Ez az út sem tűnt egyszerűnek, ui. hétfő estére, kedd hajnalra várta az ország a Storm Barra-t, emiatt vörös riasztást adtak ki a tengerparti megyékre, narancssárgát is a belsőbbekre, a vihar közepét a Galway-öbölbe, szóval rendesen izgultam, hogy mi lesz ott, velünk, és mi lesz itt a fiúkkal.
A kukákat, trambulint mi ilyenkor lesúlyozzuk, de ugye pl az áram elmehet, órákra.
Végül abban maradtunk, hogy ha gáz van, hazajövünk. Vettünk azért nekik brikettet, ha elmenne az áram, akkor fűtés sincs, mert a keringető szivattyú és az időzítő árammal megy.
Végül itthon csak nagy szél volt, persze kedden egyikőjük sem ment suliba, annak ellenére, hogy nálunk volt aznap iskola, de hát a Jóska-Pista-Ilonka sem megy be anyuuuu..
A vihar durva volt, 140 km/h széllel jött, a tengerparti részeket elöntötte a tenger a dagály miatt is, irtózatos mennyiségű eső esett, több, mint 20000 otthonban nem volt áram napokig. Ahol vörös riasztás volt érvényben, ott arra kérték az embereket, hogy maradjanak otthon, nem volt suli, ovi, dolgozni sem mentek.
Mi hétfő reggel elindultunk, a tervünk az volt, hogy elmegyünk Congba, ott megnézzük az Ashford Castle-t, utána elmegyünk a szállodába, becsekkolunk, majd bemegyünk Galway citybe, megnézni a karácsonyi vásárt, sétálunk a belvárosba. Ha az idő engedi.
Odaúton volt minden: hóvihar, ragyogó napsütés, felhőszakadás, szivárvány.. teljes skála. (Az M7-est le is zárták pont előttünk, mert a hóviharban 3 baleset is volt)
Amikor odaértünk Congba, szerencsések voltunk, mert ugyan körülöttünk vastag, fekete felhők gyülekeztek, de ott éppen ragyogott a nap.
Az Ashford Castle* az ír bakancslistánkon szerepelt. Belülről csak a szállóvendégek nézhetik meg, (5 csillagos hotel) és elvileg a kertet is csak a vendégek látogathatják, ezért hátulról, a lovastanyájuk felől hatoltunk be.
(* 1228-ban építették a kastély alapját, amit az 1700-as években vadászkastéllyá alakították, majd 1850-ben a Guinness család birtokába került, Sir Benjamin Guinness vette meg, aki két viktoriánus stílusú szárnyat építetett hozzá, a kertet is kibővítette 26000 hektárosra, majd a halála után az örököse, a fia még felhúzatott egy neogótikus stílusú épületet is. Aztán az ő örökösei 1930-ban eladták és az új tulajdonos alakította ki először hotelnak. Azóta vagy ötször cserélt gazdát, folyamatosan átalakítva, felújítva, még púposabbá téve, olyan szállóvendégeik voltak, mint V. György király, Reagen elnök, Robin Williams, Brad Pitt, Pierce Brosnan, Rainer herceg és Grace hercegnő, itt nősült meg Rory McIlroy.
Laza €600-tól indul egy szoba, a vendégek 60%-a amerikai, 30%-a pedig ír.)
Persze nagyon nem tudtunk lazán sétálgatni, mert 10 perccel azelőtt, hogy kiszálltunk a kocsiból még ömlött a jegeseső, úgyhogy tartottunk attól, hogy az majd elkap minket. Kb félórát sétáltunk, megnéztük a durván megáradt Cong folyót, meg a helikopter leszállót, majd a kocsihoz visszaérve rá is kezdett az eső.
 |
| Ilyen, felülnézetből.. nem az én fotóm o.c. |
Innen a szállodához mentünk, nagyon meg vagyunk elégedve a hellyel: kedvesek az ott dolgozók, a szobánk tágas volt, tiszta, világos.
Lepakoltunk és bementünk a városba. Letettük a kocsit annál a szállónál, ahol tavaly szálltunk meg, mikor a Bingham koncertre mentünk, innen kb 3 perc séta a karácsonyi vásár.
A fények szépek voltak, igazán nem akartunk semmit sem venni, de a magyar kürtőskalácsosnál elcsábultam.
Nem volt jó élmény. Kicsi, hideg szart kaptam €5-ért.
Sétálgattunk még egy jó órát, de aztán érezhetően egyre hidegebb és erősebb szél fújt, és mire visszamentünk a kocsihoz már szakad is az eső.
Este a szálloda éttermébe foglaltunk asztalt, az nagyon jó volt, finom volt minden, és persze, hogy rögtön kiszúrtam az egyik szakács magyar címerét, úgyhogy odamentem a látványkonyha részhez és ráköszöntem. Kedves fickó volt, de nagy volt a pörgés, úgyhogy tényleg csak köszöntünk. Aztán kihallottuk a konyhából a további magyar hangokat, úgy gondolom, hogy az este ott dolgozó séfek mind magyarok voltak.
Másnapra tényleg megérkezett a Barra és mák, hogy mi innen észak felé mentünk, mert tőlünk délebbre már nagyon tombolt.
Felmentünk a kedvenc sligoi strandunk mellé, Easkeybe, ott a kocsiból is nézheti az ember a háborgó tengert.
De ismét szerencsések voltunk: sütött a nap, csak a szél fúj, de az sem olyan durván (még).
Sétáltunk ott is, néztük a hatalmas hullámokat és épp örültem, hogy fókákat is láthatunk, mikor az egyik “fóka” felpattant egy deszkára.. jahogy kérem kb 15-20 ember szörfözött.
Innen a Benbulbin felé autóztunk, szintén kedvenc sligoi látványosságunk.
Itt már csak ki-ki szálltunk fotózni, mert esős, ködös, felhős, szeles volt az idő.
Aztán szépen végigautóztunk a Glencar tó völgyében, fantasztikus látvány volt, havas hegyek, olyan sziklákkal, amitől kicsit újra Szász-Svájcban éreztük magunkat.
Majd sutyiban átmentünk külföldre, vízum és covid teszt nélkül jöttünk-mentünk (enyhe szarkazmus).
Aztán odaértünk a cavani házhoz.. jaj. Amikor beléptünk, qrva hideg volt, de írta a csaj, hogy az ő részéből van irányítva a fűtés, abban bíztunk, hogy bekapcsolja majd.
Ráírtunk, hogy itt vagyunk, meg minden. Elmentünk vacsizni és mire visszaértünk ment is a fűtés.. de ez a ház is a tipikus ír ház: szigetelés nuku, az ablakoknál süvített a szél be, az isten fa..a fűtés sem lett volna elég. Ekkor már tombolt a vihar felettünk.
Életünkben nem fáztunk ennyit, mint ott. A kocsiban volt két extra pléd, azokba bebugyoláltuk magunkat és próbáltuk átvészelni az éjszakát (és igen, mi ezért még fizettünk is. Lúúúzerek. ) Amint kivilágosodott, kocsiba pattantunk és igyekeztünk elhúzni onnan, jó gyorsan. Elvileg reggeli is volt az árban, de egy zacskó kenyeret hagyott ott a tulaj meg pár tojást. Semelyikőnk nem akart azzal foglalkozni. Csak jussunk ki a fő utakra (ekkor már 12 órája ömlött az eső, rémképem volt, hogy ott ragadunk, mert kiáradt a folyó/tó..)
Innen az ikeába mentünk, konyhaasztalt nézni, mert idén még többen üljük körbe a karácsonyi asztalt, jó lenne egy kihúzhatós asztalt venni.. de csak nézegettük, mert €600 a 10 fős.
Ott megebédeltünk, apróságokat még összevásároltunk és haza is jöttünk.
