Szeptember

Mostanában sokszor van, hogy Verbénával egymásra nézünk, és csak jelentőségteljesen annyit mondunk, hogy „szeptember”. Azért mondjuk, mert vélhetően addig kell csak elviselni anyósom. Mert ha valamilyen lehetetlen és nem valószínű oknál fogva nem jönnének össze a terveink most őszre, csak mondjuk jövő tavaszra…megbeszéltük, hogy akkor keresünk itt a környéken egy kiadó házat, és áthurcolkodunk oda. Azért, mert nem tudjuk már tovább elviselni az anyóst.
Régen is mindig kihasznált minket, de most sem hagyott fel ezzel. Kb 11 évvel ezelőtt, amikor anyósommal épp együtt éltünk, pontosabban mi is az ő ismerősének a házában laktunk….pontosan tudta, hogy épp olyan időszakban voltunk, hogy nem volt pénzünk…szinte semmi. És akkor, miután kiprovokált egy vitát valamin, a végén odaköpte, hogy akkor takarodjatok innen. Arra számított, mivel tudta, hogy nincs se pénzünk, se hova mennünk, majd fülünk-farkunk behúzva bocsánatot kérünk, és meghunyászkodva lessük, hol nyalhatunk be neki, csak ne küldjön el. Persze mi nem ilyenek vagyunk, már akkor sem voltunk ilyenek. 1 héten belül elhúztunk. Nem volt egyszerű, mert szerezni kellett pénzt, és nem volt könnyű két gyerekkel albérletet lőni….a fővárosban nem is sikerült, csak egy 150 km-rel arrébb. Szóval a mama rácseszett, mert nem jött be.
Most más a helyzet, hiszen ez a ház 50%-ban a mienk, tehát nem küldhet el, ahogyan mi sem őt, hiszen a másik fele az övé….de ugyan, hova mehetnénk hat gyerekkel a nyakunkon…? Ezért aztán pofátlanul a nyakunkra ül….és nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy pl. mikor este leülünk vacsorázni, pont akkor legyen valami dolga odakint, és pont akkor kelljen a hűtőből kivennie valamit. Az előzővel engem állít fel az asztaltól, az utóbbival Tomit. Vagy hogy átszellemült arccal nekiáll Tomit simogatni meg ölelgetni….amikor két éves sem volt, és kidobott minket, akkor miért nem volt sehol ez a „nagy” szeretet…? Bármikor elmegyünk valahova vásárolni, jön az igényeivel…ezt hozzatok, azt hozzatok….ha reggel felkelek ötkor, hogy hajnalban felmenjek a kisboltba, hogy legyen friss pékáru itthon….akkor is el-elkap, hogy jaj, hozzál már egy kenyeret. Miközben itt van neki a 18 éves fia és a 20 éves lánya, akik soha semmit nem csinálnak….egyszer nem volt olyan, hogy bármelyikük is vette volna a fáradtságot, hogy reggel a boltba menjen. Még most sem, hogy maguknak megvegyék a kaját, nemhogy akkor sem, amikor 4 évig közösben voltunk, és anyósom Pesten élt. Soha, egyszer sem nyírtak füvet, vagy szedték össze a kutyapiszkot, vagy vitték ki a kukát….ellenben cipőben a fürdőbe….vagy át a konyhán…az simán megy. Annak idején, mikor Verbéna elkapta a húgát, hogy nem szégyeli magát, hogy a koszos edényeiket az akkor 11 éves Hannus mosogatta el, akkor jött a válasz: Ki kérte meg rá?
Akkor jöttem rá erre a gondolkodásmódra: engem nem érdekel, leszarom, nektek vannak kisgyerekeitek, titeket zavar ha mocsok van, ha megesz a reve…akkor csináljátok meg, kit érdekel…?
Nos, ez az attitűd tartja magát továbbra is. Közös helyiségek vannak, konyha, fürdő. Ha a konyhában a pultot úgy hagyják, hogy tiszta morzsa, meg dzsuva, nem szólhatunk semmit. Ha minket zavar, tegyük rendbe. Nem léphetünk fel igénnyel, hogy takarítsatok össze magatok után….mert őket nem zavarja, köszönik szépen.
Na ezzel van 100000 százalékosan tele a hócipőnk, mert ez ellen nem lehet semmi mást tenni, csak megszakítani. És elmenni.
És a kedves mama imádkozhat, hogy sikerüljön az A terv, mert akkor úgy megyünk el, hogy itt maradnak a mi cuccaink (mosógép, mosogatógép, mikró, hűtőszekrények, ebédlőgarnitúra, 3 TV, 1 számítógép, ülőgarnitúra, kávéfőzőgép, és még kismillió cucc, ami nem fér be a kocsiba, hogy vigyük magunkkal), ellenben ha a B terv valósul meg, akkor itt marad minden nélkül….
Tehát amikor pl az van, hogy miközben nyírom a füvet, és ömlik rólam a víz, az anyós meg üldögél a sörpadunkon, és szívja a cigarettát, miközben bámul, ahogy nyűglődök…..vagy amikor Verbénával témát kell váltanunk a nappaliban ülve, mert nekiáll éppen akkor valami halaszthatatlan fontos pakolnivalót intézni a konyhában…vagy amikor Verbénával elhallgatunk, mert betoppan a konyhába, a fülén lógó mobiltelefonnal, és 10 percig beszélgetést folytat valakivel 60 centivel mellettünk, akire nyilván nem tartozik az, amiről mi beszélgettünk….akkor mindig ez a szó jut eszembe: szeptember….