Az én szuper családom nem kicsit lepett meg ma. Még sosem volt meglepetéspartim, és tulajdonképpen ez sem volt az, de valahogy mégis....mert meg volt beszélve, hogy a jövő hétvégén tartjuk meg a szülinapomat. Viszont ma teljesen váratlanul, mikor hoztam Tomit haza az állomásról, hirtelen a nappalinkban találtam magam a felsorakozott családdal, a gyertyás süteménnyel, és egy zavarbaejtően nagy dobozzal az asztalon...
És közös ajándékként egy gitárt kaptam tőlük. egy Ibanez klasszikus gitárt....a történet valahol régen kezdődik, mert nekem még sosem volt klasszikus gitárom, amilyenen általában a gyerekek megtanulnak játszani....az én életem ebben is kicsit eltér a normálistól. Első pengetős hangszerem egy borzalmas, háromhúros balalajka volt, amit apámtól kértem, hogy hozzon az oroszoktól. Hozott. Egy vicc volt, nem is hangszer, inkább csak valami turistáknak kikent bóvli. Aztán rájöttem, hogy nekem bizony gitár kell, és innentől kezdve mindenféle érdekes, posztkommunista-szocreál kotorékhangszer került a kezeim közé Na ja, nyilván amit egy csóró lakótelepi kamaszkölyök össze tud seftelni magának. Volt ezek között NDKs, bulgár, és csehszlovák csoda is....mind hamis, kihangolhatatlan, acélhúros szörnyek, amik 5 perc után az ember ujját hólyagosra vágták....a fogólap és a húrok között átlag másfél centi, és persze orosz sínhúrok...naná.
Aztán az évek múlásával persze akadtak a kezembe használhatóbb gitárok....mind akusztikus, acélhúros hangszerek...jobbára dreadnought vagy minijumbo testtel. Aztán mikor életem első autóját végre eladtam, az összes megmaradt pénzemből egy minőséginek számító western gitárt vettem, azt hiszem ez volt az első komolyabb darab. Már nincs meg, elvitte a 2008-as "életmódváltásunk"....később viszont valahogy besikerült egy Ibanez PF20-as...isteni mély, öblös, érett hanggal. Használtan vettem egy kisvárosi bizományiban. Néhány eltöltött óra után éreztem, hogy na ez az...ez már igazán komoly hangszer, aminek lelke van, amin egyszerűen érződik, hogy nem csak összecsapták. Olyannyira megragadott a márka, hogy nem sokkal ezután használtan egy kitűnő jazz-gitárt is sikerült levadásznom, amin azóta is sokat játszok.
Azonban hiába lett mára öt gitárom, még mindig csupa acélhúros mindegyik. És az elmúlt időszakban felmerült bennem, hogy jó lenne egy nylonhúros klasszikus gitár. Egyrészt eléggé megöregedtem és lenyugodtam hozzá, másrészt a következő generációs gyerekeimet (LOL) taníthatnám majd azon. Mégiscsak kíméletesebb, mint egy acélhúroson indulni. (Bár Tominál azért bevált....). Szóval időnként előtört belőlem, hogy de jó lenne....de megmaradtam a DE szócskánál. Mert mindig volt fontosabb, ami tényleges szükség, és ugyan már....egy hatodik gitár??? Áááá...
No és hogy a történethez érjek: tegnap vásároltunk Verbénával...Aldiban mit látok? Teljes méretű akusztikus gitár van, potom pénzért. Mondom: Te, nem kéne vennem? Jójó, nyilván gagyi, meg olcsó, de a srácokat elkezdeni tanítgatni pont jó lenne! Verbéna nem szólt semmit (ismer), csak hagyta, hogy ledumáljam magam....mert azért már mégiscsak hangszert Aldiból...ugyan már. Itt azért félhangosan megjegyeztem, hogy valószínűleg akkor sosem lesz normális klasszikus gitárom, mert biztosan nem fogok sok pénzért venni, és ha gagyit sem veszek, akkor ....hát akkor mindegy. Aztán valamiért még el kellett ugrani a lidlbe is, és láttuk, hogy hoppá, ugynailyen gitárok lesznek eladók hamarosan. Szerintem az én szerelmem meglátta az arcomon, hogy lótúrót, nem érdekel, ha gagyi, én veszek egyet, csak hogy legyen....
Ám ekkor már itthon figyelt a titokban, családi konspirációval megrendelt, gyönyörű, igényes, elektroasztikus klasszikus Ibanez, csak rám várva....:):):) És akkor hirtelen felindulásból a családi kupaktanács úgy döntött, hogy ma este gyorsan felköszöntenek, mert az már milyen rossz lenne, ha én a hétvégéig beszerznék valami gagyi cuccot, amikor pedig ugye....
Teljesen elérzékenyülve vettem birtokba az új hangszert, és most is csak azért tettem le, hogy ezt a történetet megörökítsem itt a blogon:):) Szóval most már van olyan gitár is, ami csendes, finom, diszkrét, amin az ember ujjai nem is dolgoznak, de még csak nem is mozognak, hanem egyenesen légpárnán siklanak. Amin eszméletlen könnyű és élvezetes játszani, aminek tökéletesen lágy, mégis határozott, tisztán csengő, de diszkréten muzsikáló hangja van. Még csak rövid
ideje az enyém, de már imádom :):)
.JPG)
