Sokszor csinálunk ésszerűtlen dolgokat. Olyan dolgokat, amiben nem sok ráció van. Inkább érzelmi alapon van megközelítve. Sokszor van az egésznek egy olyan vetülete, ami nem is releváns, mégis meghatározó. Közben meg arra gondolok, vajon nem ettől szép-e az egész? Úgy értem, hogy ha mindig mindent azért és úgy csinálnánk, ahogy és amiért jó meg kell...akkor talán unalmas és egyhangú lenne az élet. Kiszámítható, előre látható, pontosan a megtervezett mederben csordogáló. De nem szebb-e a vad folyó, mint a mesterséges? Egy biztos: kalandosabb így az élet, és tulajdonképpen azt már sokszor sikerült megofgalmazni, hogy az élet nem a célokból tevődik össze, hanem a (-z elért vagy elbukott) célok közötti szakaszokból. Az utazás maga az élet....megérkezni a halál. Ez is egy visszatérő gondolat, de talán nem baj, ha időnként az ember megismétli ami fontos.
Azt hiszem, és szeretném hinni, hogy ez nem a korom miatt van, hogy az élet boldogsága nem az eredményesség és az ésszerűség függvénye, hanem sokkal inkább a pillanatok, és az utazások azok, amik determinálják. Nem valami bölcselkedés akar ez lenni, inkább csak egy kis kognitív útkeresés.
2 megjegyzés:
Jó a kép amit találtál ehhez a gondolatmenethez :)
Köszi :)
Megjegyzés küldése