Amióta hazajöttünk Kanadából sokat nem pihentünk. Majdnem minden hétvégén volt valami.
Elsején volt az én szülinapom, Alan olyan oroszkrém tortát csinált nekem, hogy ihaj :) ha csak rágondolok, összefut a nyál a számban, a Beni szerint ez volt élete legfinomabb tortája :)
Aztán Mai 21. szülinapi partijára voltunk hivatalosak, azon a hétvégén Beni két dublini barátja is itt volt, itt aludtak nálunk.
A következő hétvégén kocsink nem volt, Marci elment Kerrybe túrázni, így a kutyákat csak egy kisebb körre vittük el sétálni és labdáztunk velük.
De Freddy olyan hiperaktív, hogy a nagy labdakergetésben konkrétan lehorzsolta a tappancs bőrét, 3 lábán, de a bal mellső az sajnos vérzett. Persze észre sem vette, csak mi itthon, hogy véres a kő, ahol járkált.
Lefertőtlenítettem, bekötöztem és vártunk.. szépen be is hegesedett neki, két napig nagyon maga alatt volt a kötés miatt, de a harmadik napon már kezdett varasodni, akkor végleg levettük (addig csak cserélgettem neki) és még egy hétig csak a fűben, a kertben lehetett. Tegnap volt először azóta a parkban, hiányolta már, és persze tele van energiával, nagyon figyelmetlen most. De jól van, már kutyabaja :)
A mostani hétvégén meg Fintan-nek (Mai nagypapája) a szülinapjára voltunk hivatalosak, 83 lett, micsoda kor és micsoda karakter!
Alantől kapott egy whiskey-lámpát, én egy csokis tortát vittem neki és vettünk neki egy díszdobozos Dingle whiskeyt.
Odáig volt, a lámpát azon nyomban be is üzemelte, és büszkén mutogatta minden újonnan érkezettnek.
Mához egy hétre meg utazunk is haza Budapestre, ott sem fogunk pihenni, haha.
Beni meg végre megvette a repjegyet Máltára.
Én persze izgulok, hogy lesz-e szobája, (mert még nincs semmi, de ott kell lennie, hogy meg tudja nézni és csakis élőben fizet, nincs előreutalgatás) emiatt egy héttel előbb megy ki, mint a tanév kezdete.






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése