ezmegaz

Telnek a napok szépen, csendesen.
Már csak 15 nap a suli kezdetéig, ez egyrészt izgalommal teli idő, másrészt kissé leterhel minket, lévén mindenki egyre inkább túlpörög, és a tankönyv-egyenruha beszerzés is külön szervezést igényel.

Ezen a nyáron igazán pocsék időt sikerült kapnunk, ha szabadnapos voltam, ezerszázalékos volt az eső-vihar kombó, ha nem, akkor csak eső, hogy azért nagyon ne tudjanak a gyerekek kijutni még a kertbe se.
És teljesen felpörögtünk, hogy erre a hétvégére remek, napos időt jósoltak, szabad is voltam, szóval megyünk..
Hanna nem jött velünk, Damoéknál volt (elkezdődött.. :((( ) és bár nem tűnt olyan barátságosnak az idő kora reggel, hittük, hogy jobb lesz.
Nem, nem lett. Masszívan 12 fok, eső-szél. De már minket nem érdekelt semmi, csak mentünk, előre: Kerrybe. :D
Ring of Kerry volt a terv, még beiktattuk a Ring of Skellig-et is, és az agyonzsúfolt Killarney-ben vacsiztunk is, és estére még a nap is kisütött. :D
Remek nap volt, ránk fért ez a kis kiruccanás, és ma meg igazi lazulós, napsütést élvezkedős-kertben ebédelős napunk volt. :D

gitár

Amikor arról volt szó, hogy össze kell szedni magunkat anyagilag, mert változtatni akarunk az életünkön, szépen sorba vettük a minket körülvevő tárgyakat, és 2 csoportra osztottuk őket. 1- amire szükségünk van és magunkkal akarjuk vinni 2- amire nincs szükségünk, ás pénzzé tehető. A kettes csoportba soroltakat pedig pénzzé tettük. Nem volt könnyű. vagy azért, mert nevetségesen kevés pénzzé...(a tökéletesen működő F astránkat, amiről lejárt a műszaki vizsga, harmincezerért), vagy éppen azért, mert használtunk naponta (szobabringa), vagy azért, mert különleges volt valamelyikünk számára. Nekem ebbe a legutolsó csoportba tartozott a gitárom, amit eladáskor asszem meg is blogoltam itt. Azóta viszont, hogy lassan konszolidálódtunk, igyekszem kompenzálni...és már többi gitárunk van, mint magyarországon volt. Ami jó, mert már négyen gitározunk a családunkban, illetve legutóbb Marcika is előállt, hogy kezdjem el tanítani gitározni...Szóval a létjogosultság megvan. Szerencsére a zenének továbbra is nagy szerepe van nálunk, és ez jó, ennek örülök.
Akárcsak annak, hogy végre rögzítettem a nagy szerelmemet, Vittorio Monti csárdását...igaz, erősen átdolgozva, itt-ott módosítva....ez volt az a darab, amit apámmal is megpróbáltunk duettben játszani, talán párszor ez meg is történt....de rögzítve sosem lett, és már nem is lesz soha, tekintve, hogy apám számomra érthetetlen indíttatástól vezérelve ma már nem zenél egyáltalán.

Tomi

Tomiék iskolájában került megrendezésra valami sportnap, és mindenki meglepetésére a mi kisfiunk jónéhány ágazatban jobb eredményeket produkált, mint azok a kortársai, akik évek óta edzenek. Ezen felbuzdulva Edzőbá lecsapott Tomira, és leigazoltatta a Templemore-e Atlétikai Egyesületbe. Tomi délutánonként edzeni jár, és nagyon élvezi. Most vasárnap volt az első verseny, amin részt vett, Tullamore-ban került megrendezésre, és "All Ireland", azaz országos szintű volt a megmérettetés. Tomi a 100 méteres futásból bronz-, a távolugrásból ezüstérmet hozott el, mindenki nem kicsi meglepetésére. Mi is nagyon büszkék vagyunk Rá. :)

nagycsalád

Amikor sűrűbben kezdtem járni Verbénáékhoz, akkor láttam bele először abba, milyen is egy nagycsalád. Kívülről persze, szigorúan. Akkor, abszolúte kívülállóként nagyon magával ragadott az egésznek a pozitív optikája. Állandó nyüzsgés, élet, történés volt mindig. Engem bár télen születtem, mégis világ életemben a fény, az élet, a nyüzsgés vonzott....jobban mondva az jelentette a jót. A csend, a sötét, az unalom...pedig a rosszat. Tudom, nem vagyok különösképpen bonyolult lélek, hiszen ennél nagyobb banalitást keresve sem találhatnánk....de ha egyszer ez van.

A gimiben a filozófiatanár csinált velünk tanítványokkal egy tesztet. Felsorolt 10 szót, és nekünk le kellett írni a füzetünkbe rögtön a legelső szót, ami eszünkbe jutott, miután meghallottuk az egyes szavakat. Mikor végeztünk, fel kellett olvasnia mindenkinek, de csak a tizediket, mert az volt a lényeg, a többi csak rávezetés volt. A tizedik szó a szabadság volt. Az osztály túlnyomó része, velem együtt a szerelem szót párosította hozzá, és ezzel én is besüppedtem a semmitmondó középszerű zselébe :) (Szabadság, szerelem, e kettő kell nekem....) De bezzeg a K....ő a forma szót írta le. Állítólag. Na a tanár úr kiemelte a K-t, hogy érdemes ofafigyelni az asszociációira, mert nem mindennapi módon gondolkodik. Akkor marhára irigy voltam rá, utáltam "mindennapi" lenni. Ma már szeretem, ha mindennapi vagyok.....sőt szeretnék néha az lenni, mikor nem sikerül. És a mai napig élek a gyanúperrel, hogy a K hazudott, és igazából vagy semmit nem írt le a füzetébe, vagy ugyanolyan sztereotip szót, mint mi, csak mire rá került a sor, rögtönözni akart valami jó durvát...

Visszatérve a nagy családhoz: Engem olyannyira megragadott az a fíling, hogy tisztán emékszem arra, mikor körbeülték a gyerekek a nagy ebédlőasztalt, sokkal világosabbnak tűnt minden. Bizonyára azért, mert élettel telt meg a szoba. Később aztán ennek a nagy családnak a részévé váltam valahol, talán jobban is, mint kellett volna....de mindenképpen eléggé elmerültem benne ahhoz, hogy lássam, mennyire volt hazug az egész. Hazug volt, de a benne szereplő felnőttek részéről természetesen. A gyerekek őszinték, nem játszák meg magukat. Utólag azt kell mondanom, nem volt Verbénák családja jó. Benne a gyerekek sokkal inkább teherként élték meg a nagycsaládos tényt, mint buliként. És én akkor arra gondoltam, milyen jó lehet, ha egy nagycsalád úgy működik, ahogy kellene működie. Hogy a teher nem túlságosan nagy vagy nem a szükséges mértéknél jóval súlyosabb. Mert a nevelés bonyolult dolog, és a terhekre, vagy inkább feladatokra szükség van ahhoz, hogy az a gyerek életképes, eredményes, és boldog felnőtt legyen. A felelősségvállalás nem jön magától, az a neveléssel jön, meg a tapasztalattal. Már ha van. Mindkettő. De az igenis nem normális, ha egy kilencévesnek olyan feladatai vannak, mint kistesó óvodába-iskolába hurcolása, vagy lakásbezárás, vagy bevásárlás. Legyenek olyan feladatai, hogy olvasás-írás, hogy mittudomén pakolja el maga után a mandarinhéjat, meg a matchboxokat.....vagy ne felejtse el kihúzni a kádból a dugót, ha lefürdött...ezek egy kilencéveshez illő feladatok, terhek. Hiszem, ha ennél súlyosabb terheket nem pakolunk egy gyerekre, akkor megérzi ő is azt a bizonyos fílinget. Mi törekszünk arra, hogy így éljünk, és nálunk a legkomolyabb teher, ami egy kilencéves vállát nyomja itthon, kábé annyi, hogy együtt játsszon a kisöccsével, vagy ne hagyja a zokniját a fotelomban például :) És őszintén remélem, hogy ha soksok év múlva a saját gyerekeink már felnőttként a gyerekkorukra gondolnak, mosolyognak majd. És nekik is azt jelenti majd a nagycsalád, mint nekem: részének lenni egy egységnek, ahol mindenki szereti a másikat, önzetlenül és őszintén...Élvezni a sebességet, amit csak az érezhet, aki egy nyolcszemélyes tandembringán teker....érezni a kézzelfogható felelősséget, amitől tartása lesz egy embernek....benne lenni a csapatban...

Cage

Tegnap megnéztünk családilag egy Nicolas Cage filmet: Az eredeti címe: "Family man". A magyar fordítása csak egy fokkal borzalmasabb, mint annak idején a Terminátor-é volt (Halálosztó...brrr). Így szól: Segítség apa lettem. A magyar cím alapján egy Adam Sandler-féle vidám, szórakoztató családi mozit vár az ember...például egy bohém, laza, bulizós huszonéves srácról kiderül, hogy 6-8 évvel azelőtt felcsinált egy lányt, aki két nappal azelőtt autóbalesetben meghal, így a sráchoz kerül az addig nem látott gyereke....mondjuk. Eezzel szemben ez a film egészen más volt. Érdekes. Az alapötlet a már-már szinte banalitásig ismételt "mi lett volna ha" terminológiára épül, azonban a kivitelezése, valamint N.C. játéka mégis kiemeli a filmet a hasonló darabok közül. Szerintem.
Párhuzamot húz olyan dolgok között, amik bár más szinten, de mindenhol alapvetőek az életben. Karrier-pénz és család. Magány és tiszta öröm. Hatalom, erő és boldog küszködés. Megkérdőjelezi, mi a fontosabb ezek közül. Már ha valaki abban a szerencsés helyzetben lenne, hogy módjában állna választani ezek közül. Persze felül kell emelkedni azon, hogy az amerikai mérleg alsó serpenyője magasabban van, mint a magyar mérleg másik oldala, de ezen könnyedén átlendül az ember...talán. Persze csúsztatás van benne bőven, hiszen hogyan is lehetne összehasonlítani a 2400 dolláros öltönyt a kislánnyal való önfeledt játékkal....vagy a dollármilliókat a boldog, szerelemmel átélt szex-szel. Na és persze nem lenne ámerikai a film, ha nem hepiend lenne a vége, de nem baj, én csípem, mikor mindenki boldog a film végén ;-)

a maléves sztori

Mikor megterveztük a hazautat, mindenképpen az első szempont az volt, hogy Hanna a maga betöltött 17 évével kísérhesse a két kisöccsét.
Mind3 rendelkezésre álló társaságnál megoldható mindez, mi mégis a malév mellett döntöttünk.. legfőképp az indulások-érkezések miatt.
A Dublin-Budapest irány simán, gond nélkül ment.

Majd 8.-án eljött a visszautazás, Hanna, a két fiú és ugyanerre a járatra vett jegyet Damien is, Hannusunk lovagja. A gyerekek begyűjtését D. apukája vállalta be.
A bp-i viszonylatban működött az onlájn check-in már 36 órával a gép indulása előtt, így megnyugodva várták/tuk az utat.
A poggyászok feladásakor jóóól megnézték a gyerekek útlevelét, és többen megnézték-kiszámolták, h ki mennyi idős, és hát-ugye megfeleltek a szabályoknak, így mehettek tovább.
A biztonsági kapuknál is simán ment minden, egészen addig, amikoris a gép ajtajában lévő földi személyzet ki nem találta, h Hanna bizony nem elég idős ahhoz, hogy a kiskorúakat kísérjen.

"A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás légitársaságunknál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül." (w3malevponthu)

Miután az én okos lányom illedelmesen elmagyarázta, hogy de igen, akkor felcsapták a szabálykönyvet, kikeresték az idevágó passzust, és mikor kiderült, hogy lehet egy gyereknek is igaza, akkor bedobták a tutit... : "Mi van, ha az írek nem engedik be..?" (döbb1)
Mondja Hanna, h onnan jött, az írek engedték, nem problémáztak.. Erre jött a még komolyabb válasz..: "Ők is tévedhetnek! " (döbb2)
Így azon nyomban feltárcsázták az ír bevándorlási hivatalt (!!!) akikkel sajnos nem értettek szót, ezért aztán odaadták Damiennek (!!! a szintén 17 éves kölyöknek) a telefont, h magyarázza má' el, mit is akar a magyar fél.. (döbb3)
Az írek kötelességtudóan felhívták D apukáját, aki kisebb szívrohamot kapott, mikoris feltették neki azt a kérdést, hogy Ön-e xy és van-e egy ilyen-olyan nevű fia..? Szépen kifaggatták az apukát, hogy kik vagyunk, mióta élünk itt, és tényleg ő fogja-e várni a MI gyerekeinket a reptéren. (döbb4)
Mi ezidő alatt éppen egy vecsési gyorsétkezdében találkoztunk Joviékkal, egy uccsó puszira, így kb. 3 perc távolságra voltunk a reptértől.
Visszakanyarodva a gyerekekhez:
A nyanya ezek után odaböffentette Hannáéknak: "aztán legközelebb szülői beleegyezéssel tessék kísérni a testvéreidet." És mehettek. Igaz, ennek köszönhetően több, mint félórát késett az elindulással a gép..

És akkor itt jövünk mi a képbe:
A történetet meghallva, még azon nyomban írtunk egy emilt az egyik online űrlapon, hogy panaszunk van, kihez forduljunk?
Merthátugye... a legelső és a legfontosabb probláma az, hogy a MI gyerekeinkről volt szó, miért nem MINKET hívtak fel? A telefonszámunk meg volt adva a jegyrendeléskor..
Hogy jön ide az ír bevándorlási hivatal, de pláne úgy, hogy Eu-s polgárokként jogunk van a szabad munkavállalásra illetve a szabad (eu-n belüli) mozgásra...?

Egy héttel később kaptunk egy flegma választ: sehova, az utazás biztonsága érdekében bkinek bmihez joga van, panasznak nincs helye. (döbb5)

Hát azért ez nem így van, így Buddy megfogalmazott egy 2 és fél oldalas levelet, melyet ajánlott levélként, csigapostával elküldtünk..
Ma, vasárnap délben, egy kedves női hang hívott, dr. Akárki, hogy nagyon-nagyon elnézést kér a túlkapás miatt, és nagyon-nagyon sajnálja.

Azért megkérte Buddy, hogy vesse ezt papírra is, csak, hogy legyen majd mit mutogatni az unokáinknak.

Magvetés 2

Lassan, de biztosan elérkezünk ahhoz a szakaszhoz, ami a kezdeti sokk utáni beilleszkedés- megszokás kategóriába tartozik. Nyilvánvalóan hőn szeretett családi kedvencünk, Brunci elvesztése is valamelyest arrafelé tendál a szívünkben, hoyg egy korszak lezárult, és ezzel egy másik kezdetét veszi, ugyanakkor e mellett a sajnáltos esemény mellett van még egyéb olyan dolog is, ami - pestiesen szólva- erre hajaz. Tulajdonképpen megtaláltuk a helyünket, látjuk, érezzük, talán már-már értjük, és legfőképp éljük Írországot, ami a legfontosabb, hogy a gyerekeink is láthatóan jól érzik magukat, eresztgetik a kis gyökereiket, építgetik a kis kapcsolataikat. Finoman, de láthatóan megindult az integráció.

Örömmel konstatálom azt is, hogy végre jut idő magunkra is Verbénával, hogy odafigyeljünk jobban magunkra, hogy megválogassuk, mit teszünk az asztalra, és mit adunk a gyerekeinknek. Ez persze legfőképpen anyagi kérdés már, tehát akár fel is oldozhatom magam a múlttal kapcsolatban, hiszen hiába tudja az ember, hogy a vaj egészségesebb, mint a margarin, vagy hogy sok gyümölcs, zöldségre van szükség, ha mindezeknek az előteremtése anyagi nehézségekbe ütközik.

Mégis talán a legszembetűnőbb jele ennek az egésznek az a fura érzés, amit nagyon nehéz megfogalmazni, de mostanság van, hogy meg-megtalál. Amikor egy-egy röpke pillanatra mintha kívülállóként nézném az életünket, és egyfajta áhítattal látom, hogy egy működő rendszer az egész valami, ami belülről sokszor látszik inkább egy kilátástalan káosznak. Nem lehet pontosan szavakba önteni ezt az érzést, vagy csak én nem tudom....de kicsit olyan, mint amikor vendégként vagyunk jelen valahol, és a külső szemlélő érdektelenségével és kíváncsiságával látjuk mindazt ami körülvesz.

Akárhogyan is, immár kész a leltár....(bocsi J.A.)...és azt hiszem van egy/lett egy vonal, ami most nyáron húzodott az életünkben. 2010 előtt, és 2010 után. Végtére is kerek szám, meg minden, lehet, hogy számmisztikailag is jelenthet valamit, nem tudom. De úgy érzem, most megint valami más fog kezdődni. És nem bánom egyáltalán.

nyaralás-röviden-pozitívan

Először is az, hogy Brunci az utolsó napjait velünk töltötte. A morbiditás ellenére valahogy megnyugvást okoz az, hogy velünk volt, és mi temettük el.

Buddyéknak sikerült ismét talit szervezni , igaz Tücsiéket nagyon hiányoltuk, de majd jóóól megnyerjük a lottót és köv.-ő össznépi fórumtali itt lesz, nálunk. :) Szóval remek nap volt, a gyerekek szerint is az egyik legjobb napunk volt.

Hanna nagy örömére jófej szülők voltunk, és meghívtuk Damient 10 napra. Kibérelünk egy 9 személyes transitot (amit aztán csak száguldó kecskeólnak hívtunk... huhhh.. tiszta Argo-fílingünk volt, na. ) és bejártuk Bp-et, a Balcsit, Pécset, nagymamás látogatást is megejtettünk.
Kapott érzelmeket bőven, és az a srác, aki puszilkodni sem tudott, a 8. napra kézfogás-puszi-átöléses búcsúban profi lett. Imádta a reggeliket, a meleget, a Balatont.

Buddy szert tett egy igazán pompás kis jazz-gitárra. Régóta vágyott rá, nagy öröm nekem is, h sikerült beszerezni egyet.

Az utazás. Az tök jó volt. A fiúk imádták a repülést, nekünk meg tényleg király volt az utunk.

Írországa jövet sikerült belefutnunk abba a hőhullámba, ami most tombol odahaza.. Belgiumban 38 fok volt délután kettőkor. :O Jóval a kompunk indulása előtt értünk Calaisba, így lejjebb csorogtunk a tengerpart mentén, és találtunk egy Wissan nevű kisfalut, ahol akkkkkora plázs volt.. szóval fürdés, jóidő.. király volt.

nyaralás-röviden-negatívan

Nos, eltelt a 3 hét szabi, ismét megjártuk Mo-t, a fél banda kocsival, a másik fele repcsivel.
Jelenlegi érzéseink szerint most jó darabig nem megyünk haza.
Először is ugye a Brunó halála.. azontúl, hogy letaglózott mindannyiunkat, elvágódott egy újabb szál, ami hazahúzott minket.
Aztán Tomi és Buddy végigventolinozták, -allergodilezték az első két hetet.
Ismét sikerült megtapasztalnunk hazánk fiai és lányai igen kemény parasztságát.
Pl. az otthonlétünk 3. napján a falura rászakadt egy hatalmas eső.. az egy dolog, h beázott a házunk, de a leömlő esőt nem engedte át rendesen a kocsibeállónk alatti árok, így az önkormi ledózerolta.
Így másnaptól az egyik szomszédét voltunk kénytelenek használni, amihez vezető utat aztán a jóindulatú kocsog lezárt.. :O
És bár hivatalosan nem volt joga elzárni, hiszen közterület, de mégis mit lehet attól a hivataltól várni, akik a ledózerolás után megvonták a vállukat, és annyit mondtak, hogy mi külföldön élünk, van pénzünk: csináltassuk meg, ha kell. Welcome home.
A maléves sztorit meg külön posztban leírom, mert megér annyit.
És bármennyire is szép a Balaton, és szuper napokat töltöttünk el ott, -tényleg jól sikerült éreznünk magunkat-, vagy -a hírekkel ellentétben- nagyon pofás lett Pécs, hatalmasakat sétáltunk, fagyiztunk, de sajnos mindez nem elég most ahhoz, hogy a jövő évi nyaralásunkat oda, Mo-ra tervezzük.

megfogott..

.. ez az idézet, amit Mártinál olvastam..

"Az emberek jönnek s mennek, besodródnak az életünkbe, aztán eltűnnek belőle, csaknem úgy, mint egy kedvenc könyvnek a szereplői. Mikor a végére érünk és becsukjuk, addigra a szereplők már mind elmondták a történetüket, és mi egy újabb könyvbe kezdünk, melyben újabb szereplők, újabb kalandok várnak. És akkor az ember azon kapja magát, hogy már az újakra figyel, nem a régiekre." (Nicholas Sparks)