My guitar

Ma eladtam a gitáromat.

„A” gitáromat. Egyáltalán nem fáj, lelkileg, vagy ilyesmi, hiszen tudom, hogy miért, és azt is tudom, hogy leszek én még olyan helyzetben, hogy olyan gitárt vehetek magamnak, amilyet csak szeretnék. Ennek ellenére itt megemlékeznék róla, mert sokáig kísért engem ez a hangszer, és ennyit minimum megérdemel.

Szóval életem 17. évében az asztmámmal egy budai szanatóriumban „feküdtem” kivizsgálás végett (hogy ezt a szót hányan használják helytelenül…a jó használat: a célból…nem pedig az okból….na mind1), és mint friss jogsis, kocsi nélkül, szemet vetettem a portás csávó zaporozsecére, ami ugyan motorhibás volt, de akkor is megegyeztem vele :D 168 amerikai dollárért meg is vettem, amit az addig elkövetett hangszer-sefteléseim hasznaiból gyűjtögettem össze. Igaz, 3 liter olajat evett meg, míg hazavittem, de az én első kocsim volt. Harmadikos gimis voltam. Jellemző, hogy asszem 22 Ft volt egy liter benzin, és a havi 400 forintos zsebpénzem elég volt arra, hogy minden hten minimum kétszer kocsival járjak suliba….nagy muri volt. Mondjuk a tanarak nem tapsoltak meg miatta, de akkor ez érdekelt a legkevésbé.

A kocsiban motort cseréltettem, rendbe hoztam, én hoztam el az utolsó légszűrőt, amit a szovjetektől behoztak, utána meg is szűnt a forgalmazó cég. Sajnso viszont sokba került a kocsit rendbehozni. Ráment a Jolana Galaxis nevű elektromos gitárom, a 100 Wattos Quad-végfokom, meg a Videoton HS-501-es giga hangfalam…ez volt akkoriban a cuccom…és nem elég, hogy ezek elmentek, szépen el is adósodtam a kocsi miatt. Amikor már kerek 10 000 Ft-tal tartoztam mindenfelé, akkor realizáltam, hogy nincs más út, mint el kell adnom a verdát. Meghirdettem, pikk-pakk el is adtam, kemény 22 ezerért. Kifizettem az adósságomat, és maradt 12 ezer forintom. Akkor vettem meg ezt a gitárt, 11 900 forintért. És nagyon megszerettem. Valójában akkor nem is tudtam azt, hogy ez a gitár miért jó, egyszerűen megtetszett, elég drága volt, és kész. Úgyis csak a TRIÁL-nál lehetett hangszert venni….

Kalandos útja volt a gitárnak, végigjárta velünk az összes albérletet, játszottam rajta a Balaton partján, a gimiben….(törökülésben az aulában a monticsárdást….ma már nem tudnám eljátszani…max pár hét gyakorlás után).

Amikor anyámék kidobtak otthonról, egyedül ezt a gitárt hozhattam el….ez ugyanis az enyém volt. Mikor Verbénával összejöttünk, és össze akartunk házasodni, pénzre volt szükség. Akkor egy hely volt, ahol vásároltak akusztikus hangszereket: a Turcsák műhelye a ferenc utcában. Turcsák azt mondta, ez a gitár nagyon ott van. Kihívta a tanulóit hátulról, és megmutatta nekik, hogy nézzék meg ezt a nyakat, ilyennek kell lenni egy gitárnyaknak. Kérdésemre, hogy megvenné-e, azt felelte, hogy ő max 7ezret tudna adni érte, de ez a gitár annáél sokkal többet ér. Én erre azt feleltem, hogy enkem jó a hét rongy, ide vele. Turcsák mester kicsit sem zavartatta magát, elmondta, hogy nem veszi meg ennyiért, mert ez sokkal többet ér, és kész. Ez így most utólag meglehetősen viccesen hangzik, de így történt.

Később, amikor kicsúszott a hevederből a gitár, és eltört :-(…akkor elvittem a mesterhez, és megcsináltattam vele….10 000-ért …akkor már nem nagyon voltak anyagi gondjaink, ha kétszer annyiba került volna, akkor is megcsináltatom…jól kerestem. A mester meg is csinálta, alig látszik rajta valami.

Amitől ez a gitár ér valamit az az, hogy nem koreai, nem indonéz, nem médincsájna….Kaliforniai gitár. Ma már igen ritka az ilyesmi, mert a másod-, harmadosztályú hangszergyártók is a távolkeleten dolgoztatnak….és hát franchise ide vagy oda, azért az csak nem olyan.

Na ennyit a gitáromról….