Tomi….az elsőszülött kisfiam. Amikor született, egy nonstop üzlet éjjeli eladójaként dolgoztam, taxisok, kurvák, gengszterek között. Mobiltelefon nem volt. Mire beértem a Margitba, már megszületett és nagyon cuki volt. Később rengeteget betegeskedett, tulajdonképpen nem is tudom, hogyan tudtuk végigcsinálni….volt, hogy Verbéna ült bent a kórházban Vele, várta, hogy elaludjon. Én pedig az éjszakában dolgoztam, akkor már egy játékteremben, mint szekurity…a hátsó helyiségből az ablakon át vezettem ki egy hosszabbítót, arról ment a ladában a fűtőventilátor…és a kocsiban Hannus és Kari. Leírom, és szinte a hideg ráz, ma már nem tudnám így csinálni. Fiatalok voltunk, felelőtlenek…? Lehet, nem tudom, de az biztos, hogy akkor is, és most is nagyon szerettük/jük a gyerekeinket, és minden amit teszünk, értük van. Valójában ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy egymást is nagyon szeretjük, hiszen a gyerekekben épp az a csodálatos, hogy belőlem és az általam szeretett emberből van összegyúrva…bennük vagyunk mindketten. Szóval akkor is mindent megtettünk értük és most is így van. Persze oldeye…és máshogy élem, éljük meg a dolgokat, mint 10 évvel fiatalabban. Az egy másik érdekes szempont, hogy hol a francban voltak akkor a nagyszülők…a rokonok. Sehol nem voltak. Nézzük most Verbénával a Brothers sorozatot…egy kislány kórházba kerül….másfél órán belül ott van mindenki. A drogos unkatesótól kezdve az elfoglalt bussinessman-en keresztül a homokos ügyvédig mindenki.
A mi családunkban volt, hogy hetekig kórházban volt egyhuzamban Tomi, és Verbénán meg rajtam kívül senki meg sem látogatta. Hogy variáltunk ezerrel, hogy hozzuk össze, hogy dolgozni is tudjak (persze úgy rúgtak volna ki, ha nekiállok jaj-istenem-nem-tudok-jönni-mert-beteg-a-gyerek számot előadni, egyébként is feketén dolgoztam), a többi gyerekkel is legyünk, és Tomival is ott legyen valaki. Eszméletlen idők voltak. Vagy amikor Verbénának odaköpte a nyolcadikkerületi doktornő, hogy a gyerek rühös…és eszelősen permetezett körbe mindent, amivel érintkeztek. Ja, hogy nem hallott még a Mucha-Habermann betegségről….Oh please. Nem érdekes. Vagy amikor mentővel kellett Tomit bevinni a kórházba, mert úgy befulladt. Kocsink nem volt, anyámék sehol persze…a nagybátyámat hívtam fel, de ő azt mondta, sajnos ivott már. És akkor maradt a mentő.
Nem azért, hogy panaszkodjak….ezek mind tények. Igazi, sokat mondó, fehér-fekete tények. Amik nem hazudnak. Viszont jó néha elővenni őket, és átgondolni, mit is üzennek. Nehogy az ember a kürtőskalácsról elfeledje, akármilyen szépen csillog és illatozik – azért belül üres.
Később jött az asthma…tőlem örökölte szegény kölyök. De szerencsére már a gyógyszerek sokkal jobbak, mint az én időmben voltak. Szteroidok, ismeretlen injekciók hetente, prednisolon, diadreson…bricanyl…stb. Kamaszkorom óta harcolok a kilókkal, alapvetően ezért a sok szar miatt, amit akkor belém nyomtak. Eleinte attól tartottam, Tomira is ez a sors vár, de nem! Öröm ránézni, csupa izom, magas, kidolgozott, sehol egy deka felesleg, jól néz ki. És mindemellett okos, nyílt, nyitott, gerinces…ugyanakkor érzékeny, empatikus, segítőkész. Büszkénk lehetünk és vagyunk is Rá. Isten éltessen kis nagyfiam!
13 megjegyzés:
Óó, ez nagyon szép volt! :))) + *szemet törölget*
Nem is tudtam, hogy ilyenek is voltak. A család meg, szégyelljék magukat hogy kimaradtak a nehézségekből, és sajnálhatják hogy kimaradnak minden boldogságból is...csakúgy mint a mieink :S.
Köszi :)
Én sokat agyaltam ezen a szülő dolgon, és nagyfokú primitívség kell ahhoz, hogy valaki egy kisgyereken bosszulja meg a vélt vagy valós sérelmeit. Nem értem, mert alapvetően nem tarto(tta)m a szüleimet primitívnek....viszont ebben a dologban nagyon következetesen azok :-/
Lehet, hogy ez generációs kérdés...fene tudja...
Mindenesetre fura, hogy nagyon sok olyan embert ismerek, akik teljesen oda vannak a srácainktól, hogy milyenek, áradoznak róluk, szinte zavarba ejtően dicsérik Őket. A saját nagyszüleik meg...Áááá...pár éve történt, hogy anyámék itt voltak nálunk legutóbb (:-) azért ez is szignifikáns), és Hannus mutatta meg, hogyan zongorázik...eljátszotta a darabot, amit épp tanultak akkor. Apámék nem várták végig azt a kb. 5 percet, amíg tart, a felénél bólogatva, hogy tényleg milyen kis ügyes kimentek a szobából, és elkezdtek a kutyájukkal foglalkozni. Hannus renületlenül végigjátszotta, mi Verbénával meghallgattuk, és megdicsértük. Akkor Hannus azt mondta, hogy mindegy, úgyis gyakorolnia kellett volna, úgyhogy nem számít, hogy nem várták meg a végét....de közben a szívem majd'megszakadt. És a poén az, hogy apám is zenész....én is zenélek....Hogy a fenébe lehet valaki ennyire érzéketlen bunkó...? Nem tudom. BTW...már nem is annyira érdekel.
Jesszusom, tényleg nagyon gáz (csendben megsúgom az apósom a Lacit rendszeresen börtöntöltelékezte gyerekkorába, Ivánt kb 10x látta, ebből 8x a L vitte oda HOZZÁ. Mikor egyzser korábban jöttünk haza a tesóméktól a fülem hallatára (illetve a telefonban, de jóóó hangosan) azt kérdezte:Hogyhogy előbb hazajöttek, BIZTOS veszekedtetek MEGINT => ami nem volt igaz, de amúgy sem tudna róla, nem szoktuk a vitáinkat az orrára kötni, majd még hozzátette ElB..SZOTT egy család vagytok ti. Na, azóta nem beszéltem vele. Apám 2x látta a kicsit kb 15x a nagyot.) Neem generációs pedig, mert sok szülőt látok az ő korosztályukból, aki szereti a gyerekeit/unokáit. De maguktól vesznek el boldogságot, látom milyen boldogtalanok és nem értik, hiszen mindük megvan => szerintük. Szerintünk meg nem, mert a gyerekeik elidegenedtek tőlük, az unokáik menekülnek/félnek tőlük. Nem értem, hogy lehet így élni...
:SSS
Jaj, emberek, ez olyan szomorú, én is szemet törölget... :(
Olyan szerencsés vagyok, hogy én megélhetem a másik oldalt (...is, meg az egyiket is persze, de mivel az előbbi megvan, hol érdekel már a másik?!)!
Nálunk az anyukám családjánál valóban a család a legfontosabb. Ha valakinek van valami megoldandó problémája mindenki azon töri a fejét, hogy hogy is tudna rajta segíteni - és ott van, amikor és ahol kell. És sikerül is! Pedig nem vagyunk sokan, már ritkul a családfa ;) Persze a boldogságot ugyanúgy megéli mindenki, pl. órákig tudják nézni ezt a két zsivány kölyköt, ahogy akár a hangyákat bogarásszák az udvaron. De ugyanezt láttam a nálam 16-18 évvel fiatalabb unokatesóimmal kapcsolatban is (ezen az oldalon nem volt több gyerek, hiszen nincs tesóm). Milyen jó nekem :)))))
Ugyanakkor én azt is gondolom, hogy Nektek sikerül megtörni az ördögi kört, azaz nemtörődöm családok gyerekeinek mégsem azt továbbvinni, amit otthon láttak - és ez a nagy szó! :)
Vero, van egy undok nagynéném, aki anyám féltestvére. Egyszer azt mondta, mikor a tesóm mutogatta a fotóinkat, hogy "ehhez a szép és boldog családhoz nem akar tartozni a húgom?.. nem normális."
Igen nem normális, bár ő lassan kezd arra feleszmélni, hogy elmart magától mindenkit. Mostanában gennyesen negédes, Buddyval csendben hányunk. De anyósék még mindig hisznek az öröklétben, és nem is gondolják, hogy egyszer majd RÁNK kellene, hogy számítsanak.. szóval ők meg a sértettet játszák.. akiket sosem látogatnak az onokák.
Apósod és apád.. nagyon sokat fogják bánni, hogy így viselkedtek Veletek. :(
Ann, igen, jó neked. Hogy a bajban van, kire számíts(atok), ez nagyon jó. És én is azt szeretném, h a gyerekeinknek sose kelljen fontolgatnia, hogy kérjenek-e segítséget tőlünk. Illetve szeretnénk, hogy a vérükben legyen, hogy a CSALÁD az nem valami szó, hanem fogalom. Hogy mi, a testvérei .. majd a társuk, gyerekeik egyek vagyunk, és ugyanarra visz az utunk. :D
Csak bólogatok V!!
Még azt akartam mondani, ha Jancsi a Te fajtád, hát Tomi az apjáé!!! :)))))
Így látod Vero? Én meg Tomit nagyon mixnek látom.. nincs gribedlije (nekem sincs, csak Buddynak), hosszú fejű, mint én, ellenben erőteljes a szemöldöke, mint az apjának.. :D :DD
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Törölt-Javítás-elnézést olyan s**fej vagyok :((
Hát én a fejét nem néztem hosszú-e... :DDD De ránézésre tisztára legábbis az arcvonásai, főleg a Buddyra régi képére nagyon-nagyon emlékeztet (tudoooood, aza fekete-fehér kép :P)
***
Mijaza gribedli? :P :)))
:DD Na szóval:
Gribedli: gödröcske az arcon.
És igen, igazad van, arra a fotóra tényleg hasonlít a gyerek. :DDD
:P
Gribedli: király szó :)))))
Megjegyzés küldése