A hó és az élet

Időről időre előjön a Carpe diem életérzés, én úgy gondolom, ahogy öregszünk, ez így természetes. Amikor az ember fiatal még és bohó, és menetel előre, hajlamos a kitűzött célra koncentrálva nem észrevenni az életet maga körül, maga mellett. Sokat írtunk már erről itt a blogon is, és most megint előjött bennem az érzés, mégpedig a hó kapcsán.

Itt Írországban nem jellemző a hó télen. Van azért, de nagyon nagy dolognak számít. Mi azoknak az embereknek a csoportjába tartozunk Verbénával, akik otthon Magyarországon is imádtuk, ha esett a hó. Így nyilván érthető, ha Írországnak ez a jellemvonása nem annyira tetszik nekünk. Na, nem mintha az időjárás miatt akartunk volna errefelé koncentrálódni :)

Na szóval a lényeg, hogy sokan a hóban meglátják az utána jövő lapátolást, balesetveszélyt, sózást, majd a latyakot és a sarat. Amikor esik a hó, különösen ha nagy pelyhekben hullik, mintha a világ is valami varázslatos mesében lenne. A havas táj szépsége számomra felülmúlhatatlan, a legszebb, mikor a nap is süt, és a napsugarak szikrázva verődnek vissza a hóról. Ilyenkor bennem valami mélyről és távolról jövő, "messze ringó gyermekkorom " világából elszármazó, -beismerem kissé infantilis- boldogság jelenik meg, és önkéntelenül azért drukkolok, hogy essen jó sok hó.

És csalódást érzek, amikor pillanatok alatt elolvad az a kevés, ami esett. Ha belegondolunk maga az élet is kicsit ilyen...a szépség, akár a saját szépségünk is milyen rövid ideig tart, ha egy egész életet nézünk...és megannyi jó dolog, ami van az életben, az magában hordoz sok "rosszat" is, és azért teszem idézőjelbe, mert nem feltétlenül rossz az, csak velejárója a jónak...és hiszem, hogy az igazi életöröm, az igazi boldogság abban húzódik meg, ami a csillogó felszín alatt húzódik.És abban is hiszek, hogy sokkal jobb örülni a hónak, mint meglátni a vele járó "csatolmányokat".

Szeretem a bennem élő kisgyereket, aki örülni tud a hónak. Aki nem gondol a latyakra. Mert talán ezért tudok - és tudtam mindig is- örülni az életnek, és boldogan megélni azt, dacára az éppen aktuális és nem feltétlenül kellemes velejáróira.