Magyarország, 2018-Nyár

Rövidebbre sikerült, mint ahogyan terveztük az otthonlétet. Nem tudtunk sok barátunkkal találkozni, egyszerűen nem fért bele az időbe..

Míg Romániában meleg volt, de szinte mindennap esett, -a bolgár tengernél konkrétan minden délután villámlott, leesett basz*tt sok eső - addig Magyarországon nem láttunk esőt.. (aztán utána is csak egy átmenő záport fogtunk ki Szászországban)..szokásosan. Mi mindig a legnagyobb melegben vagyunk otthon, van benne jó is, rossz is..én pl élvezem, augusztusi gyerek vagyok, de Alan decemberi, nincs oda a döglesztő, 40 fokokért.. ő ellenne 20-25 fokkal, örökké. (Kanárira kéne költözni akkor, jól gondolom?)

Idén is R-ék nálunk sátoroztak, igaz, sajnos csak 4 napot. 

Végre mi is kipróbáltuk a mohácsi strandot uszoda élményfürdőjét, a fiúknak nagyon tetszett minden, mi is jól éreztük magunkat. Délután a Belvárosban találkoztunk J-tal, jót dumáltunk, kávéztunk, és egy jót fagyiztam. A Hirtelen Halált én akkor nem próbáltam ki, mondván nem szeretem a sört, de már bánom, mert Szászországban olyan jót söröztem (Marcival és Jancsival..jujj.. ott legális), hogy simán lehet, hogy ízlett volna a meggysör is. Na, majd jövőre. ;)

Voltunk idén is a Mecsextrémben, egy másik napon bementünk Pécsre csavarogni, fagyizni-sütizni, de csalódás volt, nem érte meg a bevitt kalória, ahogy Alan szokta mondani..a fagyi pocsék volt, kipróbáltuk másutt is, az is sz*r volt..

A Mecsextrém mindig jó móka, és a dögmelegben igazi felüdülés, fent az erdőben nincs annyira nagy hőség.

A Balatont nem lehet kihagyni, olyan nincs, hogy Mo-on járunk ne menjünk le a Balcsira..az összes gyerekkori szép emlékem odaköt, igyekszem ezt a mi gyerekeinknek is átadni.

Bár hétköznap voltunk, tömve volt a part.. -azt már évek óta sejtettem, hogy a tök jó kis kemping, ami a parton volt, majd bezárt és nem működött (pedig tuti sokan mentek volna oda is) sokáig, idénre letarolták a helyét és luxus apartmanokat kezdenek el oda is építeni..pff..-

Alan bevitte a fiúkat vizibiciklizni, jól elvoltak. Sajnos csak egyszer fért bele, de majd legközelebb...

a legfontosabbak egy helyen :)

Rövid otthon tartózkodásunk után elmentünk Kőbányára, Alan nagybátyjáékhoz. Ők pontosan ugyanabban a házban laknak, ahol Alan felnőtt, az meg neki egy back-to-the-childhood-érzés. Sajnos a panel még mindig nem a legszuperebb a 40 fokban, és estére sem hűl ki, így idén is a tetőn hűsöltünk, néztük a várost meg a leszálló gépeket.

Másnap elmentünk a barátunkhoz, ő volt Alan esküvői tanúja, itt járt áprilisban, meg majd most jön egy hónap múlva, egy hosszú hétvégére. Jól éreztük magunkat nála, (is) csak kevés volt az idő.. Másnap reggel Zs-tól indultunk hazafelé, de most új utakon, tele izgalommal.

Utolsó magyar naplementénk az idei nyáron, PLőrincen.

Szóval tök jó volt majdnem minden, összességében jól éreztük magunkat, a barátaink hiányoznak nagyon, ami meg nem volt jó, az meg nem ér annyit sem, hogy szót ejtsek róla. 

Itt van az ősz..

Múlt szerdán délután rosszul mozdultam és beállta a derekam, csütörtök reggel alig bírtam kikelni az ágyból, így maradtam itton és délelőtt irány az orvos. Pihentetés, fájdalomcsillapító és türelem.

Hétfőt beszéltük meg, hogy újra megnéz, és bár javultam valamennyit, azt tanácsolta, hogy maradjak 2 hetet itthon. Hát maradok. Javul, javul, persze nem úgy, ahogy én szeretném, de már pl tudok rendesen ülni és állni/kiegyenesedni. Így most lesz időm sok-sok fotós emléket betenni ide a nyaralásról.

Kellenek is az emlékek: a melegről és a napsütésről. Szutyok idők vannak, esik, fúj, hideg van, fűtünk is. (tavaly elég volt októberben elkezdeni a fűtést) Tegnap a Hurricane Helene maradványa érte el Írországot, de már úton van Storm Ali , szerdán ér ide és Storm Bronagh, ami csütörtökre várható..esővel, széllel. Hurrá.

Persze nem negatívkodok, vasárnap sütött a nap, kint üldögéltünk a kertben és irányítottam a fiúkat, hogy miket tegyenek el a nagy viharok elől..meg most is süt..két eső felhő között. 

Alan írta a blogján, hogy a súlyzós edzéseket feladja, és marad a kardiózás.. így újra átalakítjuk a házat. Tomi ex-szobájából (eddig az volt az edzőterem) man-cave-et csinálunk (én még csak angolul hallottam-használtam ezt a kifejezést, egy pasi-szoba, ahol pasis dolgokat csinálnak..) Persze nem lesz benne -még :P - billiárd asztal, csak a darts meg az összes szerszáma meg a szerelős asztala, meg a gitárja-erősítője és persze a hivatalosan elköltözött gyerekeink "kell-ez-még-majd-majd-elviszem-valamikor" millió doboza, cucca. De kezdetnek nem rossz. 

A kardió gépek meg átjönnek a nappalival szomszédos, -dupla ajtó van köztük- "második nappaliba" (sitting room).

Pakolás, glettelés-festés, ha már.. szóval variálunk megint. 

Jancsi múlt pénteken elment a Higher Option nevű rendezvényre, ahol a továbbtanulással kapcsolatos tájékoztatók voltak, meg szinte az összes egyetemnek volt kint standja, ahol infókat lehet begyűjteni.

Persze a nagyobbaktól már tud egy csomó mindent, az ösztöndíj rendszerről meg a felvételi-érettségi pontokról, de most még jobban átlátja, hogy mi van és mit akar igazán.

Így -ahogyan mi már pedzegettük neki- feladja az ír nyelvből való érettségit, pontokba nem nyomna sokat a latban, helyette extra matekra mehet, és készülhet a magyar érettségire, iskola időben.

Vacillált már régebben is, hogy megpróbálkozna az orvosival, ehhez extra vizsgát kell letennie februárban. Bíztattuk, hogy próbálja meg, max nem sikerük, akkor sincs semmi veszve, de nem lesz meg benne a hiányérzet, hogy megpróbálhatta volna.. (itt is baromi nehéz bekerülni az orvosira, de Kari évfolyamának a 30%-a úgy csinálja végig a 4 éves science képzést, hogy ők nem kerültek be az orvosira elsőre, de mindenképp orvosok szeretnének lenni és a 4 év után, miután megvan az alapképzésükről a diplomájuk, jelentkeznek egy másik orvos képzésre. Kari legjobb barátnője pl ezt csinálja, molekuláris gyógyászatból lesz meg a diplomája jövőre és utána tervezi az orvosikart, megint. Így ez a verzió mindenképp Jancsinak is meglesz, de meg akarja próbálni, hátha elsőre sikerül neki.)

10 év - Verus

Részlet a 10 évvel ezelőtti bejegyzésemből: 

12.-e péntek, kiérkezésünk 5. napján birtokba vettük a Házat, egy új telepen, zsákutca utolsó házacskája, mellettünk préri, előttünk ződ rét, és teljes nyugalommal lehet a gyerekeket kiengedni. Innen, a gép mellől látom, ahogy egyérintőznek, és a kisfiúk épp nyúlcsapdát csinálnak. :DÉs ugyanezen a napon megkezdődött a mekis pályafutásom...

10 éve kezdődött az igazi ír életünk: lett lakás, munka, mindez egy napon. 

Durván rohan az idő, ha becsukom a szememet, simán magam előtt van az, amikor először vettem fel a mekis egyenruhát vagy azt, amikor beléptünk az első, itteni lakásunkba..

Vannak, voltak nehéz pillanatok-napok, de simán belevágnék megint. Ugyan 10 évvel öregebb is lettem, de tényleg, cseppnyi hezitálás nélkül újra neki ugranék.

Megváltoztunk, hogyne, de ki nem? Mi pl lenyugodtunk, képesek vagyunk arról beszélni, tervezgetni, hogy mi lesz majd 5-10-15-20 év múlva velünk, mert a mi jövőnk is jobban látható, mint bármikor is fiatalabb korunkban. 

10 év alatt ami nem változott meg, az az egymásba vetett hitünk, az egymás iránt érzett szerelmünk, szeretetünk, az egység, ami összefogja a családunkat és ez fog minket tovább vinni a következő 10 éveken át, akármi is legyen a sorsunk.

Történések

Az elmúlt két hetünk igen mozgalmas volt:

Alan crosstrénere szétesett, billegett, hogy vegyen-e vagy sem.. Megdumáltuk, hogy így nyaralás után, az iskolakezdés közepén, 16 héttel Karácsony előtt 😜 nem igazán fér bele új gép vásárlása, így keresett egyet az adverts-en, használtan. Longfordig mentünk fel, de megérte, egy alig használt €700-os Reebok-ot vett, alku után €125-ért. 

Másnap felrongyoltunk az Ikeába, Beninek be volt ígérve egy új ágy, meg a szobája kifestése, az ágyat vettük meg..hát jártunk már nem egyszer hétvégén ikeában, de ekkora tömeget eddig sosem láttam.. Jó lesz, ha lesz másik.

Alan festett, pakolt..ami nem volt egyszerű, mert Beni gyűjt mindent és nem szeret pakolni..majd miután kifestett, a hét közepére végzett, összetettük az ágyat: hát basszus..elvileg egy egyórás meló lett volna egy embernek: több, mint 3 órát szívtunk, ketten. Raktunk már össze jó pár cuccot az ikeából, de ez valami rémálom volt.

Mindegy, kész, a gyerek boldog, a szobája "Miami Mint" színű lett, a hétvégén pedig közösen kiválogattuk a sok szirsz@rt, h mi kell-mi nem ..

Beni gyűri a gimit, jelentkezett a musicalbe (József és a színes szélesvásznú álomkabát) , először csak  háttértáncos volt, de elment meghallgatásra és megkapta Benjamin, a legkisebb testvér szerepét. Nagyon boldog, mi meg azért, hogy ő az, most ezerrel próbálnak, bemutató október közepén lesz.

A mostani hétvégén pedig itthon volt mindenki, így rendhagyó módon most köszöntöttek fel, a szülinapom betegség miatt elmaradt, azóta meg mindenki dolgozott/elfoglalt volt. Kaptam egy csudafinom Raffaello tortát (Alan sütötte), csokikat, és ajándékkártyát, amit levásárolhatok..

Lars meg ma lett 4 éves, ő egy muffin papírba gyömöszölt sonkatortácskát kapott, és teniszlabdákat. 🎂😍

Kari ma elkezdte a 3. évet, és elkezd spanyolul is tanulni. Idén először lesz Karácsonykor is vizsgájuk, így a Trinity szakított azzal a 400 (!) éves hagyománnyal, miszerint csak április-májusban vizsgáztatnak.

Tomi egy éve van ennél a cégnél, nagyon sokat dolgozik, de megéri: ui elkezdheti a master képzését és a cég állja a költségeket. Part-timeban fogja csinálni, így dolgozik a egyetem mellett továbbra is. Biztos nem lesz könnyű, de ügyes gyerek, nem lesz gond. 👍

Hanna jól van, sokat dolgozik (sok szabadsága maradt az évvégére). Jelenleg nincs nagy változás az életükben, D lassan befejezi a PHD disszertációját. Az egyetemen még addig marad, míg a folyamat le nem zajlik, (évvégéig biztosan), így egy darabig tuti Münchenben élnek még.

Tordai sóbánya

Az utolsó (mármint a tervezett utolsó) erdélyi napunkon a tordai sóbányába mentünk. Kerülő volt, de  mindenképp-látni-kell hely volt a nemlétező bakancslistámon, még itthon mutattam a családnak, hogy el kéne ide is mennünk: senki sem ellenkezett. Nem véletlenül: futurisztikus hely, fantasztikusan kiépített látogatóközponttal. 

Mivel tériszonyos vagyok, mondtam, hogy olyan isten nincs, hogy én a 120 méter magasan kiépített fapallókon menjek végig, majd 13 emeletet le-meg fel, inkább állok sorba sokat, de lifttel megyek. De itt már Alan mondta, hogy nem érzi 100%-osan magát, így mindannyian lifttel mentünk le, én beálltam a sarokba és onnan leskelődtem kifelé/felfelé.

Lent a bányában végigjártunk mindent, én összeszedtem magamat és felültem az óriáskerékre a fiúkkal, tudtam, hogy ha most nem, akkor sosem. Marci volt a támaszom, fogta a kezemet, amíg odafent kilengett-rezgett-megállt órákra percekre a kerék.

A csónakázó tóhoz nem mentünk le, Alan már nagyon sz*rul volt, mire felértünk, majdhogynem el is ájult..

Tomitól és Catherinetől elköszöntünk, nekik másnap hajnalban jött a gépük vissza, mi meg elindultunk a 10 naposra tervezett, de csak egyhetes magyarországi nyaralásunk felé.. 

A törcsvári szállásunkról a kilátás

Medve az erdélyi havasokban (AKA Bernard az örökkön velünk utazó maci)

Balra a gyalogos lejárat, jobbra a lift..

sorbanállunk a lifthez

Szemben a lépcsősor lefelé, és az odavezető párkány jobb oldalon

20 méteres óriáskerék

Panorámalift

Kilátás a kerékből

csónakázótó

Alulnézetből

10 év

Ez a nap is eljött, amikor ideírhatom, hogy ma…pont ma 10 éve indultunk el erre a szigetre. 10 év! Azért az már szép kerek szám. Megint leírhatom, mint minden évben, hogy nem így képzeltük…eredetileg nem ez volt a cél, de ember tervez. Amikor belevágtunk, tisztában voltunk azzal, hogy nem pontosan úgy fog minden történni, ahogy azt mi elképzeljük, hiszen sosem ez a helyzet. Most is leírhatom, hogy jó döntés volt. Hogy továbbra is jól érezzük magunkat itt, igaz, ebben azért vastagon benne vagyunk mi magunk is. Mert nem vagyunk egyformák. Nyilván nem mindenkinek ugyanolyan a prioritási sorrendje, tehát az, hogy nekünk “bejött”, az még nem jelenti azt, hogy mindenkinek jó.

Mi ezt sem úgy csináltuk, ahogy mindenki más szokta, hiszen egyszerre, hat gyerekkel, mindent feltéve egy üres lapra vágtunk neki, és nem volt semmi, ami várt minket itt…sem munka, se kivett lakás. Szó szerint a nulláról kellett felépíteni mindent. Helyesbítek: nem a nulláról, hiszen otthon mindenünket pénzzé tettük, hogy megléphessük ezt a lépést. Az már egy másik lapra tartozik, hogy ez a minden is baromi kevés volt. De a lényeg, hogy talpra tudtunk állni, és azóta is minden évfordulón engem büszkeség tölt el a feleségemmel és a gyerekeimmel kapcsolatban. Senki nem nyavalygott, nem szenvedett, nem vergődött. Mindenki tette a dolgát, ahogy a stratégiánk mentén mentünk előre. És most, 10 év után elégedetten nézhetjük, hogy a gyerekeinkből már három sínen van, és nem kell aggódni miattuk. Bizonyosan könnyebb életük lesz, mint nekünk volt fiatalon. 

Márpedig a cél ez volt.

Ja, ismétlem magam, tudom, minden évben erről szól ez a poszt…de hát ha egyszer ez van. Ez motivált minket a mozdulásra, az otthoni reménytelen kilátástalanság…az a rémkép, ha otthon nem vagy valakinek a valakije, akkor két út áll előtted: megdöglesz annyit dolgozol, hogy meg tudj élni, és mellette nem jut idő  senkire és semmire…vagy simliskedsz, és ügyeskedéssel haladsz előre. Egyik sem jó.

Írország nem rossz hely. Vannak hibái, igen. Mondjuk a klíma olyan, amilyen, én azért a negyven fokokra nem vagyok irigy, ami otthon van szinte májustól szeptemberig, az nekem már kicsit túl meleg lenne, továbbá érdekes, hogy itt is van változás: kezdenek igazi nyarak és igazi telek lenni….de tény, hogy sokszor esik. Az is tény, hogy itt mi sosem leszünk otthon, de a gyerekeink, akik itt szocializálódtak, itt jártak iskolába, itt találtak partner maguk mellé – ők már igen. Ez generál egy speciális helyzetet, amit sokszor nem könnyű megélni, de még mindig messze jobb, mint ami várhatóan otthon lett volna mondjuk mostanra. Persze nem vagyok látnok, nem tudhatom hogy alakult volna az életünk, ha nem jövünk el, de talán nincs is értelme ezen agyalni. A kilátások nagyon kedvezőtlenek voltak, az biztos. Viszont Írországot minden hibája mellett rendkívül vonzóvá tesz az élhetősége....hogy itt nem az a nagy kérdés, hogy miből fizessük ki melyik számlát előbb....vagy hogy oldjuk meg, hogy új cipő kell a gyereknek.....hanem hogy melyik évben merre menjünk nyaralni. Együtt, a srácokkal. Otthon a nyaralás az valami eszméletlen luxusnak számított sok gyerekkel, és maximum valami állami támogatással volt csak megoldható....nagycsaládosok szervezésében, vagy üdülési csekkel, vagy valami ilyesmi módon. És persze óriási logisztika kellett hozzá, meg szerencse is....

Mindemellett az ír emberek kedvesek és segítőkészek. Igen, lassúak, szeretnek inni, sokszor nehéz felfogásúak....de nincs az a tapintható rosszindulat meg gyanakvás minden gesztus mögött, mint Magyarországon volt régen és még sajnos ma is sokszor. Szóval megintcsak ismételni tudom magam: jó döntés volt, hogy kijöttünk. 

Az első években még dolgozott bennünk a segíteniakarás...mert nagyon sok embert ismerünk, akiknek nagy harc az életük (kábé mint nekünk volt) otthon, és látjuk az utat, amin járhatnának itt, de kudarcba fulladt az összes ilyen indíttatású dolog. Volt, aki kijött, majd visszament, volt, aki nem jött ki, volt, aki megsértődött valami meg nem történt dologra, és volt, aki maga sem tudja, mit akar igazán. Egy biztos: az évek megtanítottak arra, hogy nem kell agitálni senkit sem: mindenki élje a maga életét, ennyi. Nem biztos, hogy ami nekem jó, az másnak is jó. Nem biztos, hogy mindig az a valós kép, amit én, amit mi látunk. Ennyi. Úgyhogy mára már lecsillapodtunk, és azt hiszem nem akarunk senkit már befolyásolni. 

Nem tudom az élet mit tartogat számunkra. Nem tudom, hova vet....nyilván a gyerekeinktől is függ majd, akiknek a világ tárva-nyitva áll....majd megyünk, amerre ők lesznek. És közben szeretjük tovább egymást úgy, ahogy eddig is.

Törcsvár - Drakula kastély

Leszedtem a telefonomról a képeket, ahogy rendszerezgetem őket, úgy teszek majd ide belőlük.. Bulgáriából volt az utolsó képes posztom, a következő helyszín Törcsvár: