szombat: Littlehampton.
Arun folyó itt torkollik a tengerbe, kisváros, hosszú tengerparti sétánnyal itt is. Nagy kávézó-étteremmel az elején, ami rendkívül csúnya, mert barna, és pont úgy néz ki, mintha egy óriási darab mamut kaka lenne. Érdekesség továbbá, hogy itt húzódik a világ leghosszabb padja, aminek egy-egy deszkájába valami 60 fontért bele lehet vésetni szöveget. Itt is shopok húzódnak persze végig, igazi bóvliboltok: bementünk az egyikbe, és a fotón is látható kalózzászlót megkapta Beni. (elfogyott, így leszedettük az eladóval, és olcsóbban elhoztuk.. de ez így klassz, hiszen a szél már megtépázta kicsit )
Felsétáltunk a folyótorkolatig, meg egy kis tó is volt, ahol rákászokokat néztünk, illetve akárki rákászhat, csak 12 fontért kell venni hozzá felszerelést..
Itt végre tudtak fürdeni is a srácok, nekünk nem igazán volt kedvünk..
Utolsó ott töltött napunkon pedig Eastbourne városa felé indultunk, de előtte megálltunk Beachy Head-nél.
A kilátás gyönyörű, a srácokkal hülyéskedtünk egy sort, rendeztünk dombról legurulóversenyt, megbámultuk a mélyben a világítótornyot. Isteni időnk volt: ragyogó napsütés, meleg..
Eastbourne nagyon szép üdülőváros, a szokásos tengerparti sétány, a gyönyörű házakkal, a kavicsos, kiépített tengerparttal, és a millió kis üzlettel. Van egy walking-tour is, de ezt is majd legközelebb járjuk végig.
Itt is fürödtek a gyerekek persze, mi meg perszehogy nem.. asszem én bedugtam a lábamat a tengerbe..
Hétfőn a hazaútról szólt a napunk, Birminghamnél már iszonyat esőben autóztunk, valahol Walesben megálltunk kicsit, de olyan durván hideg volt, hogy a fiúkat megfuttattam, és már ültünk is vissza a meleg autóba. A hajón éjjel utaztunk, a család többi tagja felment a deck-re, én bepánikoltam a végtelen sötéttől, így csak kimentem, majd bemenekültem..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése