Elszaladtam ma délelőtt az opellel postára, meg a helyi bankba, mexüntetni a számlámat…és megálltam a helyi kútnál felfújatni a gumikat…A srác, aki kezeli a kutat, jó gyerek egyébként…, nem akarta elfogadni a jattot…egy kétszázast :-/ Hozzátartozik, hogy a srácaink egy csoportba járnak az oviba, szoktunk beszélgetni is néha…ma a szakadó esőben Verbena ment a gyerekekért az óvodába, ennek a srácnak a felesége biciklivel….napok óta ömlik az eső, tiszta sár minden…Verbena megadta a lánynak a telefonszámát, hogyha ilyen idő van, szóljon, szívesen felviszi őket az oviba, és visszafelé is beférnek a kisfiúval simán. (pár házzal arrébb laknak) A csaj megkösztönte, meg minden, és elmesélte, hogy kérte ő a férjét, hogy vigye fel őket…de az kiakadt, mint a sezlonyrugó…ti. hogy falun belül, kocsival…? Ugyanez a srác szólt be nekem 2 éve, mikor reggel összefutottunk az ovi előtt….ő bringával, én a rönóval. Azt mondta, talán nekem sem ártana néha biciklivel hozni a gyereket…vagy valami ilyesmi. Meg nem sértődtem, mert hozzászoktam már az ilyesmihez. Nem ismer, nem tudja ki vagyok, mit és miért és hogyan csinálok…stb…valószínűleg egy hónapban a szobabringámon többet tekerek, mint ő :) ehh…
Anyway…a sztoriből nekem le is jött a lényeg: a nagycsalád jó dolog. Úgy értem, anyagilag. Most lehetne írni, hogy ösztönzés…inspiráció….motiváció…mindegy, hogy cizelláljuk. Az biztos, hogy egy ekkora „nagyüzemet”, amekkora a miénk, aprópénzzel nem lehet üzemeltetni…csak nagyban működik. Ha viszont a nagybani játék megy…akkor meg kizárt, hgy kispályán játssz…egy oroszlánt nem lehet jóllakatni egy falat hússal…vagy megszerzi ami kell, vagy éhenvesz….
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése