mindenféle -gyerekekről

Benedeken péntek reggel egy kisujj körömnyi izé jelent meg, amit én első pillantásra ótvarnak hittem. :OO
Bár sosem láttam ótvart, de bárányhimlő nem ilyen -azt ismerem.
Mivel orvos nincs most 28.-áig, így kocsival elvittem egy faluval arrébb.. "szerencsére" csak egy szúnyogcsípése fertőződött el, kapott rá Bactroban-t, meg Betadine-t. Eléggé megijedtem, azt sem tudtam, hogy az fertőz-e, és még a nyakunkon volt az unokaöcsi/hugi érkezése...

Kari tegnap délután újabb fogát húzta ki. Amiről ő sem tudott, hogy mozgott volna.. (szerintünk így gyűjt zsebpénzt a táborra :PP ), Jancsié ellenben a helyén van még.

A két kisrokont elhozták, kíváncsi leszek, hogy hogyan szokjuk meg egymást.
Ma egész nap alig láttuk a gyerekeket, "bunkit" építettek, Kari felkarolta az öt éves kislányt és babázgattak.

Az előre beharangozott lehűlés és vihar meg eső ismét elkerült minket, egy kicsit jobban fúj a szél, de délután medencéztek a gyerekek, mert 33 fok volt megint. OK, lehűlt: 38 helyett 33. :PP

Ma egy véletlen félretárcsázás kapcsán beszéltem Tomi ofőjével, és a suli új igazgatónőjével: elmondtam, hogy szeptembertől Írországban leszünk, a sajnálkozás után nagyon segítőkészek voltak.
Bár nem hinném, hogy sok elintéznivalóm lenne a suliban, talán egy kérvényt kell írni, hogy átmenetileg kérem a magántanulói státuszba vételüket, külföldre költözés miatt. Ettől függetlenül utánanéz az igazgatónő, mert "ilyen még itt nem volt".
No igen, errefelé is az a szokás, hogy a németül tudó helyiek közül apuka kint van "németbe' " (jajjj, de viszketek ettől amúgy), időnként hazajön, anyuka meg itthon terelgeti a gyerekeket.
Van egy-két család, ahol mindkét szülő kint van, és a nagyik terelgetik a srácokat.
Háát, izé.

Hannus elmondta a Tervet minap az egyik barátnőjének (már mindenkinek mondta, csak ő külföldön volt), szegényke sírt, hogy mennyire fog neki hiányozni Hanna. De utána le is fixálták, hogy valamikor eljön, meglátogatni minket. :D
Kicsi a világ: a volt általános iskolai osztálytársnői októberben Írországba mennek koncertet adni a suli kórusukkal. Persze ők is majd.. hehhe. Lehet, hogy nagyobb lesz a forgalmunk odakint, mint itthon?

csütörtök-péntek

Nem egyszerű napok vannak mögöttünk, az ezer fokban millió rohangászós dolgunk volt.
A folytatásról inkább már nem is mondok semmit.. Buddy bátyjának a 2 nagyobbik gyerkőce (8 és 5 évesek) lejön hozzánk 2 hétre. :O Ez persze csak így kimondva tűnik soknak, tulajdonképpen nagyon bízok abban, hogy nem lesz velük gond. A jelen helyzet szerint épp a mi két nagyunk kiállhatatlan. :X
De befenyegettem őket, hogy én képes vagyok arra, hogy tábori rendszabályokat írjak, nagyon durva esetben felültessem egy buszra őket, ami a mamáéknál teszi ki. Remélem, hogy kellően hatásos voltam.

Visszatérve az elmúlt napokra..
Csütörtökön volt egy kis dolgunk Buddy egyik fórumtársánál, többek közt leadta a Városban a kocsiját és mi meg hazavittük :P , elvittük Marcit-Benit is, aranyosan viselkedtek, nézték a kerti tóban a békákat és a halakat.

Majd délután realizáltuk, hogy a régóta ígérgető gitárt-megvevő emberke befizette a pénzt, így másnapra megbeszélték a cucc elszállítmányozást.
És mivel mind ezt a Fendert, mind pedig a Régi gitárt igen jó áron adta el Buddy, és a kötségvetés is elbírt egy "pótgitárt", így felhívta Buddy a kedvenc hangszerüzletét, hogy nincs-e bizományban egy használt westerngitár..?
Volt neki.. azt hittük, hogy valami kis noném cucc, de -és ez az isteni közjáték- egy Ibanez gitárt tudott elhozni, 3-ad annyiért, amennyiért a Régit eladta.
Gyönyörű és a hangja is csodaszép. Szóval van gitár, így ha úgy hozná a sors, mehet az O'Connell Street-re kalapozni (utcazenélni) . :P

Tegnap meg elvittük az elektromos cuccot egy anyósék melletti kisvárosba, így elmentünk hozzájuk, elköszönni -mondjuk.
Túlestünk rajta.
És jófej menyük is voltam: felajánlottam a gépemet, hogy azon keresztül tudjuk tartani a kapcsolatot.. de Após hallani sem akar róla. Ő nem fizet elő semmire már többé (:OO :DDD ), majd hívnak minket, havonta egyszer.
Hát, legyen, ahogy akarják.

a Patkány éve

Bár alapból nem vagyok babonás, és a horoszkópokat sem bújom nap, mint nap.

De az év elején –anyám előfizetője a lapnak- kezembe került egy Nők Lapja, melyben az ez évi, 2008-as kínai horoszkóp volt.

Tudtuk, hogy ez a Patkány éve, és Buddy is e jegy szülötte, és azt is hallottuk már, hogy általában azok az évek sikeresek egy-egy embernek, ami az „ő jegye”.

Eltettem akkor az újságot, és most a pakoláskor kezembe akadt, így idemásolok egy pár sort. Hogy mit is jósolt nekünk, - a családnak- a kínai horoszkóp 2008 februárjában az idei évre.

Patkány: - A szerencse éve

„rendkívül szerencsés lesz az idei esztendő (…) Különösen a nyár tartogat fantasztikus lehetőségeket. (…) Anyagi ügyei remekül alakulnak, nem lesz oka panaszra.”

Nyúl (én) – A barátság éve

„Baráti kapcsolatai közül lesz olyan, ami végleg megszűnik, és lesz, ami felértékelődik. (…) Sor kerül egy olyan külföldi utazásra, mely miatt izgul.”

Majom (Hanna) – A kalandok éve

„Kaphat egy nem mindennapi ajánlatot, amit akkor is el kell fogadnia, ha a mostani munkájával (iskolájával :P ) elégedett”

Disznó (Tomi) – A lazítás éve

„Ahogy beköszönt a tavasz, úgy lesz egyre könnyebb az élete. Nem kell a munkában megfeszülnie, éjt-nappallá téve dolgozni (tanulnia :P ) (…) Végre sor kerül egy régóta tervezett utazásra.”

Bivaly (Kari) – Az új munka éve

„Elege lesz a mostani munkahelyével (iskolájával) és a 2008-as esztendőben olyat találhat, amivel elégedett lesz.”

Kígyó (Jancsi) - Az új ismeretségek éve

„Idén új állást talál (sulit), ahol nemcsak a tudását, hanem az ismeretségi körét is gyarapítja.”

Kecske (Marci) – A kemény munka éve

„Keményen kell dolgoznia, ami nem esik nehezére, hiszen elismerésben részesül.”

Kutya (Beni) – Az igazság éve

„Családi átalakulások éve lesz az idei, ami miatt nagy figyelem hárul Önre. Élvezi a szeretetet, a támogatást, amit kap, és ez jókedvűvé teszi.”

fogtündér

Hozzánk el szokott jönni a Fogtündér, ha valamelyi gyerekünknek kipottyan a tejfoga.
Általában valami kis apró ajándékot kapnak, kisautót, zseléstollat, noteszt, Bart-os zoknit.. szóval ilyesmiket.

Jancsinak több, mint egy hete lóg a bal felső egyese. Mi meg bekészültünk persze, vettünk neki egy "fiús-dolgot".. egy ledlámpás izébigyót, amivel tud kicsit szerelni, szöszölni a kertben.
Mindennap próbálgatja, de valahogy még mindig nem akar kiesni az a fránya fog.

Ma Karival mediztem, mikor mondja, hogy mozog az egyik foga.. majd benyúlt a szájába és kihúzta a jobb felső 5-ösét. :O
Szerencsétlen Fogtündér erre nem számított, nem is volt róla tudomása -felkészülés sehol ugye, így ma éjjel az amerikai módszert alkalmazza..: apró pénzt visz a fogért cserébe.

Jancsika meg el van kenődve.. ma mindenkit megkért, hogy próbálja már kihúzni a fogát, de sajnos fáj is neki, és még az egyik csücsök nagyon ragaszkodik hozzá. :(

Nem könnyű

Mostanában gyakran érzek magunk körül ellenséges indulatokat. Amik azt sugallják, mintha…mintha ez olyan könnyű lenne…mintha mi nem maradnánk szívesen. Pedig de.

Nagyon szívesen maradnánk Magyarországon, mert mindamellett, hogy mondjuk nekem speciel a magyar állam nem adott szinte semmit, azért én még magyarnak érzem magam. Mert ahogy az autóval a nyár végi tájon átsuhanva láttam, ahogy a szél bele- belekap a búzatáblába, akkor Petőfi hullámzó búzamezője jut eszembe….és amikor elkeseredett vagyok, akkor József Attila sorai ugranak be. És szeretem olvasni Moldovát, Szilvásit, Berkesit…és még hosszan sorolhatnám azokat a momentumokat, amik mind-mind arra utalnak, hogy én magyarnak születtem….és nagyon fontos, hogy az elmenetelünk nem vidám dolog.

Aki meghozott már valaha egy ilyen döntést – függetlenül a megvalósulástól – aki átment a különböző stációkon, az pontosan tudja, hogy egy ilyen döntés mögött nagyon súlyos dolgok vannak. Bátornak kell lenni. Erősnek, türelmesnek, kitartónak. Következetesnek. Át kell gondolni, hogy az ember honnan jött, hová tart, mit akar az élettől. És mit hajlandó megtenni azért, amit akar. Hogy kire számíthat, hogy mi mit jelent, hogy a tárgyak csak tárgyak, hogy hinni kell önmagunkban, a másikban, a céljainkban. Igen, komoly dolog. És amikor elindul egy ilyen folyamat, akkor letisztul a kép, és valahogy jobban mennek a dolgok. Talán azért, mert itt már nincs helye a határozatlanságnak, a tologatásnak, a cicózásnak, a totymorgásnak. Az ember húz egy vonalat, és onnantól kezdve egyszerűen mindent más szemmel néz.

És igen, ha visszanézek a pár évvel ezelőtti dolgainkra, akkor azt mondom, ez a helyes, amit most csinálunk, és nem az, amit akkor. Az embernek fel kell ismernie azt, ha valami nem oké. És két dolgot tehet: vagy elfogadja, és szenved….vagy tesz ellene, és esélyt kap a változásra. Nem biztos, hogy az utóbbi az kényelmesebb élethelyzetet produkál, mint az előbbi. Egyáltalán nem. Csak más közben megélni az egyiket, és más a másikat. Nem vidám dolog minden magunk mögött hagyni, és belevágni az ismeretlenbe. Nem vidám, mert nagyon sok mindent hagyunk itt, ami ideköt. Nem tárgyakra gondolok.

Érzések, hangulatok, látvány, édes anyanyelv. Amikor nem kell gondolkodni azon, amit mondani akarsz, hogyan mondd. Amikor -miközben telefonon beszélsz valakivel, és közben mutogat a feleséged, akkor is hallod fél füllel a tévéhíradóban, hogy miről vakerászik a hírolvasó. Nem vidám.

