Biztos a kor miatt van, vagy hogy az elmúlt évek során több olyan változás is történt nálunk, ami finoman szólva is meghatározó...nem tudom. A lényeg az, hogy mostanában egyre többször kerülnek a terítékre Verbénával komolyabb témák, amik sokszor úgy tűnik, filozofikus magasságokat karcolásznak, ugyanakkor viszont megdöbbentően hétköznapi, felszín közeli aspektussal is rendelkeznek. Persze, hogy itt vagyunk hat gyerekkel, akik közül az egyik már tán nem is számít - a társadalmi definíció szerint persze - annak, közeledve a negyedik X felé....naná, hogy elkerülhetetlenek a mélyebben szántó gondolatok.
Szóval számtalan helyen találkozok olyan elméleti, vagy gyakorlati, írásos formában történő, vagy orális, publikus vagy privát eszmecserével, vitával, melynek az a témája, vajon mi a jobb: a gyerekesség vagy a gyermektelenség.
Már minthogy mi a pozitívabb...nevelni gyereket, vagy nem? Igen, igen....karrier kontra család...tövig lerágott csont, könyvek, filmek, cikkek, tanulmányok...igen. Tudom. Engem mégis baromira zavar az, hogy egyáltalán hogyan lehet már csak a kérdés is létjogosult?
Tehát hogy ba**za meg, hát mi, akik erről nyitunk vitát, mi is egyszer régen gyerekek voltunk. hát hogy kérdőjelezhetjük meg a saját létezésünk létjogosultságát. Ez csak nekem ilyen égbekiáltó paradoxon? Egyszerűen nem bírom megérteni, hogyan gondolkodhat valaki úgy, hogy létező alternatívaként tekint egy olyan állapotra, ami determináltan kizárja a saját maga létezését. micsoda önelégült egó kell ahhoz, hogy valaki ha még így is gondolkodik, ennek nem átall hangot adni, ad abszurdum érvelni mellette. Ennek a sártekének azért van civilizált, értelmes élete, mert az emberi faj fent maradt, túlélt, és ösztönei alapján szaporodott. Nem határozza meg hát alapvetően ezt a kérdést ez a tény?
Nem tudom elfogadni ezt a dolgot alternatívának. És tucatjával jönnek szemben olyan írások, ahol fiatal, intelligens, értelmes (?!?) emberek harmincon túl azt mondják: De hát még nem is éltem....És érti az élet szó alatt a hajtást a munkahelyen, az eszement pénzvadászatot, a karrierépítést, a bulikat, ahol seggrészegre issza magát, és olyanokkal kefél, akiknek nem tudja a vezetéknevét. Ez volna tehát az élet. És a gyerekvállalás mellett döntő embereknek osztályrészül jut akkor pedig a halál. Szóval aki gyerekvállalásra adja a fejét, az mindjárt veheti is az ásót, és eláshatja magát a hátsó kertben. Halleluja.
Mit tudnak ezek az emberek arról, hogy mi is az élet.
Hogyan is lehetne összehasonlítani azt, amikor fos részegen hányja össze magát egy buliban fél üveg vodka után mondjuk azzal, ahogy egy kisgyerek elalszik az ember karjában. Vagy azzal, ahogy átölel a gyereked és megpuszil. Vagy csak rád nevet. Tényleg nem értem, miért nem látják ezek az emberek, hogy az élet csak azután kezdődik, hogy gyereke lesz valakinek. Onnantól indul. Nem akkor ér véget.
Szóval számtalan helyen találkozok olyan elméleti, vagy gyakorlati, írásos formában történő, vagy orális, publikus vagy privát eszmecserével, vitával, melynek az a témája, vajon mi a jobb: a gyerekesség vagy a gyermektelenség.
Már minthogy mi a pozitívabb...nevelni gyereket, vagy nem? Igen, igen....karrier kontra család...tövig lerágott csont, könyvek, filmek, cikkek, tanulmányok...igen. Tudom. Engem mégis baromira zavar az, hogy egyáltalán hogyan lehet már csak a kérdés is létjogosult?
Tehát hogy ba**za meg, hát mi, akik erről nyitunk vitát, mi is egyszer régen gyerekek voltunk. hát hogy kérdőjelezhetjük meg a saját létezésünk létjogosultságát. Ez csak nekem ilyen égbekiáltó paradoxon? Egyszerűen nem bírom megérteni, hogyan gondolkodhat valaki úgy, hogy létező alternatívaként tekint egy olyan állapotra, ami determináltan kizárja a saját maga létezését. micsoda önelégült egó kell ahhoz, hogy valaki ha még így is gondolkodik, ennek nem átall hangot adni, ad abszurdum érvelni mellette. Ennek a sártekének azért van civilizált, értelmes élete, mert az emberi faj fent maradt, túlélt, és ösztönei alapján szaporodott. Nem határozza meg hát alapvetően ezt a kérdést ez a tény?
Nem tudom elfogadni ezt a dolgot alternatívának. És tucatjával jönnek szemben olyan írások, ahol fiatal, intelligens, értelmes (?!?) emberek harmincon túl azt mondják: De hát még nem is éltem....És érti az élet szó alatt a hajtást a munkahelyen, az eszement pénzvadászatot, a karrierépítést, a bulikat, ahol seggrészegre issza magát, és olyanokkal kefél, akiknek nem tudja a vezetéknevét. Ez volna tehát az élet. És a gyerekvállalás mellett döntő embereknek osztályrészül jut akkor pedig a halál. Szóval aki gyerekvállalásra adja a fejét, az mindjárt veheti is az ásót, és eláshatja magát a hátsó kertben. Halleluja.
Mit tudnak ezek az emberek arról, hogy mi is az élet.
Hogyan is lehetne összehasonlítani azt, amikor fos részegen hányja össze magát egy buliban fél üveg vodka után mondjuk azzal, ahogy egy kisgyerek elalszik az ember karjában. Vagy azzal, ahogy átölel a gyereked és megpuszil. Vagy csak rád nevet. Tényleg nem értem, miért nem látják ezek az emberek, hogy az élet csak azután kezdődik, hogy gyereke lesz valakinek. Onnantól indul. Nem akkor ér véget.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése