Hill-walk

A kimerítő, szuperaktív nyaralásunk után azzal a szent meggyőződéssel indultunk haza, hogy majd jól kipihenjük magunkat itthon, amíg a szabadság ideje tart. Az idő valami fantasztikusan szép volt, ami legalább kétszeresen is nagy szó, hiszen egyrészt az írországi időjáráshoz képest is átlagon felüli volt, de az egész idei nyárhoz képest meg kiváltképp szokatlanul napos és meleg.

Szóval dacára annak, hogy kipihenésről még szó sem volt, kitaláltuk, hogy bűn lenne itthon heverni ilyen szép időben, úgyhogy menjünk el kirándulni. Első kanyarban a Mizen Head felé akartuk venni az irányt, mert ott még nem voltunk, és már régóta kacérkodunk vele, mint potenciális úticél. Csakhogy a környék webkamerái és az előrejelzés pont a déli partok mentén ígért ködöt egész napra, így lebeszéltük magunkat, és az egyik nagy kedvencünk, a Glendalough felé indultunk végül.

Odaérve láttuk, hogy bár nincs hétvége, mégis elég sokan vannak, hiába, ez a környék mindig vonzza a turistákat is, és a helyieket is, hiszen mind földtörténetileg, mind látvány szempontjából kiemelkedő a hely. Kulturáltan elfogyasztottuk szendvicseink egy részét, és ittunk egy kávét a kis parkban, ami a tó tövében van, majd Verbéna feldobta, hogy mi lenne, ha elindulnánk az egyik túraútvonalon. Legalább 5-6 különféle útvonal van, más-más nehézségi fokkal, hát persze, hogy az én drágám kiválasztotta az elérhetők közül a legnehezebbet. 10 km, közel 400 méternyi szintkülönbség. Ráadásul a meredekebb résztől, a Poulanass vízeséstől indultunk, ami azt jelenti, hogy több, mint 600 vasúti talpfákból, hosszanti irányban kirakott lépcsősor kanyarog fel a hegygerinc tetejére. 

Felérve leírhatatlan látvány tárult elénk. A jégvájta hatalmas völgy, odalent a két tóval, körbe a hatalmas hegyekkel. A tavak mögé ereszkedve körbe vad szarvasok, őzek, kecskék, és bárányok legeltek békésen, fittyet hányva ránk. A gyerekek meg is jegyezték, hogy "állatsimogató szag van" :)

A két tó mögött, a völgy végében egy híd vezet át a patakon, ami hol keskeny, hol széles, hol vad és mély, hol alig látszik a sziklák között. Hosszan kanyarogva ér el a Felső tó elé, és táplálja azt. Annyira meredek az út, hogy a turistaútvonalat durva cikk-cakkban építették ki. Így vezet le az "ösvény" egy kis valamikor bányásztelepülés romjai közé. Az egykori kápolnánál megpihentünk, ekkor már több, mint három órája tartott a túra. Mi Verbénával nemes egyszerűséggel hanyatt vágódtunk a selymes füvön, a gyerekek meg sziklákra másztak, meg a patakot bűvölték. Meg rohangásztak, kergetőztek...(aktív pihenés...?? :D:D). Innen már viszonylag konszolidáltabb út vezetett a parkoló felé. Az ösvény egy pontján pont rá lehetett látni Szent Kevin "ágyának" nevezett sziklahasadékra, ahol a cca. 1000 évvel ezelőtt élt szerzetes álomra hajtotta a fejét. Az egész vidék az ő nevével van fémjelezve, van ösvény, kápolna, őrtorony, temető...ezek köré épült ki a tavak közti látogatói központ, nagyon igényesen lett minden kialakítva. Szokásosan boltok, szálloda, éttermek, és parkolási díj :)

Nem túrázni készültünk, szóval farmerban és pulcsiban nem volt azért olyan nagy komfort végigcsinálni, de a látvány és az élmény messze kárpótolt. Csodás túraútvonal volt, és tuti, hogy fogunk ismételni is. Már csak azért, is, hogy Tomival is végigjárjuk, aki ugye most a sógoroknál "aszalódik" éppen.