Nyaralás 2024 Hetedik, befejező rész

 

Hannáékhoz érve kiélhettük a nagyszülői örömöket újra: játszottunk Mimivel, vége meg tudtuk szeretgetni élőben is. Most úgy érkeztünk ide, hogy Benit itt is hagyjuk, mivel ő hamarosan kezdi a nyári munkát a gyerektáborban. Ezen a napon csak beszélgettünk meg unokáztunk, és jól megállapodtunk abban, hogy másnap lemegyünk az egyik helyi tóhoz Mimivel együtt, és ott töltjük a napot. Továbbra is rekkenő hőség volt persze.

Az éjszakánk a hotelban minősíthetetlen volt. A klíma csak optikai volt (tehát úgy látszott hogy van és működik, gyakorlatilag nem csinált semmit.) És földszinti volt a szobánk, éjszakára nem mertünk ablakot nyitni, mert fél méteres magasságban volt az ablak alja, bárki beugorhatott volna, hogy kirámoljon minket. Nyúzottan és megviselten ébredtünk. Verus a recepción leosztotta a személyzetet, azonnal kaptunk egy harmadik emeleti szobát és kárpótlásul egy ingyenreggelit is. Úgyhogy felhurcolkodtunk a harmadikra, itt is ugyanolyan optikai volt a klíma, de itt legalább ablakot tudtunk nyitni. Meg is állapítottuk reggel, hogy valszeg az egész hotelben ez van, mert felnézve a szállodára, reggel mindegyik szobaablak ki volt nyitva...

Megreggeliztünk, hamár kárpótoltak vele, és el is indultunk Hannáékhoz. 

Útközben vettünk pékárut, hogy a strandra kivigyük majd. Némi extra logisztikára volt szükség, hogy hogy menjünk ki Hannáéktól a vízpartra mindannyian, mert a vejünk kocsijának valami nyűgje volt....úgyhogy kipakoltuk a hondát, oda beszuszakolódtunk 5-en gyerekülésestől, Damien meg jött biciklivel. Nem kellett messzire menni, így kivitelezhető volt a dolog.

Itt teszem hozzá, hogy sok évvel ezelőtt (talán 2020-ban) vettünk egy felfújható tukánt, hogy majd a Balcsin milyen szuper lesz a gyerekeknek....de sosem lett kibontva. Volt a járvány, aztán valahogy mindig úgy alakult, hogy csak ott hevert a hátsó szobában. Most elhoztuk magunkkal, én azt mondtam Beninek, hogy a tónál, ahova lejárunk, fújjuk fel, és miután kijátszottuk magunkat, adjuk oda valami kisgyerekes családnak, akiknek kell, mert én biztos nem fogom visszagyömöszkölni a több mint két méteres átmérőjű tukánt. Beni ezt visszautasította, úgyhogy végül a tukán jött velünk megint visszafelé. Most viszont megbeszéltük, hogy felfújjuk, és aztán majd a Hannáéknál hagyjuk a Miminek lol.

A tóhoz érve leparkoltunk a napon (nem volt árnyékos hely)  és besétáltunk a partra. Letelepedtünk, majd Benivel visszagyalogoltunk a kocsihoz, hogy intézzük a tukánt. Közel 40 percig tartott, míg az autós kompresszorral fel tudtuk fújni, pedig külön vettem hozzá nagy teljesítményű matrac-fújót. A tűző napon, közben tartva a pumpa száját, meg a fekete, felforrósodott műanyag tukánt....hát, mit mondjak....nem volt a legkellemesebb. Olyan sokáig tartott, hogy Verusék visszajöttek a partról, mert aggódtak, hol maradunk olyan soká.

100 szónak is egy a vége: a tukán fel lett fújva, és nagyszerű szolgálatot tett a strandon. Hannáék bemehettek úszni kettesben a (70 méter mély) tóba, addig mi vigyáztunk a Mimire...elvittük a játszótérre, meg minden, nagyon cuki volt.

Jól kifáradtunk mindannyian, úgyhogy délután irány vissza. Mimikét gyömöszködtük még, aztán volt fürdetés, fogmosás (mert már vannak fogai!! ), tisztába tevés, és csucsuka. Vacsira Damien pizzát csinált...koccintottunk, kajáltunk, és érzékeny búcsút vettünk tőlük és és Benikétől is, hiszen mi másnap indultunk haza, Beni meg majd csak szeptember 8-án repül utánunk.

Korán reggel indultunk az útra, 900 km körüli távot kellett megtenni, a szállásunk egy Valencienne nevű kis francia városkában volt, emberi távolságra (160km körül) Calais-től. Féltankkal indultunk, de luxembourg-ig nem lett volna elég, nyilván ott akartam tankolni olcsón....Verus kiszúrt egy kutat útközben, ahol a hirdetőtáblán az igen kedvező 1,69-es ár volt, gyorsan le is kanyarodtam. Azonban mikor a pisztolyt leemeltem, a kútfejen már 1,85 volt....na mondom basszátok meg a macska rúgja meg, juszt sem tankolok, ha ilyen csalfák. Mentünk tovább. EZ megismétlődött még egyszer, végül felmentünk a pályára fél tankkal, és kitaláltuk, hogy majd lejövünk róla, ha már tényleg kell benzin. A pályák mellett mindenhol pofátlan 2,4-2,6 körül adják az üzemanyagot. Így is lett, lejöttünk a pályáról, mentünk kb 10 km-t, Verus kinézte a kis Aral kutat valahol vidéken. Ahogy közelebb értünk, itt is fent a hirdetőtáblán kint van az ár: 1,69...na mondom, fasza. Pisztolyt leemelem: 1,89....viszont már mindenképpen kellett a benya, úgyhogy teletankoltam a kocsit, ráadásul olajat is kellett venni, mert én hülye nem hoztam magammal, és hát 5000km körül jártunk, nyilván kellett egy kis olaj a kocsiba. De nem akartam annyiban hagyni a dolgot, mert azért micsoda pofátlanság ez, hogy konkrétan hazudnak az árral. Persze a kis hölgy nem értett angolul a shopban, de nem adtam fel, elmutogattam, mi a bajom. Meglett a válasz is: a kislány mutogat kifelé a táblára, és mondja nekem, hogy „Kaput!” – mekkora bullshit :- /

Mindegy, kerek 100€-val könnyebben indultunk tovább. Persze útközben hiába kerestünk egy kulturált pihenőt, ami volt, az undorító volt, tele szeméttel, darazsakkal, rosszarcú kamionosokkal...úgyhogy egy erre alkalmas helyen előrántottam a kis privát úti-"pihenőnket", és megoldottuk ezt is...

Közben rám írt a régi barátom, akikkel Szombathelyen taliztunk, hogy nem akarunk-e megállni náluk egy kávéra, pont ott laknak, ahol elvezet az utunk, közel Luxembourg-hoz, de még Németországban. Meg is dumáltuk, hogy oké...de közben munkanap volt, és ők este 6-ra érnek haza, mi meg a környékre 3 körül érünk. Sebaj, kitaláltuk, hogy úgyis annyi kis tó-strand van a környéken, akkor leugrunk az egyikre, és megmártózunk az eszeveszett kánikulában.

Parkoló full árnyék nélkül, ezer fok, alig van hely...de megoldjuk. Letakarjuk egy pléddel a szélvédőt, összeszedjük a cókmókot a csomitartóból (pléd, törcsi, stb.). Elindulunk a tóhoz, kutyagolunk vagy negyed órát, és mire odérünk, azt látjuk hogy olyan tömeg, hogy konkrétan nincs hely letenni egy plédet sehova! Jó, akkor vissza az egész.....visszakutyagoltunk a kocsihoz, elpakolunk, beülünk, indítom a motort....és ekkor szúrtuk ki, hogy hoppá, nem megy a hűtőláda. Hát a nagy hőségben szarrá olvadt a szivargyújtócsatlakozó.

Ok, mondom Verusnak keressünk valami Aldit, vegyünk valami autós szart, aminek van szivargyújtó csatija, és akkor átszerelem a hűtőládára. Így is lett, találtunk egy Aldi-t, és vettünk egy autós kompresszort (aminek a gagyi analóg verziója nálunk otthon 29,9...itt a digitális „Jedi”-verzió 9,9 volt), gyorsan átraktam a csatlokozót, és juhéj...újra volt hűtőládánk.

Közben kerestünk 2 másik strandot, de mindenütt ugyanaz volt: óriási tömeg, sehol nincs egy talpalattnyi hely. Viszont közben el is telt az idő annyira, hogy odaguruljunk a barátomékhoz....közben ő is előbb eljött a munkából, úgyhogy pont mire odaértünk, ő is otthon volt már. Dumáltunk egy jó másfél órát, ittunk két jó kávét, és indultunk tovább. Luxiban megtankoltam megint a kocsit, és irány Valencienne....hihetetlen, de Belgiumon úgy jöttünk végig, hogy még lassítani sem kellett sehol. Max megengedett sebesség, tempomat, és ennyi. 300 kilométert mentünk megállás nélkül szerintem a fékpedálra sem kellett lépnem sehol.

Valencienne-ben egy számunkra már ismerős és nagyon megszeretett szállástípus várt minket: full automata minden. Nincs személyzet. Be kell menni, a recepción van egy gép, az ember beüti a foglalási számot, kap egy kódot, a kóddal be tud menni a parkolóba, a szobába, az ebédlőbe (ahol asztalok, székek, hűtő, mikró van). Teljesen jó. A szoba kicsi, de funkcionális volt. Minden működött, a klíma is, az ágy is jó kemény volt, végre ránk fért már egy jó alvás. Jó, a környék elég szutyok volt, de a parkoló is zárt volt, szóval nem volt probléma a közbitonsággal.

Kipihenten ébredtünk. Irány a lidl, friss péksütiért...a francia lidlben isteni a „swiss swirl”...a csokis-vaníliás csavart izé....mindig friss, nagyon finom, és nem is drága valami 59 cent vagy így valahogy. Szóval vásároltunk elemózsiát, és irány Calais. A komp szokásos volt, semmi extra.

 Doverben kikötöttünk, irány Wales, késő este indult a másik komp, ami Írországab hoz. Persze az angoloknál is ugyanaz a helyzet: ha pálya mellett tankolsz, jó 25-30%-al drágább az üzemanyag...úgyhogy az első helyen csak 10 litert vételeztünk, és egy távolabbi, normál árú kúton tankoltunk rendesen. Tudom, kis pénz....de ugye morzsákból lesz a kalács....mint tudjuk. Mondjuk abszolút nem voltunk szívbajosak, a parkolóba 5 perc alatt felcsaptam a kempingszékeket, a kis mobil kávéfőzőmmel le is főztem a finom friss kávét.

A Fishguard-ba vezető út nagyon szar. Keskeny, kanyargós, legalább 80 km-en tart, és rendszerint itt már qrva fáradt szoktam lenni. Szóval megkértem Verust, hogy ezt az utolsó szakaszt ő vezesse le, én addig aludtam az anyósülésen. Mikor felébredtem, már a kompterminálon voltunk. Késő este volt, asszem hajnal egykor indult a komp. Elintéztük a folyó ügyeinket, vásároltunk még a dutyfree-ben két liter finom rumot, aztán felhajtottunk a hajóra. Éjszaka megint a prémium lounge-ban voltunk, próbáltunk aludni, de nekem annyira nem sikerült, de Verus tudott valamit pihenni a kanapékon. Korán hajnalban lejöttünk a kompról, szerencsére nem szedtek szét a vámon (mivel eun kívülinek számít már Nagy Britannia, ezért igen szigorú szabályok vannak élelmiszer és alkohol tekintetben.)

Reggel nyolc körül értünk haza, a gyerekek már vártak minket, mármint Kari , Tomi és Marci...volt összesen 3 napunk kipakolni, rendet tenni, összeszedni magunkat, mert három nap múlva érkeztek az unokatesómék az ikerfiúkkal. Végül majdnem 7000 km-es lett az utazás. Este meg jót buliztunk a srácokkal, hogy akkor biztonságosan hazaértünk.