Nem teszek ide Halloweenes fotókat, ugyanis nincsenek.
Tavaly elmaradt a trick or treatezés, ami ugyan fura volt, de utólag belegondolva annyira nem hiányzott. Az idő valami borzasztó volt, orkán-szerű szél volt, vízszintesen ömlő esővel megspékelve. Ha az ajtót kinyitottuk, erővel kellett becsukni. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy kitesszük a csokis-cukorkás pókunkat a ház elé, nyomtattam egy posztert, hogy no tricks only treats.. vegyél egyet, hogy másnak is maradjon, és ennyi. Lehet, hogy szemét dolog, hogy nem hagytam a kisgyerekeket ijesztgetni, de undi idő is volt, meg ment a Sztárbansztár is, szóval önkiszolgálós volt az idei Halloweenünk.
Marci dolgozott, Jancsi elment a pubba a barátaival közösségi életet élni, Benivel meg őriztük Larsiekát, mert ugye a petárdázás itt ilyenkor “szokás” és pár éve ilyenkor szökött világgá. De mivel olyan heves volt a szél, konkrétan nem hallotta a petárdákat.
Közben pár nappal későbbre át kellett foglalnunk a pozsonyi kiflit utat, mert a munkahelyemen vmi esemény lesz. És teljesen ledöbbentünk, hogy bár már nincs az ingyenes átfoglalás a ryanairnél, mégsem kértek egy fityinget sem. A szállodai foglalást is simán áttettük, mondjuk ez a bookingon sosem okoz problémát.
Kariék pedig Poznanba mennek Riga helyett, a letteknél este 8 után kijárási tilalom van november közepéig.
Elkezdtük a karácsonyi ajándékok beszerzését, szinte minden online vásárlás lesz idén is, lényegesen egyszerűbb. Listát írt mindenki, Jancsit kivéve, mert ő még vacillál: hogy egy öltönyt kérjen-e vagy inkább Legot. Komoly dilemma. 😅
A hétvégi vacak idő után nagyon szép őszi időnk lett, Alan tegnap is meg ma is elment bringázni, meg ma délután korán végeztem, kimentünk a parkba sétálni. Meg lecsekkoltuk Marcit is, hogy milyen halakat fog (semmilyet).
1 megjegyzés:
Nagyon szépek a parkos képek, tegnap már megcsodáltam őket. ♥♥
Itt is szutyok egy idő van, bár halogénkor még csodálatos volt. :) Anno az én időmben ez még nem volt szokás, sőt a gyerekeim idejében sem, az unokáimat meg nem érdekli. Úgyhogy mi max.tököt faragunk, de idén az is elmaradt érdeklődés hiányában. :) A csokit megeszem itthon :D:D:D:D és nem csalok. :):)
Megjegyzés küldése