A nyaralásunk alatt persze nem csak csúnya negatív dolgok történtek, hanem jó dolgok is. Az egyik ilyen példának okáért, amit semmi pénzért nem mulasztanék el „megénekelni”, az a fórumtali. A mi kis nem túl népes, ám annál tisztább, őszintébb, és nyitottabb csapatunk, sokezer kilométeres távlatból is összetart, és talán mondhatom, hogy baráti viszonyban csevegünk magunkról és az életről, nap mint nap az internet nyújtotta lehetőséget kihasználva. Ahogy egyik társam rávilágított, a barátságban pont az a jó, hogy nincs benne érdek, és mi magunk választjuk meg, kikkel barátkozunk. Ugyi a rokonyokkal nem ez a helyzet. Szóval rendeztünk egy nagyon jó kis fórumtalit, ahol az örömzenéléstől kezdve az önfeledt beszélgetéseken át a vad eszem-iszomig volt minden, mi szem-szájnak, továbbá fülnek ingere. Nagyon jó volt a barátaimmal találkozni, és „IRL” társalogni kicsit. Ezért például biztosan megérte hazamenni….
Mártikának ezer köszönet a házigazdáskodásért és a vendéglátásért! A Többieknek úgyszintén köszönet, hogy jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát!
Mártikának ezer köszönet a házigazdáskodásért és a vendéglátásért! A Többieknek úgyszintén köszönet, hogy jelenlétükkel emelték az esemény színvonalát!
5 megjegyzés:
Bármikor szeretettel látunk Benneteket! Jó kis csapat vagyunk -jóban, rosszban!:-))
Én is így látom...ja, és Mi is bármikor szeretettel látunk ám Titeket :D:D
Oszt akkor, most akkor vidijót nem is kapunk az örömzenélésről? Pedig milyen jó kis banda gyűlt össze, nagyon belelkesedtem ;)
Köszi Ann, vidijót asszem nem rakok fel, vagy előbb kérem jóváhagyását a hazai "celeb" fiatalembertől, aki szintén szerepel benne, lévén ez egy nyilvános blog....
Hogy tennéd fel a videót? Jutyuúúúbra?
Megjegyzés küldése