Gyakorlott kompozók lévén,
előre megterveztük a kompozás időzítését. A nagykomppal reggel korán indultunk,
mert tudtuk, hogyha dél körül már Wales-ben leszünk, akkor lesz egy egész
napunk átautózni anglián, és a Dover- Calais kompunkat így este nyolcra tudtuk
időzíteni. Törzsutasként már jogosultak vagyunk általában az ingyen „plus
lounge” szolgáltatásra a hosszabb kompon, ami gyakorlatilag egy elkülönített
rész, általában a hajó legfelső emeletén, ahova csak egy kóddal lehet bejutni,
amit felszálláskor kapunk meg. Itt kényelmes fotelok, kanapék vannak, és egy
kis önkiszolgáló pult, ahol kávé, üdítők- borok, gyümölcsök, kexek, néha kis
sajt selection várja az utasokat, mindezt persze ingyen.
A kompút viszonylag
eseménytelenül telt....ettünk, ittunk, kártyáztunk benivel. Terv szerint dél
körül kötöttünk ki, nekivágtunk tehát átszelni a brit szigetet. Gyorsan le is
zavartuk az utat, és este nyolckor már ültünk is a másik kompon, ...kicsit már megviseltebben..., hogy a
kontinensre érjünk kábé este 11 körül, helyi idő szerint.
Első szállásunk mindössze 40 km-re volt a kikötőtől, elég fáradtan estünk ágyba a tisztálkodás után, és reggel újult erővel indultunk tovább Neunkirchen irányába. Mivel ez pont egy vasárnap volt, ráadásul Július 14, ezért a vásárlással okosnak kellett lenni, hiszen a franciáknál a nemzeti ünnep miatt van zárva minden bolt, a németeknél meg a vasárnap miatt. Sebaj, gondoltuk, átmegyünk úgyis Luxembourg-on, ott nyitva vannak vasárnap is a boltok, így tudunk gondoskodni friss élelmiszerről. A francia-belga szakaszt elég gyorsan le is tudtuk, útközben megálltunk, főztünk kávét, és fogyasztottuk az otthonról hozott szendvicseinket.
Értelemszerűen én is úgy terveztem a tankolást, hogy majd Luxiban tankolunk, ugyanis ott 20-30 centtel olcsóbb a benzinnek litere, éshát senki sem akar a saját pénze ellensége lenni. Ezért aztán szinte üres tankkal gurultunk be Luxembourgba, és rögtön az első kútnál le is jöttünk pályáról. A benzinkúton realizáltuk, hogy egész biztosan másoknak is hasonló lehetett az üzemanyag vételezési stratégiája....mert ilyen tömeget benzinkúton ritkán láttunk. Minimum 10-12 sorban, 8-10 autó állt, és várta, hogy eggyel előrébb guruljon.
Kb. egy órán át
vártunk, araszoltunk, mire tudtunk tankolni. Ekkor derült ki, hogy már fél
kettő van, és ugyan Luxiban nyitva vannak a boltok, de csak egyig.
Nem volt mit tennni, elindultunk Neunkirchen felé, és megbeszéltük, hogy mejd megoldjuk valahogy. A neunkirchen-i szállásunk egy privát ház volt, kulcs a lockbox-ban. Szuperul berendezett, két szoba konyha, kis terasz, tágas fürdő, káddal ráadásul (ritkaság)....úgyhogy be is rendezkedtünk, és készültünk az est EB döntő végignézésére.
Benit ott hagytuk, és elugrottunk a városba keresni egy benzinkutat, ahol esetleg tudunk valami meleg kaját venni. Végül a helyi Aral kútról elhoztuk az összes 3 db pizzájukat, ami volt a hűtőben, így legalább meleg vacsit tudtunk prezentálni. Végig néztük a döntőt, aztán kidőltünk. Másnap indulni kellett tovább Dachau-ig.
1 megjegyzés:
Már vártam a beszámolót. :) ♥
Megjegyzés küldése