodálatos kilátással a Fogaras-ra, lélegzetelállító volt, ahogy a felhők beültek a nagy hegyek közé. Sajnos az állapottal és a tisztasággal voltak komoly problémák....ahogy a technikai jellemzőkkel is. Talán a legviccesebb az volt, amikor biliárdozás közben egyszercsak a padlóból 30-40 centis magasságba törő vízsugár indult el, majd szépen elcsendesedve pár centis vízréteget alkotott a szalagparkettán....a kiváltó ok az volt, hogy kihúzták a dugót a gyerekek a fürdőkádból....

Másnap reggel indultunk, és utunk a Tordai sóbányába vezetett, ahol megállapíthattuk, hogy itt is embertelen tömeg van. Sorbanállás a jegypénztárnál, a liftnél...mindenhol. Ellenben a látvány csodálatos volt, szavakkal, de képekkel sem lehet visszaadni hűen. Sajnos én (Alan) nem annyira élveztem, mert eddigre sajnos kezdtem furán érezni magam. Mire kijöttünk a barlangból, már ápolásra szorultam, feküdnöm kellett, és vezetni sem tudtam. Elindultunk tovább, de félre kellett állnunk egy pihenőnél, Verus megágyazott a füvön, lefektetett.... rázott a hideg, lázam volt, és nem tudtam lábraállni. Több mint egy órás kényszerpihenő után indultunk tovább, de nem sokkal később a barátaink is jelezték, hogy gond van, ők is rosszul érzik magukat. Innentől kicsit összefolytak a dolgok. Lassan haladtunk, 5 percenként megállva, egymás ápolva-támogatva, közben ránk sötétedett, a román egysávos borzalmas állapotú utakon kamionok között próbáltuk betartani a szabályokat és nem gyorshajtani, és nem tengelyt törni a rettenetes kátyúkban....a terv az volt, hogy már nem állunk meg a célig, de úgy döntöttünk nem hívjuk ki a sorsot magunk ellen, úgyhogy Temesváron egy hotelben megszálltunk éjjel kettőkor. Ironikus módon ez a sebtiben talált hotel volt a legpozitívabb szállás a "Keleti Blokkban". Apartmanok, klíma, folyamatos melegvíz, felszerelt konyha, tágas és modern bútorok, kényelmes ágyak, és a staff éjjel kettőkor is képes volt mosolyogni....és végre beszéltek angolul is. Itt kihevertük magunkat, és részben regenerálódva indultunk tovább dél körül Magyarország felé. Délután ötre értünk haza.