Itthon és Otthon

Visszaértünk a nem kicsit kalandos hazaútról. Természetesen többféleképpen is lehetne mesélni erről a nyaralásról. Például így:

Fantasztikus volt újra látni Bruncit, a házunkat, a hatalmas nagy szobákat, a nagy tereket. Újra a régi ágyunkon aludni, medizni a gyerekekkel a kertben, élvezni a 40 fokos tűző napot. A Balaton partján heverni naphosszat, úszni a nagy tóban, hülyéskedni a srácokkal, lángost enni a földön ülve, hazafelé befagyizni a kocsiban.
Találkozni a családdal, a haverokkal, jót dumálni mindenkivel. A srácok sokat bringáztak, játszottak a haverokkal, barinőkkel. Mi meglátogattuk a keresztfiamékat, voltunk több régi barátnál is, rokonoknál. Elvittük a gyerekeket az Afrika Múzeumba, volt légvárugrabugra, meg vaddisznók, meg baglyok, majmok, őzikék…
Elvittük Őket moziba, vásároltunk egy gitárt is, nagyokat kirándultunk.
Ettünk rengeteg túrórudit, krémtúrót, vaníliás karikát, pilótakexet, Verbéna főzött nekem tökfőzeléket. Hazafelé simán ment minden, az utunk nagyon jó volt, Franciaországban egy isteni finomat ebédeltünk egy gyorsétteremben, a hajóutak simán, gond nélkül mentek, a tenger csendes volt, a hajóút érdekes, kimentünk a fedélzetre is többször, nagyon szép volt.

Vagy így:

Hazaérve szembesültünk azzal, hogy Brunci ki sem látszik a bolhákból, már véresre harapdálta a mellkasát, és csomókban hullott ki a szőre a vakarászástól. Dupla adag frontline, bolhapor mindenhova, betadine-os kezelés a sebekre….aztán mesélte a kedves anyós, hogy hát majdnem meghalt szegény kutya, mert oldalascsontot adott neki, ami valahol keresztbe állt benne, nem evett, nem volt széklete, beöntést kellett neki adni, stb stb.
A házunk fosra lelakva, a nád, amit felraktam, leszakadva, (a szél letépte állítólag, de hova tűnt azt senki nem mondta meg), a hátsókertet, ahova füvet ültettünk, embermagas gaz veri fel, és mindenütt kutyaürülék és másfél méteres csalánbokrok. Anyósom egy pillanatra nem hagyott minket magunkra a házban, így gyakorlatilag magánéletünk a kocsiban volt csak, de ott se sokáig, mert tönkrement, és mivel az automata váltó halt meg, ezért esély nem volt a javításra sem anyagilag, se időileg…rohangálhattunk hogy másik kocsit hajtsunk fel valahonnan, amivel ki tudunk jönni. Az idő szinte elviselhetetlen volt, 40 fok árnyékban végig, ellenben mikor pakoltunk befelé, akkor ömlött az eső és villámok csapkodtak.
Kaptunk egy jó nagy adag érdektelenséget a közvetlen közeli ismerőseinktől, pl. a sarki kutas srác többet érdeklődött, mint az anyósom. Három alkalommal küzdhettünk a magyar rendőrökkel, akik próbáltak valahogy belénk kötni, és nem igazán tudtam leparkolni Pécs belvárosában úgy, hogy ne támadtak volna be vagy kéregető cigányok, vagy kéregető öreg bácsik.

A valós élményanyag persze kavarodva jön elő, de gondolom ahogy múlik majd az idő, a rossz emlékek úgy hullanak ki, és maradnak meg a kellemesebbek. Nagyon sok gondolat kavarog bennem, és biztos, hogy sok post lesz még ezzel az egész hazaúttal kapcsolatban. Érdekes volt, elgondolkodtató, kalandos, fülledt, mozgalmas, fárasztó….és tanulságos is.