Mennyire divatos dolog lett ez a blogírás....ha jól gondolom, a weblog szóból van, ami ugye webes naplót jelent. Naplót. Nekem a naplóról kapásból az jut eszembe, hogy titkos. Intim. Hogy csak engedéllyel lehet beleolvasni, és legfőképpen senkinek sem sohasem. Tudom, József Attila....én magam is sokszor fordultam már ehhez az őrült zsenihez a híres "Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindnekinek" idézettel. Mert zseniálisan rámutat valamire, amire nem most gondolok.
Mert most arról gondolok, hogy ki miért vezet blogot. Mert nyilvánvalóan célja van vele. Annyira vegyes az, amit erről gondolok. Mert baromi kíváncsi lennék például azoknak az embereknek a blogjára, akiknek nincs számítógépük/internetük....akiket nem szippantott még be ez a netes bigyó. na jó, nem beszippantott....máshogy írom...akiket nem csapott még meg az internet füstje.((..tényleg, a jó öreg Moldova....rég hallottam róla.)) Akik egy másik dimenzióban vannak. De hagy kanyarodjak vissza a blogolókhoz. Sokan vannak. Sokan vagyunk. Milyen más mitovációról írhatnék én itt, mint az enyémről? Engem mi motivál? Azt hiszem több dolog is. De mi motivál a legjobban? Mi a lényeg?
Nagyon sok blogon jártam már. Igen, relatív, tudom...de lehet itt egy finom kis paradoxon...már megint :) mert mi van akkor, ha a blogger csak azért olvas el más blogot, hogy ötleteket merítsen? Hogy nárcisztikus módon önérdekből eltulajdoníthasson valamit, amit persze pozitívumként lehet aposztrofálni. Hát ugyan mi rossz van abban, hogy azt a szép mittudoménmit, vagy azt a jópofa számlálót, vagy akármit kreatívan beépítem a saját blogomba.
Vajon mennyire vagyunk lélekben afrikai bennszülöttek, akik üveggolyókért adnak aranyat? Az üveggolyó lenne a díszlet. Az arany mi magunk. A gondolataink, az érzéseink. Amik akkor érnek csak aranyat, ha őszinték, és igazak, mert a miénk. Nem másé. És nincs mögötte érdek...úgy értem, hogy nem akarjuk vele sem az eladásunkat, sem a látogatottságunkat növelni. Hanem mit akarunk? Én csak azt tudom, én mit akarok. Hát lássuk....akkor: Akarok fejlődni, érni...meglátni dolgokat. az írás és a beszéd is eszközök, amik a gondolatainkból indulnak ki, és visszahatnak rá. Én ha valamit leírok, sokszor utána máshogy látok dolgokat. Tovább tudok jutni vele. Általa. Aztán akarok még emléket állítani. Szép emléket. Amik megvannak, itt-ott, hiszen a képek és az írások is (általában) le vannak archiválva. De a blog ad egyfajta keretet ennek, és...és megint egy film jut eszembe. Robin Williams és a Vágott verzió..na mindegy. Szóval ad egy keretet, és itt álljunk meg egy szóra.
Rengeteg blog van, baba-blogok, családi blogok. Olyan blogok, ahol az írók tényleg naplót írnak. Intimet. Leírják, hogy összevesznek a házastársaikkal, hogy elegük van a gyerekeikből, mert lusták. És közben öntudatosan úgy gondolják, hogy joguk van - és tényleg - naplóba foglalni nyilvánosan az életüket. De mi van, amikor kibékülnek....a házastársak? Megblogolja azt is...és kitörli, amikor csúnyákat ír? Ha kitörli, akkor a blog hazug lesz. Álszent, és képmutató. Ha nem törli, akkor csúnya, elfogult, és igazságtalan.
Megint csak sok olyan blogot láttam, ahol a blogger oktat. Most hogy mit, az mindegy. Mondjuk hogyan kell hangyát szedni. Mondjuk ő már szedett hangyát egyszer, és akkor megosztja a tapasztalatait, Miért, mi rossz van abban? Semmi. Ezek az oktatós blogok teljesen működőképes terminológiákkal operálnak, akár tudatosan, akár tudatalatt. Például felvet egy kérdést, amit megválaszol. Mondjuk " Amerikai kutatók megállapították, hogy hangyát szedni kizárólag zöld szoknyában lehet. Namost én hosszas kutatómunka segítségével ezt megcáfoltam, és most negvyenhét pontban leírom, ez miért nincs így." Ilyenekre gondolok. Felvet egy bizonytalan eredetű információt, majd a finoman szólva is nem objektív pozíciójából, amit magának kreált, elegánsan, és frappánsan vágja ki magát. Én úgy látom, aki ilyen blogot vezet, az üveggolyó, és nem arany.
