... karácsony-hangulatú bejegyzés lesz ez, oly régóta bánt ez a dolog, és a mai álmom után úgy döntöttem, hogy a feldolgozást talán elősegíti a magamból kiírás.
Szóval, nagyon sok érzés kavarog bennem, és és sok álmatlan vagy hülye-álmos éjszakát okoz jónémely.
A legrosszabb az az, hogy ilyen tájt -annak ellenére, hogy most minden a szeretet jegyében telik, eszembe jut az a … nos, az egyik legrosszabb karácsony, amit most 12 éve éltünk át..
… Karival voltam utolsó idős terhes.. a faterom és az új asszonya elhitette velünk, hogy szeretetből akarnak velünk közös házat, és nem a 3 gyerekünk után várható szocpol miatt.. kinéztek egy házat H-en, amit közösen akartunk volna átalakítani..
Ide tartozó tény még, hogy anyámmal ezidőtájt egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot.
Buddy Szentendrén dolgozott, mi is ott éltünk albiban, H. pedig 110-130 km-re van Budapesttől, keleti irányban.. november végén költöztünk el. Én ott maradtam a gyerekekkel a faternál, és Buddy pedig hétvégenként járt haza.
Hetente feljártam orvoshoz, és az egyik vizsgálat után közölte a doki, hogy be kéne feküdnöm, mert hát messze vagyok, havazik, a gyerek faros, elég gyorsan szülő „fajta” vagyok.. halmozottan hátrányos helyzet.
Kupaktanács: apám mondta, hogy ők vigyáznak a gyerekeinkre, ne izgassuk magunkat, Buddy ugyanúgy hazajár majd hétvégenként, és hát lehet, hogy már 3 nap múlva meg is születik a kisbaba.. szóval, EZEN ne izgassuk magunkat.
December 16.-án feküdtem be.. 30.-án született meg Kari.. Karácsonyra sem mehettem haza, max. saját felelősségre, de a farosság miatt annyi félszet belém tettek, hogy nem mertünk kockáztatni. 24.-én Buddy otthon volt a gyerekekkel, nekik is szar volt, nekem is.
A dolgok persze alakultak, megszületett Karolina, minden OK volt, hazakerültünk normális időben.. majd az otthon töltött idő alatt kiderültek olyanok…hogy pl. apám meg-megverte Tomit, undorítóan beszélt vele, és mikor nem volt ott Buddy, a jelenlétemben is próbálta folytatni.. iszonyatos vita után, sürgősen elköltöztünk… jobbat nem találtunk, nyócker. Hülye dolog, de ott éltünk majd’ másfél évig, és közel nincsenek olyan rossz emlékeim, mint a 3 hónapnyi apai együttélésről.
Azóta sem beszéltem vele, azóta is haragszom rá, sosem akarok megbocsátani.
Tomival (és Hannussal) azóta is nagyon sokat beszélgetünk erről az időszakról, talán sikerült nem nagy kárt tennie annak a szemétnek a gyerekemben, de megvisel. Hogy én tehetek erről, én vittem oda őket, miért nem maradtunk meg a seggünkön, miért voltam ismét hülye gyereke apámnak, hogy hittem neki..
Az anyámmal 2 vagy 3 évvel ezután –Karácsonykor pff- próbáltuk rendezni a kapcsolatunkat.
(Amúgy a legmegdöbbentőbb nekem az volt később, hogy mikor Kari megszületett, akkor az egyik szülésznő, -akivel valami konferencián vagy hol ismerkedett meg-, tájékoztatta mindenről: mekkora a gyerek, hogy hívják.. stb… de én a szemét gyereke azért csak megkérdezném, hogy basszus, és hogy lehetett ekkora álszent, hogy be sem jött az UNOKÁJÁT (halkan leírom azért: a lányát) megnézni.. )
Szóval ezt a katyvaszt nehéz elfelejteni, feldolgozni. Ma éjjel is azt álmodtam, hogy Tomi meghalt.
Több dolog is felkavar még, és ezt így, együtt nehéz megélni. Pláne megfogalmazni.. na, majd 12 év múlva.. vagy sosem.
A legrosszabb az az, hogy ilyen tájt -annak ellenére, hogy most minden a szeretet jegyében telik, eszembe jut az a … nos, az egyik legrosszabb karácsony, amit most 12 éve éltünk át..
… Karival voltam utolsó idős terhes.. a faterom és az új asszonya elhitette velünk, hogy szeretetből akarnak velünk közös házat, és nem a 3 gyerekünk után várható szocpol miatt.. kinéztek egy házat H-en, amit közösen akartunk volna átalakítani..
Ide tartozó tény még, hogy anyámmal ezidőtájt egyáltalán nem tartottuk a kapcsolatot.
Buddy Szentendrén dolgozott, mi is ott éltünk albiban, H. pedig 110-130 km-re van Budapesttől, keleti irányban.. november végén költöztünk el. Én ott maradtam a gyerekekkel a faternál, és Buddy pedig hétvégenként járt haza.
Hetente feljártam orvoshoz, és az egyik vizsgálat után közölte a doki, hogy be kéne feküdnöm, mert hát messze vagyok, havazik, a gyerek faros, elég gyorsan szülő „fajta” vagyok.. halmozottan hátrányos helyzet.
Kupaktanács: apám mondta, hogy ők vigyáznak a gyerekeinkre, ne izgassuk magunkat, Buddy ugyanúgy hazajár majd hétvégenként, és hát lehet, hogy már 3 nap múlva meg is születik a kisbaba.. szóval, EZEN ne izgassuk magunkat.
December 16.-án feküdtem be.. 30.-án született meg Kari.. Karácsonyra sem mehettem haza, max. saját felelősségre, de a farosság miatt annyi félszet belém tettek, hogy nem mertünk kockáztatni. 24.-én Buddy otthon volt a gyerekekkel, nekik is szar volt, nekem is.
A dolgok persze alakultak, megszületett Karolina, minden OK volt, hazakerültünk normális időben.. majd az otthon töltött idő alatt kiderültek olyanok…hogy pl. apám meg-megverte Tomit, undorítóan beszélt vele, és mikor nem volt ott Buddy, a jelenlétemben is próbálta folytatni.. iszonyatos vita után, sürgősen elköltöztünk… jobbat nem találtunk, nyócker. Hülye dolog, de ott éltünk majd’ másfél évig, és közel nincsenek olyan rossz emlékeim, mint a 3 hónapnyi apai együttélésről.
Azóta sem beszéltem vele, azóta is haragszom rá, sosem akarok megbocsátani.
Tomival (és Hannussal) azóta is nagyon sokat beszélgetünk erről az időszakról, talán sikerült nem nagy kárt tennie annak a szemétnek a gyerekemben, de megvisel. Hogy én tehetek erről, én vittem oda őket, miért nem maradtunk meg a seggünkön, miért voltam ismét hülye gyereke apámnak, hogy hittem neki..
Az anyámmal 2 vagy 3 évvel ezután –Karácsonykor pff- próbáltuk rendezni a kapcsolatunkat.
(Amúgy a legmegdöbbentőbb nekem az volt később, hogy mikor Kari megszületett, akkor az egyik szülésznő, -akivel valami konferencián vagy hol ismerkedett meg-, tájékoztatta mindenről: mekkora a gyerek, hogy hívják.. stb… de én a szemét gyereke azért csak megkérdezném, hogy basszus, és hogy lehetett ekkora álszent, hogy be sem jött az UNOKÁJÁT (halkan leírom azért: a lányát) megnézni.. )
Szóval ezt a katyvaszt nehéz elfelejteni, feldolgozni. Ma éjjel is azt álmodtam, hogy Tomi meghalt.
Több dolog is felkavar még, és ezt így, együtt nehéz megélni. Pláne megfogalmazni.. na, majd 12 év múlva.. vagy sosem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése