képek

Azáltal, hogy itt élünk, a gyerekek megismertek egy pár -sosem hallott :P - sportot. Hurling, camogie, gaelic football.. :O

A hurlinget ( a lányok meg camogie-t játszanak) megszerették, én ugyan még mindig nem értem a lényegét, pedig már sok mindenkit kifaggattam, de legalább a meccsek eredményeit tudom értelmezni. :DDD

Már tavalyelőtt elkezdték az alapokat, aztán beszereztünk nekik ütőt (camán, hurley) és különféle fajta labdát (sliotár), és tök jókat játszottak/nak.
Bár Beni inkább golf- és a baseball-szerűen ütöget, Jancsi és Marci is kezdő még, Tomi a legügyesebb, Kari alakul, és Hannusnak papírja van arról, hogy oktathat kicsiket :))) de nekem a lényege mégis az, hogy a levegőn vannak, futkároznak, és ennyi.
A suliban nagy hangsúlyt fektetnek a sportra, 2 hetente jön hozzájuk edző, hogy oktassa őket az ír foci szabályaira, hetente van hurlingezés, kosarazás, "rendes" foci és nov-től úszni is fognak járni.
A hurlinghez és az ír focihoz külön felszerelés kell.. természetesen mez. Próbáltuk kikerülni, lévén majd 50 euró per kit, de hát kell.. Asszem eddig ez az első fekete pontja a rendszernek.
Jó, mindenki ezt viseli, tényleg.. pláne meccsek idején... az idős embertől a babáig.
Szóval megrendeltem, tegnap megérkezett, be is öltöztek a fiúk, sőt Jancsi rendelt egy olyan beállítást, ahol a hurley-k úgy vannak, mint a Tipperary hurling zászlóján, ma meg már fel is avatták az ír foci edzésen.

Persze Beni sem maradhatott ki a fotókból, így ő is beállt pózolni, mez-telenül :))

Ez meg csak úgy: Beni a konyhatündér... :DDDD Dógos nagyon.

Amúgy aránylag jól viseli az egyedüllétet, igaz, nem megy fel a szobájukba egyedül játszani, hanem lehord mindent, és itt autózik vagy rajzol a nappaliban.
Sztem valahol élvezi is, hogy csak ő van, és senki nem vág a szavába, mikor mesél valamit. :)

Nagycsalád sokadszor

Gyermekeink életkora egyre szélesebb spektrumban terjed.

Mostanában bizony sokszor döbbenünk rá arra, hogy nem lankadhat a figyelmünk, mert ha egy pillanatra levesszük a kezünket a kormányról, a pacik hajlamosak elszaladni, szerte szana.

Nincs ezzel gond, hiszen ezért vagyunk a szüleik. Igenis hozzá tartozik az élet szépségéhez, mikor este tizenegykor kaparja az ember az ebédlőasztalról a vörösáfonya dzsem rászáradt nyomait....ebéd utánról. Pedig a konyha rendbe lett téve gyermekeink által. Vagy hogy hiába raknak rendet a srácok, mindig előjön valahonnan egy lego vagy egy matchbox az ember lába/keze/feneke alá.

Mindezzel együtt a nagycsalád fantasztikus dolog, és élvezem minden pillanatát, mert tudom, nem tart örökké, hogy a kisfiamat felöltöztethetem, vagy tanulhatok vele...lesznek majd más örömök is, de ezek a dolgok elmúlnak, mert az élet forog, és ez így jó. Az interneten böngészve egy nagyszerű írásra akadtam, amit hevenyészve lefordítottam, és ide betűzöm...nagyon összeszedetten egybefoglalja a nagycsalád azon előnyeit, ami mások szemében sokszor tűnik hátránynak. Aki nem él ebben, az hajlamos lustaságként látni, ha a szülő a nagyobb gyerekével küldi ki sétálni/játszani a kisebbet, “ahelyett, hogy a szülő menne, az ő gyereke, nem azé a szerencsétlen idősebb gyereké, akinek biztos lenne jobb dolga is...”

Megdöbbentően sok ember gondolkozik így, még a saját családunkban is.

Pedig minden mögött ott van a tudatos, pedagógiailag, morálisan, logikusan felépített és szándékos célszerűség...ha valaki nem tudná :)

· A A mai gyerekekkel ellentétben, rájuk valóban szükség van otthon. A mindennapi apróbb ház körüli teendők során felelős módon járulnak hozzá a család jólétéhez. Következésképpen jobban kifejlődik az önismeretük ( az erejük és a korlátaik), és az önbizalmuk is. Hamarabb lesznek érettebbek.

· Ennek értelmében megértik a felelősségtudat igazi jelentését, jelesül, ha valamit nem csinálunk meg rendesen, annak rendszerint lesz valaki más, aki megissza a levét. Tehát a morális fejlődésük melynek során eljutnak a “magam”-tól a “ mások”-ig, mélyebben gyökeredzik. Inkább lesznek termelők, mint fogyasztók.

· A testvérek közötti felcseperedés során párbeszédek, valamint közös játék fejleszti az intellektusukat. Kiélesedik és megerősödik az ítélőképességük.

· Nevetésben, vidámságban nőnek fel. Még ha egyszer fent, egyszer lent is alakul az élet, egy nagy család otthona mindig helyet ad boldogságnak, és az egészséges vidámságnak. A jókedv pedig mindig jobban terjed, ha több ember osztozik rajta. Egész életükben emlékezni fognak arra, mennyi mókás történet esett meg gyerekkorukban, és tisztán emlékezni fognak a szeretetre, ami körülvette őket.

· Minden alkalommal, mikor cívódás vagy vita van, a szülők ezen alkalmakkor leckét adnak a gyerekeknek az őszinteségről, az önzetlenségről, a megbocsájtásról, és a korrektségről. Később ezekből fognak táplálkozni a morális alapelveik, amik életük végéig meghatározóak lesznek. ( a súrlódás, csiszolódás, mégha akkor és ott kicsit fájdalmas, a haszna megvan: általuk a durva felület simává és rendezetté válik)

· Miután a szüleik gondoskodnak a szükségleteikről, de általában idő- vagy pénzhiány miatt a szeszélyeikről nem, a gyerekek megtanulnak különbséget tenni a szükséglet és a vágy között. Megtanulnak várni arra, amire vágynak, vagy tenni azért, hogy elérjék. Mentesülnek a felettébb káros “azonnal-megkapom-amit-akarok” befolyásától. Megtanulják a türelem erényét, és tiszteletre méltó ambiciózusságra tesznek szert. Önellátó, életképes emberekké válnak.

· A testvérekkel való közös játék során képesek lesznek jobban megérteni a nemek közti különbséget. A fiúk megtanulják tiszteletben tartani a nőiséget, a lányok megértik és méltányolják azokat a dolgokat, amik közösek a fiúkban. Minden gyerek ezért jobban felkészült lesz a házasságra.

· A nagycsaládok egyik nagy misztériuma, hogy mindegyik gyerek másmilyen vérmérsékletű, tehetségű és érdeklődésű. Ezért tehát mindegyik gyerekkel különbözőképpen kell bánni. Ennek folyományaként a gyerekek megtanulják a toleranciát, és azt is, hogy mindenkivel másféleképp lehet “kijönni”, együtt működni. A háló- és fürdőszobán való osztozás, beosztás, nagymértékben felkészíti a gyerekeket a házasságra és az életre (alkalmazkodás másokhoz)

· Az idősebb gyerek játszik a fiatalabbal, így egyfajta kötelék alakul ki közöttük. A fiatalabb gyerek szeretet kap és tanul az idősebbtől, és nem mindig a szülők azok. Az idősebb gyerek egója megnő ettől, a fiatalabb pedig érzelmi pluszt kap.

· Minden gyerek élethosszig élvezi a már felnőtt testvérei támogatását. Nem számít, mi történik az életben, a gyerek sosem lesz egyedül. A legkomolyabb, élethosszig tartó ajándék, amit egy szülő adhat a gyerekének, az a testvérei.

Nyugalom

Mostanában egyre többször hatalmába kerít egy olyan érzés, ami azelőtt teljesen ismeretlen volt.

Talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy megnyugodtam…tunk.

Vannak olyan szituációk, hogy a kicsik játszanak, a nagyok olvasnak, vagy neteznek, Verbéna olvasgat, én meg írok…vagy gitározok.

Idilli…nemcsak mert ezek történnek, hanem ahogyan megtörténnek.-

Hogy nincs közben agyalás azon, hogy holnap mi lesz, vagy hogy honnan szerezzünk pénzt erre vagy arra. És társul mellé sokszor olyasmi is, hogy amikor úgy alakul, hogy szükség van vmire…pl. tegnap tönkrement a fritőz…akkor minden felhang nélkül nekiállhatok böngészni a kínálatot, hogy jó, akkor menjünk, és vegyünk egy másikat. Nem kell kompromisszumokat kötni, hogy de akkor keressük meg, hol akciós, meg maximum ennyi meg annyi mehet el rá.

Örömmel tölt el, hogy látom, mikor a gyerekek lehúzzák a lábukról a majdnem kilyukadt zoknit, és a kandallókosárba dobják (az utasításunk szerint). Régen ilyesmi elképzelhetetlen volt.

Igen, a pénz az. Aminek egyáltalán nem hiányzik a hiánya. Ami lehetővé teszi, hogy az ember képes legyen arra, hogy önmagával is foglalkozzon, ami megnyugtatja, és amitől nem lesz idegbajos, ha valami a házban tönkremegy. Én a magam részéről rendkívül örülök ennek az egésznek. Egyfelől azért, amit jelent, másfelől, azért, amit jelent a sorok mögött. Verbéna szülei és az én szüleim is folyamatosan azt sulykolták belénk, hogy nem érünk semmit sem. És valahogy otthon nem úgy sikerültek a dolgaink, ahogy szerettük volna. És persze mindig van kifogás, de mint tudjuk, az olyan, mint a se**lyuk…mindenkinek van és mindenkinek büdös. Sok ember volt körülöttünk, akiknek mi voltunk a sokgyerekes, szerencsétlen család, akik próbálkoznak ezzel-azzal, belevágnak mindenfélébe, de nem jön össze semmi. Üzleti vállalkozások sora…bedőltek mind. Sajnos.

Mindamellett, hogy mi mindent megtettünk. És ilyenkor, tekintve hogy az ember gyarló…keresi azokat a dolgokat, amibe beleköthet. De tökmindegy, mert ha nem keresi, akkor is a látszat azt mutatja, hogy valamit rosszul csináltunk. Tehát amikor ezt a döntést meghoztuk, jelesül, hogy akkor megpróbáljuk máshol…és voila’…egyszer csak azt vesszük észre, hogy működünk…hogy nincs stressz, hogy nincsenek napi problémák, hogy minden halad a maga útján, és van idő egymásra, magunkra, a gyerekeinkre, a dolgainkra…az érzéseinkre, a blogunkra…Akkor bizony egy halovány önigazolás azért diszkréten megcsillan a háttérben. Hogy akkor lehet, hogy mégsem csak mindig bennünk volt a hiba. Hogy akkor bizony elképzelhető, hogy a körülményeink nem voltak a legszerencsésebbek.

A lényeg tehát, hogy a nyugalom még jobb, ha a pénzen kívül más forrásból is táplálkozik. Olyan távolinak tűnik a magyarországi életünk, pedig nem volt az olyan régen. Azt érzem időről időre, hogy ba***a meg, ez lenne a normális, emberhez méltó élet….mindenkinek. És nem volna szabad meghasonulni, meg a poklok bugyrait megjárni ahhoz, hogy ezt elérje az ember. Nem volna szabad belebetegedni, áldozatok sorát meghozni…hogy nem elszenvedni kellene az efféle változást, hanem örömködve megélni.

