Szász-Svájc

12.-én reggel elindultunk Zs-tól, Szászország felé, Prága érintésével. Ez lett volna a terv.. Minden jól indult, egész Brno utánig gyönyörűen haladtunk, volt időnk ebédelni is, bő 5 óránk lett volna Prágára.. csakhogy olyan brutál dugót fogtunk ki, milyet még sosem: 4 óra állás valahol a cseh autópálya közepén, sehol egy kijárat, egy pihenő..semmi. 

Úgyhogy Prága kimaradt, majd egyszer, máskor.

Estére megérkeztünk a szállásunkra, egy hegyi szállodába. Sötét volt már, így a kilátást csak reggel tudtuk megcsodálni: fantasztikus volt. Reggeliztünk, majd elindultunk a hegyi túránkra.

kilátás a szálloda ablakából

Még Marci mutatta itthon, hogy az instagramon követ vmi német túrázót, és nézzük meg micsoda nagyszerű helyen járt, de jó lenne ide elmenni.. Úgyhogy úgy alakítottuk az utunkat, hogy egy teljes napot rászánjuk erre a túrára. Utánaolvastunk, hogy mit szeretnénk ott igazán látni és egy nagyon jónak ígérkezőt találtunk:

11 km volt a könyvekben, mi 13-at mentünk, mert kicsit már másképp voltak a túraútvonalak, mint 2011-ben.

A Malerweg-en indultunk el, majd az izgalmasnak hangzó Wilde Hölle (Vad Pokol) felé mentünk tovább: ez egy 1-2 méter széles, függőleges sziklafalakkal körbevett kanyon, ahol sziklákba vájt lépcsőkön illetve fémlétrákon lehetett felmenni a kanyon tetejére. Annyira szép volt és izgalmas, hogy már csak emiatt megérte odamenni..de akkor még nem tudtuk, hiogy mi mindent fogunk még látni.

A kanyonból kiérve a Carolafelsen felé elkanyarodtunk, az egyik legszebb kilátópontja a Nemzeti parknak. Leírhatatlan a látvány, a képek sem adják vissza sajnos azt teljesen. Sziklákról-sziklákra lehetett ugrálni, különféle sziklaperemekre lehetett kimászni és onnan csodálni Szász-Svájc jellegzetes szikláit.

Pihenőnk után a Satanskopf (Sátánfej),  Idagrotte és Frienstein felé mentünk. Ismét csodás utunk volt: hatalmas sziklák és kőtornyok között mentünk. 

Frienstein egy sziklákba vájt rablóbarlang, amit csak a sziklaperemeken lehet megközelíteni, itt kellet pár perc míg összeszedtem magamat, de kár lett volna kihagyni. 

tádámm: ez én vagyok :D

Ezután már lefelé vitt a hegyről az utunk, de más úton: több, mint 800 lépcsőfok, meredek lejtők és csodaszép, hűvös fenyőerdőn át.

Végig meleg volt, így a vitt vizünk sajnos elfogyott, és már épp meg akartunk halni, mikor találtunk egy épp-hogy-ki-nem-száradt forrást, ahonnan csepegett a víz, ott megtöltögettük a kulacsainkat. 

A kocsihoz visszaérve ránkszakadt az ég, de 10 perc után el is állt.  Az erdőben kialakított parkolóban álltunk meg, ez kb 7 km-re volt Bad Schandau-tól, ami egy szuper cuki és romantikus kisváros, (érdekesség, hogy a várostól az erdőbe villamos viszi be a gyalogos-túrázókat, mondtam is a fiúknak, hogy ez a kelet-német korszakból maradt meg, hiszen az a luxus, hogy autó, az csak a nyugatiaknak volt meg) ott pedig megálltunk fagyizni, sörözni. Ránk fért. :D