Nyaralás 2024, hatodik rész

 

Két napunk maradt mielőtt indulnunk kellett visszafelé. A konstans 34 fokok valahogy kimerítik az embert, na meg persze a sok alpok-túra is megtette a hatását, szóval az utolsó két napot lazán akartuk eltölteni, semmi különös. Feltétlenül be akartunk még ülni valahova egy rendes étterembe ebédelni-vacsorázni, amíg ezt megtehetjük Magyarországon. Úgyhogy a reggeli kávé mellett a teraszon elkezdtünk éttermeket keresni, hogy hova menjünk.

 Felmerült a szombathelyi étterem, ahol a régi barátomékkal ültünk be, de annyira nem volt jó, hogy oda vissza akarjunk menni. A kaja nem volt rossz, de különösebben kiemelkedő sem, a pincérek viszont kicsit már zavaróan közvetlenkedőek, bizalmaskodóak voltak, ami nem volt szimpatikus egyáltalán. Valami hangulatos, békebeli vidéki étteremre gondoltunk volna, ahol finomak és bőségesek az ételek....annak idején, mikor még otthon éltünk, elég sok ilyen helyet ismertünk.

Végül kigugliztunk egy olyan vendéglőt, ami pont ilyennek tűnt, ráadásul Jákon, ahova egyébként is el akartunk menni megnézni a híres Jáki Templomot. Igen régi és igen jelentős templomról van szó...tényleg nagyon szép kívül belül, de azért nekem többszöri nekifutásra sem sikerült teljes mértékben megemésztenem, hogy kétmilliárd forintért újították fel...kétmilliárd....kétezerszer egymillió....nah mindegy. Tényleg nagyon impozáns lett, körbejártuk kívül is, és belül is megcsodáltuk.

A templomtúra után pedig megkerestük a szóban forgó kisvendéglőt. Hamar megtaláltuk, tábla kint,nyitás 12:30, ekkor lehetett olyan délután három vagy fél négy. Autót leparkoljuk, megindulunk befelé. A teraszon ült egy középkorú hölgy, dohányzott és újságot olvasott. Jöttünkre felállt, és ránk nézve megkérdezte:

-        Mit szeretnének?

-        Kezicsókolom, arra gondoltunk megebédelnénk.

-        Ja, hát az ételre várni kell, hideg a sütő. Csak úgy a semmire nem kapcsolom be.

Itt már sejtettük, hogy ebből nem lesz kaja, de gondoltuk, mentsük, ami menthető, és így szólt Verus:

-        Akkor csak meginnánk egy kávét....

-        Ja, kávé az nincs, rossz a gép.

Úgyhogy szépen elköszöntünk a hölgytől, és hitetlenkedve ültünk vissza a kocsiba. Komolyan, mintha egy kabaréban lettünk volna. Sebaj, a gugli a barátunk, meg a baglyos izé...a tripadvisor....az. Találtunk ott még két éttermet, ami a leírás alapján jó lett volna. Az egyik zárva volt, a másiknál kb. 20 asztal kint a kerthelyiségben, mindegyik üres, az egyiknél ült két pincér, és cigiztek. Nyilván nem megyünk be egy szál vendégnek, annyi vendéglátós tapasztalatom azért van. Szégyen vagy nem, végül a burgerking-ben ettünk. Klímás, friss és finom a kaja, ráadásul arcpirítóan olcsó is. Ez van.

 Az utolsó napunkon úgy döntöttünk, hogy nem stresszeljük magunkat agyon a pakoláson: szépen lemegyünk a tóhoz strandolni, és majd este bepakoljuk a kocsit. Így is lett, de este hatkor is még olyan tűző nap volt, hogy a darazsaktól semmit nem tudtunk pakolni. Úgyhogy odabent a házban szépen mindent kockára raktunk, és sötétedéskor, amikor a darazsak elhúztak a gecibe visszavonultak, televágtuk a verdát a cuccainkkal. Tudtuk, hogy másnap jó hosszú utat kell megtenni, hiszen Feldkirchen-ig több mint 500 km várt ránk.

Másnap szépen teletankoltuk a kocsit a jó kis olcsó magyar benzinnel, és irány Németország. Úgy terveztük, hogy ebédelni egy osztrák vagy német mekiben fogunk, valahol középúton. Persze amit találtunk, az olyan minősíthetetlen volt....iszonyat tömeg, mocsok...mindegy, azért legalább ettünk valami meleget.

Feldkirchen-be a szállodához pont háromra értünk oda, ami ideális lett volna, hiszen a szoba háromtól foglalható. Igenám, de sajnos még nem volt kész, így várnunk kellett több mint egy órát. Sajnos pont Taylor Swift koncert volt a városban, ezért volt a csúszás. Végre megkaptuk a szobát, földszinten, full nem működő klímával persze...mindegy, gyorsan letusoltunk, és indultunk Hannáékhoz, hogy végre megint meggyömöszölhessük a kisunokánkat.