reggeli képek

Mivel jelenleg megint csak egy autónk van, ezért engem is Buddy visz el dolgozni.
Tegnap megfogadtuk, h ma mindenképp viszünk gépet, mert hihetetlen szép a napkelte.. muszáj megörökíteni.
És tényleg. :P

Blackhead-Burren, megint

A tegnapi napunk jó csillagzat alatt volt: szabadnap, no suli, fátyolos felhőzet, napsütéssel megspékelve.. és a 3 nagy gyerekünk itthon tervezett gyakorolni a barátaikkal a csütörtöki Nagy Show-ra. Szóval persze, hogy csavarogtunk egyet. :)

Blackhead:

Burren:

Poulnabrone dolmen:

dühöngés

"Az ember kaparjon, gyűjtsön, építkezzen kockáról kockára. Aki erre nem képes, akinek nincs semmije az annyit is ér. Azt gondolom, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér. Ezt tudom mondani. Annak annyi az élete. Ez az én véleményem egyébként” - fejtette ki Lázár János.

Ezt komolyan nem hiszem el.
Nem hiszem el, hogy egy ilyen paraszt gyökér képes felbosszantani.


Kérem szépen.. mi odahaza is 6 gyereket neveltünk. Sosem éltünk nagy lábon. Próbáltunk építkezni kockáról-kockára, gyűjteni, de nem ment. Na, nem azért, mert nem vagyunk rá képesek. És nem is azért, mert vannak gyerekeink.
Mikor gyereket vállaltunk, akkor a barátaink jórésze "nem mert", inkább várt és gyűjtött és kapart.. Ma nagyjából mindannyian ugyanott tartunk anyagilag, senkinek sem sikerült milliókat felhalmozni, pedig nem neveltek egy gyereket sem, egyikőjük sem esett ki a munkából..blblbla.. Egyszerűen mi az a generáció vagyunk, akik a békási-kőbányai szoci lakótelepre születtek, akiknek 18-20 éves korában lett a rendszerváltás, és semelyikőnk szülője nem volt jó helyen, hogy kicsípjen jó nagy falatokat a privatizáláskor -viszont ő maga még fiatal ahhoz, hogy jó helyen legyen, és amit megkerestünk, azt elvitte az albérlet, a rezsi..
Nekünk ugyan lett egy házunk a világ végén, ami a mutterrel közös, de a ház 1939-ben épült, és nagyon sok munka van rajta. Amit mi meg tudtunk csinálni a házon, a kertben, megtettük.
Sosem voltunk hitelképesek, merugye a gyerekek, sőt, a szocpolt sem sikerült sosem felvennünk. Micsoda lúzerek, igaz?
És mikor rohadtul elegünk lett mindenből, és totál kilátástalan lett az egész, mindenünket, ami mozdítható volt, pénzzé tettük, és leléptünk..
És nahát... itt ugyanazzal az erővel, energiával képesek vagyunk gyarapodni, látjuk a napfényt is, és csak a mi döntésünk az, hogy inkább béreljünk tovább lakást vagy részletre megvegyük-e. És csak 2 és fél évről beszélek. Nem 15-ről.
Érted? Ugye?
Hogy nem velem-velünk van a baj, nem azért lettünk a Te szemedben semmik vagy senkik, mert nem vagyunk képesek a fejlődésre? Hanem a hely nem alkalmas rá..?!
Basszadmeg.

Nagyapák

Sajnos nem élnek már. Egyik nagyapám sem. Az apai nagyapám muzsikus ember volt, de mellette keményen dolgozott: a gombcsiszoló üzemben hajtotta szilikózisba magát. Alig ismerhettem, de amit hallottam Róla, csodálatosan hegedült, nagyon tudott mulatni, szeretni, inni....A másik, anyai nagyapám szintén korán eltávozott, őt sem volt szerencsém sokáig ismerni, mindössze nyolc éves voltam, mikor meghalt. Nagy életet élt, kicsapongót. Autószerelő volt amúgy, aki tucatszám őrizgette az amerikai magyaroktól kapott hálálkodó levelek, amelyekben megköszönték, hogy az itt addig még nem is látott járgányokat úgy megjavította, hogy az amerikai minősített szervizekben csak néztek, hogy ez igen. Alapos ember volt, és praktikus. Most, hogy írom ezt a bejegyzést, nincs egy méterre tőlem az az általa kézzel kifaragott hátvakaró, amit a mai napig használok, ha nincs kéznél senki, aki megvakarja a hátam :-)

Karakteres figurák voltak ők, akik egy olyan világban éltek, ahol még az emberek tudtak mulatni, együtt a cigány a magyarral, a svábbal, a tóttal. Őszintén. Ezek a nóták az Ő kedvenceik voltak, és kizárólag azért tanultam meg eljátszani gitáron, hogy a magam keresetlen módján emlékezzek Rájuk. Nagypapik, ha láttok odafentről, fogadjátok szeretettel! :-)

Lá Fhéile Pádraig

„Legyen az út oldaladon, a szél mindig körülötted, a nap, mely melegen ragyog arcodon és az eső, mely édesen hull a környező mezőkre, és míg újra találkozunk, Isten óvjon tenyerén."

Jó mulatást mára. :)

Élet

Biztos a kor miatt van, vagy hogy az elmúlt évek során több olyan változás is történt nálunk, ami finoman szólva is meghatározó...nem tudom. A lényeg az, hogy mostanában egyre többször kerülnek a terítékre Verbénával komolyabb témák, amik sokszor úgy tűnik, filozofikus magasságokat karcolásznak, ugyanakkor viszont megdöbbentően hétköznapi, felszín közeli aspektussal is rendelkeznek. Persze, hogy itt vagyunk hat gyerekkel, akik közül az egyik már tán nem is számít - a társadalmi definíció szerint persze - annak, közeledve a negyedik X felé....naná, hogy elkerülhetetlenek a mélyebben szántó gondolatok.

Szóval számtalan helyen találkozok olyan elméleti, vagy gyakorlati, írásos formában történő, vagy orális, publikus vagy privát eszmecserével, vitával, melynek az a témája, vajon mi a jobb: a gyerekesség vagy a gyermektelenség.
Már minthogy mi a pozitívabb...nevelni gyereket, vagy nem? Igen, igen....karrier kontra család...tövig lerágott csont, könyvek, filmek, cikkek, tanulmányok...igen. Tudom. Engem mégis baromira zavar az, hogy egyáltalán hogyan lehet már csak a kérdés is létjogosult?
Tehát hogy ba**za meg, hát mi, akik erről nyitunk vitát, mi is egyszer régen gyerekek voltunk. hát hogy kérdőjelezhetjük meg a saját létezésünk létjogosultságát. Ez csak nekem ilyen égbekiáltó paradoxon? Egyszerűen nem bírom megérteni, hogyan gondolkodhat valaki úgy, hogy létező alternatívaként tekint egy olyan állapotra, ami determináltan kizárja a saját maga létezését. micsoda önelégült egó kell ahhoz, hogy valaki ha még így is gondolkodik, ennek nem átall hangot adni, ad abszurdum érvelni mellette. Ennek a sártekének azért van civilizált, értelmes élete, mert az emberi faj fent maradt, túlélt, és ösztönei alapján szaporodott. Nem határozza meg hát alapvetően ezt a kérdést ez a tény?
Nem tudom elfogadni ezt a dolgot alternatívának. És tucatjával jönnek szemben olyan írások, ahol fiatal, intelligens, értelmes (?!?) emberek harmincon túl azt mondják: De hát még nem is éltem....És érti az élet szó alatt a hajtást a munkahelyen, az eszement pénzvadászatot, a karrierépítést, a bulikat, ahol seggrészegre issza magát, és olyanokkal kefél, akiknek nem tudja a vezetéknevét. Ez volna tehát az élet. És a gyerekvállalás mellett döntő embereknek osztályrészül jut akkor pedig a halál. Szóval aki gyerekvállalásra adja a fejét, az mindjárt veheti is az ásót, és eláshatja magát a hátsó kertben. Halleluja.

Mit tudnak ezek az emberek arról, hogy mi is az élet.
Hogyan is lehetne összehasonlítani azt, amikor fos részegen hányja össze magát egy buliban fél üveg vodka után mondjuk azzal, ahogy egy kisgyerek elalszik az ember karjában. Vagy azzal, ahogy átölel a gyereked és megpuszil. Vagy csak rád nevet. Tényleg nem értem, miért nem látják ezek az emberek, hogy az élet csak azután kezdődik, hogy gyereke lesz valakinek. Onnantól indul. Nem akkor ér véget.

Banana bread -banánkenyér :)

Az úúgy volt, hogy vettünk egy isteni illatgyertyát. Banana bread with chocolate and nut illatút.
Harapni lehet az illatát.. persze, hogy megcsinálom a gyerekeknek.

Nagyon finom lett, szerintem állandósulni fog a süti.

ALAP:

• - 4-5 érett banán, összetörve
• - 2 csésze liszt (én 1 csésze simát és 1 csésze teljeskiörlésűt használtam)
• - 1 csésze cukor ( itt pedig fél csésze fehér és fél csésze barna cukrot)
• - 2 nagy tojás
• - 1/2 csésze olaj
• - 1 teáskanál sütőpor
• - csipet só
• - 1 vaníliarúd

Sütőt előmelegítettem 180 fokra, kivajaztam egy kenyérsütő formát.
Először a cukrot, az olajat és a tojásokat kevertem össze (robotgéppel), addig, amíg a cukor fel nem olvadt, aztán beledobtam az összetört banánokat, kevertem tovább a masszát még jó egy percig, aztán a száraz cuccok jöttek: liszt-sütőporral-vanília-só.
Végül fakanállal belekevertem még 10 deka apró kockákra vágott étcsokit és 15 deka nut-mixet (dió, mogyoró, mandula). (ezt előzőleg egy kicsit megpirítottam)
Az elkészítési idő kb. 15-20 perc volt.

50 percig sütöttem, tűpróba szükséges.

Az eredmény:

16.

Ma volt az a nap, amikor sikerült megtartanunk Jancsi és Tomi szülinapját.. kivételesen egy napon.
Körkérdésben feltettük, h mit szeretnének, és Tomi volt az, aki azt mondta, h legyen egy napon megtartva (hétfőre és keddre esnek a szülinapok), Jancsi azt mondta, h neki mindegy.
Szóval a reggelünk 3 torta gyártásával indult, amiket sanszos, hogy 2-3 napig enni fognak.. :O
Aztán ünnepi ebéd, előkészületek.. miegyéb.. ünneplés, és az ajándékok kipróbálása, kiélvezése..
Tomi egy mikrofont kapott állvánnyal, meg egy erősítőt. Van egy kis bandája a suliban, ahova mussszzzzzáááj ez a sok ketyere, és hát itthon is talált magának partnert a zenéléshez:

Kari és Tomi:

beginners

Az első mini koncert.. :))) Kicsit izgatottak voltak, jobban is tudják, de majd belejönnek abba, hogy nézzük is őket, nem csak halljuk..

Marci és Jancsi, tanáruk: Miss Hanna :))

rohanó idő :)

Ez az időszak a szülinap dömping nálunk, és ahogy lenni szokott, elmerengtünk, hogy mi volt ilyenkor 8-10-16 éve... "Gondoltad volna.." "Hihetetlen, hogy... " "Hiszen még csak..." és sorolhatnám.. nagyon durva arra rádöbbenni, hogy mennyire kevés fotónk van abból az időből, amikor még csak álom volt a digi-gép. (vagy még az sem, hiszen azt sem tudtuk mi is az.. :)))

A fénykép előhívás olyan extra volt a mi kis büdzsénkben, amit csak spéci alkalmakkor engedhettünk meg magunknak.. ma meg 25 DVD (!!) van tele, 7 év fotójával-videójával, olyan 80-100 gigabájtnyi adat, fogalmam sincs mennyi kép..
Vannak bestof-ok persze - az adott év kedvenc fotói, sőt a snapfish kedvező akcióinak köszönhetően, ki is van jópár nyomtatva, de tök jó újra és újra átnézni azokat a fotókat, amik az elmúlt szülinapokon készültek pl. , és rettentően sajnálom, hogy mondjuk Tomi kisbaba korából alig, 3-4 havonta vannak csak fotók (szigorúan 27-36 kockányi, amiknek az egy harmada homályos, vagy bemozdul a gyerek).
Persze lehet, hogy ez is túlzás, mi ui. -állítólag- sok fotót csinálunk, de hiszem azt, hogy majd 80 évesen micsoda öröm lesz újra és újra megnézni a képeket, és feleleveníteni ezeket az éveket.

Pl ezt 2004-ből:

Vagy ezzel a 2011-et: