Tárgyak és álmok

Négy, vagy inkább csak három nap van az indulásig. Őrület.

Az elmúlt 3 napban a következő tárgyak mentek tönkre körülöttünk: - az irodai székem darabokra tört alattam….nem újság, ez rendszeresen megtörténik, csak érdekes, hogy pont most. A négy működő ventilátor közül kettő elromlott, és az 5 bringa közül kettőnek a kereke szállt el (cserések), egynek a nyerge tört el, egynél a fék hullott darabokra. Persze ebbe nem kellene belemagyarázni mindenféle spiritualitást…de: a világ tele van olyan történetekkel, amikor az ember eladja az ezeréves autóját, és két héten belül atomjaira hullk az új tulaj kezében. Mert a régi tulajdonos szeretete, szellemi ereje, akarata tartotta egyben a szerkezetet….nem tudom. De úgy gondolom szignifikáns…

Azon gondolkodtam, hogy ott van az a bizonyos Tim nevű fószer, aki kvázi kitalálta a világhálót, és nem adta el senkinek, pedig voltak páran, akik meg akarták tömni a zsebét. De a pasas azt akarta üzenni a világnak, hogy ne adják fel az álmaikat, mert megéri harcolni értük. Szóval, hogy klasszikust és szó szerint idézzek: van egy álmunk. És nagyon jó érzés az, hogy ezért képesek vagyunk tenni. Mindenképpen minősít minket, és pozitíve….

A lakás egy káosz, kupleráj mindenhol…bőröndök, táskák, törölközőkupacok, könyvek, dobozok…őrület. Hullámszerűen öntenek el bennünket a mindenféle előjelű emóciók * ezt most simán írhattam volna érzelmeknek is *, és hangulatok. Érdekes, és leginkább…új…, igen, talán ez a szó fejezi ki leginkább.

uccsó vasárnap

Pakolás-takarítás-mosás-zenei cédék írása a kocsiba-napozás-ejtőzés ... ez a mai program.

Már csak 4 nap. :DDDDDDD

mai szösszenetek...

Jancsitól:
Ebéd, nagyon dicséri mindenki, hogy..
-Anya.. ez isteni...
- ... fenséges...
mire Jancsi kontrázik:
- .. organikus!


Tomitól:
Szintén ebéd közben vagyunk, arról beszélgetünk, hogy Michael Jackson tegnap volt 50 éves.. .. és hogy milyen durván néz ki a műtétektől..
mire Tomi..
-Nem is tudtam, hogy ő néger volt! És mikor?

:DDDDDD

búcsúzás még

A lányok is búcsút vettek a barátnőiktől tegnap, ottalvásos lánybulit csináltak (furcsa helyzet, hogy a barátnőik is testvérek), Tomi a normálisabb focis haverokkal lejátszott még egy búcsúmeccset, mi pedig a 3 kisfiúval ma az oviba mentünk, hogy elköszönjünk.
OK, csak Marci az ovis, de Beni lelkesen kísérte mindig, Jancsi meg egyszerűen csak szeret ott lenni. Vittünk Marci-művet (egy montázst csinált), és egy jó másfél órát játszottunk.
A sulisok hétfőn még fájó búcsút vesznek az osztályaiktól, tanáruktól.

Aztán ebéd után kiganéztuk a rönót, és csudaszépre lemostuk.
Ez nálunk úgy zajlik, hogy a lelkes gyerekek (hatból négy-öt-hat) kapnak egy-egy rongyot, egy-egy vödör vizet..és tulajdonképpen szétkenik a koszt a kocsin. De nagyon szeretik csinálni, mi meg hagyjuk.
Aztán jövök én, és nekiesek, és letakarítom úgy rendesen.

A srácok rákaptak, hogy így délutánonként kimennek a játszóra.. kicsit társadalmi életet élnek, nekünk meg igen jól jön, kicsit csend van, elszöszölhetünk... neadjisten megihatunk nyugodtan egy kv-t.
Ma is így volt, mi meg kimentünk a kertbe, és csak úgy, félig elfekve néztük a felhőket.. érdekes volt látni, ahogy semmi perc alatt szertefoszlik egy-egy nagyobb gomolyfelhő... Jó volt csak úgy elrévedni, belemerülni a gondolatainkba, mégis egymás mellett..

gondolatok

Fura dolog ez az összepakolás.
Az ember összeírja szépen, ideje korán, hogy mi is az, amit feltétlenül vinni kell és akar.
Persze a ruhák, cipők, tisztálkodási eszközök, személyes iratok, papírok, bizonyítványok ... aztán a gyerekek játékai, plüssök - amikkel alszanak (-szunk :P ), könyvek, számítógép és tartozékai..
szóval iszonyat mennyiség jön össze. Elsőre.
Aztán variálunk tovább, elveszem-kihúzom ezt, de beírok egy-két-másik dolgot.. második, harmadik és sokadik összeírásnál is csak sikerül a fél életünket képzeletben bepakolni.

Közben az itthoni jóságok gyűrűztek, és elárasztott minket a bőség, ja nem, a @&&# áradata, így kénytelenek voltunk az ír projektre szánt, nehezen összekuporgatott pénzhez nyúlni.
Ez először nagyon letört mindkettőnket, de visszatáncolni nem lett volna korrekt: megvoltak a repjegyek, mindent elintéztünk már .. csakhát a kinti tartalékhoz nyúltunk.. Mi lesz majd???
Megideologizáltuk persze: egy hónap laufunk van ... ezidő alatt kell valamelyikőnknek még munkát is találni, elég a part-time, csak míg elrendeződnek Buddy dolgai, addig is legyen valami plusz.
Ha nem találunk és az irodai dolgok is húzódnának, marad még pénzünk hazajönni ... és -ez a megideologizálás ám a javából- hát láttunk világot, jöttünk-mentünk, jóvót.

Persze tudom, hogy arra is (mmint ennyi időn belül munkát találni) képesek vagyunk, ez a mivanhanemjönössze tulajdonképpen csak azért kell, hogy önmagunkat is megnyugtassuk: a világ nem dől össze, megpróbáltuk, így sült el. Ettől nem vagyunk kevesebbek, vagy felelőtlenebbek.

No, és akkor innen az egész pakoláslista olyan okafogyottá válik.. mert így abban kell gondolkozni, hogy 1 hónapig mi kellhet.. aztán meg lesz már pénzünk megvenni, illetve ugye jövünk haza, minek az már.

Ez nem egy negatív hangvételű írásnak készült, mégha annak is tűnik.
Mindennap jóérzéssel kelek fel, csomószor felvigyorgok napközben is, és tökéletesen tisztában vagyok magunkkal, a képességeinkkel, tudom, hogy minden úgy fog alakulni, ahogyan mi azt elterveztük.
Épp egy éve. Hihetetlen.

fog és fog és fog...

Már nem is tudom, hogy hova kapjak.. ma éjjel 2szer kell Fogtündérkedni..
nesze neked sok gyerek. :D
Jancsi másik felső egyese is kipottyant, erre bekészültünk, a kocsiban volt a legbiztosabb helye a ajándéknak (mmint, hogy ott tutira megtaláljuk) ... de Karibaba fogta magát, és kihúzta megint az egyik fogát. :OO
Ciki, de forintban KP-nk sincs... csak kártyán van már pénz, meg a valuta.. viccelődtünk, hogy írunk egy ígérvényt.

Talán a malacperselyben találunk még fémpénzt..

Számot /nem/ tevés

Szóval az van, hogy kilenc nap….nagyon durva…

Elkezdtünk pakolni, összekészíteni a dolgainkat…aztán szét, és újra össze. Rájöttünk, hogy a hangszerek nem biztos, hogy beférnek…aztán jött a gyártmányfilozófia…ti.hogy nem is baj, hiszen 1-2 hónapig kibírjuk hangszerek nélkül, azután meg úgyis veszünk majd ott kint, hiszen nem olyan drága, mint amekkora nagyságrenddel a jelenlegi életünkben szerepel…

És a társasjátékokat sem kell az eredeti dobozukban kivinni, hiszen tele van kihasználatlan helyekkel (Végülis valamire csak el kell kérni azt a tízezer forintot, amennyibe kerül egy játék…hülyén nézne ki, hogy két pakli kártya, meg egy kis doboznyi egyéb kellék…:-)…szóval zippelünk ezerrel…és közben hangolódunk rá. Váltogatja egymást a para meg lelkesedés….

Más: Amikor meghoztam a döntést, hogy akkor eladom mondjuk a Fenderemet, erősítőstül….akkor volt bennem egy olyan, nem is tudom hogy írjam…olyan dac-féle, hogy szépen leporoltam, meg minden, és nem akartam már játszani rajta, merthogy minek, úgyis eladjuk, akkor mi értelme…de ez hamar elmúlt, és kézbe vettem. Még az eladást megelőző nap is játszottam rajta/vele. De az első hangulat, az a már nem kell, mert úgyis eladom…az miféle dolog volt? Primitív? Gyerekes? Beszűkült?

Mert ijesztő analógiát vélek felfedezni ez, és a minket mostanság körülvevő viselkedések között…:

Hogy az anyós elmegy itthonról egy hétre, majd két nap múlva egyszercsak betoppan a konyhába…anélkül hogy akár egy sms-t küldött volna, hogy jön vissza. Aztán megint el egy hétre, és egy egész héten át nem jelentkezik. Na nem mintha hiányolnánk, de eleddig, mint (akármilyen okból,célból,meggondolásból is, de) egy fedél alatt élő rokonok, szokásunk volt oda-vissza jelt adni magunkról, meg a várható érkezésünkről.

Hogy a Tomi, mint szinte minden nap, elmegy focizni a haverjaival, majd 10 perc múlva ballag vissza, mert kiderült, hogy a haverok már rég túl vannak az aznapi meccsen, csak Neki nem szólt senki.

Vajon ez is azért van, mert minket már „leírtak”…? Hiszen úgyis mindjárt elindulunk messzire…ki tudja mikor jövünk vissza, ha egyáltalán…szóval hogy velünk már nem számolnak?

Ha így van, akkor szar érzés már nem számottevőnek lenni….de a tény vigasztal, hogy már tényleg csak kilenc nap.

helipöptej

Hogy miért áll.. illetve pattan fel a reggelizéstől, és rohan ki a teraszra 6 gyerek és két felnőtt ...?
Hát a kert végében repkedő helikopter miatt... ami éppen ugyan permetezi a napraforgókat, de ritka látvány, pláne ilyen közelről..

A pilóta a végén még bedobott pár extra figurát, valószínűleg tetszett neki a nézőközönség.. :D

a cím Beniül van...

levél

Ezt nem akarom máskorra hagyni.. ma reggel egy levelet találtunk a postaládánkban, amit Ann-éktól kaptunk.

Kézzel készített lapot rejtett a boríték, amit itt is nagyon-nagyon köszönünk. :-*
Annyira ötletes, varrott (!!) papír, laminált (ugye?) és az útravaló kísérőszöveg is igazán eredeti.

visszaszámlálás

Napok óta dobol a fejemben, hogy itt van, és megyünk.. és jaj, de jó is ez. :D
Úgy érzem, hogy átestem a kötelező dolgokon: örömmámor, pánik, kisebb depi .. és most letisztult aggyal, lélekkel állok itt az Új előtt.
Tudom, hogy lesznek nehéz időszakok, és hogy itthon is ki tud készíteni a szomorkás idő meg a nonstop eső, de most ez mind nem érdekel.
Érzem, hogy jól fognak elsülni a dolgaink, érzem a pozitív energiát magunkban.. szóval nagy királyság.

A gyerekek is felettébb izgatottak, a Nagyok bőröndjeit már 10edszerre pakoljuk át, próbapakolást csináltunk a tetőboxba: szortíroznom kell tovább, nem elég a hely :O, és közben búcsúvendégeink jönnek-mennek.

20.-án volt itt egy baráti házaspár, most csak leugrottak, nem aludtak itt. Kellemesen eltöltöttük az időt velük, pont elég ideig maradtak, de a tegnapi.. :OOO .. jajjj...
Előszöris nem a kedvencünk.. csak úgy van nekünk. 40-es manus, nincs családja, senki nem várja haza (OK, klasszikus kockafej: számítógépes fickó), és eléggé magánakvaló.
Buddy ex-osztálytársa amúgy.
Én nehezen viselem, ha itt van, mert sosem megy haza este 11-nél előbb (volt, h hajnali kettőig maradt), nincs igazán semmi közös témánk, nonstop dohányzik, így kint rohadnak hidegben-melegben a kertben , és olyan okoskodó hülye, aki.. hát izé.. viszketést kapok, na.
Buddy meg egyszerűen nem tud hogyan kibújni a "leugrok hozzátok" telefonokból.. volt, hogy nem volt jó nekünk: nem baj, jön másnap. Az sem jó: akkor másik másnap..
Szóval akármit felhozhat, nem lehet levakarni és kész.
Az meg valahogy nem megy nekünk, hogy durván elutasítsuk, így marad a "mindeeeeegggggyy, kibírjuk valahogy". :DDDDDD
Tegnap 11-ig maradt, közben én programot csináltam nekik: égessék el a gallyakat, meg a papírhulladékokat, (a hamujába tettem alufóliás krumplit-hagymával-szalonnával), hátha kifüstöljük :DDD , de csak a látványos , jajj, de hosszú volt ez a nap is, és micsoda vihar van errefelé, jobb lesz menned után mondta, hogy akkor ő megy.. nem tartottuk vissza.
Csúnyacsúnyacsúnya V és B. *upsz*

És ezzel lezárult az a rész is, hogy elköszönjünk a barátainktól, testvéremtől, ismerősünktől..

A hátralévő napjainkra marad: a bőröndök újbóli átvariálása, a játékos doboz átmazsolázása, a jó idő kiélvezése és a rápihenés ;) , ja meg egy kis kocsimosás, meg Buddynak kis autószépészeti beavatkozás. Na, meg olyan kajákat főzök, amit jó darabig mellőznünk kell majd, mert nincs ill. ritka a tejföl, drága a búzadara és nincs túró.. szóval elvagyunk, és élvezzük azt a tényt, hogy csak 11 NAP éssss... töptöröptöröpp..