2021. április 24., szombat

Lake Muskry

 Ma rendes, jogkövető polgárok voltunk, maradtunk a megyében és elmentünk a Galtee hegyekbe túrázni, a Muskry tóhoz.

Jópár éve járunk ide, szinte alig van ember itt.. (ma azonban kettő után már annyian voltak itt is, mint sztem az elmúlt 5 évben összesen) 

10 km, nem a kijelölt úton mentünk, mert azt nem szeretjük annyira, túl köves, sziklás, és most meglepően száraz volt az út, ahol rendszerint egy kis erecske folydogál.. a láposon át mentünk, a folyó mellett -nagyjából- .. 

Mindannyian elfáradtunk, senkinek nem kell ma altató szerintem.

































A képek szokásosan össze-vissza kerültek fel, annak ellenére, hogy berendeztem.. mindegy, marad így. 
Jó volt, fárasztó volt, szerintem átjön ez a képeken így is. 😂




3 megjegyzés:

Lazac írta...

De szép hely ez is! Nagyon jók a képek, és ti is jól néztek ki. ♥ Az külön tetszik, hogy némely képen van egy negyed szivárvány is. :):)

Verus írta...

Köszi, de hogy basszus, megint elfelejtettük a naptejet.. most komolyan?
Olyan vörösképű lett mindegyikőnk, hogy ciki.. Alan mondta, hogy ne ostorozzam magamat (pedig tettem is el krémet) mert úgy nehéz a leégésre gondolni, hogy eddig csak fáztunk, illetve itt is fújdogált a szél és emiatt sem éreztük a nap erejét.. mindegy, minden egyes évben eljátszuk ezt.. ezennel nyár lett, leégtünk, innentől naptejezzük magunkat, ha kell, ha nem.
Ma kerti grillezés lesz, pihenésképp.

Lazac írta...

Igen, az nagyon csalóka tud lenni, ha fúj a szél.:) Mi egyszer úgy főttünk vörösre, hogy egész nap borult volt az ég, (Belgiumban voltunk Ostendében a tengerparton) nem sütött a nap, de estére mindenkinek vörös lett a feje, mint a főtt homárnak.:):)