Kellenek a virágok

Ma éjjel megint álmodtam. Nagyon furcsa volt. Keveset is aludtunk, fáradtak is voltunk, szóval ilyenkor az ember tud azért sok hülyeséget összeálmodni. Tulajdonképpen a történet nem is annyira érdekes, valahol vidéken éltem a szüleimmel, de mintha Verbéna is ott lett volna…pusztulat házunk volt, nagy síkság, mezők mindenfelé…nap….a kertben virágok. És valahonnan épp jöttem haza, és szembesültem azzal, hogy apám átrendezte az egész ingatlant….a ház is eltűnt, a kert is. Egy másik ház volt, és a puszta körben. Elementáris erővel döbbentem rá, hogy Úristen, hova tűntek a virágok, hol a kert? Apám mutatta, hogy kitépkedett mindent a földből, mert úgysincs semmi értelme, és amott egy halomban voltak a kiszaggatott virágok. Szinte fizikailag fájt, hogy nem voltak a földben. Annyira ki voltam akadva, hogy csak az dübögött a fejemben, hogy el kell mennem innen. Azonnal. Mert hiányoznak a virágok és nem tudok létezni nélkülük.

Az álom értelmezése mindig az álmodó dolga, hiszen az ő életét csak saját maga ismerheti, nyilván. Én úgy értelmezem, hogy a virágok képviselik az életben mindazt, ami kicsit haszontalan, kicsit felesleges, úgy értem, funkciója nincs, nem termel hasznot, „csak” egyszerűen szép….hogy elképesztően tud hiányozni, ha azt a kis pluszt, azt a pár tő vagy szál virágot elveszik, ami addig ott volt. Hogy az a plusz, az kis „szippantásnyi jó”, attól lesz az élet olyanná, amit lehet szeretni. Lehet, hogy hülyén hangzik, de úgy gondolom, hogy tudomásul kell venni, hogy igenis szükség van azokra a dolgokra is, amikre nincs szükség….