Aki kiteregeti szennyest, az is.
Mert szennyes mindenütt van, ez egyértelmű, hol kisebb, hol nagyobb, csúnyább, vagy enyhébb. Tökmindegy. Lázadhat a kamasz gyerekem úgy is, hogy a három hiszekegy helyett csak kettő és háromnegyedet mond el, és úgy is, hogy drogos mámorban megerőszakolja a szomszéd kislányt. De ami szerintem a lényeg: Nem kell tudni azt, hogy a mi szülői értékítéletünk mennyire fog helytállni a jövőben. Egyszerű a doktrína: a publikus naplóba csak pozitív dolgokat kell írni. Vagy semlegest. Mocskolni nem érdemes. Senkit. Kommentelők heves vitába bocsátkoztak az egyik blogbejegyzés kapcsán, ami azt boncolgatja, vajon ha a gyerek felnő, és lesz belőle egy fontos ember, mennyire lesz, mennyire lehet kellemetlen a nagy nyilvánosságra kitett élete, amit anyukája blogolt meg. Vajon vissza tudnak-e élni majd az ellenfelei/ellenségei a róla kitett kiképekkel, történetekkel, gondolatokkal?
Jó kérdések. Ha az ember nem elég meggondolt. Nem tudom, létezik-e olyan, hogy a blogolás aranyszabályai. Biztos létezik, mi az ami nincs ezen a gigantikus szemétdombon, nemigaz? :D De ha van, az biztosan benne van, hogy szempont legyen ez is. Hogy mint a Robin Williams filmben is, ha van egy blog valaki életéről, az legyen már pozitív. Attól még lehet hiteles, az nem jelenti azt, hogy hazudni kell benne.
Jó kis kusza bejegyzés lett, de nem bánom. Visszaadja a jelenlegi érzéseimet. Nincs hibátlan ember. Nyilvánvalóan lehet ellentmondás abban, amit leírok, vagy abban, amit teszek. Nem attól lesz valaki jobb, hogy nem hibázik, hanem attól, ahogy kezeli a hibáit. Én jelenleg nem érzem úgy, hogy bármi olyan anyagot raktunk volna ki a blogra, amiből hátránya származhat bármikor is a gyerekeknek. Reméljük az idő is ezt igazolja majd.
Mert most arról gondolok, hogy ki miért vezet blogot. Mert nyilvánvalóan célja van vele. Annyira vegyes az, amit erről gondolok. Mert baromi kíváncsi lennék például azoknak az embereknek a blogjára, akiknek nincs számítógépük/internetük....akiket nem szippantott még be ez a netes bigyó. na jó, nem beszippantott....máshogy írom...akiket nem csapott még meg az internet füstje.((..tényleg, a jó öreg Moldova....rég hallottam róla.)) Akik egy másik dimenzióban vannak. De hagy kanyarodjak vissza a blogolókhoz. Sokan vannak. Sokan vagyunk. Milyen más mitovációról írhatnék én itt, mint az enyémről? Engem mi motivál? Azt hiszem több dolog is. De mi motivál a legjobban? Mi a lényeg?
Nagyon sok blogon jártam már. Igen, relatív, tudom...de lehet itt egy finom kis paradoxon...már megint :) mert mi van akkor, ha a blogger csak azért olvas el más blogot, hogy ötleteket merítsen? Hogy nárcisztikus módon önérdekből eltulajdoníthasson valamit, amit persze pozitívumként lehet aposztrofálni. Hát ugyan mi rossz van abban, hogy azt a szép mittudoménmit, vagy azt a jópofa számlálót, vagy akármit kreatívan beépítem a saját blogomba.
Vajon mennyire vagyunk lélekben afrikai bennszülöttek, akik üveggolyókért adnak aranyat? Az üveggolyó lenne a díszlet. Az arany mi magunk. A gondolataink, az érzéseink. Amik akkor érnek csak aranyat, ha őszinték, és igazak, mert a miénk. Nem másé. És nincs mögötte érdek...úgy értem, hogy nem akarjuk vele sem az eladásunkat, sem a látogatottságunkat növelni. Hanem mit akarunk? Én csak azt tudom, én mit akarok. Hát lássuk....akkor: Akarok fejlődni, érni...meglátni dolgokat. az írás és a beszéd is eszközök, amik a gondolatainkból indulnak ki, és visszahatnak rá. Én ha valamit leírok, sokszor utána máshogy látok dolgokat. Tovább tudok jutni vele. Általa. Aztán akarok még emléket állítani. Szép emléket. Amik megvannak, itt-ott, hiszen a képek és az írások is (általában) le vannak archiválva. De a blog ad egyfajta keretet ennek, és...és megint egy film jut eszembe. Robin Williams és a Vágott verzió..na mindegy. Szóval ad egy keretet, és itt álljunk meg egy szóra.
Rengeteg blog van, baba-blogok, családi blogok. Olyan blogok, ahol az írók tényleg naplót írnak. Intimet. Leírják, hogy összevesznek a házastársaikkal, hogy elegük van a gyerekeikből, mert lusták. És közben öntudatosan úgy gondolják, hogy joguk van - és tényleg - naplóba foglalni nyilvánosan az életüket. De mi van, amikor kibékülnek....a házastársak? Megblogolja azt is...és kitörli, amikor csúnyákat ír? Ha kitörli, akkor a blog hazug lesz. Álszent, és képmutató. Ha nem törli, akkor csúnya, elfogult, és igazságtalan.
Megint csak sok olyan blogot láttam, ahol a blogger oktat. Most hogy mit, az mindegy. Mondjuk hogyan kell hangyát szedni. Mondjuk ő már szedett hangyát egyszer, és akkor megosztja a tapasztalatait, Miért, mi rossz van abban? Semmi. Ezek az oktatós blogok teljesen működőképes terminológiákkal operálnak, akár tudatosan, akár tudatalatt. Például felvet egy kérdést, amit megválaszol. Mondjuk " Amerikai kutatók megállapították, hogy hangyát szedni kizárólag zöld szoknyában lehet. Namost én hosszas kutatómunka segítségével ezt megcáfoltam, és most negvyenhét pontban leírom, ez miért nincs így." Ilyenekre gondolok. Felvet egy bizonytalan eredetű információt, majd a finoman szólva is nem objektív pozíciójából, amit magának kreált, elegánsan, és frappánsan vágja ki magát. Én úgy látom, aki ilyen blogot vezet, az üveggolyó, és nem arany.
Aki kiteregeti szennyest, az is.
Mert szennyes mindenütt van, ez egyértelmű, hol kisebb, hol nagyobb, csúnyább, vagy enyhébb. Tökmindegy. Lázadhat a kamasz gyerekem úgy is, hogy a három hiszekegy helyett csak kettő és háromnegyedet mond el, és úgy is, hogy drogos mámorban megerőszakolja a szomszéd kislányt. De ami szerintem a lényeg: Nem kell tudni azt, hogy a mi szülői értékítéletünk mennyire fog helytállni a jövőben. Egyszerű a doktrína: a publikus naplóba csak pozitív dolgokat kell írni. Vagy semlegest. Mocskolni nem érdemes. Senkit. Kommentelők heves vitába bocsátkoztak az egyik blogbejegyzés kapcsán, ami azt boncolgatja, vajon ha a gyerek felnő, és lesz belőle egy fontos ember, mennyire lesz, mennyire lehet kellemetlen a nagy nyilvánosságra kitett élete, amit anyukája blogolt meg. Vajon vissza tudnak-e élni majd az ellenfelei/ellenségei a róla kitett kiképekkel, történetekkel, gondolatokkal?
Jó kérdések. Ha az ember nem elég meggondolt. Nem tudom, létezik-e olyan, hogy a blogolás aranyszabályai. Biztos létezik, mi az ami nincs ezen a gigantikus szemétdombon, nemigaz? :D De ha van, az biztosan benne van, hogy szempont legyen ez is. Hogy mint a Robin Williams filmben is, ha van egy blog valaki életéről, az legyen már pozitív. Attól még lehet hiteles, az nem jelenti azt, hogy hazudni kell benne.
Jó kis kusza bejegyzés lett, de nem bánom. Visszaadja a jelenlegi érzéseimet. Nincs hibátlan ember. Nyilvánvalóan lehet ellentmondás abban, amit leírok, vagy abban, amit teszek. Nem attól lesz valaki jobb, hogy nem hibázik, hanem attól, ahogy kezeli a hibáit. Én jelenleg nem érzem úgy, hogy bármi olyan anyagot raktunk volna ki a blogra, amiből hátránya származhat bármikor is a gyerekeknek. Reméljük az idő is ezt igazolja majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése