Back to the reality

 A 10 nap már le is telt, az első pozitív teszthez képest ma már a 13. nap van, de Tomi csak úgy akart hazamenni, ha az antigén tesztje negatív, ez ma lett. Catherine miatt nem akart addig hazamenni, amíg nem full negatív. Én nem tesztelek, a fiúkat sem fogom, nem kell, mi az előírás szerint szépen holnap visszatérünk a való világba, úm. suli, munka.

Ez a hétvégénk már a kiszabadulás jegyében telt, nagyon izgin: a kocsit elvittük vizsgázni szombat délelőtt, simán átment, még jó. Majd nagybevásároltunk.

A vizsgaközpont előtt összefutottunk egy valahavolt jó ismerősünkkel, akikkel olyan jóban voltunk, hogy pl mikor én épp a vetélésemet hevertem ki idehaza, a felesége rám telefonált, hogy ő bizony rosszul lett zuhanyzás közben, és nincs, aki segítsen neki a 3 hónapos baba mellett, úgyhogy Alannel összeszedtük magunkat, átmentünk hozzájuk, én egész nap pesztráltam a babát, Alan rendbe tette a konyhát majd főzött egy rakott olaszos kaját, addig a feleség a nappaliban nyomogatta az ipadjét és láthatóan kutyabaja nem volt, nos, egyszercsak azt vettem észre olyan két, két és fél éve, hogy a fészbúk feldobja mindkettőjüket, mint lehetséges ismerős.. engem és Alant mindketten kitöröltek. Az oka valószínűleg az volt, hogy a feleség, aki nővér, fel akarta jelenteni a munkáltatóját és Alant kérte meg, hogy keressen/találjon neki ügyvédet. Alan a saját ügyvédjét ajánlotta, aki elhajtotta.. na szóval állunk kint a vizsgaközpont előtt, maszkban, sapkában, nagy kabátban, mikor jön Z.. menne el mellettünk, de én meg jó hangosan ráköszöntem, hogy jónapotkívánok. Persze jó zavarba jött a fickó, hebegett, hogy jaj meg sem ismert minket, meg próbált jófejkedni, de hát őszintén, én rohadt pimasz, nagyképű tudok ilyen helyzetben lenni, és nagyon élvezem a másik zavarát, úgyhogy kicsit magas lóról beszéltem vele, ha már utálnak, legyen igazán miért. 

Alan mondta nekem, hogy ne kérdezzen rá, hogy mi a fenén sértődtek meg.. mondtam h felesleges, mert 1. vagy hazudni fog, vagy hárítani, az ilyen ember úgy sem mer őszinte lenni, 2. akar a fasz kibékülni az ilyennel. 

Ma meg, miután Tomival megebédeltünk, elmentünk mi is Limerickbe, mert talált ott Alan egy taposógépet, jó áron, és mi holnaptól indítjuk a karácsonyi/karanténos nagy zabálások utáni diétát, edzéseket.

Azt ugyan nem tudom, hogy milyen hatással lesz ránk az edzés, mert Tomi is és Marci is elmentek ma reggel futni, hát.. nagyon fájt a tüdejük, holott tünetmentesek voltak és állítólag az omikron nem a tüdőt gyengíti, csak a felső légutakat, ezért is jár enyhe tünetekkel. Tomi konkértan majd’ meghalt, Marci meg rettentően elfáradt. És ők aktív, sportemberek. 

Délelőtt meg, így hogy véget ért ez a hosszú karácsonyi szünet, végre lebontottuk a karácsonyfát, leszedtük az összes fényt, díszt.. 

Furán alakult, kb semmi sem úgy történt, ahogyan elképzeltük/elterveztük. Hannáék 6.-án úgy mentek haza, hogy csak az ablakon át láttuk egymást egész ittlétük alatt. Tomi itt ragadt extra 13 napra. 

Viszont az összezártság alatt is emberek maradtunk, minden este kártyáztunk, (meg koktéloztunk is, de ez megbocsátható ilyen szituban), az ebédeket is mindig együtt ettük meg, Tomi ebédszünetéhez igazodva. 

A jó hír is itt érte Tomit, hogy akkor hivatalosan is előléptették.

Viszont a rossz hírem is itthon ért, hogy addig sumákoltak a facility managementnél, míg kiderült, hogy nem kapom meg a short year scheme-et. Nem csak én, hanem az összes kollégám, aki igényelte, elutasították. Papírt még nem láttam, de ez van. De a jó oldalát nézem, több marad a zsebemben. 

Szóval holnaptól indul a mi igazi 2022-nk.