Mégis bizsergetően izgalmas. Új utakra megyünk, ahol még nem jártunk. És együtt. Ez óriási. Új élmények, történetek, kalandok várnak ránk. Együtt, miránk mindannyiunkra, és nagyszerű dolog úgy nekivágni a Nagy Útnak, hogy közben együtt, egyszerre tudjuk, hogy mit akarunk, hogy kitől mit várunk, és miért. És ez nagy örömmel tölt el, és igazából nincs semmi köze Írországhoz. Sem Magyarországhoz. Hozzánk van köze, a nagyszerű családunkhoz. A feleségemhez, és a srácaimhoz, a velük alkotott egységhez, az erőhöz, ami bennünk van, a maga oszthatatlan és megfoghatatlan módján. Mert nem tudom, az élet mit hoz, mit rejt számunkra. Lehet, hogy Írország….lehet, hogy nem. Lehet, hogy bejön, és ott maradunk. Lehet, hogy nem. Lehet, hogy hazajövünk. Lehet, hogy nem jövünk haza. De egy biztos: Mi magunk, egymásnak, egymásért.

Talán túl patetikus lett ez az írás, de nem baj. Nagyon büszke vagyok a családomra, hogy olyan, amilyen, hogy egy ekkora projektet simán be tudunk együtt vállalni, annak minden buktatójával, áldozatával, kényelmetlenségével, és kockázatával együtt. Azt hiszem, nagyon kevesen gondolhatják így, de én így gondolom: Ha meg kellene halnom, képes lennék mosolyogva távozni. És ez a tudat mindent megér :-)

por és kosz

... ez vesz ma körbe minket.
Buddy a könyveit szelektálta, amiket vagy ezer éve nem poroltam le. Meg céges papírokkal szutykolt, míg én a dobozaimat, gyógyszereket és ezerféle igenfontos :D dolgomat szortíroztam.
Baromira poros-koszos lett a nappali, és Buddy szénanáthájának asszem ez nem tett jót. :(
Iszonyatul rátört: prüszköl, meg könnyedzik..

Azon röhögünk, hogy lesz egy halom valami, amit mindenképpen el akarunk vinni magunkkal. Aztán az a sok valami majd be sem fér a kocsiba.. szóval a szelektálás szerintünk augusztus legvégéig el fog tartani. :D

Tomival pedig csináltunk egy "próbapakolást". Azaz a kiválogatott dolgait összeraktuk, becsomagoltuk -mérni még nem tudjuk, köll egy mérleget vennünk- és hát igazi pasi... Összerakott magának 3 darab nadrágot, 5 pólót, 3 pulcsit, alsógatyákat-zoknikat, és egy mellényt.
Én azért kissé több mindent szeretném, ha hozna, annak ellenére, hogy Írországban most is 16-18 fok körül van, és esik, de a tervek szerint ők (Kari, Hanna, Tomi) kb. 10 napot el fognak tölteni Buddy bátyjáéknál, Dél-Angliában... ott azért 20 fok fölé is megy még szeptemberben.

tegnap- képekben

hüje

Aszonta a bátyám, hogy hülyék vagyunk..
Nem baj, talán túléljük. :D
Újabb strigula az ellendrukkerek mellett.

Há' megmondtuk, hogy ez lesz, jön majd a sok negatív energia. De ezt is elütjük valahogy. (pl. feltöltődünk egy kirándulás alkalmával.. :P )

Nagy vonalakban számolva már csak 50-60 nap.. ennyit már féllábon is.

túr dö mecsek

Ma egy hatalmasat túráztunk a Mecsekben.
Ad hoc volt, semmi rákészülés, csak olyan kirándulós idő volt, fújt a szél, meg hűvös volt (30 fok. :PP ), ebéd után nekivágtunk.
A környékünkre mentünk, ahol nem jártunk még, ill. egy részén igen.
10 km-t mentünk, és ismét megállapítottuk, hogy milyen csudaszép és vadregényes ez a táj. Völgyek, hegyhátak, hihetetlen magas fák, patakok..
A pihenőknél csak mi ültünk le *uppssz* , a gyerekek (mennyi energia van ezekben a srácokban :OO) bújócskáztak, meg fogócskáztak.
Beni jól kifáradt, mi is persze, mert a visszaúton -hegynek fel főként- felváltva ült valamelyikőnk nyakában-hátán. (és kántálta, hogy "gyíteló")
Kullancsot senki sem szedett össze, ez nagyon jó, mert egyre rémisztőbb híreket hallok ismerőseimtől, akik az északi hegyekben élnek, ill. járnak túrázni.

kapcsolatok

Teljes megdöbbentem, mikor hallottam, hogy egy baráti házaspár –sok év után- külön költözött.
Remélem, és bízom benne, hogy ez csak átmeneti, és rendezik a dolgaikat. Nem, nem a gyerekek miatt, mert azt hiszem, hogy egy szar kapcsolatban maradni, csak miattuk.. az pont a gyerekekkel a legnagyobb kicseszés. (lsd. Buddy-ék.. :( )
Konkrétumokat nem tudok, mert sem lehetőség, sem idő nem volt a kidumálásra, de biztosan nincs 3. a kapcsolatukban.
Elgondolkoztam e kapcsán, hogy ha valami nem jó, nem működik, akkor meddig lehet húzni-nyúzni a dolgokat. Ők is tizenéves házasok, 3 gyerek, aránylag jó anyagiak. Kívülről nézve tök OK minden.
Lehet, hogy most érett meg bennük az, hogy egy olyan emberrel megöregedni, akivel nem jönnek ki, az maga lehet a rémálom..?
A nővérem első férjét imádta mindenki, de én tudtam, h nem fognak sokáig együtt élni. Hiába a 2 gyerek, hiába a közös tárgyak.. nem. Mert nem voltak egymáshoz illők. Semmi közös érdeklődés, semmi hasonlóság a gondolkodásukban.
A szüleim 25 év után váltak el.. a környezetük legnagyobb megdöbbenésére, de én valahol örültem neki. Mint ahogyan az is megdöbbentett mindenkit, hogy apám nem csak anyámat hagyta el, hanem a kiskorú tesóimat is, hogy csak köpködni tud, és fröcsögni. Hiszen nem ezt látták belőle.
Azt látták, hogy mennyi mindent megtesz értünk.. kiment másfél évre Mongóliába dolgozni, (3 hónapos voltam akkor, mikor elment), majd Németországban volt sokáig, aztán Ausztriában évekig. Holott ez egy egyszerű menekülés volt a felelősség, a család és a gyerekek elől.
És épp ezek miatt kell felülemelkednem a megdöbbenésen, hiszen nem éltem a barátainkkal, nem tudom, hogy legbelül hogyan viszonyultak egymáshoz.
Vannak kapcsolatok, amiket innen nézve katasztrofálisnak tartok, és nem értem, hogy hogyan maradhatnak együtt, mi az, ami összetartja azt a párt. Pl. minősíthetetlenül beszél a srác a lánnyal és hasonlók. És lehet, hogy ők lesznek azok, akik leélik így az életüket együtt, és mindenki jól érzi magát a ráruházott szerepben, aztán boldogan halnak majd meg.

Nem tudom, hogy belőlünk mit láthatnak mások, mit gondolhatnak a mi kapcsolatunkról, de istenigazából az sem zavarna, ha megtudnám, hogy a miénket tartja X vagy Z katasztrófának, mert én jól érzem magam benne, a gyerekeimet sem látom szenvedni, és sztem Buddynak is bejön ez a dolog.

Úgyhogy nagy értelme nem volt az elmélkedésemnek, hacsak az nem, hogy nem megdöbbennem kell egy ilyen híren, hanem annak drukkolni, hogy a családtagoknak ez a döntés a legjobb legyen. Hogy ebbe ne rokkanjon bele a gyerekük, hogy ne legyen alkesz emiatt a férj. És ha meg újra összebútoroznak, akkor meg az legyen a legjobb mindenkinek, és ne kényszerű, izzadságszagú szenvedést hozzon magával.