Év-vége

Az év utolsó napja. Ilyenkor az ember leltároz kicsit, kiváltképp ha már nem tini…és én nem vagyok az. A világra annyira jellemző kettősségét érzem…megint. Bölcsnek kell lenni, hogy tudjuk, honnan érdemes közelíteni. Meg kell találni az arany középutat, úgy hiszem. Örülni a mának, meglátni a pillanat örömét….egy mosolynak a gyereked arcán, egy puszinak….egy tál finom ételnek-italnak, egy jó szeretkezésnek…egyrészt. Másrészt törekedni kell a jobb, a több felé. De ha túlzottan törekszünk, akkor elvész a ma élvezete…a perc öröme. A hippik (Hair rules) azt mondtak, utazni: élet, megérkezni: halál. Egyfajta szempontból tutira igazuk is van. De utazni is lehet többféleképpen. A mostani életem, életünk telistele van szuperjó dolgokkal. Hat csodálatos, imádnivaló, egészséges, okos, szép gyerek….itt ennél a pontnál meg is lehetne állni, mert ez önmagában egy csoda. De more to this point, ahogy Jane Green írná…J tökéletes házasság, harmónia az élet minden területén….optimális munka…itthonról. És mindezek mellett megvan mindenünk, ami kell az élethez…tárgyakra gondolok. Háztartási gépek, kocsi(k), hangszerek, kütyük. És ez lenni az egyik oldal. Aminek örülni lehet, mert jó. A másik oldalon pedig ott van, hogy az élet drága. Hogy az anyósommal, a sógorommal és a sógornőmmel élünk egy fedél alatt, közös konyhával, közös fürdővel….ennek a közösködésnek minden nyűgével együtt. Hogy hiába keresek jól, akkor sincs esély, hogy rendbe hozzuk a házat, vagy hogy vásároljunk egy olyan kocsit, amibe beleférünk mindannyian, pedig tök jó lenne. Hogy álszent hazug világ vesz körül. Hazug a kapcsolatom a szüleimmel, mert ha felhív, gennyedzünk, bájolgunk egymással….közben képtelenek voltak megint eljönni karácsonyra…vagy legalább postázni valamit a unokáiknak. Vagy a tesómmal elküldeni, hiszen tudta, hogy jönnek majd hozzánk is. Hogy egy telefont nem eresztenek meg az unokáik neve napján. Születésnapkor igen…és a telefonos édelgéssel ki is merült a történet. Ezt én nem értem, mert én inkább járok műszaki nélkül a kocsival, és inkább nem fizetem ki a számláimat decemberben, csakhogy olyan legyen a karácsonyom, unk, amilyennek akarom. Mert hol jön egy számla, vagy egy műszaki vizsga a gyerekem öröméhez képest?

Aztán hazug bájolgás folyik az anyósomékkal is. Valójában persze a pokolba kívánjuk a másikat, de így alakult, hogy közös a ház, egyikünknek sincs lehetősége odébbállni.

Aztán rohanunk….folyamatosan…mindig mindent megoldunk, de közben nem jut elég idő és figyelem…egyrészt egymásra, másrészt magunkra, harmadrészt a gyerekekre. Persze, amikor az ember fiatal, mit foglalkozik mondjuk azzal, hogy száraz a bőre…de én hiszem, hogy ezek ugyanannyira fontos elemei (lennének) az életnek, amik javítják az összképet. Hogy ne csak túléljünk, hanem közben tényleg legyen lehetőség élvezni az életet. Olyasmi ez, amikor az ember megcsinál egy költségvetést. Akkor is meghatároz egy keretet, ami nem meghatározott, hogy mikor és mire lesz felhasználva. Hiszen attól más az ember, mint egy gép…vagy amikor zenét ír valaki…megvan a hangnem… a ritmus…de két pont közé simán be lehet tenni előre meghatározva egy meghatározatlan, improvizatív elemet, ami sosem ugyanaz…ettől lesz színes, egyedi, megismételhetetlen. Ezekre az apróságokra szükség van, mert különben egyhangú, és szürke lenne az élet. Mindegy, milyen szinten, mert lehet unalmas egy gazdag és egy szegény élete is, ahogyan lehet színes és érdekes is. Ez nem pénzfüggő. De a „pénzhajhászásba”, vagy inkább úgy írnám, hogy a pénzzel kapcsolatos tennivalók kiszámításába és megtervezésébe simán belefárad az ember annyira, hogy már nincs kedve, ereje, hangulata…egyszóval kanala az apróságokhoz

Na szumma szummárum….minden nagyon jó, minden nagyon szép volt idén, egy csomó mindent megvalósítottunk a terveinkből, én mégis azt írom fel a 2007-es év legnagyobb történésének, hogy meghoztunk egy olyan döntést, ami már régóta érett bennünk. Igazából ez a big deal….a hogyan az másodlagos. De eddig is mindent megcsináltunk, amit nagyon akartunk. Márpedig ezt minden eddiginél jobban akarjuk.

Nem tudom, mit tartogat a 2008-as év. De lélekben én, sőt: mondhatom, hogy mi Verbénával…elbúcsúztunk Magyarországtól.