(És nem whore.. ahogy én először értettem, mikor meséltek a srácok róla.😅🤐)
Ma reggel még mindig szutyok idő volt, sehova sem lehetett menni, de nem is baj, mert Tominak még vissza kellett jönnie a szerelőhöz, mert vmi szenzor a kocsiba csak most érkezett meg.
Így ma ő választott ebédet: svéd húsgolyót csináltam, meg sajtos-füstölt sonkás vol-au-vent-t.
Késő délután kész lett a kocsija, haza ment, az eső elállt (illetve átfutó záporokká szelídült) úgyhogy egy közeli apátság romjaihoz mentünk.
Hore Abbey, közvetlenül a Rock of Cashel lábainál áll, ott ugyan már csomószor jártunk, de valahogy ezek a romok kimaradtak, eddig.
A kolostort 1266-ban bencések építették, de az érsek 1272-ben a ciszterci rendnek adományozta, miután azt álmodta, hogy két bencés apát meg fogja őt ölni. Nagylelkűen a ciszterci rendnek adományozott még földeket is, malmokat, egyéb juttatásokat, amik addig a városhoz tartoztak.
Az álom valószínüleg nem volt igaz, inkább így akart nagyobb befolyással bírni a város felett.
1500 közepére az apátságot elhagyták a szerzetesek és a területet megkapta James Butler, Ormond 9. grófja.
Ha nem lenne kocsink, akkor ezt a fél órás utat 15 óra alatt tehetnénk meg.. ez Írország, vidék, ahol a tömegközlekedés max sugarasan, (vízfejűen főleg Dublinba ill Corkba) létezik.
Csak mondom, hogy gyalog gyorsabb lenne. 😂😂
Bónusz kép, most találtam a telefonon, a múltkori kirándulásunkról: mikor a fiúk kicsik voltak, minden vízesésnél kellett ilyen képet lőnünk róluk. 😜
3 megjegyzés:
Az uccsó képen de röhögök!!! :):):) Marci vizet hány :):)
A kedvencem a 10-es kép, a szívem is belesajdult olyan gyönyörű! ♥♥
Megkívánom jegyezni, hogy Jancsinak marha jól áll a rövid haj! ♥
És azt is, hogy a fiúk egyre pasisabbak és nem néznek ki rosszul.:):)
Köszi megint ezt a csodát, imádom a staycation fejezeteket. :)
Mennyi ilyen képet kellett csinálnunk 😂😂
Köszi Lazac, 😘💝 (amúgy még én vágom a hajukat, csak Tomi jár borbélyhoz 😅) nagyot nőttek a fiúk, Marci már komoly manus kinézetű, szín izom.. heti 5-6szor edz. 💪🤐🤐🤐
Akkor Beniével nincs sok dolgod (még) :D:D:D:D
Igen, látom és ámulok-bámulok. :):) Naggyon jól néznek ki! ♥
Megjegyzés küldése