Minden embernek.

Integráció

Jancsi mesélte itthon, hogy a suliban csoportokat alkottak, és írni kellett a másikról egy-egy mondatot mindenkinek, és hazahozta a lapot, a többiek mit írtak Róla....íme:

- "I lik him because he is cool."
- "He is good at spoke."
- "he has cool hair."
- "Johnny is god on running."
- "Jonni is good at englis."
- "Jonny is fast."

Múlt pénteken hozott haza egy szülinapi meghívót, amit a Connor-tól kapott. Igencsak meglepődtünk, mert hiszen alig három hetet jártak még csak a suliba, és Connor nem mindenkit hívott meg, mert (Anyukája szerint) nem akart nagy partit....mégis Jancsi közte volt a meghívottak között. Persze be volt zsongva, elmentünk még aznap este ajit venni a kissrácnak. Jancsi pedig nagyszerűen érezte magát, elvitték őket a közeli Jumping Gymbe, és vol torta, meg süti, meg még ajándékot is kapott minden vendég-kiskölyök.

Szóval asszem nem lesz gond az integrációval :)

az okos fiunk

:)))

Nagytaki

Túlvagyunk a sulikezdésen, és bizony felmerült néhány szükséges dolog, úgymint a gyerekszobábába játéktárolók, Hannus szobájába TVállvány, polc a lemezeinknek, satöbbi. Továbbá mindenképpen akartunk képkereteket is venni, hogy a mi Bruncikánk ne csak a gondolatainkban legyen jelen, hanem a falakon is.
Mindezen okok mián meglátogattuk az ájkiát, ahova mindig nagy élmény kissrácokkal menni, mert nagyon élvezik az egész monstre sétát az áruházban.
Ma pedig nekiálltunk az összeszerelésnek, a nagytakarításnak, a selejtezésnek, az átrendezésnek....van ennek is egy hangulata, mindenki teszi a dolgát, van aki a husit panírozza, van aki Benivel játszik, és van, aki porszívózik, mosogatógépbe pakol ki-be, vagy polcot szerel, esetleg ablakot pucol.

És lassan alakul is ki a kép....

Két év

Leírhatom, hogy több mint két éve vagyunk itt. Ez a két év nagyon meghatározó volt/lesz az életünkben, ezt joggal mondhatom azt hiszem. Amikor talán olyan négy évvel ezelőtt megfogalmazódott bennünk, hogy ki kellene ide jönni élni, csak egy aprócska gondolat volt, egy kis csíra. Ráadásul az én agymenésem volt, és Verbéna azt mondta akkor, hogy ne. Most mindegy, hogy miért ne, de természetesen megvoltak az ésszerű indokok rá, így hanyagoltuk is a témát. Aztán újra előjött, mivel a csírát nem kitéptük, csak nem tápláltuk. És eljött az idő, mikor visszatértünk a kérdéshez, és megszületett az elhatározás. Ez volt talán a legfontosabb momentum. Nem a legnehezebb, mert az eztán következett, jelesül az anyagi feltételek megteremtése a kijövetelhez. És amikor ennek nekiálltunk, és szívfájdalom nélkül elkezdtük kiárusítani az életünk tárgyait, értékeit, még nem is sejtettük, hogy bizony mégsem ez a rész lesz a legnehezebb. Mert lett még ennél is húzósabb dolog. A projektnek azon része, ami a lelki megpróbáltatásban öltött testet. Egyfelől a fejesugrás a nagy semmibe, a kiszolgáltatottság, a problémák, a bizonytalanság....és a hátunk mögött hagyott élet. Nem a tárgyak....Bruncikánk, nyugodjék békében, a házunk, a sok kis apró, jelentéktelennek tűnő dolgok. Amikor a teraszra kiülve a mestergerendára, kávéscsészével a kezünkben nézzük, ahogy a kisfecskék építik a fészküket a pajtaeresz alatt....igen, giccses. Tudom. De nem baj, mert igaz. A csodálatos naplementék, a hatalmas viharok, amiket nézünk a teraszról a sok pizsamás kölyökkel. A fülledt nyári napok, amikor a srácok egész nap a mediben lubickoltak, meg kergetőztek a kutyával....sorolhatnám holnapig. Ennek a régi életünknek mondtunk két évvel ezelőtt búcsút. Azt hiszem, a legnehezebb rész ez volt. Igaz, minden becsukódott ajtó mögött ott van egy másik vagy több, ami épp akkor nyílik ki, és az is igaz, hogy az ember előrefelé néz és arra is halad. Az is igaz, hogy rengeteget nyertünk ezzel a döntéssel, és nem bántuk meg soha egy percre sem.

Nem tudom, mit hoz a jövő. A gyerekek itt járnak iskolába, és meg kell mondani, nagyszerűen helytállnak, büszkék vagyunk rájuk. Hannusra itt talált rá a szerelem, egy igen szimpatikus, kedves ír srác személyében. Aki annyira rendes, mintha nem is ír lenne (elnézést a rendes írektől :) Tomi zenekart szervez, és bizony ő is aktívan érdeklődik a leányok iránt, továbbá atlétikában komoly eredményeket ér el. Kari most kezdi a gimit, és teljesen jól érzi magát. Nővére híre megelőzte, sokan szólítják meg azzal, hogy te vagy a Johanna húga...? A kisfiúk most kezdték el az általános sulit egy tündéri kis helyi suliban, ahova összesen 90 gyerek jár 6 osztályba, mind kisfiú. Szóval kétség sem fér hozzá, hogy elkezdtünk gyökereket eregetni. Másokkal ellentétben mi elég sokat beszélgetünk a közeli és a távoli jövőről is, és tényleg nem tudjuk mit fog hozni, merre sodor, vagy sodor-e egyáltalán valamerre minket.

De igazából nem is számít. Nem számít, mert ez a két év megmutatta nekünk, hogy egyrészt a gondolat teremtő ereje nem csak mítosz, másrészt hogy olyan a kapcsolatunk egymással, amire bátran építhetünk akár erődöt is, harmadrészt, hogy a nevelési irányelveink nem rosszak, negyedrészt hogy mindannyiunk hozzállása az élethez lehetővé tette az akadályok eddigi sikeres leküzdését. Őszintén hiszem, hogy ebben a szellemben tudunk tovább haladni, és tényleg indifferens, hogy milyen irányba.

album

A nyárvégi rohanásban sikerült elkészülnöm Jovi mini-albumjával, amit az augusztusi szülinapjára ki is vitt a posta.
Jovi, a nővérem, 40 lett, és szkrep-őrült.
Jól kigondoltam, hogy majd meglepem eggyel, sztem még kapni nem kapott, csak adott.
A nálunk lévő munkáit nézegetve tudtam, hogy nem lesz egyszerű a pálya, csak egy profinak szándékoztam adni... :DDD
Kisebb "alkotói" válság után elhatároztam, hogy nem próbálkozok megtanulni szkrepbúkot csinálni, hanem egyszerűen sodródok a dolgokkal. :)

Ez lett belőle:

forduló

Tegnap volt 2 éve, hogy elindultunk, holnap lesz 2 éve, hogy ideérkeztünk, és megváltoztattuk az életünket.
Örülök neki, és annak is, hogy úgy tűnik Joviék is hamarosan jönnek utánunk.. az egyetlen ember, aki "megsiratott" minket.. mmint, hogy hiányozni fogunk neki. :)
Nos, remélem, hogy Karácsonykor már lesz rokon-látogatós programunk. :DDD

Visszatérve az évfordulónkra.. kibontunk egy hazai 5 puttonyost este, ha végeztem, és jóóóól koccintunk. :DD

debs

Nem írtam még Hannus báljáról (debutante ball, röviden debs).. Pedig illett volna, hiszen mégis az Első Bál.. de valahol mégis tök idegen volt ez az egész. (De sztem neki is.)
Amolyan végzős-bál, Damo hívta el rá, leérettségizett és ez az ő bálja volt.
Készültünk rá, hogyne, de nem mentünk fodrászhoz, nem béreltünk limuzint :)) nekik, nem vittem el szépségszalonba, hogy felturbózzák, és a ruhája sem került 500 euróba.. szóval maradtunk abban, hogy én voltam a stylist és sminkes, Kari pedig a fodrász.
A ruhát a Tkmaxx-ben szereztük be, a cipővel együtt és asszem a stólát is. A bizsu és a kistáska igazi dunnesstores termék.

Este 6-ra jött érte Damien, a szüleivel együtt, kapott egy nagyon cuki, friss virágokból készült karbigyót (szokás... csak a partnerrel rendelkező lányok kapnak), én meg egy nagy doboz bonbont (szintén szokás.. :D )
A suliban elbúcsúztak a tanarak a végzősöktől, blablabla.. majd egy vacsorával egybekötött önfeledt szórakozással folytatták a helyi Arms Hotelben az estét az ifjak, tanárok- szülők nélkül..
A vacsi jó volt, jól érezték magukat, annak ellenére, hogy azé' csak volt full-részeg kölök, meg mindenkivel mindenhol összefekvő csaj..

Mindent egy szóba sűrítve, nagyon-nagyon csinosak voltak és jó kis móka volt.

Szamszára

Most van egy kis csend, mert Beni elaludt hazafelé Birr-ből a kocsiban...óvatosan behoztam a kanapéra....Szóval beindult a verkli, pörgés van reggelente, meg koradélutánonként. Közte sem unatkozunk ma például Benivel ketten vásároltunk, amíg Verbéna éppen igát húz. Csont nélkül csúszik az iskolaprojekt, sokféleképpen lehetne leírni, de talán a legbeszédesebb az, hogy a kissrácok mosolyogva mennek be, és jönnek is ki a suliból. Nem hinném, hogy van ennél fontosabb. Persze igibácsi próbált kapacitálni, hogy minél többet beszéljünk most az elkövetkezendő hónapokban itthon is angolul, hogy Marcika hamar belejöjjön. Ja persze...gondolom a lengyelekhez szokott, mint külföldiek, mert azoknál divat, hogy írebbek akarnak lenni az íreknél is. Én nem tudom elképzelni, hogy olyan történjék, aminek a következtében én itthon ne az édes anyanyelvén szóljak a gyerekemnek vagy a feleségemnek. Az meg nekem teljes mértékben indifferens, hogy Marcikámék két hónap alatt jönnek bele vagy négy.
Vannak olyan jellegű kis akadályok, hogy például hiába fizettük ki két hete a tracksuit-ot nekik, még mindig nincs sehol. Akkor azt mondták a boltban, hogy pár nap, majd hívnak ha megjön az áru, és el lehet hozni. Hát nem. Úgyhogy ma a kisfiúk itthoni melegítőben mentek...ami nem szürke, hanem sötétkék, de írtam kísérőlevelet a tanárnéniknek, amiben mostam kezeimet. Aztán vannak kérdések...például mi lesz ha elfogy az otthonról hozott szeletelt gyulai kolbász, amit jelenleg rendel magának uzsira Jancsikám....lehet, sima vajas kenyeret fog vinni, mert olyan kis válogatós...:) Remélem ennél súlyosabb kérdések nem fordulnak elő majd.
Beninek kiesett a fogából a tömés, így hétfőn elvisszük a fogorvoshoz, hogy tömje be megint. E hónap végén meg Tomival megyünk abban a reményben Limerick-be, hogy most végre megkapja a koronáját. Szóval a lényeg: forog a kerék tovább...