Filmőrültek vagyunk. Rengeteg filmet láttunk már, és folyamatosan nézzük őket, amint van időnk rá. Rengeteg jó film van és rengeteg jó színész. Szeretem azokat a filmeket, amik elgondolkodtatnak, amik felvetnek egy problémát, vagy amik körüljárnak egy témát alaposan, vagy esetleg a szokásostól valamelyest eltérő szempontból.
Tegnap a Julie és Julia című filmet láttuk, az egyik nagy kedvencünkkel, Meryl Streep-el az egyik főszerepben.
Kell nekem valamiféle ellazulás ahhoz, hogy élvezni tudjak egy filmet. Felhőtlenül. Azért, mert ha nem figyelek oda, egy idő után nagyon zavarni kezdenek a dramaturgiai hibák. Egyszerűen idegesítenek. A következő, ami bosszant, ha az üzenete a filmnek vagy félrecsúszik, vagy eleve rossz. Rosszat írtam....úgy értem az én értékrendem szerint nézve, ami persze lehet, hogy sokak számára oldalraesett, de mint a klasszikus Bacsó filmben (ha már film) a citrom, legalább az enyém... A lényeg, hogy túl kell lépnem ezeken a dolgokon ahhoz, hogy kellően élvezni tudjam például a színészi teljesítményt, vagy a fordulatos cselekményt, vagy az adott karakter megformázását.
Nem vagyok filmkritikus. Sok filmkritikát olvasok, és ritka az olyan, ami nem húz fel...általában sajnos simán tipikus, hogy ha nagyon lehúznak egy filmet, akkor rögtön szimpatikus lesz, és meg akarom nézni. Dac? Lehet. Akkor az is dac lesz, hogyha nagyon sokan és nagyon agresszíven dicsérnek egy filmet a környezetemben, akkor ódzkodok attól, hogy megnézzem. Tudatosság nélkül persze, és van amikor erőszakkal legyőzöm ezeket a hülye dolgaimat, de mondom, tipikus.
A Julie és Julia kellemes film volt. Nem kifejezetten férfiaknak való, de most erre mit mondjak? Hogy a Mamma Miát is szeretem? Én a magam részéről ha már predesztinálnék ez alapján, inkább látens melegezném le azokat a pasikat, akik kizárólag háborús-, horror-, és vérben, valamint hullákban fürdő filmeket néznek...Naszóval. Kellemes film volt, Meryl Streep-ről ugyan mit lehetne mondani, egyszerűen tökéletes volt, a másik hölgyfőszereplő, Amy Adams is tetszett. A történet felütése mondjuk kicsit sablonos, ezzel az író-imidzzsel, ezt imádják a szerzők, de mindegy.
Amiért írok erről a filmről, az a blog, mint téma apropója. Plasztikusan mutatja be a film, hogyan válhat valaki függővé valamitől, ami róla szól. Hogyan fordulhat be teljesen egy általa elképzelt világba, hogyan hajszolhatja túl magát egy általa felállított cél elérése közben. Persze menet közben felszínre kerülnek az emberi érzések, a jellemhibák, az érzelmek, blablabla...az most mindegy is. A lényeg, hogy az Asimovi világ itt van megint a levegőben, a maga ember-gép kérdéseivel...és látom benne Fellinit, Zeffirellit, de ha akarom, még Schwarzeneggert és a terminátort is.
Miért foglalkoztat engem ennyire ez a dolog? Hát mert itt vagyunk a közepén. Blogolunk, fészbúkozunk, iwiwezünk, mi több...a telefonom a böngészőt is csak akkor engedi megnyitnom, ha előbb bejelentkezek a google-fiókomba. Röhej. És ne beszéljünk a vodafone360 ról és az egyéb elmebeteg adarvámpír ötletektől. Hát nem tiszta Orwelli vízió az egész....?? Már megint?
Szóval jöhet a nagy és örök érvényű igazság...mértékkel, ésszel...okosan. Különben beszippant minket a világ.
Tegnap a Julie és Julia című filmet láttuk, az egyik nagy kedvencünkkel, Meryl Streep-el az egyik főszerepben.
Kell nekem valamiféle ellazulás ahhoz, hogy élvezni tudjak egy filmet. Felhőtlenül. Azért, mert ha nem figyelek oda, egy idő után nagyon zavarni kezdenek a dramaturgiai hibák. Egyszerűen idegesítenek. A következő, ami bosszant, ha az üzenete a filmnek vagy félrecsúszik, vagy eleve rossz. Rosszat írtam....úgy értem az én értékrendem szerint nézve, ami persze lehet, hogy sokak számára oldalraesett, de mint a klasszikus Bacsó filmben (ha már film) a citrom, legalább az enyém... A lényeg, hogy túl kell lépnem ezeken a dolgokon ahhoz, hogy kellően élvezni tudjam például a színészi teljesítményt, vagy a fordulatos cselekményt, vagy az adott karakter megformázását.
Nem vagyok filmkritikus. Sok filmkritikát olvasok, és ritka az olyan, ami nem húz fel...általában sajnos simán tipikus, hogy ha nagyon lehúznak egy filmet, akkor rögtön szimpatikus lesz, és meg akarom nézni. Dac? Lehet. Akkor az is dac lesz, hogyha nagyon sokan és nagyon agresszíven dicsérnek egy filmet a környezetemben, akkor ódzkodok attól, hogy megnézzem. Tudatosság nélkül persze, és van amikor erőszakkal legyőzöm ezeket a hülye dolgaimat, de mondom, tipikus.
A Julie és Julia kellemes film volt. Nem kifejezetten férfiaknak való, de most erre mit mondjak? Hogy a Mamma Miát is szeretem? Én a magam részéről ha már predesztinálnék ez alapján, inkább látens melegezném le azokat a pasikat, akik kizárólag háborús-, horror-, és vérben, valamint hullákban fürdő filmeket néznek...Naszóval. Kellemes film volt, Meryl Streep-ről ugyan mit lehetne mondani, egyszerűen tökéletes volt, a másik hölgyfőszereplő, Amy Adams is tetszett. A történet felütése mondjuk kicsit sablonos, ezzel az író-imidzzsel, ezt imádják a szerzők, de mindegy.
Amiért írok erről a filmről, az a blog, mint téma apropója. Plasztikusan mutatja be a film, hogyan válhat valaki függővé valamitől, ami róla szól. Hogyan fordulhat be teljesen egy általa elképzelt világba, hogyan hajszolhatja túl magát egy általa felállított cél elérése közben. Persze menet közben felszínre kerülnek az emberi érzések, a jellemhibák, az érzelmek, blablabla...az most mindegy is. A lényeg, hogy az Asimovi világ itt van megint a levegőben, a maga ember-gép kérdéseivel...és látom benne Fellinit, Zeffirellit, de ha akarom, még Schwarzeneggert és a terminátort is.
Miért foglalkoztat engem ennyire ez a dolog? Hát mert itt vagyunk a közepén. Blogolunk, fészbúkozunk, iwiwezünk, mi több...a telefonom a böngészőt is csak akkor engedi megnyitnom, ha előbb bejelentkezek a google-fiókomba. Röhej. És ne beszéljünk a vodafone360 ról és az egyéb elmebeteg adarvámpír ötletektől. Hát nem tiszta Orwelli vízió az egész....?? Már megint?
Szóval jöhet a nagy és örök érvényű igazság...mértékkel, ésszel...okosan. Különben beszippant minket a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése