a maléves sztori

Mikor megterveztük a hazautat, mindenképpen az első szempont az volt, hogy Hanna a maga betöltött 17 évével kísérhesse a két kisöccsét.
Mind3 rendelkezésre álló társaságnál megoldható mindez, mi mégis a malév mellett döntöttünk.. legfőképp az indulások-érkezések miatt.
A Dublin-Budapest irány simán, gond nélkül ment.

Majd 8.-án eljött a visszautazás, Hanna, a két fiú és ugyanerre a járatra vett jegyet Damien is, Hannusunk lovagja. A gyerekek begyűjtését D. apukája vállalta be.
A bp-i viszonylatban működött az onlájn check-in már 36 órával a gép indulása előtt, így megnyugodva várták/tuk az utat.
A poggyászok feladásakor jóóól megnézték a gyerekek útlevelét, és többen megnézték-kiszámolták, h ki mennyi idős, és hát-ugye megfeleltek a szabályoknak, így mehettek tovább.
A biztonsági kapuknál is simán ment minden, egészen addig, amikoris a gép ajtajában lévő földi személyzet ki nem találta, h Hanna bizony nem elég idős ahhoz, hogy a kiskorúakat kísérjen.

"A „Kísérő nélküli kiskorú" (Unaccompanied Minor, UM) szolgáltatás légitársaságunknál olyan 2 és 16 év közötti gyermek részére igényelhető, aki 16 évesnél idősebb utas kísérete nélkül utazik. A gyermeket az indulási állomáson a hozzátartozótól vagy meghatalmazatott személytől veszi át a Malév és mindaddig felelős érte, amíg a célállomáson az UM dokumentációjában meghatározott személynek átadásra nem kerül." (w3malevponthu)

Miután az én okos lányom illedelmesen elmagyarázta, hogy de igen, akkor felcsapták a szabálykönyvet, kikeresték az idevágó passzust, és mikor kiderült, hogy lehet egy gyereknek is igaza, akkor bedobták a tutit... : "Mi van, ha az írek nem engedik be..?" (döbb1)
Mondja Hanna, h onnan jött, az írek engedték, nem problémáztak.. Erre jött a még komolyabb válasz..: "Ők is tévedhetnek! " (döbb2)
Így azon nyomban feltárcsázták az ír bevándorlási hivatalt (!!!) akikkel sajnos nem értettek szót, ezért aztán odaadták Damiennek (!!! a szintén 17 éves kölyöknek) a telefont, h magyarázza má' el, mit is akar a magyar fél.. (döbb3)
Az írek kötelességtudóan felhívták D apukáját, aki kisebb szívrohamot kapott, mikoris feltették neki azt a kérdést, hogy Ön-e xy és van-e egy ilyen-olyan nevű fia..? Szépen kifaggatták az apukát, hogy kik vagyunk, mióta élünk itt, és tényleg ő fogja-e várni a MI gyerekeinket a reptéren. (döbb4)
Mi ezidő alatt éppen egy vecsési gyorsétkezdében találkoztunk Joviékkal, egy uccsó puszira, így kb. 3 perc távolságra voltunk a reptértől.
Visszakanyarodva a gyerekekhez:
A nyanya ezek után odaböffentette Hannáéknak: "aztán legközelebb szülői beleegyezéssel tessék kísérni a testvéreidet." És mehettek. Igaz, ennek köszönhetően több, mint félórát késett az elindulással a gép..

És akkor itt jövünk mi a képbe:
A történetet meghallva, még azon nyomban írtunk egy emilt az egyik online űrlapon, hogy panaszunk van, kihez forduljunk?
Merthátugye... a legelső és a legfontosabb probláma az, hogy a MI gyerekeinkről volt szó, miért nem MINKET hívtak fel? A telefonszámunk meg volt adva a jegyrendeléskor..
Hogy jön ide az ír bevándorlási hivatal, de pláne úgy, hogy Eu-s polgárokként jogunk van a szabad munkavállalásra illetve a szabad (eu-n belüli) mozgásra...?

Egy héttel később kaptunk egy flegma választ: sehova, az utazás biztonsága érdekében bkinek bmihez joga van, panasznak nincs helye. (döbb5)

Hát azért ez nem így van, így Buddy megfogalmazott egy 2 és fél oldalas levelet, melyet ajánlott levélként, csigapostával elküldtünk..
Ma, vasárnap délben, egy kedves női hang hívott, dr. Akárki, hogy nagyon-nagyon elnézést kér a túlkapás miatt, és nagyon-nagyon sajnálja.

Azért megkérte Buddy, hogy vesse ezt papírra is, csak, hogy legyen majd mit mutogatni az unokáinknak.